mit lehet még elrontani egy olcsó hangszeren - húrláb elhelyezés

Már volt itt szó többször olcsó hangszerről, meg hogy mit lehet azon elrontani, ez most csak egy újabb adalék, ami borzolja a kedélyeimet. Mert egy olyan hibáról van szó, amit egy nagyon nagyon kicsi odafigyeléssel el lehetett volna kerülni, és az égvilágon semmilyen plusz energiát, anyagot, bármit nem igényelt volna a jól csinálása. A húrláb elhelyezéséről beszélek.

Egy barátom klasszikus gitárjáról lesz szó, aminek márkája C-vel kezdődik és ort-tal végződik. Egy belépő kategóriás hangszerről van szó, de amúgy márkától függetlenül előfordulnak ilyen hibák.

Egy egészen korrekt darab amúgy a gitár, minden rendben van vele, tűrhetően szép a hangja, viszonylag hangos, nagyjából pontos a bundozása. Az oktáv azonban a vékony húroknál botrányosan hamis. Mégpedig azért, mert túlságosan távolra tették a húrlábat ahhoz, hogy jó legyen. Az oktáv tisztasága gitárok esetében azon áll vagy bukik, hogy a 12. bund éppen a húrhossz felénél van-e vagy sem. Ha ott van, akkor tiszta az oktáv. Elméletben! Mert elméletben a húr egy rezgő vonal, márpedig a valóságban van vastagsága és merevsége, a gitár felépítéséből kifolyólag pedig hosszváltozása is, amíg az ujjam hozzányomja a bundhoz. Ennek következtében nem mindig a a húr felénél van az oktávpont, illetve a húrnak a gyakorlatilag rezgő felénél van. Minél vastagabb egy húr, annál nagyobb a merevsége. Ez azt eredményezi, hogy a feltámasztási pontok (felső és alsónyereg, vagy bund amihez lefogom) mellett az első pár vagy pár tized milliméter még nem tud rezegni, és csak a távolabbi pontok képesek erre, így pedig a hasznos húrhossz megrövidül. Vagyis ugyanolyan gyakorlati hosszúsághoz hosszabbra kell hagynunk a távolságot. Ezért van az, hogy sok gitáron a húrlábakat ferdén ragasztják fel a testre, vagy a csont helyét marják ferdén beléjük. Esetünkben a hangszer készítői gondoltak a kompenzálással, mert a basszusoldalon jó helyre helyezték a húrlábat, viszont a vékony húroknál elkövették azt a hibát, hogy nemhogy nem hagytak hosszabb távolságot a húrnak, de rövidebbre tervezték a vékony húrok hosszát, mint ahogy azt a tiszta oktáv és a 12. bund megkívánta volna. Elfelejtették, hogy a vékony húroknak is van merevsége, csak kisebb, mint a fonottaknak. Vagy lehet hogy egyszerűen csak úgy ragasztották fel ahogy sikerült, tudja a fene...

A megoldás nem volt kézenfekvő, mert a szokással ellentétben ezt a húrlábat sikerült masszívan ráragasztaniuk a tetőre a készítőknek, és a leválasztásával azt kockáztattam volna, hogy feltépem a rétegelt lemez felső lemezét, ami egyrészt károsodást jelentett volna a tetőben, másrészt nagyon csúnya lett volna, hogy áthelyezem a húrlábat a jó helyre, és alatta kilóg az eredeti rész. Csináltam már ilyet is, de most valami kultúráltabb megoldásra volt szükség. Így marad a csont áthelyezése, amit rendhagyó módon kellett kitalálnom, mert nem is a csontnak mart árokba esett a fonatlan húrok helyes oktávpontja. A képeken látott megoldás ne tévesszen meg senkit, normális esetben nem így néz ki egy húrláb, ez egy megoldás erre az egy esetre.

alulkompenzált fonatlan húrok

Pillanatragasztó a rögzítési módszer

Majd finom utánigazítás reszelővel és csiszolópapírral

Egyszóval ez egy újabb szempont amit érdemes megfigyelni, amikor új hangszert vásárolunk. Az oktávtisztaságot úgy tudjuk a legkönnyebben leellenőrizni akár minimális hallással is, hogy a 12. bundnál először pengetünk egy üveghangot (nem nyomjuk rá az ujjunkat a bundra, csak megérintjük a húrt és úgy pengetünk), majd rányomjuk a 12. bundra a húrt és így is pengetünk. Ha a két hang között füllel hallható eltérést tapasztalunk, akkor valami gond van a hangszer oktávbeállításával, amit elektromos gitárnál nagyon egyszerűen csavarok segítségével lehet orvosolni, de akusztikus vagy klasszikus gitároknál a komoly eltérés akár a fentiekben látotthoz hasonló megoldást is igényelhet. Persze azt még meg kell jegyeznem, hogy az agyonhasznált húrokkal végzett ilyesfajta kísérlet nem vezet rendes eredményre, mert a használat során keletkező húron belüli sérülések is befolyásolják az oktávpontot. Ezt tehát érdemes új, vagy nem nagyon használt húrral végezni.

Kulcscsere

Most csak egy témára szeretnék kitérni pár példával, amiről eddig még nem volt szó. Ez nem más, mint a hangszer hangolókulcsainak cseréje. Erre legtöbbször akkor lehet szükség, ha az éppen használatban lévők elkoptak, eltörtek, vagy bármi más történt velük. Érdemes viszont megfontolni, mielőtt új kulcsokat szereznénk hangszerünkre, hogy a kulcsok rögzítéséhez lyukakat fúrnak a fejbe, ahol csavar vagy egy fém pöcök fogja tartani a szerkezetet, az elfordulás megakadályozása végett. Így megeshet, hogy az új szett rögzítési rendszere nem fog megegyezni az előzőével, vagyis új lyukakat kell fúrni, és a régiek nagy eséllyel látszani fognak. Ez persze nem baj, és néha nem is elkerülhető (ha például más rendszerű kulcsra van szükség, vagy az eredeti már nem kapható). Ilyenkor a lyukat be szoktuk pótolni lehetőleg a fej anyagával, viszont a pótlás mindenképp bütü irányával fog kifelé nézni (a bütü a fának az a metszete, amin az évgyűrűk kör alakban látszanak), így lehetetlenség teljesen eltüntetni.

A hangolókulcs akkor jó, ha nem kotyog, lassan kopik, nem szorul, és végsősoron kényelmes és szép. Az, hogy milyen rendszerű legyen, nyitott, vagy zárt házas, satus, önlevágós, bedugós, vagy átfűzős, rendeltetés és ízlés kérdése, mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai. Tremolós hangszereknél szerintem jó ötlet satus kulcsot alkalmazni, mert így csökken a hajlítgatás közben elhangolódás. Fix húrlábnál viszont annyit nem számít, hogy megérje az árkülönbözetet. Szerintem. Az én kedvenc kulcsaim a bedugós kulcsok, ahol húrtekercselő dob közepébe fúrt lukba kerül a húr vége, így nem fogja szészaggatni belülről a gitártokot.

És most jöjjön pár kép két kulccseréről.

Egy gyönyörű Ibanez Blazer a régi kulcsokkal

Majd ezeket eltávolítva

Kezdődhet az eredeti lyukak puskázása

Majd a beillesztett jávor pálcikák ledolgozása

szintbe

Az új lyukak felfúrása után felszerelhetjük a kulcsokat. Ezek húrlevágos satus Planet waves darabok

És maga a hangszer, ami gyönyörű!

Arra kell figyelnünk, hogy a kulcsok egy vonalban legyenek

Sajnos a másfajta rögzítés miatt az eredeti lyuk nyoma mindig látszani fog...

Egy másik hangszeren ugyanez

Sajnos tökéletesen csak akkor lehetne eltüntetni a lyukakat, ha újralakkoznánk a fejet, de ekkor is látszanának a betoldott csapok végei

Hát erről a témáról ennyi elég is szerintem, igazából csak a békesség kedvéért, meg hogy nehogy azt higgye valaki, hogy ha rosszak a kulcsok, akkor ki kell dobni a hangszert :) Én amikor kezdtem gitározni tényleg azt hittem, hogy ha a hangszer elállítódik, akkor elromlott és ezen csak új hangszerrel lehet segíteni. Hülye voltam :)

pozíciójelölés láthatóan

Újból basszusgitár és újból ébenfa lesz terítéken, ezúttal nem saját, hanem műhelyi munka, mármint saját annyiból, hogy én csináltam... Az volt a kérése a hangszer gazdájának, hogy a basszusgitár nyakába oldalról csináljunk valami jobban látható berakást a pöttyök helyett, mert azok nagyon kicsik és nem látszanak. Mondjuk az tény, hogy sárga alapon a fekete kevésbé látszik, mint a sötét alapon fehér. Adott volt egy jávor fogólapos jávor nyak, illetve az oldalában fekete műanyag pozíciójelölő pöttyök, meg némi satírozás filccel, gondolom, hogy hangsúlyosabb legyen. Ezt a két dolgot cseréltem le téglalap alakú ébenfa berakásokra, ami jóval nagyobb felület, és így erősebb kontraszt, ergo jobban látható. Íme.

Az eredeti állapot

Ha belegondolok, egy sötét koncerthelyen tényleg nem lehet valami látható...

Csiszolom a berakásnak valót

Egy pálcából fog kijönni az összes így lesz a keresztmetszetük ugyanakkora

hasáb

A 12.nél dupla darab

Aztán sikerült őket véletlenül lesöpörnöm a földre, de röpke félóra keresés után meglettek...

A berakás helyének bekarcolása először késsel

utána körbemaszkolás, hogy lehetőleg ne váljon fel a helyenként még sértetlen lakk, felül berakásmetsző véső

Utána kis univerzális maróval kimélyítem az árkot. A gyári berakásoknál ezzel csinálják meg véglegesre a berakás helyét, ezt abból lehet a legegyszerűbben felismerni, hogy a sarkok nem sarkok, hanem körívek, ahogy itt is, csak a gyári hangszereknél ezt egyszerűen kitömítik a berakás mellett, ami jól látható...

én kivésem a sarkokat, majd beillesztem a darabokat.

tádám

Aztán jöhet a ledolgozás főleg gyaluval

valahogy így

végül persze kap egy kis finom csiszolást is. Sajnos néhány helyen kicsit látható maradt a korábbi filces megoldás, egyszerűen még a denaturált szesz se akarta leszedni...

És a kész nyak felette a felhasznált szerszámokkal, forgácsokkal

És persze itt is kapott az ében egy kis citromolajat, hogy fényes legyen

reméljük nem lesz már gond meglátni, hogy hol van a kéz

Basszusgitár ujjtartó

Kedves blogolvasgatók!

Tudom, hogy már sokszor írtam, de az utóbbi időben annyira egyfolytában dolgoztam, hogy még ide írni se volt időm, pedig lett volna mit, ha lesz erőm, ma le is nyomok két három bejegyzést. Van sok munka a műhelyben, valahogy az ottani munkák száma is megtáltosodott, lehet, hogy a hosszú tél miatt, hogy az emberek sokáig nézik a hangszereket a szobában, vagy én nem tudom, lényeg, hogy kevesebbet tudok foglalkozni a saját dolgaimmal és a készülő hangszereimmel, úgyhogy többet túlórázok, néha benn is alszok, meg szombaton is dolgozom (na ma nem, mert egy bölcs ismerősöm lebeszélt róla, és nagy igazsága volt!). Szóval zajlik az élet, én ezt a munkamániát próbálom pozitív jelként értékelni, mondjuk sajnálatos módon így mindenképp kevesebb időm jut például utcazenélésre és kocsmázásra, meg számítógépezésre, ez meg ugye jó vagy rossz, mindenki eldöntheti.

Na de túllépve a nyávogáson és mentegetőzésen íme új témám, a basszusgitár ujjtartó. Ez egy olyan, jelen esetben ébenfából készült kis darab, ami lehetővé teszi, hogy használója akusztikus basszusgitárján kényelmesen letámassza a hüvelykujját, és ez jó. (biztosabb, kényelmesebb, gyorsabb játék - sajnos nem vagyok hivatásos basszusgitáros, szóval tippelek :)

A tervezésben ebben az esetben egy hajszálnyi dolgom sem volt, mivel az, akinek az ujjtámaszt csináltam mindent jól eltervezett előre, sőt még szakrajzot is küldött róla nekem! Úgyhogy igazi jó iparosnak érezhettem magam, aki átülteti a valóságba a képernyőn, vagy papíron látott előírásokat. Anyai nagypapám amúgy esztergályos, vagy szerszámkészítő volt, ez mostanában derült ki számomra. Az az anekdota maradt meg róla, hogy annyira jól dolgozott a gyárban még beitalozva is, hogy neki egyedül megengedték, hogy folyékony kenyeret vegyen magához akár munka közben is. Emellett mindenki azt gondolta róla, hogy sokkal jobb is lehetne, hogy karriert építhetne, ha akarna. Erre egy ismerősöm azt mondta, hogy ha nem emelkedett ki, akkor nem is tudott volna. Erre én meg csak azt tudom mondani, hogy amennyit arról a korszakról hallottam, nem biztos, hogy bármikor is kedvem lett volna kiemelkedni, hogy aztán miattam a többiek szívjanak, mert jó Sztahanovként megszabom a normát... Nem akartam én ezzel semmitse mondani, örülök, hogy már tudom, kitől örököltem a kézműves munka és az ital szeretetét (mer élő emlék csak a mechanikus ébresztőórájáról, meg a mosolygós ábrázatáról van), köszi vagy mi Nagypapa...

Na de látjátok olyan régen írtam ide, hogy folyton elkalandozok, szóval vissza a LÉNYEGhez!

Szóval adott volt egy jó terv, nekem csak a jó anyagot kellett megtalálnom a megvalósításához, és szerintem ehhez nem is lehet kívánni jobbat, mint az ébenfa, ami tömör, kemény, tartós és kopásálló, nem mellesleg nem igényel felületkezelést a benne lévő olajtartalom miatt, és ráadásul fekete, ami minden színhez megy. Ezért most jöjjenek a képek, hogy hogy fest a dolog, illetve köszönöm újdonsült gazdájának, hogy küldött pár képet felszerelés után, a gyönyörű basszusgitárja miatt is, meg egyáltalán, hogy miatta csinálhattam ilyet!

Kezdeti állapot maradék fogólapból - ében

Méretrevágás, majd csiszolás

Egy szabályos hasáb kialakítása

A fő ív megközelítő ledolgozása után

És mint a vicceskedő rajztanító képsorozatokon, rajzoljunk egy kört, majd rajzoljuk fel a többi sallangot, már kész is a Mona Lisa. Szóval valahogy így, oldalívek kidolgozása, fő ív végleges kidolgozása, élek finomítása, közben meg persze ellenőrzés...

kész is.

Azért adtam neki egy kis citromolajat, a felső felületnek, azt szereti.

És íme a gyönyörű Warwick basszus, amire került!

A felszerelést már a hangszer gazdája végezte - kifogástalanul.

Na egyszóval ez a kis alkatrész egy jó együttműködés eredménye volt, remélem lesz még ilyenekben részem a jövőben is. Az van egyébként, legalábbis én úgy gondolom, hogy ezerszeresen megkönnyíti a kézműves dolgát a partner, ha tudja, mit akar. Sok esetben az vesz el rengeteg időt és energiát, hogy kitaláljam, mit szeretne a másik tulajdonképpen elérni. Persze aki konkrétan tudja, mit szeretne, nagyobbak az elvárásai is, de szerintem ez sokkal jobb, mintha esetleg azért nem tetszik az illetőnek a munka, mert az ő fejében nem úgy jelentek meg a dolgok csak ez nem derült ki. Na itt nem volt ilyen probléma :)

ui.: ja és még annyi, hogy ne küldjetek semmit postával ha el tudjátok kerülni, mert iszonyatosan drága (az egész csomag volt vagy 20 g, és több mint három ropi volt a szállítása, ráadásul azt mondták egy munkanap alatt odaér, és persze nem... Múltkor kaptam egy levelet a postától, hogy elégedett vagyok-e a szolgáltatásaikkal! A legjobb embert kérdezték! Természetesen NEM! Hajrá Magyar Posta legyél már jó!