2014. július 13., vasárnap

A bartel - Eugene Howard akusztikus gitár nagygenerál

Kedves olvasóim!

Ezen bejegyzés talán az eddigi legnagyobb javítási munkám, ráadásul egy nem akármilyen hangszeren és nem akármilyen körülmények között. Történt ugyanis, hogy még tavaly megkeresett Szilos András, budapesti fémműves - ezermester, akinek azóta barátságára is számot tarthatok. Ímélben kérte segítségemet egy gitár felújításához. Ő maga is foglalkozik időnként hangszerek készítésével, rendbehozatalával, de úgy ítélte meg, hogy a bejegyzés címét adó gitárnál hangszerész színrelépése szükséges. Így kerültünk kapcsolatba. Ugyanakkor a hangszerrel óriási problémák voltak, és nem nagyon maradt olyan alkatrésze, amit ne kellett volna némiképp megbolygatni annak érdekében, hogy jól használhatóvá varázsoljuk. Ami még tovább színezi a történetet, az az, hogy mint talán néhányan már tudjátok, július végén összeházasodunk Ritával, akiről, ha már megemlítettem, elmondhatom, hogy szintén jeleskedik blogírásban, ráadásul lassan le is köröz nézettség tekintetében :) Itt-e: (félreértések elkerülése végett, ez nem hangszerészet, hanem életmód és kozmetikumok)


Ez volt a reklám helye, ami lassan családi lesz... Visszatérve ennek az egésznek a hangszerészethez való kapcsolódására: ha az ember házasodik, hát szüksége lesz egy gyűrűre, pontosabban kettőre. És véletlenül pont egy ötvös iparművész szeretne nálam hangszert javíttatni. Ez a ziccer - hogy úgy mondjam - kihagyhatatlan volt. Így hát úgy döntöttünk, kölcsönösen kisegítjük egymást, és mindkettőnk megelégedésére fogunk munkálkodni. Abban maradtunk, hogy a munkák nagy részét náluk, felszerelt műhelyükben fogjuk végezni, így mindketten tanulhatunk valamicskét a másik szakmájából. Tavasztól kezdve jó pár vasárnapot töltöttem náluk csodás, csendes, kertes, dolgos légkörben. Haladtam a munkával, közben jókat beszélgettünk, Andris anyukájától minden alkalommal finom ebédet kaptam, és megnézhettem apukája fafaragványait, fantasztikusan aprólékos szobrokat, evőeszközöket (többször még ajándékba is kaptam tőle :)) Összefoglalva, életem eddigi legjobb hangulatban telt munkája volt ez, és az ilyen jellegű kölcsönösen előnyös, alapvetően a pénz megkerülésével létrejött kapcsolatokat mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nem csak szakmailag lehet benne sokat fejlődni, hanem, mint a mellékelt leírás is mutatja, könnyen barátokra lelhet az ember!

Most viszont rátérek magára a gitárra, elvégre erről szólna a blog... Először következzen itt két leírás a hangszerről, az első egy Ebay hirdetésből, a másik pedig egy hangszerésztől, akit Andris megkérdezett ímélben.

"This is an Antique Eugene Howard Maker No. 14460 Parlor Guitar with a Spruce top, Birdseye Maple Back and Sides, and Rosewood fingerboard. According to the website mugwumps.com "Eugene Howard was the Cincinnati, OH maker of Howard brand instruments c1896-1920s. They were distributed by Wurlitzer, a major wholesaler, with branches in Cincinnati and Chicago. Later, Howard became a Wurlitzer brand name."

"What a nice guitar you have! Those Howards are pretty rare instruments and were made in Ohio by a small luthier (Howard himself). It dates to around 1890-1900 and would have been strung with gut strings originally. Nylon or Nylgut would be proper for it these days. The difference between the scale and bridge location leads me to believe that the fretboard has been replaced. If this were an original board I would expect the 12th fret to line up with the neck/body joint. It clearly doesn't in the photos and there also appears to be a light "line" below the tip of the fretboard above the soundhole. This may have been where the original fretboard extended. In addition, ebony boards were quite rare for guitars back then and it's likely that this one would have had a dyed-rosewood or dyed-maple board to begin with. The bridge itself looks original to me. Often to improve action you can re-cut the saddle area lower and then install a new saddle. This takes a bit of carving experience but it's the best way to retain original parts while also making the guitar useful. Good luck!"

Tehát egy huszadik század eleji, kifejezetten ritka mesterhangszerről van szó, magyarosan Howard Ödön Jenő [javítva névtelen javaslata alapján] keze munkája, aki Ohioban tevékenykedett. A gitár megjárta a poklot, már ami a tárolási körülményeket és a különböző kókler átalakításokat illeti, így lehet például, hogy a bundozásból következő menzúra nem stimmelt a híd elhelyezésével. Andris bolhapiacon szúrta ki ezt a gyöngyszemet, így annak ellenére, hogy tényleg rossz állapotban volt a hangszer, igazi kincset talált.

Jöjjön néhány kép a hangszerről már megtisztított állapotában:

és reggel még kávét is kaptam :)
Valószínűleg a fogólapot cserélték a bundozással együtt, mert az eredeti Howard-okon nem ilyen a hanglyuknál lévő vég kidolgozása. A képen viszont látszik, hogy a híd sem maradt érintetlen, valószínűleg visszaragasztották egy felválás után.
Nem sikerült igazán jó képet csinálni, de a hangszer háta hosszában majdnem végig volt repedve.
persze ez sem lett a legjobb kép, de a vájtszeműek láthatják a hosszanti repedést.



Akkor most előszöris leírom, hogy milyen gondok voltak a gitárral, és milyen megoldást találtunk rájuk.

1. A fogólap, bár egyben volt, és a bundozásra se lehetett különösebb panasz, nem illeszkedett a hídhoz, ezért úgy döntöttünk, ezt fogjuk cserélni, a hidat pedig, ami masszívan rá volt ragasztva a tetőre, békén hagyjuk. Sokkal rizikósabb felszedni egy jól leragasztott hidat, mint egy fogólapot. Tehát fogólapcsere, újrabundozás.

2. A hát részlegesen fel volt válva, és egy óriási hosszanti repedés éktelenkedett rajta, nem mellesleg pedig az összes merevítő-borda fel volt válva. Így tehát a hangszert fel kellett bontani, újrabordázni, illetve a repedéseket megerősíteni, összehúzni.

3. A híd körül a visszaragasztást követően "értő kezek" jó munkát végeztek a lakkon, amitől, mint a fentebbi képeken is látható, mély kereszt-irányú karcok keletkeztek. Hogy ezt a problémát valamelyest megoldjam, a karcokat kicsiszoltam, amennyire tudtam, és az egész hangszer lakkozását felfrissítettem.

4. szokásos beállítás, stb. A legtöbb dologban próbáltunk hűek maradni a hangszer eredeti megoldásaihoz, így például nem változtattunk a húrok hídnál való felfekvési megoldásán. Amin viszont változtattunk, az a húrok anyaga. A hangszer nagy valószínűséggel bélhúrokhoz készült, ám felépítése elég robosztus ahhoz, hogy egy gyengébb fémhúrt elbírjon, így ez utóbbi mellett döntöttünk. Ez részben kísérleti megoldás is, de a hangszer szerintem minket fog igazolni. Mindenesetre egy hibrid készletet tettem rá, az alsó négy húr 10'-es készletből, a felső kettő pedig 11'-esből került rá.

Nagy szerencsémre a hangszer minden alkatrésze enyvvel volt ragasztva, így szépen bontható volt, a javítás során én is maradtam az enyvnél. Vágjunk is bele.

bundok kiszedve, hogy ne feszüljön a fogólap
a fogólap bontásának megkezdése. Itt még denaturált szesz segítségével, türelmesen, lassan
a kalapács ne tévesszen meg senkit, nem püföltem a kést, csak finoman megkocogtattam időnként.
majdnem kész - egyben elértünk a rizikósabb részhez

és siker! Gyönyörűen feljött az ébenfa fogólap, és nem is sérült alatta a nyak és a tető

kerti hangulat.
a hangszer mellett a nyers ébenhasáb, ami majd az új fogólap lesz
síkolom a fogólapot
a másik oldal kézi egyengetése, síkolása. Ez már nem fért bele egy napba
bundok vájatának bejelölése és bekarcolása
a füzetben a bundok helyének felsőnyeregtől számított távolsága van leírva. Ennek kiszámolása egyébként inkább hosszadalmas, mint nehéz, de szerencsére az interneten jó pár program áll rendelkezésünkre; használatukhoz pedig pusztán a menzúrahosszt és a bundok számát kell tudni.
Vájatok bevágása kedvenc fűrészemmel. Különlegessége ezeknek a japán pengéknek, hogy a fogakat nem kifelé hajtogatják, hogy ne ragadjon be a fűrész, hanem befelé köszörülik, így olyan, mintha két penge vágna a fűrészlap két szélén. Hihetetlenül pontos és könnyed. Mindezt pedig 0,7 mm-en belül... A beszerzési tippért köszönet Váradi Péter gitárkészítőnek!
vájat
és már kész is.
régi és új
A második vasárnap: a fogólap végének kidoglozása
karcok eltüntetve
barátkozás a hangszerrel
A képen látható két kis lyuk, és a fogólapban látható ébenfa pöckök az illesztést segítik.

Most következett a hát lebontása a hangszer testéről, persze a fogólap felragasztása után, amit viszont elfelejtettem lefotózni...

Mielőtt azonban továbbmennék, hadd tegyek egy pár mondatnyi kitérőt a hangszer anyaghasználatával kapcsolatban. Hihetetlen élvezet volt dolgozni egy olyan hangszerrel, ahol nem azzal találkozik az ember lépten-nyomon, hogy hol spóroltak ki valamilyen tömörfa alkatrészt, és helyettesítették rétegelt lemezzel. Persze ebben a mostani és akkori kor közötti különbség is szerepet játszik, de akkoris, tömör brazil rózsafával, lucfenyővel, ébennel dolgozni annyival jobb a rétegelt anyagokhoz képest, mint az aluljáróban elfogyasztott dobozos Adambrau helyett belga sört kortyolgatni Brugesben... Ezeknek az anyagoknak iránya van, ereje, kisugárzása, az ember tisztelettel nyúl hozzájuk. És nem is cáfolják meg magukat, pont úgy reagálnak a mozdulataimra, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kívánom, hogy másnak is legyen szerencséje ilyen hangszerrel foglalkozni.

Következzen most a hát lebontása, és az új bordázat előkészítése.

az esetleges vetemedési szándékok elkerülése végett a káva kapott egy kalodát, hogy a hátat majd vissza is tudjam ragasztani, ne csak lebontani. Ez nagyobb testű hangszereknél érdekes, bőgőknél például a tőkékre egy-egy szeggel lécet erősítenek, így óvják meg a kávát attól, hogy "szétdobja" vagy "szétrúgja" magát
És a következő kép miatt meg is kell állnom egy pillanatra megint. Ugyanis Andrissal közösen egy interneten talált hangszerész ihletésére (Frank Ford itt: link) összeállítottunk egy házi gőzölő szerkezetet, amivel megspórolhatjuk a szesz használatát a felbontásban. A szesz meglehetősen agresszívan viselkedik a szeszlakkokkal (ezen a gitáron az van), így nagyon óvatosan kell bánni vele. Vele ellentétben a gőz nem bántja a lakkot és ráadásul - gáznemű lévén - sokkal eredményesebb, mint a szesz. A hőhatás ragasztóbontó erejéről nem is beszélve. Szerkezetünk egy villanyrezsóból, egy kuktából, a rácsatlakoztatott hőálló szilikoncsőből, és egy rézcsőből+injekciós tűből összeforrasztott hegyből állt, amire Andris apukája még bambuszból nyelet is készített. Azóta otthon is készítettem ilyen szerkezetet, majd egy későbbi bejegyzésben meg is mutatom; nagyságrendileg könnyíti meg az ember dolgát a felbontásban.

szóval itt van az intenzív gőzölő szerkezetünk. A nyomásra persze nem árt odafigyelni!
a fej. hajlamos jól átforrósodni
a hátat ott kezdtem meg, ahol amúgy is fel volt válva. Segédeszközöm a szokásos bontókés.
szépen elválik a rózsafa hát a fenyő szegőléctől
és különösebb erőfeszítések nélkül le is jött a hát
a kis kockák szerencsére nem a szegőléc kitörött darabjai, mindössze néhány tized milliméter vastag rostréteg belőlük
A tető belülről. Nem szokványos a bordázat...
És a káva megkapja a kalodát, hogy ne mocorogjon, amíg a háton dolgozom.
lesz azért itt is munka
még a tőkénél is szépen vált fel a hát. Érdekes, hogy a tőkék száliránya merőleges a megszokottra.

a hát bordáinak állapota...

ezek bizony megérettek a cserére
jól látható, hogy a borda a közepénél is fel van válva, és az egész hát hosszában meg van törve a fúgvonalat erősítő lapolás mellett.
a hát kívülről. Még szétrepedve is csodálatos látvány
a repedés még eltömödve szennyeződésekkel
és kitiszítva
A bordáktól a gőz erejével rövid úton megszabadultunk



a repedés - belülről. Ahol átázott a fa
Arra készültem, hogy otthon készítem elő az új bordákat, ám a hátat fixálni kellett, nehogy továbbrepedjen, vagy elvetemedjen. Ehhez készítettem ezeket az idomfákat.
majd a hátat eredetihez közeli ívben rögzítettem.

Otthon aztán egy éltes lucfenyő-lécet előkészítettem, hogy legközelebb ebből tudjuk kivágni a bordákat. Természetesen ez az anyag is lomtalanításról került hozzám.

otthon. lucfenyő
méretezés
a 3. vasárnap. A bordaanyag felfűrészelése
nagyolás után
megjött a váltás
hossz levágása és megjelölés

ívek kialakítása - először gyaluval kezdtem
az első már ledomborítva
Aztán rájöttem, hogy egy mintadarabbal tulajdonképpen tudok másolni a szalagfűrészen. A képen épp ennek kipróbálása látható
az ívek összedolgozása, hogy egyformák legyenek

A hát megtisztítása a maradék ragasztótól, és ráragadt farostoktól, piszoktól
felkészülni bordázásra
vigyázz
kész
rajt! A szorítást egyik kedvelt megoldásommal, domború szorítófák feszítésével oldottuk meg.
baloldalt az enyvfürdő
és mint látható a hát megtörésének lőttek
a repedés, ami immár csak két dimenziós.

A következő lépés a rezonáns kezelésbe vétele, illetve a hát-bordák alakjának kidolgozása volt. Egy csomó erősítést kaptak a falemezek azokon a helyeken, ahol meggyengültek, vagy sérültek. A bordák alakjában Howard eredeti megoldásait követtem, így a felső bordák hosszan vékonyodnak el.

ragasztómaradékok még régről
bordázott hát. Alapvetően ezt inkább gerendának szokták hívni, és a szögben álló merevítő elemeket bordáknak, de így gondoltam egyszerűbbnek.
hasáb keresztmetszet
és kezdődik a leglátványosabb rész, sok mutatós forgáccsal
akkor vadonatúj plasztikagyalum: ebayről vásárolt kínai darab, sajnos máshonnan majdnem ötszörös áron lehet csak beszerezni. Nem tökéletes persze, és az íves daraboknál egyből szükség volt igazításra, de Andris segítségével jól használható szerszámaim lettek
mondtam, hogy jönnek


amúgy ezt csinálni is rendkívül élvezetes
a kívánt keresztmetszet
a ledolgozás vázlata, remegős kézzel
ahogy írtam, a felső bordáknál hosszabb a ledolgozás
már kész is
A rezonánson is volt egy hosszan végigfutó repedés, ám ez nem mozdult, és nem volt megnyílva, ráadásul a tető bordái tökéletesen ragadtak a helyükre, így nem volt indokolt cseréjük. A repedést csak megerősítettem a képen látható kis fenyőlapocskákkal
a nehéz hozzáférés miatt súlyokkal szorítottam oda a kis lapokat. Szerencsére egy ötvösműhelyben akad belőlük épp elég
a csipeszekkel a kisebb szegélyproblémákat orvosoltam. Néhány fog kitört, de szerencsére megvoltak, ezek visszakerültek a helyükre.
száradás után. A húrok végeinél is szükség volt egy erősítésre, mert már nagyon kikezdték az eredeti anyagot a fémhúrok. A fenyő helyett kapott egy kis darab jávorfát, ami sokkal jobban bírja a gyűrődést.
felülről óvatosan kifúrtam az új erősítést. A lyuk méretét később, az összeszereléskor igazítottam a tüskékhez. Ja és itt látszanak a legjobban azok az ízléstelen karcok, amikkel valaki megajándékozta a hangszert...
Miután a tetővel kész voltam, már csak a háton maradt némi munkálat, hogy mindenben biztosra menjünk. Ennek érdekében három borda között, ahol a legdurvább volt a hosszanti repedés, felszedtem a fúgot védő lapolást, és szélesebbre cseréltem, így ez rálóg a javított repedésre, és fixálja azt teljesen. Magát a cserét elfelejtettem lefotózni, de a ledolgozásról van egy csomó képem, ráadásul Andris jobb gépével. Előbb-utóbb nekem is be kell ruháznom valami komolyabb masinára, mert eszméletlen a különbség.

az eltávolítandó lapolások

durva a különbség a két fotómasina között...
ledolgozás előtt
az élek elsődleges levésése
a parafa a hát anyagát védi
háztetősítve
majd a csúcsát is ledolgoztam
és végül csiszolással finomítottam

a lecsukás előtt pedig végül ledolgoztam a bordák végeit
hát - készen a lecsukásra
Éés elérkeztünk a lecsukáshoz. Ez pedig az eddigi legnehezebb lecsukás volt a hangszer mérete miatt. Épp ezért rászántam magam, hogy összerakjak egy lecsukószettet. Valójában Andris csinálta majdnem az egészet, én meg addig a hangszerrel foglalkoztam... Lesz majd erről a szerszámról is külön bejegyzés. Ez az igazán érdekes amúgy abban, hogy pályakezdő hangszerész vagyok, mert minden szerszámot akkor készítek el, amikor szükség van rá. Így szép lassan, darabonként gyarapodik az eszköztáram, míg egy idő után meglesz minden szükséges. Az élet persze akkor sem áll meg, mindig vannak jobb megoldások, munka közben rengeteget jár az ember agya azon, hogy lehetne jobban, gyorsabban, szebben csinálni a feladatokat. De most jöjjön a lecsukás.

rámegy
bordapapucs
ezt sajnos nem tudtam megállni
szokásos ragasztás előtti csendélet - valójában: idegstressz és izzadás, hogy minden jól menjen.
szerencsére minden simán ment, plusz láthatjátok újdonsült lecsukószettemet, amivel ezentúl minden ilyen jellegű hangszert csukogatni fogok.
A hangszeren hátralévő munkálatokat már otthon végeztem. Ezek többek között a fogólap rádiuszolása, a bundozás, a felsőnyereg beállítása, és a retusálás, lakkfrissítés volt. Mivel ezek többnyire rutinmunkák, nem akarom különösebben kommentálni őket, a képeken úgyis látszik minden.


fogólap ívességének kialakítására készen
nagyolás gyaluval óvatosan
utána jöhet a csiszolás
a grafitos jelölések segítenek eldönteni, hol kell még elvenni az anyagból



bundok levagdosva
bundlábak végei lecsípkedve
bekalapálás, ragasztás
bundok a helyükön - a kuka már megint rossz helyen van
A vájat végének lezárása viasszal. 
bundvégek kidolgozása
fogólap olajozás
háton a lakkegyenetlenségek finomcsiszolása
sajnos a repedésnél egy kicsit lepattogzott a lakk az idők során, így ezt pótolni kell

a csiszolónyomok a hídnál újfent

csiszolás megkezdve
és aztán szembesülni a ténnyel, hogy ezeknek a karcoknak a valamelyest eltüntetése nem vicc...
Kezdődhet is a lakkfrissítés
Közben egy kis rózsafával megtoldottam a felsőnyerget, hogy stimmeljen a vastagabb fogólaphoz is.
lakkozódunk


persze marad némi árnyalatkülönbség de ezen majd az idő is segít még
frissül a hát is
repedés, eltűnőben

a híd tisztítása, és a tüskék helyének méretezése
finomcsiszolás
tripolifölddel, olajon futtatva




belvilág
jávor pozíciójelölők

pozíciójelölő lyukfúrás
pozíciójelölő beragasztása
Hát elkészült a hangszer. Csodálatosan szól, és nagyon mutatós is. Örülök, hogy én foglalkozhattam a felújításával, ritkán adódik ilyen lehetőség, egy régi kor igazi hírnöke ez a gitár, amikor még nem spóroltak a minőségi anyagokkal, mert könnyebben hozzájuthattak a kézművesek is. Ma már, talán éppen az akkori tékozlásból kifolyólag, a minőségi anyagot aranyárban mérik, vagy egyáltalán nem is lehet hozzájutni, mint például a brazil rózsafához, amit csaknem kipusztítottak a XX. század folyamán. Szóval ez már kuriózum, és egyben egy komolyan átgondolt, megtervezett hangszer. Jöjjön most itt egy kis ízelítő a hangjából, sajnos csak az én fényképezőgépemmel, de talán egy kicsit így is átjön a gazdagsága. Szerencsére Andris is nagyon örült a hangszernek, készített is a bloghoz egy pár profi fotót, a videó után ezeket mutatom meg.






a nyakon látható benyomódások talán kápóhasználat nyomai, ezeket - mivel a játékot nem zavarják - nem javítottam

egyszerű de nagyszerű. A kulcs pedig egész különleges, nem is láttam még más hangszeren






egyedi kulcsház másik szögből












Szóval ennyi lenne. Nem ismétlem el a sok jóságot, amit már többször megtettem, viszont most még jön egy lényeges dolog, ami nem szokott lenni más bejegyzéseknél. Ez pedig nem más, mint a gyűrűk, amikért hatalmas hála Andrisnak, és amik igazán közeli részesei lesznek életünknek :) Akit egyébként érdekelnek Andris munkái, annak ajánlom az alábbi két link megtekintését (nagyon érdemes!)


Következzenek: a gyűrűk!

a dobozkát én készítettem hozzá, rózsafa, padouk
menyasszonyomnak el kellett terelnem egy filmmel a figyelmét, amíg a tárolót készítettem, de persze sejtette, miről van szó...
viszont kedvesen nem rontotta el a pillanatot, és hát július végén egybekelünk :)

6 megjegyzés:

  1. Ejha! Még olvasva is "átjöttek" a felújítás izgalmai, örömei. Gratulálok!
    *
    És nem mellesleg: sok boldogságot!

    VálaszTörlés
  2. Először is gratulálok, és sok boldogságot kívánok! :)

    A felújítást élvezetes volt végigolvasni, minden bejegyzésedből rengeteget lehet tanulni. Fogadd őszinte, szívből jövő sárga irigységem, amiért ilyen szép szakmád van :)

    VálaszTörlés
  3. Csupán a pontosság miatt: az Eugen magyar megfelelője nem az Ödön, hanem a Jenő. Az Ödön Edmund lenne. Klasszik tévedés: A kőszívű ember fiaiban pont így keverik össze a két Baradlay-fivért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a helyreigazítást! Frissítve

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés