Amiért például nem érdemes olcsó új hangszert venni - húrláb

Na és akkor a sok régihangszernépszerűsítés után jöjjön egy kis érv az új hangszerek ellen. Mármint úgy általában persze nem és nem mindenkire igaz a következő, inkább csak egy példa arra, hogy mi a probléma azzal, ha egy gyár olcsóér ontja magából az amúgy egyáltalán nem rossz, sőt egyre jobb hangú hangszereket. Mer amúgy a kínaiak egyáltalán nem hülyék, és nemsokára simán építenek olyan gitárt rétegeltlemezből, ami jobban fog szólni, mint a nemtudommilyen európai mesterhangszer. Persze erre mindenki mondhatja, hogy menjek már az idemegoda, meg mégis hogy vethetek össze két ilyen kategóriát, és igen ez egy szubjektív vélemény, sok hangszer megy át a kezeim között, és sokszor megdöbbentően jól tudnak szólni a kínai olcsókategóriás cuccok is. Szóval van bennük lehetőség nem is kevés, de azért mindig a termelékenység lesz az elsődleges szempont, ezért például a húrlábat felragasztják, de két óráig szorítani már nincs idő, helyette megspékelik két csavarral meg két tiplivel a ragasztás mellett, hogy biztosra menjenek. Nos sokszor még így sem sikerül nekik, és a magamfajtáknak van munkájuk. Csupa öröm az élet, nemde? És jöjjön a vendég:

Megjelenésében nem szerénykedik éppen a hangszer, sőt itt még a hibáját is jól titkolja, dehát majd kiderül...

Hát igen. Ahhoz, hogy a ragasztó ragasszon, oda is kell szorítani, ahova szeretnénk a kötést létrehozni... A csavarok még tartják a szerkezetet, de annak sem kellene sok idő, lévén, hogy egy-egy ponton kapaszkodnak a tetőbe, ezért inkább még idejében érdemes újrarendezni a tető és húrláb közötti kapcsolatot.

Ha már csavar, akkor csinálhatták volna ilyenre, ez tuti nem fog egykönnyen leszakadni, ez volt életem első próbálkozása hangszerügyben, amikor még halványlila gőzöm se volt, hogy mifánteremne a gitárkészítés, nem volt jó, de rossz volt. :)

Aki esetleg eddig nem vette volna észre a hézagot, most már minden kétséget kizáróan látható.

Íme a védelem első titkos fegyvere, a két csavar; alátét vagy ilyesmi persze minek, így is megtarcsa az.

És az én elsőszámú támadóeszközöm, egy tompa vajazókés bontókésnek használva, itt még semmilyen erőt nem fejtettem ki, ennyire simán bement magától a kés. A körülmaszkolás itt csak óvatosság, de ha olyan hangszer van, ahol nincs csavarozás, és még a helyén van a húrláb (mondjuk csak félig vált fel), akkor a maszkolással elérhetjük, hogy majd ugyanoda tudjuk visszatenni (erre amúgy pár kis karcolás is elég a tetőn)

Egy-null nekem, bár az igaz, hogy a két újabb próbálkozás a fatiplik személyében meglepetés volt, de nem nagyon erőlködtek menteni a menthetetlent.

Ami még a szorítás hiányánál is gázabb, hogy lusták voltak rendesen eltávolítani a lakkot, mielőtt felragasztották a húrlábat, ez is nagyban hozzájárult, hogy körülbelül semmit sem ért az egész.

És akkor most jöjjön, hogy mit kellett volna tenni ahhoz, hogy ez a kedves kis húrláb a helyén maradjon és ne kezdjen el felválni. Először is a ragasztási felületet úgy kell előkészíteni, hogy fa érintkezzen fával, a lakk ugyanis nem ragad a faragasztóval :) Maga a javítás abból állt, hogy le kellett vésni/csiszolni a lakkot, festéket, ragasztómaradványokat a húrláb alatti részről, illetve magáról a húrlábról is, és az érintkező felületeket nagyjából síkba kellett hozni. Maga a húrláb alsó fele jobb, ha hosszában egy kicsit homorú marad, mert így amikor rászorítjuk a tetőre, a széleinél fog először felfeküdni, így még kevésbé fog felválni.

Kivésegettem a formát az egyik oldalon

Meg a másikon

A műalkotás címe: fehéressárgás trapéz vörös alapon.

Aztán kicsiszoltam a felületeket

Nem kell finomra csiszolni, minél durvább, annál jobban fogja a ragasztó, de azért egyenletes legyen. De 100-as papírnál finomabbhoz nem kell nyúlni.

ÉS közben lehetőleg minél kevesebbet vegyünk el a tetőből.

Én ragasztás előtt egy kicsit be is szoktam karcolgatni, hogy még nagyobb legyen a tapadási felület, de ez nem kötelező.

Miután mindezzel megvagyunk, jöhet maga a ragasztás, illetve még előtte egy próbaszorítás, hogy ne akkor vegyük észre, hogy nem tudjuk a helyére erősíteni a szorítókat, amikor már minden csupa ragasztó, és minden perc számít. A próbaszorítás nem igényel különösebb fáradságot, annyi az egész, hogy szárazon odapróbáljuk a ragasztandó elemet a helyére, és megszorítjuk, ahogy majd élesben is fogjuk. Ilyenkor kiderül, hogy mi működik és mi nem, és még idejében tudunk változtatni a taktikán. Ennél a ragasztásnál például arra különösen nem árt odafigyelni, hogy a tető belső oldalán ugyebár bordák vannak, amik nem szeretik, ha a szorítópofák egy életre megnyomorítják őket, ezért olyan pofákat érdemes készíteni fából, ami pont áthidalja a bordát, és magát a tetőt nyomja nagyobb felületen. A szorítópofa elé mindig érdemes tenni valamilyen nagyobb felületű keményebb fát, ha nem akarjuk, hogy sérüljön az anyag, pláne azért sem árt, mert így sokkal egyenletesebben oszlik el a szorítóerő. Ha mindez megvan, akkor már csak be kell ragasztózni, eljátszani ugyanezt még egyszer, letörölni a felesleges ragasztót, és hátradőlni, vagy esetemben amíg megszárad, valami mást dolgozni.

A hanglyuknál érdemes egy kis maszkolószalagot odatenni, nehogy megsérüljön a rozetta, az elég csúnya tud lenni, pláne egy még majdnem új hangszernél.

Ez a ragasztó megszáradása utáni felület.

Ez pedig miután egy kis sellakos piros festékkel lekezeltem és letisztogattam a ragasztómaradékokat.

És íme a végeredmény 99%, hogy ez nem fog felválni, ha jó ragasztót használtunk.