2013. március 28., csütörtök

Gitárkészítési melléktermék - a berakáskagyló gyöngye

Újra itt egy tökéletesen nem a hangszerekhez kapcsolódó bejegyzés. Annyiban van mégis köze ennek a nyakláncnak ahhoz, amiről ez az egész szól, hogy a benne felhasznált gyöngy abból a kagylóból való, amit a készülő hangszereimhez használok berakásként, úgyhogy ez azt is jelzi, hogy már nemsokára el kell készülnöm a három első gitárommal (két elektromos és egy basszus), és remélem, hogy így is lesz, ugyanis dolgozom az ügyön teljes erőbedobással - jó most éppen nem, mert most blogot írok. Mindazonáltal még annyit akarok elmondani, hogy az általam használt 'mindazonáltal' kifejezés kissé körülményesnek hathat egyesek szerint, de nekem éppen azért tetszik, mert olyan jó hosszadalmasan tud elválasztani két gondolatszilánkot egymástól. Ráadásul szép magyar szó (tuti valamelyik nagyokos nyelvújító találta ki), úgyhogy használjátok egészséggel. Semmi értelmes magyarázatot nem tudok felhozni, hogy ezt most mér írtam le. A nyakláncról meg csak annyit, hogy a gyöngyöt én operáltam ki a kagylóból, fúrtam át és csiszoltam meg, nem épp egy tipikus igazgyöngy, de épp ettől érdekes. A többi alkatrésznek semmi köze hozzám, egyszerűen csak próbáltam úgy kiválasztani őket, hogy annak tetsszen, akinek ajándékoztam. Tetszett.





Ne keressen benne senki harmóniákat, nem az itt a léényeg kérem szépen.

2013. március 17., vasárnap

Mandolin-kodás

És most újdonság! Ugyanis volt már gitár, meg sok gitár, meg még gitár, néha hegedű, citera, de mandolin még egyszer sem. Ez a hangszer engem is megihletett annak idején annyira, hogy első mesteremtől vásároltam is egy szászrégeni mandolkát, amit aktívan használtam is utcazenéléshez. Hogy miért a múlt idő? Mert mostanában főleg egyedül játszom, és énekkíséretnek nagyon éles a mandolin hangja, másrészt meg két hangszert cipelni elég megerőltető. De azért itthon gyakran előveszem. Amire még ki kell térnem, mielőtt itt belevágok a javítósdiba, hogy gyönyörű ez a név, hogy mandolin, nemdebár?

Ezzel a bejegyzéssel már eleve többhetes lemaradásban vagyok, ahogy a munkáimmal is magamhoz képest. Három saját hangszerem csiga tempóban készülget, most csinálom a berakásokat a fogólapokba, és meg kell vallanom néhány ötletem megvalósítása meglehetősen megizzaszt, de remélhetőleg sikerrel járok.

A mai téma egy régi orosz mandolin, amivel kapcsolatban gazdájával egyetértettünk abban, hogy komoly rendbehozatalra van szüksége. Egy többlépcsős javítási tervet beszéltünk meg, ami itt lesz látható az ennek azon része, ami a hangszer hibamentes műkődéséhez és a kényelmes játékérzethez szükséges volt. Ebbe tartoznak a repedések javításai, a bundok problémáinak kiküszöbölése, a felső nyereg és a híd cseréje, valamint a húrtartó törésének pótlása. A kozmetikai problémákat egy későbbi alkalomra halasztottuk. Ennek a megoldásnak előnye az is, hogy a hangszer tulajdonosa el tudja dönteni, tényleg beleszeret-e a hangszerbe, vagy nem... Ez határozza meg úgyis a további sorsát. 

Először itt egy videó, amit a hangszer gazdája készített a mandolin kézhezvételi állapotáról, és arról, amit ő javított, tisztított rajta. Ennek értelmében a fémszerelékek, a fogólap és a test tisztítása nem az én érdemem.
Itt tekinthető meg:


És most jöjjön pár kép, hogy milyen volt a hangszer, amikor hozzám került:

Egy karcsú, mély testű keskeny fogólapos narancssárgás színárnyalatú egyszerű kis orosz mandolin.
A hozzá "való" híd (a test közepén az a nagy otromba fadarab) egyáltalán nem illeszkedett a tetőhöz és a húrkiosztása sem volt megfelelő.
A hangszer háta nagyon szép szelvényezett hagyma alakú hát bükkfából, belülről pedig papírral erősítve. Ez nem túl tartós, de a külső kivitel tagadhatatlanul tetszetős lehetett újkorában.
A rezonánson óriási rések tátongtak, amik mindenképpen javításra szorultak, lévén hogy tökéletesen megakadályozták a tető rezgését, vagyis csak a középső vékony szelvény volt az, ami képes volt a levegő rezgésbe hozására.
A másik oldalon ugyanez a helyzet, a háttérben jól látszik a híd nem-érintkezése a tetővel
A szelvényezett hát is több helyen megnyílt, ez volt a leglátványosabb.
a lakk főleg a háton valószínűleg az előző tulajok mostoha bánásmódjának (földre rakás stb) köszönhetően összetöredezett, ennek javítása nem ebben a bejegyzésben fog megtörténni.
Ezen a nem annyira jól sikerült - a mandolin belsejét ábrázoló - képen legalább az jól látszik, hogy a tető repedései nem véletlenül ott jöttek létre, ahol. A húrok húzóereje az alsó tőkére nehezedik, így ez komoly nyomást gyakorol a tetőre, ami így pont a tőke vonalában megreped.
A hangnyílástól felfelé is volt még repedés, ez valószínűleg a faanyag összeszáradásának tudható be.
Szintén a hangszer belsejét vizsgálva azt láthatjuk, hogy a vastag ősrégi ragasztófelesleg eltávolítása után kitűnnek az elvált merevítő gerendák, melyek rendeltetésük szerint többek között arra is lennének hivatottak, hogy a tető repedéseit megakadályozzák. Csak hát ugye el voltak válva majdnem mindegyiknél egy-egy részen.
Hol jobban, hol kevésbé.
A javítás nálam szokás szerint azzal kezdődik, hogy megálmodom, mit milyen sorrendben kéne csinálni. Általánosságban el lehet mondani, hogy érdemes az összehúzható repedésekkel kezdeni (mert ezek alakváltozást vonnak maguk után - jelen hangszer esetében ilyenek nem voltak), utána jöhetnek az elvált merevítőbordák visszaragasztásai, majd a nem összehúzható repedések spándlizásai - ez utóbbiból még láthatunk eleget. 

A gerendák létfontosságúak egy ilyen magas hangú (vagyis nagy húzóerejű húros) hangszer esetében, ugyanis a rezonánsnak (tető) elég vékonynak kell lennie hogy hatékony legyen, viszont ha nem erősítik gerendák, bordák, akkor összeroppan. Ez történt itt is.

Gerendaragasztás: (ami vicces volt, hogy a régi ragasztómaradványoktól sok helyen nem is látszott a gerenda-leválás, ezt előbb el kellett távolítani. Úgy beszéltük meg, hogy nem bontom fel a hangszert, egyrészt mert a szükséges javítások első ránézésre úgy tűntek, megoldhatóak e nélkül, másrészt mert az jelentősen emelte volna a költségeket. Utólag is azt mondom, hogy nem volt szükséges ennek a hangszernek a felbontása, de sok helyen a kicsi hangnyílás miatt igencsak megszenvedtem a kritikus pontok elérésével.

A jobbra látható képen már megragadt a gerenda.


















gerendaszorítás
Miután szép sorjában megvizsgáltam, és visszaragasztottam a gerendákat a helyükre, jöhetett a tető repedéseinek pótlása. A gerendaragasztásra azért is volt szükség még mielőtt a repedésekhez láttam volna, mert több helyen szintbeli különbségek is létrejöttek a két oldal között, azaz ha csak simán spándliztam volna, nem lehetett volna szépen megcsinálni. Magával a spándlizással kapcsolatban egyébként korábban már foglalkoztam, íme itt:


A képekből is kiderül persze, hogy miről van szó. Mivel kicsi a tető, és öreg a hangszer, szó sem lehetett róla, hogy erővel húzzam össze a repedéseket. Volt még jófajta régi lucfenyőm zongorarezonánsból pont ilyen javításokhoz, így hát azt használtam. Ami különleges volt az általában vett spándlizáshoz képest, hogy szükség volt belső erősítésre is, éppen a fellépő nagy húzóerők miatt. Olyan esetekben, amikor a spándlizott repedés nem valamilyen, a hangszerben fellépő feszítőerő, hanem mondjuk túlszáradás, és ezzel együtt a fa zsugorodása miatt jön létre, akkor nem további erősítés. Itt azonban pakedliket erősítettem a tető belső oldalára, hogy elkerüljem a későbbi problémákat. A pakedlizés főleg vonósok javításánál elterjedt módszer, de gitároknál is használják repedések erősítésére. Korábban a hegedűs bejegyzéseknél ezzel is foglalkoztam. Jöjjenek a képek:

spándlizásnál mindig első a repedés szabályossá tétele, és ezzel óhatatlanul bizonyos mértékű kitágítása is.
Majd a megfelelő méretű ék betoldása
Közben pakedlizés
Majd az ék ledolgozása kívül-belül. Amennyiben gerendák vagy pakedlik keresztezik a repedést, akkor természetesen belül nem tud túllógni, ilyenkor különösen ügyelni kell, hogy az ék elég széles legyen.

repedés 2
szabályosítás
spándli beragasztása
ledolgozás és így tovább
A tőke szélétől induló repedések széleinek eredeti szintbe hozásához meg kellett kicsit bontani a tető alsó részén a szegélyezést, ez látszik a kép alján.
A repedésben már egy korábban beragasztott erősítő pakedli látszik

csendélet
ledolgozott nyers spándlik
Sajnos az eredeti lakkozás nagyon rideg és törékeny volt, így mindenhol, ahol hozzá kellett nyúlnom, repedezett...
Az íves repedések spándlizása nagyobb kihívást jelent.

csendélet 2
Miközben kívülről viszonylag egyszerű dolgom volt, belülről iszonyatosan megszenvedtem azzal, hogy felmérjem a szükséges erősítéseket, illetve hogy megtaláljam a hibákat, valamint orvosoljam őket. A kép attól ilyen szép színárnyalatú, mert egyszer találtam az utcán egy kis ledes izét, ami kéken világít, és ha nincs szabad kezem zseblámpázni, azt szoktam bedobni a hangszerbe, hogy legalább valamit lássak. Nem mondom, fehér fény jobb lenne, előbb-utóbb azt is megoldom...
egész művészi lett. Ez még a repedések spándlizása előtt.
Aztán rájöttem, hogy az asztali lámpa képes eléggé bevilágítani a hangszerbe, miközben bedugom a fényképezőt, szóval így legalább közvetve láthattam mi lett a belső ügyködésem eredménye. A fontosabb helyeken kisebb-nagyobb öreg négyzet vagy téglalap alakú lucfenyő erősítéseket kapott a tető háztető formára ledolgozva.
A legjobboldalibb repedésnél kicsit félrecsúszott az egyik pakedli de ez szerencsére funkciójában nem hat károsan.
Ezek pedig már a háton látható nagyon vékony repedések, melyeket gyaluval hasított leheletvékony jávor szeletekkel spándliztam.
Ilyenekkel ni, ezeket a repedéseket nem lett volna értelme kitágítani.


Így nézett ki végül, retusálás előtt.
És a hát nagy repedésének spándlizása, mivel bükköm nem volt, szintén jávorfával.


Végül pedig a test alsó felén visszaragasztottam a szegélyt, amit korábban meg kellett bontanom.
Mintha fel lenne húrozva a hangszer. Volt is valami minimális hangja egyébként...

A repedések meggyógyítása után jöhettek más, megszokottabb javítások, mint amilyen a felső nyereg csontra cserélése, a bundok síkolása, a híd készítése és a beállítás, valamint a lehetőségekhez mérten színretusálás a javított felületeken. Ezekről, mivel már kismilliószor beszéltem róluk, csak képeket teszek fel, nyilvánvalóan más egy mandolin felső nyerge és hídja mint egy gitárnak, ezért érdekes lesz, legalábbis remélem!

Az eredeti nyereg. Ez sem volt egyébként különösebben rossz kivitel, de a csont sokkal előnyösebb tulajdonságokkal bír.
új/régi

Nagyon sokan hajlamosak csontnak nézni különféle műanyagokat, és tényleg, mostanában már nagyon ügyesen imitálják ezt az anyagot is. Amiből viszont szinte biztosak lehetünk, hogy csontról van szó, vagy nem, az az, hogy a csont - természetes növekedése révén - a fához hasonlóan rendelkezik "száliránnyal", és bár ez itt nem a szállítórostokat jelenti, látványban mégis valami olyasmiről van szó, mint ahogy a képen jól is látszik. Lehetnek ezek persze rettentően aprók is, de ha nincsenek, akkor szinte biztos, hogy műanyaggal van dolgunk.
Újraosztott nyereg már felhúrozás után.
És most következzen a híd készítése:

Már korábban is csináltam ilyet saját mandolinomhoz, és mivel a csont általában nem elég nagy ilyen célokra, az ébenfát tartom a legjobb befutónak.
nagyolás
gyalulás rendhagyó módon, avagy bár lenne egy gyalupadom


Alakul a keresztmetszete

A tetőre rá kell teljesen pontosan illeszteni a hidat, így ez finom állítást igényel. Ennek egyik utolsó eszköze a sniccer penge, amivel már csak karcoljuk a fa felszínét.
Illesztés
Húrbeosztás és alakítás
A saját mandolinom esetében könnyű dolgom volt a híd készítéssel, mivel annak sík fedlapja van, ez a hangszer azonban enyhén domború tetővel rendelkezik.
És íme húrozás után (a vékony e persze nem ebben az állapotban maradt, csak úgy tűnik itt félrecsúszott.)
A húrmagasságok beállításával egy nem szimmetrikus test jött létre, ez szerintem csak külön bájt kölcsönöz neki.
a vég


A tető domborításának negatívja
És csak érdekességképpen itt a saját mandolinom hídja is. Nagyon hasonló az előzőhöz, csak a hangszer építéséből adódóan sokkal szimmetrikusabb.


És most jöjjön a maradék és a képek a kész hangszerről...

Több bund is ki volt lazulva, így síkolás előtt az összeset visszaragasztottam rendesen a helyére pillanatragasztóval.
Síkolás közben
Kész bundok és fogólap - és megintcsak a húrok még el vannak csúszva a híddal együtt...
Mint már korábban említettem volt egy kis hiány a húrtartóban, ugyanis az egyik húrvégtartó leffentyű letört. e helyett csináltam egy hasonlót egy kilapított szögből.
Ott a húrtartó is...
És aztán a régi helyére forrasztottam - nem lett ugyanolyan, bevallom, de nem is ez volt az elsődleges cél...
Utána pedig a felesleget lereszeltem.


A mármár szokásos cégérem komolyabb javítások esetén.

A kész hangszer amúgy nagyon szép hangot produkált, szebb hangja lett mint a saját mandolinomnak, vettem fel szokásomhoz híven hangmintát is, de amilyen ökör vagyok olyan dallamot játszottam amiben alig volt mély tónus, úgyhogy csak a felvétel végén lehet hallani, hogy milyen szépen cseng bong ezekben a regiszterekben is a hangszer.









A lakkozás majd egy következő művelet lesz, ha egyáltalán szükséges. Talán szép is ez a hangszer így, hogy látszik, hogy javítva lett.



társaság