2012. április 6., péntek

Sietős tető és szegélyjavítás

Az ebben a bejegyzésben szereplő hangszer meglehetősen sérült állapotban került hozzám, a tető szinte végig fel volt válva, és több helyen hiányzott a szegély, ráadásul majdnem az összes borda fel volt válva a helyéről részlegesen, a háton az egyik gerenda pedig ledobta magát. Ehhez a munkához meglehetősen sok idő kell és türelem, ugyanis a gitár belsejében kell dolgozni, ami nem könnyű feladat, lévén, hogy nehéz hozzáférni a részekhez, és csak a tapintásunkra hagyatkozhatunk. 


A bundok is meglehetősen kopottak voltak
Az elvált szegély egy darabja
A tető majdnem végig fel volt válva, de nem lett volna értelme felbontani a hangszert, mivel akkor a fogólapot is le kellett volna szedni, az pedig valószínűleg csak cserével lett volna megoldható.

Egy csúnya törés a tetőben, ami szerencsére rétegelt lemezből volt, így részleges toldással meg lehetett oldani a problémát.
A teljes munkára két napom volt, ezért sokszor több ragasztást csináltam egyszerre, de normál esetben egyet szoktam egy időben, mivel így jobban oda lehet figyelni, hogy egyes felületek szorosan illeszkedjenek. Elsőként a tetőt kellett visszaragasztani a helyére, ezt két ciklusban csináltam, mivel nagyon hosszú volt a felület, illetve az előző képen mutatott törést is fixálni kellett amennyire lehetett. Ezt két oldalról szorítólapok segítségével csináltam.

A tetővisszaragasztás első fázisa, illetve a törés lehetőségek szerinti szintbe hozása.
Második fázis.
A törés a ragasztás után, megszilárdulva, szintben a tetővel.
Eltüntek az egyenetlenségek, de persze a hiányzó fát még pótolni kell valahogy.
A végén nem volt nagyon sok idő az esztétikai sérülések eltüntetésére, de ez legalább a hangot nem befolyásolja.
Ahol hiányzott a szegély, oda ki kellett találni valamit.


Miután a tető a helyén volt újra, kellett valamit kezdeni a megmaradt és hiányzó szegélydarabokkal. Lévén, hogy ennél a javításnál a gyorsaság és a funkcionalitás volt az elsődleges szempont, ezért a hiányzó darabokat jávorfával pótoltam az ében-jávor minta helyett, így ugyan maradtak eltérő részek , de szép egyenletes lett a felület, így kisebb az esélye a későbbi sérülésnek például amiatt, hogy a hegyes kiálló részek beleakadnak valamibe. A megmaradt kiesett szegélydarabokat bandázs segítségével ragasztottam vissza a helyére, aminek az előnye, hogy ugyan nem fejt ki túl nagy feszítőerőt, de akármilyen sűrűn lehet alkalmazni olyan helyen is, ahova nem férne oda a pofás szorító.



Ezt a fektetőt eredetileg egy másik javításhoz készítettem, de igencsak jól jön az ilyen jellegű munkánál, mert így a madzag ottmarad, ahova kötöm, és nem csúszik el.

Ahol elveszett egy darab a szegélyből, ott ilyen jávordarabokat illesztettem be, ami ugyan nem a legszebb megoldás, de praktikus, és ilyen rövid idő alatt ez volt az egyetlen elképzelhető.
Olyan kis pálcikákat faragtam ki jávorból, amelyek kicsit nagyobbak voltak, mint a hiányzó darab, de pontosan illeszkedtek a helyükre.

Itt pedig az egyik darab már majdnem végleges állapotban, szintbecsiszolva a szegély többi darabjával.

Miután a szegéllyel megvoltam, illetve miközben a szegélydarabokat is ragasztottam, elkezdtem a bordákat is a helyükre illeszteni és megragasztani. Ennek a legpraktikusabb módja, ha a felvált részt belülről kiékeljük a hát és a tető közti darabon, miközben kívülről is megszorítjuk enyhén a feszített területet, nehogy az ék kinyomja a hátat vagy a tetőt.

Két legyezőborda felvált végeinek visszaragasztása
Kívülről mindig megtámasztom a kiékelt részt (és közben pótlom a szegélyt)
Az egyik tetőgerenda visszaragasztása
A teljesen felvált hátgerenda visszaragasztása több ékkel
Miközben a bordákon dolgoztam előkészítettem a tetőtörés-pótláshoz egy darab szép egyenletesszálú fenyőt egy régi zongorarezonáns darabból, és közben megsíkoltam a bundokat is, hogy minél jobban kihasználjam az időt. Maga a tetődarab pótlás úgy történt, hogy egy kivéstem-martam a tetőanyagot addig a mélységig, amíg súlyosan be volt törve, és egy sík felületet alakítottam ki, amire aztán ráragasztottam az előre elkészített illeszkedő alakú pótlást.

A beillesztendő darab nyersen
És a másik oldal
Méret vastagságra gyalulva dekoratív forgácsokkal
Miközben száradtak a ragasztások, gyorsan megsíkoltam-profiloztam a bundokat is
Érdemes bekarcolni a lakkot, hogy ne repedjen tovább a kelleténél, ennél a gitárnál elég nehéz volt, mert a lakk nagyon régi, és már eleve is repedezett volt mindenhol.
Utána jöhetett a vésegetés, amilyen mélyre kellett
Utána marógéppel és kis vésővel szintbe hoztam az egyenetlenségeket.
Utána jöhetett a kialakított új darab beragasztása, szorítása, száradása
A kis egyenetlenségeket szépen el lehet tüntetni a fa saját anyagának csiszolt porával és pillanatragasztóval
végül...



Végül az idő rövidsége miatt csak nagyon enyhe próbálkozást tettem a nyomok eltüntetésére, kikevertem egy hasonló színt sellakból, és azzal kentem le az új részeket így egyrészt védve, másrészt kevésbé láthatóvá téve a javítást
Csendélet
Sajnos a színezés nem lett tökéletes, de azért jobb, mint a semmi és idővel jobb lesz, ahogy öregszik az anyag és összekopik az eredeti részekkel

A szegélydarabokat is hasonlóan színeztem
És a végeredmény: újra lehet játszani a gitáron, és szép hangja is van

2012. április 5., csütörtök

Tetőspándlizás

Na már jórégen nem tettem közzé semmilyen jóságot hangszerjavítás témában, úgyhogy épp itt az ideje egy kis tavaszi spándlizásnak, ami már persze nem is tavaszi, hanem még jócskán téli volt, dehát jobb ezzel a szemmel nézni a dolgokat, és nem a télivel...

Tehát most elsősorban egy gitártető spándlizásáról lesz szó, ami annyit jelent (amúgy a képekből pár másodperc alatt kiderül), hogy a rajta keletkezett repedést az összehúzás lehetetlensége miatt kiékeljük. Ez így nagyon szépen egyszerűen hangzik, nem is magában a javításban van a legfőbb művészet, hanem a javítás nyomainak eltüntetésében, mint az látszani fog, ez nekem nem sikerült tökéletesen. Alapvetően persze nem csak gitártetőt lehet spándlizni, hanem egy csomó olyan repedést, amit mondjuk csak a hangszer szerkezetének megbontásával tudnánk megoldani, és ezt nem akarjuk, vagy mondjuk olyan öreg a faanyag, hogy nem nagyon érdemes megkockáztatni a feszítést... Amúgy most néztem utána, mit jelent a spándli szó, "aprogatott fa" - legalábbis egy szótár szerint, hát úgy legyen.

Íme a gitár, amikor megérkezett. Őszintén szólva azzal nem vagyok teljesen tisztában, hogy minek a hatására következhetett ez be, de nem tudom.
Az első lépés a javításban a repedés szabályossá tétele, azaz a hiba kismértékű fokozása, ugyanis ilyenkor még jobban kitágítjuk a rést, hogy egyenesek legyenek az oldalai. Ettől nem kell félni, ami elrepedt, annak már többnyire édesmindegy az a pár tized milliméter, ha nincs lehetőség az összehúzásra.
Miután kiegyengettük a repedésben lévő egyenetlenségeket, jöhet a beillesztendő spándli elkészítése, amit érdemes olyan faanyagból készíteni, ami mind kinézetében, szálsűrűségében, színében, mind korában egyezik az adott felület anyagával. Én törekedtem ilyen anyagot találni, de természetesen mindig valamelyes behatároltak a körülmények, ez döntőleg befolyásolhatja, hogy a végén mennyire tudjuk majd eltüntetni a nyomokat.

Készül a beillesztendő ék, leragasztottam az asztalhoz kétoldalúval, hogy könnyebben lehessen gyalulni.
Vékonyodik, vékonyodik
Ha már elég vékony, bepróbálgatom és úgy alakítom tovább

Aztán amikor már olyan, hogy ha beleillesztem, magától bele is szorul, de elég mélyre is megy (de azért nem szabad túlnyúlnia), egyszóval minden jó, akkor következhet a ragasztás.
A ragasztás ennél a módszernél nem igényel különösebb szorítást, lévén, hogy az ék eleve meg fog duzzadni a ragasztótól, azaz gyorsnak is kell lennünk, ha a helyére szeretnénk illeszteni, mielőtt már nem fog stimmelni. A méretnövekedés eredményeként a spándli saját magát fogja beszorítani, ezért elég ha csak biztosítjuk, hogy ne törjön ki.


Ilyenkor reménykedik az ember, hogy majd amikor ledolgozza a felesleget, akkor majd a tető szintjében éppen olyan lesz a rajzolat, amilyennek kéne lennie - na nem...

Na ha mindezekkel megvagyunk, jön a hosszabb része a munkának, az ugyanis, amikor már a problémát ugyan megoldottuk, de azért ki is kell néznie valahogy a dolognak. Elsőként először kevésbé, aztán egyre jobban, végül hihetetlenül óvatosan ledolgozzuk a feleslegest gyaluval, vésővel, enyhén hólos (íves) vésővel. Ezekután csiszolunk finom 1200-as papírral, aztán lakkozunk, aztán megint csiszolunk, és polírozunk, és ha ügyesek vagyunk, és szerencsénk is volt a spándlival, nem is fog látszani semmi.

A részt ami már nincs a képen, akár egyben is lepattinthatjuk, ha szép egyenesszálú az ék.
vésegetés dekoratív forgácsokkal. A dekoratív forgácsok mindig nagyon fontosak kézműves munkák bemutatásánál.
Dekoratív forgácsok nélkül... Most komolyan...

Ahogy közeledünk a tető síkjához, egyre egyre óvatosabbak leszünk.

Itt már a vésővel elérhető végső állapot látható

Ezután jöhet a csiszolás, hogy legyen hova tapadnia a lakknak, nameg minél egyenletesebb legyen a felület.


Azzal igencsak kellemetlen következményeket érhetünk el, ha nem maszkoljuk ki a hangszer egyéb részeit, és mindent összevissza fújunk lakkal...
Bizonyos tekintetben nem is lett olyan feltűnő.
Lakkozás és polírozás után, színben egészen stimmel.

A lakk sajnos jobban kidobja a különbségeket a különböző faanyagok között, viszont azért idővel javulni fog a helyzet.
Mint az látható, szintbeli különbség itt már egyáltalán nincs, csak színeltérés, ami azért a szerencsén is múlott, nekem itt nem volt túl nagy.