2011. október 29., szombat

Hegedű felújítás

Na akkor itt van elsőnek egy hegedű. Ismerőstől került hozzám, és nagyon ramaty állapotban volt, az egyetlen gond, hogy a munka megkezdésekor még nem volt lehetőségem fényképezésre, úgyhogy sajnos az eredeti kinézetet nem tudom megmutatni, csak a régebbi alkatrészek állapotából lehet következtetni rá. 

Első lépésként leszereltem minden mozdíthatót a kicsikéről, úgyis mindenből új került rá. Kulcsok, nyereg, fogólap, húrláb, húrtartó, gomb, még a lélek is új lett. Aztán először kicsit szútlanítottam egy-másfél hétig egy jobeck nevű anyaggal, amitől kellemes levendulaillata lett a hangszer belső terének. Mondjuk szerintem már semmilyen élő organizmus nem volt abban az anyagban, de jobb az óvatosság.

Ezután következett a tető lemosása, mivel olyan masszív mocsok volt rajta, hogy tényleg kár, hogy nem tudtam lefényképezni. Annyira menthetetlen volt a dolog, hogy egy ponton jobbnak tűnt az egész tetőt újralakkozni, ami amúgy nagyon jó kis munka, meg egyben nagy szívás is volt. Úgyhogy lemostam a lakkot egészen fáig, és elkezdtem kenegetni sellakkal, amit most meg nem mondok, milyen arányban kevertem ki. Sajnos az eredmény az lett, hogy bizonyos pontokon a fa jobban beszívta a lakkot, néhol meg nem. Úgyhogy elölről kellett kezdeni az egész lakkmizériát, csak most lealapoztam egy nagyon híg csontenyvvel. Na így már működött a dolog, kevertem a lakkhoz a végső rétegeknél egy kevés vörös és barna festéket, nagyon szép lett a végeredmény.

A következő volt a fogólap elkészítése. Na ez is elég macerás munka volt, főleg, hogy ez volt az első alkalom, amikor csináltam, szóval igencsak rá is szorultam a mesterem segítségére (mint minden másban is egyébként ennél a  hangszernél). Íme az eredmény:


mellette fantomhegedű a régi alkatrészekkel

Összehasonlításképpen odatettem az új mellé a régi fogólapot, ami ráadásul nem is ébenből volt, hanem csak feketére lett festve, dehát ilyen az élet.

Miután a fogólap megvolt, a nyereg következett, szépen kifaragni ébenből, és pontosan a helyére passzintani. Erről is van képem, de még nem a végleges állapotában, csak a húrok vájatának előzetes bejelölésével.

Nézd a nyerget, a kulcsok még valójában nincsenek ott...
Itt még mint látható, nem teljesen pontos a magassága, és a húrok vájatai is csak be vannak jelölve. Szembefényből nézve a nyeregnek tökéletesen szabályos ív-árnyékot kell mutatnia, úgy lesz igazán szép. A húrok nyeregből való kilépési távolsága a fogólaptól akkor kerül kidolgozásra, amikor már fenn vannak a húrok. Ilyenkor is jóbarátom az árnyék, mert jól mutatja a távolságokat, csak tudni kell, hogy mennyire nagyítja, vagy kicsinyíti azokat.




A következő munka a kulcsokkal volt, amiket ugyan meg lehet kapni a boltban ebben a formájukban, de ki kell őket hegyezni, hogy pontosan passzoljanak a kulcslyukakba. Ez a folyamat olyasmi mint a ceruzahegyezés, csak ott ugye nem nagyon ejtünk könnyeket, ha kitörik a hegy, mert elmélázunk és túl sokat faragunk, itt meg ha elrontunk egy kulcsot, jó eséllyel vehetünk egy új szettet kétezer forintért... Ehhez a munkához át kellett vándorolnom egy másik műhelybe, ahol megengedték, hogy használjam a dörzsárjaikat, meg kulcshegyezőt. Íme néhány kép a végeredményről, és összehasonlításképpen a régi kulcsokról is:

Régi kulcsok, az újak még várakoznak...
Várnak...
És elfoglalják méltó helyüket.
Az új kulcsok végeit úgy kell kidolgozni, hogy szinte egyáltalán ne emelkedjenek ki a kulcsházból, és kellemes tapintásuk legyen.

A kulcslyukakat megfelelő méretű dörzsárral tudjuk szabályossá tenni, mert ilyen régi hangszereknél szinte tuti, hogy kitágultak, stb. bajuk van.
Ezekután - nem szükségszerűen, de én így csináltam -  jön a politúrozás, ami türelmet igényel, és óvatosságot. Egy puha rongyot kis sellakkal benedvesítesz, hozzá egy kis denaturált szesz, vagy alkonek, és egy csepp olaj a tetőre, utána pedig egyenletes mozdulatokkal, az íveket követve áttörlöm az egész hegedűt többször (inkább sokszor) úgy, hogy egy területen nem időzök sokáig. Ennek eredményeképpen a felső lakkréteg felpuhul, és homályossá válik, minek okán természetesen nem ez a kívánt eredményünk. Ez készíti elő azonban a terepet az igazi politúrozáshoz. Ahogy szépen lassan visszaszárad és keményedik a lakk, úgy a rongy jellegzetes kattogó hangot kezd adni, innentől kezdve fényesedik a felület, és mindenkinek csak a türelme szab határt, hogy milyen lesz a végeredmény.

Itt már benn van az új gomb is.
Az hát.



Nos, most jönne a lélek beállítása, illetve elkészítése. Ez utóbbiról nincsenek sajnos képeim, de elég szöszölős munka, ha nincs még az embernek gyakorlata benne. Először is fogsz egy sűrű szálú fenyőt és csinálsz egy rudat, ami pont olyan vastagságú, mint amilyennek a léleknek lennie kell. Ha szerencséd van, akad a műhelyben ilyen, ha nem, hát akkor csinálni kell. Minél vékonyabb lelket kell csinálni, annál nehezebb, hogy szép szabályos legyen. Szóval a hegedűé a legnehezebb. Szerencsére nekünk volt szép sűrű szálú lelkünk a műhelyben, de volt szerencsém a lélekkészítéshez is mindenféle fajta vonóshoz gyakorlásképpen, hát nem mondom, hogy leányálom, de azért lehet élvezni. Jöjjön itt pár kép a lélek beillesztéséről.

Amik itt láthatók: Maga a lélek. A lélekvas (ezzel helyezzük be a helyére a kicsikét). Egy fogorvosi tükör (lévén, hogy szemünket nem tehetjük bele a hegedűbe). Mini zseblámpa (az előbbi okból kifolyólag).
Így tesszük be a lelket. Azért kell annyira nézni és látni a történéseket, mert a léleknek mind a tetőre, mind a hátra tökéletesen kell illeszkednie. Ha ez nincs meg, nem jó a lélek. Ezenfelül a hegedű tengelyére merőlegesen kell állnia, és pontosan meg van szabva az a hely, ahol érintkeznie kell a tetővel. Elég macerás, de gyorsan belejön az ember.
A láb szintén készen kapható alkatrész, "mindössze" be kell állítani. Először a lábacskáit kell úgy kialakítani, hogy pontosan illeszkedjenek a tetőre, aztán jöhet a felső fele, amit kellő ívre kell lefaragni, legömbölyíteni - a láb síkja irányában is -, szóval van vele munka rendesen. Az első képen még a teteje nyers, majd a végén már a húrokkal együtt lesz olyan kép, amin látszik a végleges állapot. Amúgy nem értem, mér nem engedi a blogspot, hogy két közepes méretű kép legyen egymás mellett, de mindegy...


Ha mindezekkel megvagyunk, akkor hátramarad a felszerelés, és minden olyan dolog beállítása, amihez a húrok kellenek. Ilyen a lábon és a nyergen a húrok vájatának mélysége és kialakítása, a húrtartó távolságának beállítása.

Ez a legutolsó kép sajnos elég ergyára sikerült, de ezen látszik csak egyben a teljes hegedű.


7 megjegyzés:

  1. Szia nekem is van egy hegedűm hagyatékbol származik családi örökségem.Azt szeretném kérdezni hogy mejik Budappesti mesternek a segitségét kérted.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkoriban Prehoda Zsoltnál tanultam, aki vonós műhelyben tanult Rácz Barnánál, így ért a vonósokhoz, de elsősorban elektromos gitárokkal foglalkozik.

      Törlés
  2. meg tudod adni a telefon számát vagy a tiedet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én telefonszámom az elérhetőség lapon megtalálható, Prehoda Zsoltét nem tudom.

      Törlés
  3. Szia azota sem lakoztam ujra a családi hagyatéki hegedűmet sajnos nem volt rá időm amit akarok kérdezni a hegedűmőn van egy vékony repedés a kőzepénél avval mit lehet csinálni lakkozam le vagy vigyem el hangszer javitòhoz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv! Minden akusztikus hangszer úgy van megépítve, hogy az ilyen sérülések komoly gondokat okozhatnak, és a helyzet csak rosszabbodni fog, ha így használod, ezért mindenképp meg kéne javíttatnod valahol.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés