2013. január 27., vasárnap

Egy Hora tizenkéthúros kalandjai

Ez az új év első nagyobb volumenű javítása. Ja, nem, mer van egy másik is, csak az annyira nagy volumenű, hogy még el sem készült... Na mindegy. Most ez lesz. Olvasok egy könyvet, amiben annyira jó tőmondatok vannak, hogy nekem is kell ilyeneket írnom, de sajnos meg sem közelítem őt, többek között azért, mert ez a mondat például már a harmadik sor óta húzódik, és csak nem tud végetérni. Hiába. Az ember nem tagadhatja meg. Magát.

Ennyi volt a ma művészkedés rovat, jöjjön őnagysága a szászrégeni Hora tizenkéthúros gitár. Tadám.
Az volt itt a baj, hogy a régenieknek, akiké egyébként minden elismerésem, hogy meg tudnak maradni kelet európai hangszerkészítőkként a kínaiak mellett; nem sikerült jól megtippelni a tetőre ható erőket (a tizenkét húrét nevezetesen) és ebből messzemenő következmények eredtek (na ez a mondat mostmár tényleg felháborító volt...)

Könnyebb megmutatni, mint elmagyarázni:

Hát először is ugye lejött a húrláb. Mer erős ám a húr, főleg ha egy tucat van belőle... Pláne, ha úgy ragasztják fel a húrtartót, hogy nem fa fával érintkezik alatta...
Pláne ha olyan gyenge a tető, hogy nem bírja a húzást, és feldomborodik...
Ránézésre azt mondtam volna, menthetetlen, de szerencsére nem láttam átvétel előtt a hangszert, így nem volt visszaút :)
Belül az egyik borda fel is vált.
És Horáék is sok jó céghez hasonlóan csavarral próbálták erősíteni a húrlábat, csak szegények mindig elfelejtik, hogy ahhoz, hogy a csavar tartson, legalább öt centis sugarú alátét kéne, hogy legyen valami felület, amin eloszlik az erő...
Na, mint említettem, megkaptam a hangszert, és első ránézésre azt gondoltam, hogy uramisten, mit fogok ezzel csinálni! Aztán eszembe jutott a vonós-pengetős szakismeretet tartó tanárom, aki szuper szakember hihetetlen beleéléssel és hitelességgel, és ő mesélt egy olyan történetet, amiben egy nyomott és sérült tetejű nagybőgőt kellett javítani. Tanáromról mindig az a benyomásom volt, hogy nagyon tiszteli a hangszereket, és ennek tudom kicsit tulajdonítani azt, hogy másfél évig dolgozott azon a tetőn. Úgy gondolom én is tisztelem a hangszereket, de azért egy kicsit gyorsítani akartam a dolgokon, mindenesetre a módszer a következő: Egy vizes rongyot raktam a tető mindkét oldalára a néhai húrláb helyén, majd két masszív sík falappal és rengeteg szorítóval szép fokozatosan elkezdtem összenyomni. Tanárom ennél sokkal kíméletesebb módszereket alkalmazott, én egy kicsit úgy voltam vele, hogy ha kifelé bírta a gyűrődést, akkor befelé is fogja, ráadásul itt rétegelt lemezről van szó, nem tömör fenyőről... Úgyhogy én két nap alatt visszakényszerítettem eredetihez hasonló alakjába a tetőt, majd hagytam kiszáradni. Meglepődtem, hogy milyen könnyen sikerült.

Rongy, ugye - pizsama volt.
kutyaszorítóban
Amikor elkezdtem így nézett ki
Aztán meg kábé így
A szorítók átvariálásával azért futottam még egy kört, hogy biztos legyek a dolgomban
És akkor így ez.

Nem mondom, hogy geometriai sík lett, de eléggé érzékelhető a változás.
Na igen ám, de rá kellett jönnöm, hogy a húrláb is (lévén nem annyira tömör és kemény jávorfa anyagú) hűségesen követte a tetőt az alakváltozásban. Úgyhogy őt is alávetettem egy nyújtásnak, aztán meg is erősítettem egy némileg tömörebb és keményebb jávor lappal, miután az alját síkba munkáltam.

hm
vizes borogatás
alakjavítás
Masszívabb erősítés
A jó ragasztás barátja a szorító
Azért ebből a vastagságból még jócskán ledolgoztam, meg visszafestettem feketére, csak arról már nem csináltam képet
Először arra gondoltam, hogy teszek egy plusz bordát a tető megerősítése miatt, a húrláb alá, de aztán látva a nevetségesen kis méretű megerősítést a tető belső oldalán, inkább azt fejlesztettem tovább két zongora-rezonáns darabbal, úgy, hogy összesen két plusz réteg került alulról a tetőre, viszont a felső oldalon a húrláb helyének tisztításakor a rétegelt lemezből is egy-másfél réteg ledolgozásra került. Ezek után már úgy tűnt, ennek bírnia kell a terhelést, és úgy látszik, igazam volt. Máskor volt már amúgy példa olyanra, hogy bordát kellett ragasztani a tetőbe, majd még erről is fogok itt egy kicsit beszélni.

A lyukakkal tarkított lemez hivatott erősíteni a tetőt, de mérete miatt erre nem képes.
Így kapott először egy szélesítést

egyenletes szorításhoz fa
zongorarezonáns
Belülről


A toldás után jöhetett az újabb réteg a tető eredeti szálirányában
Ezt is szorítófával

A végeredmény. Kicsit nehéz persze úgy dolgozni, hogy az ember nem látja, mit csinál, ezért láthatók a pár millis elcsúszások.
Most egy kis kitérő egy másik hangszerre, amit egy kicsit hasonló problémával kellett javítanom, és hasonlóan reménytelen volt. Azért teszem be ide, és nem egy külön bejegyzésbe, mert a főnököm hangszeréről van szó, és mivel őt nem érdekli, valószínűleg soha nem lesz befejezve. A lényeg, hogy hiányzott teljes mértékben a tető a láb alatt. Ezt most csak képekben írom le, újrabordázásról lesz szó.

Illetve még előbb itt ez, gondoltam akkor már beteszek ide minden ilyen érdekes húrlábas sztorit. Na ez például tetővel együtt szakadt fel, de óvatosan vissza lehetett játszani a helyére, és belülről megerősíteni.
Visszaragasztás

Az erősítések, szintén zongorarezonánsból

És sikerült visszaragasztani, nem is látszik kívülről...

Aztán van itt egy másik, amiért eleve ezt a kis kitérőt beiktattam, ez szintén az álleesős kategória volt. A lényeg, hogy az előző képen látható hangszert javítgattam, és amikor főnököm látta, amikor végeztem, kezembe nyomta a következőt, hogy kezdhetnék vele valamit. Úgyhogy aztán nekiálltam.

Ez a ferde darab volt az erősítés, ami arra lett volna hivatott, hogy megtartsa a húrlábat. Mint látszik, öhm, még a tető sem maradt meg...

erre csak azt tudom mondani, hogy durva, illetve, hogy hogy juthatott eszébe valakinek, hogy ekkora darab fát tegyen be ide???
Először lebontottam ezt a darabot.
Sajnos a tetőből is kiszakadt egy darab
Úgyhogy kipótoltam.


Aztán a maradék egy bordát is megerősítettem

És jöhetett a bordafaragás szép sűrűszálú fenyőből.




Miután megvoltak, jöhetett a beragasztás


És drága tanulótársam hozzászólása a témához :)


Nem mondom, még így is kissé foghíjas

Kellett tetőt is csinálnom oda, ahol már nem volt...
Természetesen sűrűszálú fenyőből




Végül aztán ennyiben maradtunk, mer nem volt meg a húrláb a hangszerhez, és nem volt faanyag a készítésére. Mindenesetre akár ilyen módon sérült hangszert is lehet javítani. Azt persze hozzá kell fűznöm, hogy számottevő hangromlás nélkül ez csak olcsó kategóriás, rétegeltlemez gitáron megvalósítható, egy profi hangszer egy ilyen javítás után már nem fog úgy szólni, mint új korában, de ha úgy nézzük, legalább szólni fog.
Na hol is tartottam: Ja igen, megerősítettem belülről a tetőt, úgyhogy elkezdhettem foglalkozni a külső oldallal, nevezetesen azzal, hogy a húrláb alatti területet síkba kellett hoznom, és meg kellett tisztítanom a lakktól úgy, hogy ne legyen hézag se mellette, amikor visszaragasztom, de mindenhol fával érintkezzen a láb.

ide kell hogy visszamenjen-e
körbekarcol
körbekarcol
néz
és egyszercsak jó! :) Majd ragasztás-persze, de arról most nincs kép, már úgyse újdonság.
Az elején említett borda ragasztása.
A lyukak visszafúrása
És végül hangulatkép belülről!
No hát ezzel a hangszerrel én is gazdagodtam egy élménnyel, hogy sikerült megmenteni, és hogy bizonyítsam, hogy megérte, itt van egy kis bohóckodás is, hallgassátok szeretettel:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése