2018. november 13., kedd

Washburn Taurus átalakítások

Utoljára ezen a felületen januárban hallhattatok felőlem. Ennek egyszerű oka, hogy rengeteg a megrendelés, és este, amikor leülök a számítógéphez, vagy a szövegszerkesztős munkánkkal kell foglalkoznom, vagy egyszerűen túl fáradt vagyok ahhoz, hogy írjak. Ehhez még hozzájön az is, hogy a kertes házzal bizony sok örömteli (vagy éppen utálatos) teendő is jár, és így a blogírás időlegesen kiszorult az életemből. Ettől függetlenül a képanyagok gyűlnek, és sok érdekes munka volt, amiről érdemes lenne szót ejteni, úgyhogy igyekszem pótolni a lemaradásokat. Lehet, hogy a jövőben nem leszek olyan bőbeszédű, mint korábban, de azért komolyabb frissítéseket is szeretnék majd néhány témában megejteni. Az ember mindig tanul valamit, biztos vagyok benne, hogy a régebbi cikkeimen már sok mindent változtatnék, ha újraírnám őket.

Most egy visszajáró Washburn Taurus átmenőnyakas basszusgitár javításait, átalakításait fogom bemutatni. Első találkozásunkkor újrabundoztam a hangszert, illetve az elektronikát hoztam rendbe. A bundozásról nincs sok képem, jöjjenek most ezek:

Washburn Taurus
Aa bundok eltávolítása és a pálca beállítása után a fogólap síkolása, pontos rádiuszra alakítása az első
bundozás, bundvég
Az új bundok rögzítése után először lecsípem a kilógó felesleget egy fogóval.
bundozás, bundvég
Majd lereszelem és csiszolom a bundvéget, hogy ne álljon ki.
bundozás, bundvég
Végül az éleket finoman lekerekítem, és egy biztonsági síkolás/profilozás után olajjal átkenem a fogólapot.

Sajnos már nem egyszer találkoztam a problémával, hogy basszusgitároknál a hangszedőgödröket rettentően figyelmetlenül alakítják ki a gyárban. Itt az látható, hogy a gödörből kivezető furat, ami a vezetékeknek lett kialakítva, túl magasra került. Ezzel nem lenne baj, ha a hangszedő is elég magasra beállítva lenne jó helyen, de nem ez a helyzet. Mivel a hangszedőgödör pontosan passzol a pickup körvonalához, ezért ahogy egyre lejjebb nyomom a gödörbe, a hangszedőház éle gyakorlatilag a furatnál megpróbálja lemetszeni a kijövő vezetéket, ezzel rossz esetben elnémítva a hangszert. Egyszerűen lehet orvosolni a problémát, hiszen csak ki kell bővíteni egy kis marófejjel a furatot lefelé úgy, hogy elérjen a gödör aljáig. Kicsit mélyebb is lehet, hogy a vezetéknek akkor is legyen helye, ha a hangszedő teljesen be van csavarozva. 

hangszedő gödör
a gyári állapot
hangszedő gödör
Marófejjel kibővített lyuk, így már nem törik meg a kábel.
hangszedő kábel
És ez történik a hangszedő kábelével a rossz helyen kivezetett furat hatására. Ez a pickup még olcsón megúszta.
 Készült még egy ében felsőnyereg is a hangszerhez:

ében felsőnyereg
Keménysége és homogén szerkezete miatt az ében is alkalmas a csont mellett felsőnyeregnek, igaz, a hangkaraktere egy kicsit más, sötétebb. Mivel a felsőnyeregnek csekély rezgésátviteli szerepe van, ez nem érvényesül drasztikusan.
ében felsőnyereg
finomítva
ében felsőnyereg
a helyén
ében felsőnyereg

Washburn Taurus
A hangszer teljes egészében, nálam tett első látogatása végén.
Washburn Taurus
szép átmenőnyakas szerkezet
megújult fogólap és bundok
A hangszer később visszatért, hogy hangszedőket cseréljek benne. Kapott egy szett Kent Armstrong (Juraj Turza féle) hangszedőt, amiknek viszont más volt a méretezésük, így a gödröket ki kellett bővíteni a megfelelő szélességre. Sajnos az eredeti gödrök hosszabbak voltak, mint az új hangszedők, úgyhogy a végüknél lett egy-egy kisebb nyílás. Erre még lentebb visszatérek.

hangszedő gödör marás
Marósablon a KA hangszedőkhöz, és a test előkészítése a maráshoz.

Kent Armstrong Juraj Turza
Az új hangszedők a helyükön, bekötve.
Végül aztán harmadszorra is járt nálam a bőgő, ezúttal a felsőnyerget sárgarézre cseréltem, illetve a hidat átalakítottam átmenő húrozáshoz. Emellett a hangszedőgödrök végeinél keletkezett hézagokat is kipótoltam, hogy ne rontsák az összképet. Ovangkolból faragtam kis darabokat, amik illeszkedtek a gödrökbe.

Híd átmenő húrozás
Szétszedtem a hidat, megjelöltem a babákat, és kimértem, hova kell elhelyezni az átmenő furatokat. Egy kemény pontozóval megjelöltem a fémfelületet.
húrvezető persely átmenő húrozás
A test átfúrása után a perselyek nagyobb furatait is elkészítettem. Először bepuskáztam a kis jelölőfuratot, majd egy nagyobb fejjel kifúrtam a lyukat.
Híd átmenő húrozás
Miután kifúrtam a lemezt, lekerekítettem a furatok peremét, átfúrtam a testet, és elkészítettem a hátsó perselyek furatait, jöhettek a húrok.
Híd átmenő húrozás
Így néz ki oldalról.
Húrozás előtt készültek el a kis gödör-toldások, ezeket vékony, rugalmas fenyőékekkel ragasztottam a helyükre, műgyantával.
Kent Armstrong Juraj Turza
A végeredmény. Már nem megy be a por.
Kent Armstrong Juraj Turza

sárgaréz felsőnyereg
A sárgaréz felsőnyereg készítése közben nem, csak a munka végeztével fotóztam.
sárgaréz felsőnyereg
Az elkészült szemöldök. A sárgaréz felsőnyeregnek jobban érzékelhető a hangra kifejtett hatása, ugyanis kicsit olyan lesz tőle a hangszín, mintha lefogás nélkül pengetve is felfeküdne egy bundon a húr, vagyis mintha nulladik bundos lenne. A bund anyaga is legtöbbször réz ötvözet, innen a hasonlóság.
A többszöri átalakítás és javítások folyamán egy teljesen más hangszer alakult ki az eredetiből, pedig nem is történtek drasztikus változtatások. Persze az alapanyag ugyanaz maradt, a nyak, a test változatlan, de összkép szempontjából legalább olyan fontos az elektronika is.

7 megjegyzés:

  1. Szia Mészi!

    Az elektronika változott, bekerült egy Zolkow preamp, és a bekötés is sokat változott: pickuponként egy váltókapcsoló, single-series-parallel-single állásokkal, valamint egy potiválasztó kapcsoló, active/passive váltó és egy dupla poti a preamp magas/mély szabályozásához. Na, most már tényleg másik hangszer. :) Jah, a hangolókulcsokat Gotoh GB707-re cseréltem. Még a húrláb lesz egyszer egy minőségi darab és akkor kész van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a kiegészítést, így teljes a kép! Szerkeszteni én sem tudom, hogyan lehetne, de látszik, hogy miről van szó.

      Törlés
  2. Szerkeszteni nem tudok, szóval: nem potiválsztó kapcsoló, hanem pickupválasztó... nyak-mind2-híd.

    VálaszTörlés
  3. Ismét precíz munkát láthatunk, amit megszokhattunk Tőled, gratulálok! Kérdésem lenne a felső nyereggel kapcsolatban: Hogyan és mihez képest határozod meg a húrok magasságát(nyereg alja és a húrvájatok közti távolságra gondolok)? A nem fából készült
    felsőnyerget(pl: réz, csont, műanyag stb.) milyen ragasztóval érdemes rögzíteni?

    Örülök, hogy ismét bejegyzést írtál a blogra, persze érthető az időhiányod!
    További sikeres munkát és jó kertészkedést!

    Üdvözlettel:
    Mészi(szintén)
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv Névrokon! :)

      Köszönöm!

      A felsőnyereg vájatait úgy állítom be, hogy felhangolt állapotban a kérdéses húrt lenyomom a második bund alatt, közben pedig megkocogtatom az első bundnál. Arra szoktam törekedni, hogy gitár e1-esnél kb. 1-2 tized mm legyen a távolság, vastagabb húroknál, mélyebb hangolásnál pedig kicsit több, de fél mm-nél többet sehol nem szoktam hagyni. Eléggé az adott hangszertől is függ a beállítás, így pontos méretszabályt nem tudok megfogalmazni.

      Én mindenfajta felsőnyerget zselés pillanatragasztóval ragasztok be. Két apró csöppet szoktam vagy a felsőnyereg alá a két végére, vagy a fogólap végére a két szélre. Így a nyereg később is könnyen eltávolítható finoman megütögetve.

      Törlés
  4. Köszönöm a részletes választ! A magasság beállításra nem jöttem volna rá magamtól, gondolom el lehet vele "szöszölni" mire mindegyik húrnál megfelelő lesz a vájat, bár neked ez rutin munka! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha megvannak hozzá a megfelelő vastagságú reszelők, akkor nem nagy ördöngősség, de valóban szöszölős, nem lehet egyszerre elérni a kívánt magasságot, csak általában 2-3 menetben.

      Törlés