Előre leszögezném, hogy én zenészként nem szeretem a Floyd Rose rendszert. Sőt, egyáltalán a tremolokat sem. Ennek nagyon egyszerű oka az, hogy nem használom őket. És sajnos attól sem kell tartanom, hogy előbb-utóbb kimerítem az általam gyakorolt technikákat, mert a hangszerész munka mellett paradox módon elég kevés időm marad zenélni, és a hangszerekben is sokszor többet gyönyörködöm, mint amennyit játszani tudok rajtuk. Mindezek ellenére most a Floyd Rose tremolókról fogok írni, mivel egyrészt tisztában vagyok a problémával, amit ez a rendszer leleményesen old meg, másrészt igen sok Floyd Rose-os (és itt most elsősorban a licencelt változatokat értem ez alatt) hangszer megfordult már nálam.
Hangszerész szemmel a Floyd Rose maga a szenvedés, az időlopó beállítások császára. Aki csak a zenész oldalról találkozott az eszközzel, és becsületesen elvitte hangszerészhez a gitárját, ahányszor más vastagságú húrkészletre váltott, mindebből semmit sem tapasztal, mert egy jó Floyd Rose előnye, hogy ha egyszer be lett állítva, onnantól azonos típusú és vastagságú húrhoz tökéletesen beállítva marad. De inkább nézzük meg előbb, hogy jött létre ez az egész.
Kezdjük azzal, hogy a tremolo a zenei szaknyelvben a hangerő ütemes váltakoztatását jelenti, és a vibrato a hangmagasságét. Ez persze senkit nem fog megzavarni gitáros körökben, de nem árt, ha ezzel tisztában vagyunk, ha esetleg valaki okoskodni akarna nekünk. :)
Floyd Rose a nevével fémjelzett hídmegoldás weboldalának tanúsága szerint fiatalkorában igazi tremolo gyilkológép volt. Emellett ékszerészettel is foglalkozott, így otthon volt a fémek világában, úgyhogy nem átallott változtatásokat foganatosítani akkori hangszerein. Hendrix és Blackmore szólóinak hatására ő is szerette volna extrémebb módokon is használni a tremolot, de ezt az akkori modellek, pl. a Fender hat ponton rögzített hídja, vagy a Bigsby, és más görgős megoldások nem nagyon támogatták. Az előbbieket nem lehetett nagyon hátra, tehát húrfeszítő irányban mozdítani, az utóbbiakkal pedig nem lehet igazán extrém nyújtásokat véghezvinni a húrfeszítő henger kis átmérője miatt. Először a Fender típusú hidak lebegősre állításával próbálkozott, de így a tremolok igazi mumusát, az elhangolódási problémát tetézte. Azzal ugyanis, hogy a húrt nyújtjuk, vagy épp lazítjuk, minden alkatrésznél a húrral való érintkezési pontokon elmozdulást tapasztalunk. Vagyis elmozdul a húr a tremolo blokkban, esetenként a híd alaplemezén - ha hozzáért -, a híd babáin, a felsőnyeregnél, a húrleszorítónál, és a kulcsok tengelyein. Ezek mind súrlódó részek, és a súrlódó részek bizony nem viselkednek könnyen leírható szabályok szerint. Az egész dolog pedig ott válik kézzelfoghatóvá (vagyis inkább füllel hallhatóvá), amikor a húr valamilyen tényező miatt nem képes visszatérni a tremolozás előtti állapotba, így pedig a megváltozott húrfeszesség elhangolódást eredményez. Akit a téma komolyabban érdekel, annak melegen tudom ajánlani Iván cikkét az Aktív gitár oldalon. Nálam sokkal szemléletesebben elmagyarázza a problémát, és nyújt megoldási javaslatokat is. Én inkább visszatérek a Floyd Rose-os történethez. Feltalálónk a történet szerint egy véletlen folytán jött rá, hogy a húr elmozdulása okozza a hangolódást, és erre éveken keresztül keresett megoldásokat. Először a satus felsőnyerget hozta létre, majd 1976-ra megszületett a ma is ismert Floyd Rose tremolo, ami a húrok mindkét végpontján satus, így gyakorlatilag nincs olyan elem a hangszeren, ami tremolozás közben súrlódna a húrral. 1979-ben szabadalmaztatta is találmányát, és nemsokára talált is neves érdeklődőket, pl. Eddie Van Halent, aki nagyot tolt a cég szekerén. Együttműködtek a Fernandessel, a Boogie Bodies gitárvállalattal, illetve aztán a Kramerrel, akik előszeretettel használták hangszereiken a megoldást. A névvel aztán szinte egy időben gomba módra szaporodni kezdtek az olcsó klónok, az általuk okozott problémát pedig a vállalat nem perekkel, hanem inkább az al-licenc értékesítésével oldotta meg. Persze nem álltak meg a fejlesztéssel, azóta kitaláltak egy olyan megoldást, ahol a hídnál nem kell imbuszkulccsal rögzíteni a húrvégeket (ez a Speedloader változat - Iván), de egyrészt a használatához speciális húrkészletre van szükség, másrészt itt a húrvég el tud mozdulni hosszirányban.
A leírtak alapján tehát úgy látszik, a Floyd Rose a tökéletes tremolo rendszer azoknak, akik nem akarnak hangolgatni, és időnként szeretnének igazán vad húrtépéseket rendezni a gitárjukon. Két ponton azonban árnyalnunk kell a képet, az egyik pont a rugó, a másik pedig a híd tőcsavarokkal érintkező éle.
A rugók, mint minden más itt a földön, változnak, és egy idő után elfáradnak. Emiatt megbízhatóságuk nem 100%-os, de ez még nem szól a Floyd Rose ellen, hiszen nem nagyon ismerünk olyan tremolot, ami nem rugókkal működik.
A tőcsavaroknak feszülő él viszont igen komoly gondokat tud okozni, és ennek bizony van alternatívája a görgős tremolo megoldások személyében, például a Kahler tremoloknál, amik szintén szuper találmányok. Persze erre mondhatnánk, hogy a csapágyak is súrlódnak, és ez bizony így van, de nem akarok kihozni nyertest a tremolok közül, csak azt mondom, nem teljesen lefutott a meccs egyik induló számára sem.
A legkomolyabb probléma a Floyd Rose-okkal azonban nem a konstrukcióban keresendő, hanem a jogi megoldásokban. Azzal, hogy Floyd Rose nem perelte be találmánya lekoppintóit (valószínűleg nem is ment volna vele semmire), hanem inkább valamennyi pénzért eladta nekik a "Floyd Rose licensed" nevet, elért egy igen pozitív eredményt, nevezetesen, hogy az ő neve került a Floyd Rose alakú egységekre. Egyúttal hozott egy bődületesen rossz döntést, ugyanis innentől kezdve még a Floyd Rose alakú legutolsó bélsár is az ő neve alatt futhatott potom pénzért, ez pedig komoly imázs veszteség (vagy hogy mondják).
A hétköznapi zenész pályája elején jó eséllyel nem egy eredeti Floyd Rose-zal fog találkozni, hanem valamilyen allicencelt változattal, amiknek a hatalmas problémája, hogy egyszerűen trágya anyagból csinálják őket. Meghúznád a csavart, de elnyalja a menetet, a tőcsavaron felfekvő él kétheti használat után nagyjából a köves terepen meghajtott fűnyírógép pengéjével versenyezhet, a húrt beszorító blokk mellől pedig egész egyszerűen kicsúszik a húr, mert az viszont keményebb ötvözetből van. Van persze egy-két igényesebb gyártó, a Schaller (az eredeti Floyd Rose-okat is ők csinálják, illetve a Floyd Rose Special Koreában készül, ott a blokk és a babák spiáterből vannak, de az igénybevételnek kitett alkatrészek acélból - Iván), az Ibanez (bár náluk már találkoztam rossz minőségűvel), de a többség csapnivaló. A Floyd Rose-nak lényegi tulajdonsága, hogy állati kemény acélból gyártják minden elemét épp azért, mert máshogyan nem működik rendesen.
Szóval ha találkozol egy hulladék Floyd Rose-zal felszerelt hangszerrel, elsősorban ne a névadót hibáztasd.
Na de a kisebb regény után most már térjünk a dologra, mégpedig két Samick hangszer javítására. Az elsőnél rendbetettem a teljes hangszert, és így a tremolot is, a másodiknál cseréltem is a tremolot egy jó minőségű Schaller Floyd Rose-ra. A felépítését mégis az olcsóbb darabon fogom megmutatni, mivel azt szedtem szét darabjaira. Az al-licenc azt jelenti, hogy alapvető felépítésében megegyezik az eredetivel, tehát az olcsóbb darabon is megmutathatóak a főbb elemek.
elég leharcolt állapotban került hozzám ez a Samick |
egy nagytakarítás már nagyon ráfért |