2012. június 26., kedd

Cremona rulez

A változatoság kedvéért egy újabb csehszlovák csoda került hozzám, méghozzá ezúttal az eddigi legrosszabb állapotban. A feje le volt törve, a nyaka lötyögött, a hát fel volt válva egy darabon, a többire meg majd csak később jöttem rá, mint például a vetemedett fogólap és az elmért híd ügyére. Dehát ugye azért van a hangszerész tanonc, hogy ilyen finomságokkal foglalkozzon, és hát élvezem is, mit szépítsem, minél nagyobb a gáz a hangszerrel, annál látványosabb lesz a végeredmény.

A legszebb dolog a hangszerek javításában, hogy néha meglehetősen igénybe veszi az ember az ember fantáziáját, amikor valamilyen problémára megoldást keres. Minden hibát sokféleképpen lehet megoldani, és magamról se mondanám, hogy mindig a legjobb megoldást választom. De Ó, ti műkedvelő hangszerészek, akik technokollal és kőragasztóval ragasztjátok vissza a törött részeket, és olyan helyekre fúrtok csavarokat, hogy elsírom magam, kérlek kíméljétek meg a hangszereiteket kezetek nyomától! Persze voltaképpen nem ezt akarom kérni, csak némi utánanézést. Arról van szó, hogy ha valami olyan ragasztóval ragasztod meg azt a hangszerrészt ami terhelésnek van kitéve, ami nem szilárdul meg teljesen, illetve a fa nem képes beszívni, akkor annak az lesz a gyönyörű eredménye, hogy újból le fog törni a darab, ott ahol el volt törve, és ráadásul tiszta szutyok lesz az eleinte még tiszta ragasztási felület, így pedig meghiúsul bármiféle kísérlet a későbbiekben, ami arra irányul, hogy a fafelület megbontása nélkül ragasszuk vissza a letört darabot. A csavaros ügyet inkább képen mutatom meg...

Na hát elsőre nincs itt semmi különös, egy letört fej, aztán annyi.
Aztán elkezdem nézegetni ezt a furcsa pozíciójelölőt, ami valahogy nem stimmel
Aztán rájövök két dologra. Először, hogy a leleményes javító egy csavart rejteget a pozíciójelölő alatt (miért is ne?), illetve hogy a már említett pozíciójelölő a 11. (!!!??!!) bundközben van, ami még a legjobbindulatú gitárost is azonnal az őrület bugyraiba kergetné. Gondolj bele, játszol egy számot, E-ben vagy A-ban, és hirtelen fognál egy oktávot 12. fekvésben, na de itt jön a bökkenő, ugyanis a jel szerint eggyel előbb van a tizenkettedik, mint ahogy kéne, közben viszont klasszikus gitároknál mindig a nyak-test találkozásnál van a 12. bund. Na most ha szerencséd van és nem hagyod megtéveszteni magad, akkor nincs baj, végülis a fogólap szélén látható kis pötty jó helyen van, de ha engedsz a nagy fehér pötty hatalmának, pont egy fél hanggal sikerül eltévesztened, ami meglehetősen fura harmóniát fog eredményezni.
A vicc az egészben, hogy kedves barátunk simán fúrhatta volna csavarját a 12. bundközbe, mivel az volt a célja vele, hogy a nyakat rögzítse. Mindenestre a méretezést sem bízta a véletlenre, amúgy oroszosan a lehető legnagyobb csavart tolta bele...
Sőt alulról se ment a véletlenre, innen is fúrt egy szép méretes lyukat, és belekalapált egy tiplit egy liter ragasztóval.
Gondolom valahogy úgy sejtette, hogy majd a csavar megfogja a nyakat a tipli meg megakadályozza, hogy lötyögjön, nekem körülbelül három mozdulatomba került a csavar kicsavarásával együtt eltávolítani az egész problémát. Hála az égnek, nem tetézte a névtelen javító ragasztóval hibáit.
Mindezen szép felfedezések után nekifogtam, hogy újból megszólaltathatóvá tegyem a hangszert. Igazából ezek a munkák közül már mindegyiket elvégeztem valahol, úgyhogy csak átfutok rajtuk képekben. Először visszaragasztottam a nyakat a fejre, közben a hátat a kávához, aztán a nyakat a testhez.

Szerencsére a fejtörést még senki nem akarta javítani, ráadásul ott tört el az anyag, ahol a cremona gyárban eredetileg összregasztották, úgyhogy új törésnyom se keletkezett, mindenesetre Cremonáéknak sem állhatott rendelkezésükre valami minőségi ragasztó.

Ez pedig a hátfelválás, valószínűleg hasonló okból keletkezett, mint a fejtörés.
Ide aztán jön a szokásos sokszorítós ragasztgatás

ÉS már jobb is.


Sajnos a fej felső furnérborítása szilánkosra tört, ezért úgy döntöttem, azt lecserélem.
Ezeket a hibákat nem lehetett volna túl szépen eltüntetni.
Az alsó fele a fejnek viszont egész szép lett, az a plusz csík ott még maradék ragasztó.
Miután az előbbiek megszáradtak (egyébként ennek a gitárnak a nyaka volt a Jolanás bejegyzésben a három megragasztott hangszer közül az egyik), jöhetett a fej újrafurnérozása. Csiszolás, csiszolás, ellenőrzés, ragasztás, lakkozás.

Nekem ez úgy tűnik, mintha tükröződés lenne, de valójában már csiszolásnyom. A cremonák nem a magasfényű polírozásukról híresek.
Itt még jól látszanak a hibák.
Ilyesmi a végleges csiszolt felület. Arra kell törekedni, hogy egyenes legyen, és egyenletes felület.
Nem tudom pontosan megmondani, milyen furnért ragasztottam rá, csak hogy tetszett.

Jó erősen mindenhol.
És íme ilyen.
Vagy igazi fényben inkább ilyen.
Utána faragókéssel óvatosan jön a körbevágás, és az élek kismértékű lecsiszolása, nameg a ragasztómaradékok eltüntetése.
És végül a lakk. Én egy barnás hegedűlakkot használtam, és egy a tetővel összeillő matt barnássárgás felületet szerettem volna elérni, szerintem sikerült.
Közben meg persze vissza kellett ragasztani a nyakat a testre, aztán miután megszáradt, kellett kezdeni valamit a pozíciójelölőkkel. Sajnos akármit csináltam volna, a lyukkal, mindenképp látszott volna, ami akárhogy is nézzük zavaró marad. Ráadásul nem is volt gőzölt bükköm, amit a csehek nagy kedvvel alkalmaztak mindenfelé a gitárjaikon, de ma már ódzkodnak tőle. Úgyhogy úgy döntöttem, inkább szimmetrikussá teszem a mintát, és teszek jelölést a 12. és a 13. bundközbe is, a képeken kiderül, mire is gondoltam. Nem volt kedvem műkagyló berakásokra költeni, úgyhogy úgy gondoltam, fából csinálom meg a berakásokat. A csavar helyére, és a párjához jávort használtam, a többi helyre meg valami mahagóniféleséget. A trükk annyi az egészben, hogy ha a bütü felszíne néz kifelé a fogólapból, az nem lesz túl dekoratív, így ki kellett faragnom egy olyan vékony hengert, aminek a palástja bütüfelület, nem volt épp egyszerű, de nagyon jó lett a végeredmény.

Persze most jövök rá, hogy már megint összecseréltem a sorrendet, ugyanis mielőtt a berakásokkal foglalkoztam volna, össze kellett hozni, hogy a bundok rendben legyenek. Ez alapból csak egy síkolás, csak közben kiderült, hogy túlságosan felhajlik a fogólap vége, úgyhogy azt a részt újra kellett bundozni kicsit gyaluval meg csiszolópapírral vékonyítva az anyagon. A nyak testhez való csatlakozási pontjától kezdve már egyáltalán nem baj, ha kisit a bundok síkjához képest le van csapva a fogólap, itt már úgyis egyre magasabb lesz a húrállás.

Mielőtt persze elkezdek bundozgatni, nem árt beragasztani a nyakat.
Kezdődik a problematikus rész kibundozása
De még mielőtt kibundoznám, itt egy aktfotó a kezemről nameg arról, hogy hogy is néz ki egy rossz bundozás/fogólap. Nem azzal van a probléma alapvetően, hogy homorú, hanem hogy egyrészt túlságosan, másrészt az alsó végpontjának nem a fogólap végénél kéne lennie, hanem megközelítőleg a 12. bundnál, onnan pedig a hangluk felé egyre nagyobb távolságot kéne mutatnia a vonalzónak a bundoktól.
Na aztán kikapkodtam a vasakat.
És jöhetett a gyalulás
Aztán a vékonyítás miatt kisekélyesedett bund vájatok kimélyítése fűrésszel
Aztán csiszolás. azért szép ez a füstölt bükk.

Utána jöhetett a bundok visszakalapálása, én, mivel nem voltak elhasználódva, az eredetieket használtam, illetve kicsit meghajlítottam őket a fogólap melletti darabon látható módon, ugyanis ha ezt nem tesszük meg, ahogy beverjük a bundot, a végei megpróbálnak majd kiállni, és ez megnehezíti a dolgot. Az átlátszó cseppecskék zselés pillanatregasztó - biztos ami biztos alapon.

Na tehát erről lenne szó. A 12. bund után a fogólap elvékonyodik fokozatosan az utolsó bundig. Természetesen nem kell feltétlenül ilyen nagy lecsapást csinálni, én ebben az esetben ezt láttam jónak.
Ezek után jöhetett az összes bund átsíkolása, és profilozása, háttérben cseresznyével.
Vagy inkább cseresznye előtérben fogólappal
Vagy csak cseresznye
Aztán berakások előtt a fogólap megtisztítása a ráépült szutyoktól. Nem volt kevés...
És akkor a berakás vagy pozíciójelölő, kinek hogy tetszik jobban:

Az "eredeti" csavarlyuk.
És a jávorpótlás. Egy kicsit kúposra csináltam, hogy jól beszoruljon a helyére.
Aztán beragasztottam és beszorítottam.
És jöhetett a többi lyuk, amiknek viszont elő is kellett fúrni. Így jelöltem ki a középpontot a két bund között, és pontoztam be egy hegyes cuccal :)
Így-e

Ebből a kis maradék darabból csináltam a pontokat.
Aztán beadagoltam őket a helyükre
Ledolgozás előtt

Véső, faragókés, csiszolópapír

Ilyenek lettek a mahagónipöttyök
És olajozva

Amikor úgy tűnt, mostmár minden szuper, szokás szerint érkezett Mörfi és mindent felforgatott. Kiderült, hogy nem valami jó a híd konstrukciója, ezért nem lehet megfelelően lejjebb venni a húrmagasságot, úgyhogy ezt új csonttal (ami itt műanyag) oldottam meg, illetve az egész hidat leszedtem, és vékonyítottam. Még így is szükség volt rá, hogy egy új húrozási módszert alkalmazzak, különben nem lett volna elég nyomás a csonton ahhoz, hogy a gitár szépen megszólaljon, és valami szitárszerű csörgésbörgés jött volna ki belőle. Emellett közben még kiderült, hogy az oktávok sem voltak tiszták, így hátrébb kellett ragasztani az egész hidat, ami viszont újabb helyen kellett retusálni. A nyakon is amúgy próbáltam eltüntetni a ragasztások nyomait, néhol több, néhol kevesebb sikerrel.

Mivel szélesebb vájata volt, mint az eredeti "csontnak", meg kellett toldani oldalról egy darab furnérral az ide illő műanyagot.
Aztán valahogy ízlésesen tálalni
Utána ha ez megvolt, jöhetett a két szélső húr felszerelése után a húrmagasság beállítás.
Ehhez előbb használhatóvá kellett tenni a kulcskészletet, tisztítani, polírozni, olajozni.
És ím a fej végleges állapotjában
Na aztán kezdődtek a problémák, és az első megoldási kísérlet, amikor még azt hittem, nem kell lefeszíteni az egész hidat. Először csak sekélyesítettem a csont vájatát, hogy többet le tudjak dolgozni belőle, ezáltal alacsonyabbá váljona  húrmagasság.

Aztán bízva a sikerben, le is festettem
De hiba volt, mert még így is botrányosan magasan álltak a húrok.
Úgyhogy aztán végül fogtam magam, és szépen lecsatoltam a hidat. Nem volt igazán nehéz dolgom a látszat ellenére, ugyanis főleg a képen látható két csavar tartotta a helyén az egységet, valószínűleg ez sem eredeti ragasztás volt már, vagy ha az, szégyelljék magukat a csehek.
Hát nem lett épp szép a felület, és ezt egy tömörfatetős gitárnál nem is szabadna megcsinálni, de a rétegelt lemez bírja az ilyesmit - úgyis az volt a cél, hogy ledolgozzunk a magasságból.
Úgyhogy így is lett, szépen legyalultam és csiszoltam egy csomót a hídból.
Aztán befogtam a satuba a hidat,
És fúrtam mindegyik lyuk mellé egy újabbat. Így fel lehet húrozni úgy a gitárt, hogy a hurkolás nem húzza fel a hanglyuk felőli oldalon kilépő húrt. Majd a képeken világos lesz ez. Amúgy ez nem az én ötletem, én a volt mesteremtől tanultam ezt a trükköt.
Aztán jöhetett a ragasztás, illetve előbb a próbaszorítás a megfelelő pofákkal.
Különösebb bonyodalmak nélkül le is zajlott a ragasztás.
A csavarok műanyag fedelét a mahagóni pöttyök anyagával pótoltam. Jó ragasztó esetén amúgy tökéletesen feleslegesek is a csavarok.
Utána jöhetett az egyre finomabb átcsiszolás és a lefestés.
Aztán meg a retusálás.
Ezt újabban színezett fűrészporral próbálom megoldani.
Ragasztóba keverve.
És visszacsiszolva, majd egy kicsit lelakkozva.
Hát nem mondom, hogy tökéletes, de legalább nem a kiszakadás látszik.
Na itt például jól látszik az új fajta húrozás.
A nyak-fej illesztés nyoma.
És a retusanyag
Több lépésben vittem fel, mindig visszacsiszolva teljes száradás után.
Ragasztóval keverve


És végül így néz ki.

Na hát így ért véget a Cremona története. Sajnos azt kell mondanom, nem lett annyira lenyűgöző hangja, mint reméltem, szépen szól ahhoz képest, hogy rétegelt lemez, de azért egy kicsit dobozhang. Csináltam róla felvételt, ami elég zajos lett, mert voltam akkora majom, hogy a laptop hűtője mellé tettem a fényképezőgépet, na de ez már az én tehetségemet dicséri, mindenesetre nem fogok újat felvenni, ez is jó lesz, hogy hallatszódjon, hogyan szól. Ez a hangszer valakinek gyakorlásra biztosan jó lesz, vagy akár tábortüzeskedésre, én már kezdem is kicsit megszeretni, vannak benne jó dolgok. Azért az van, hogy a kínaiak meg közben megtanulnak gitárt készíteni, és lassan tényleg nem igazán lesz értelme felújítani egy ilyen hangszert, hacsak nem hangszerelemből, de azért gyöngyszemek mindig akadnak, például a múltkori Jolana, de részben én ezt a Cremonkát is annak tekintem. Ja és végül elnézést a szeméremsértő félmeztelenségemért a videóban, de a szobámban lenni nyár közepén felér egy szaunával. :)

Pózolj diófával
Az újfajta húrozás másik nézetből, nem árt a csomó a fonatlan húrok végére.

Felirat hozzáadása
Ez a kedvenc nézetem a gitárokról :)
és the end.





Most már nem zajos a felvétel.- annyira

4 megjegyzés:

  1. Nekem a bejegyzések végi ingyenzene tetszik a legjobban :D

    VálaszTörlés
  2. Izé. Zseniális poszt. Írok ezzel kapcsolatban egy levelet, mert lehet, hogy túl intim/bizalmas téma lenne ahhoz, hogy itt beszéljünk róla.

    Zs

    VálaszTörlés
  3. Ezt A sok munkát megérte az a gitár?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Véleményem szerint minden hangszer megérdemli, hogy megjavítsák, ha tönkremegy.

      Törlés