2015. április 6., hétfő

Szerszám XII. - Szegélymetsző

Újból egy házi készítésű szerszámmal jövök, ezúttal egy olyannal, aminek nem csak pengetősök, hanem vonósok is hasznát vehetik. A tetőt körbevevő szegély árkát ma már legtöbben marógéppel csináljuk meg, és közülük én sem vagyok kivétel, de van több olyan helyzet, amikor jól jön egy olyan szerszám, amivel a hangszer szélétől azonos távolságra tudok feljelölni valamit. Jellemzően akkor van erre szükség, amikor valamilyen hangszeren szegélyt cserélek, és mielőtt eltávolítanám a régit, végig akarom karcolni a lakkot a szegély szélének vonalában, hogy ahogy óvatosan lefejtem a régi szegőanyagot, a lehető legkevesebb sérülést okozzam. Ennek a célnak az elérésére csináltam ezt a pár csavarból, egy pengéből, és némi keményfából álló szerszámot.

Hozzávalók:
  • némi igazán kemény fa (én bubingát és kőrist használtam, mert az volt kéznél)
  • két lemezcsavar, illetve ugyanolyan méretű menetmetsző
  • egy tapétázókés penge
  • faragasztó
  • fűrész, gyalu, fúró, faragókés
Az utolsó pont nem a végeredmény miatt kell, hanem, hogy el tudjuk készíteni. A szerszámnak egyébként nem ez az egyetlen lehetséges verziója, a gugliba "binding cutter" vagy "purfling cutter" keresőszót beírva számtalan, legalább ilyen jó megoldást találhattok. Nálam a cél a minél szélesebb tartományok közötti állíthatóság elérése volt, ezért lett ilyen az alakja. Nem tudok adni róla tervrajzot, de szerintem ezt bármilyen kicsit is műszaki beállítottságú ember a képek alapján ki tudja találni úgy, hogy neki a legjobb legyen. Nem is dumálok többet, jobban beszélnek a képek helyettem.

őszegélymetszősége

a két lemezcsavar segítségével lehet beállítani a penge hegyének vezetőfától való távolságát. Ha a fa szorítópofa vastagságánál kisebb távolságra van szükségem, akkor egyszerűen kiveszem azt, és egy vékonyabb fadarabot, vagy fémlemezt teszek be helyette, így egészen vékony szegélyt is fel tudok jelölni.
a vezetőfa alját úgy alakítottam ki, hogy egy élen futhasson a lekövetendő felület, így mindig azonos távolságra karcol vagy vág a penge

itt éppen előkarcolom a szegély szélét, hogy az eltávolításkor ne repessze nagyon fel a lakkot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése