Jolana Iris basszusgitár forgókapcsoló csere

Ennek a hangszernek csak az elektronikáját bütyköltem meg, és csak a test járt nálam, így sok okosat nem tudok mondani róla, de mivel eléggé érdekes kihívás elé állított, kap egy külön bejegyzést. A Jolana Iris basszusnak az elektronika-gödre a Telecasteréhez hasonlatos, egy vékony, hosszúkás fémlemez zárja le, és három alkatrésznek van rajta hely - egy hangerő potméternek, egy hangszedő-váltó forgókapcsolónak, és egy tónus-szabályzónak. 

A probléma az volt, hogy az eredeti forgókapcsoló meghibásodott, és sehonnan nem tudtunk keríteni hozzá való pótalkatrészt. A gödörben nagyon szűkös volt a hely, így a hagyományosan gitáron használt forgókapcsolók sem jöhettek szóba. Pont ebben az időben sikerült viszont valahonnan beújítanom egy tucat orosz forgókapcsolót, amik a mostanában használatosaknál keskenyebbek voltak. Elég masszív kivitelű, univerzális darabokról van szó, akadt azonban velük egy komoly probléma. Túl hosszúak voltak a hangszerhez. Eredeti alakjukban négy terminálosak (négy áramkör kapcsolását teszik lehetővé egyszerre), nekem azonban itt csak ennek a felére volt szükségem. Ugyan a kapcsolók nem kifejezetten támogatták a szétszedést, nem is igazán nehezítették meg, így most megmutathatom, hogy néznek ki belülről, és hogyan tudtam őket felhasználni.

A képen felül egy egyben lévő kapcsolót, alul pedig egy szétszedettet láthattok. Darabokra szedés közben kiderült, hogy belül végülis csak két terminállal rendelkezik, mivel a négy szintnyi forrasztófül csak két belső forgatható érintkezőpanelhez csatlakozik. Ezekből egyet hagytam meg, és a forrasztófülekből is leválasztottam két szintet a többiről, majd a tengelyből a megfelelő hosszúságot lefűrészelve újból összeraktam a kapcsolót. Érdekesség még, hogy változtatható a kapcsoló állásainak száma kettőtől öt állásig. Nekem háromra volt szükségem, így ennek megfelelően állítottam be az ezt szabályzó karmos alátétet.

A teljes méretű és a felezett kapcsoló

Cremona western gitár teljes felújítás, avagy menteni, ami menthető

A ma bemutatott Cremona gyártmányú western dreadnought gitárral eléggé mostohán bánt az idő, és előző gazdái, ennek eredményeképpen több sebből vérzett, és sok munkába került, mire újból használható állapotú lett. Egyébként számomra meglepetés volt, hogy kifejezetten western szabású hangszert is alkottak a Cremona gyárban, eddig csak klasszikus formákkal, valamint a Lignatone néven futó fejlettebb, jazz-szériával volt dolgom. Sajnos nem igazán sikerült jól ez a hangszer, helyesebben szólva inkább nem sikerült tartósra, mert elvált a nyak, a híd, voltak felvált bordák, és a nyak sem maradt épp egyenes. Ennek ellenére megtettem, amit lehetett. Külön érdekesség a szörnyen ízléstelen koptató, amit valamilyen fenyősvartniból ragasztattak a tetőre (nem gyárilag), de már ez sem élte fénykorát. Jöjjenek képek a gitár eredeti állapotáról.

Cremona dreadnought. Nem mindennapos hangszer

Csodás házi koptató. Az elhelyezésére külön figyelmet fordítottak, és érdemes megfigyelni a dekoratív kis gyöngyház matricákat... Sokat dob az összhatáson

Szerszám XI. - Gőzös Gerda - hangszerbontás

Ma egy igazán különleges, teljesen házi készítésű átalakítású szerszámot fogok bemutatni, ami nagy hasznomra vált az utóbbi időben. Korábban, ha fel kellett bontanom egy akusztikus hangszert, az enyv oldószereként szeszt használtam. Ez elég hatásos, ám van egy-két hátulütője: az egyik, hogy a jellemzően oldja a hagyományosabb hangszereken szokásos felületkezeléseket (régen jó sok szeszes lakkot használtak). A másik, hogy a drága szeszt minek pazarolja az ember, ha használhat helyette vizet is. Pontosabban gőzt. Merthogy a víz önmagában nem lenne igazán hatékony, gáznemű formájában viszont halálos az enyvre nézve, és hatékonyságával jócskán megszégyeníti még a tiszta szeszt is. Igen ám, csak a gőzt valahogyan elő kell állítani, és kezelhető formában irányíthatóvá tenni. Mivel több, mint 100 fokos, nemigen szeretnénk vele közvetlen kapcsolatba kerülni.

A kihívás első megoldását Szilos András fémműves barátommal közösen alkottuk meg egy villanyrezsó, egy kukta, némi hőálló szilikoncső, meg egy fecskendőtű felhasználásával. Egy korábbi bejegyzés körülbelül egy harmadánál láthatjátok a szerkezetet, itt: link

Később sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne még hatékonyabban és biztonságosabban megoldani a gőzfejlesztést, és elvezetést. A kukta-rezsó párosítás eléggé nehezen kezelhető, és könnyen túl nagy lehet a nyomás a fazékban, ami akár balesettel is végződhet. Sokáig tart mind felfűteni, mind lehűteni egy nagyobb vízmennyiséget. Végül arra jutottam, hogy nálam a kávéfőző lesz a befutó. Eltartott egy ideig, mire az internetes apróhirdetések közt rábukkantam a tökéletes megoldásra, de amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy egymásnak vagyunk teremtve. :)

A kávéfőző víztároló kamrája elég jól bírja a magas nyomást, és fűtőszálak segítségével nagyon gyorsan melegíti forráspontra a vizet. A legfontosabb mégis az volt, hogy a szerkezet rendelkezett tejhabosító kivezetéssel, amit én persze nem eredeti rendeltetésének megfelelően használtam fel. Annyi a lényeg, hogy van olyan üzemmódja a kávéfőzőnek, amikor a víztartályból a gőz a tejhabosító csövön keresztül hagyja el a gépet, és csak ott. Így elég volt erre a kivezetésre erősíteni egy hőálló szilikoncsövet, máris irányíthatóvá vált a végtermék. 

A hangszerbontó gőzerőmű átalakításához a következőkre volt szükségem:

• tejhabosító kivezetéssel (cső) rendelkező kávé- vagy teafőző, a lehető legalpáribb modell
• kb. 75 cm hőálló szilikoncső, ami passzol a gép kimenetére
• némi drót a csövek egymáshoz rögzítésére
• egy vastag injekciós tű
• egy rövid rézcsődarab, meg némi forrasztóón
• egy hengeres vastag fadarab

Mindezek összesen nem kerültek többe 2000 forintnál. Az utolsó három alkotó a gőzölő fej megalkotásához szükséges, Ez Szilos Andris leleménye volt eredetileg. A szétszedett vastag injekciós tű fémcsövét forrasztóón segítségével a kis darab rézcsőbe forrasztjuk, ami passzol a szilikoncső belső átmérőjéhez, és csak rá kell drótozni azt. Jöjjön most ez képekben.

a gazdatest, talán sosem gondolta volna, hogy hangszerész célszerszámként fog további karriert befutni.

Csendes tárgyak VI. - fa evőeszköz: kanál és kenőizé

Szeretnétek még kanalakat látni a blogon? Nem? Nem baj, kaptok még... Cserébe megígérem, hogy egy darabig nem lesz több ilyen. A képeken látható étkezési alkalmatosságokat még akkor készítettem, amikor az El Caminora készültem. Az volt a cél, hogy kényelmes evőeszközt vigyek magammal, lehetőleg minél kisebb súlyfelesleggel. Így jutottam az ötlethez, hogy elkészítem a szükséges tárgyakat égerfából. Egy kenéshez kitalált vékony, nyeles falemezt, és egy kanalat csináltam, aminek a mintája a kínai éttermekben a leves mellé adott kanál, ami valahogy nekem nagyon bejött, szép nagy adagokban lehet belőle betermelni az éltető csípős levest. Mivel itt még nem tudtam a Biopin olajról, csak lenolajjal kezeltem az evőeszközöket, az éles kipróbálás pedig még várat magára. Nagyon remélem, hogy egyszer azért eljutok Spanyolhonba, hogy végigjárjam a nagy utat.

útievőeszköz