Volt már sok gitár, mandolin, citera, de koboz még nem. Most ezt a hangszert fogom kissé tüzetesebben körüljárni, illetve, mivel fel is kellett bontani a hangszert, a körüljárásnál egy kissé közelebbi ismeretséget alakítottam ki vele, így a belsejébe is betekintést nyerhetünk. A hangszert még a régi, Móricz Zsigmond körtéri műhelyemben javítottam, és még lesz jó pár ilyen régebbi munka, mire utolérem magam a blogon is. Azóta már Budaörsön van a műhely, vele együtt pedig mi is feleségemmel. Az utóbbi hónapok folyamatos munkával teltek, nem csak a hangszerek terén, hanem a berendezkedésben is. Az új műhely nagyjából egy 6-8 nm-es kisszoba, ami nem nevezhető túlságosan tágasnak, de felemelő érzés, hogy végre külön helyiség van csak arra, hogy a hangszerekkel foglalkozzak. Nem lesz tiszta por az egyébként hálóként is használt szoba.
Mielőtt belevágnék a javítás bemutatásába, kicsit írok a kobzokról általában, mivel ez a hangszer nem olyan széles körben ismert, mint a gitár. A koboz egy négy húrpáros lanthoz hasonló felépítésű pengetős hangszer, ami Közép-Európában, azon belül is a mai Magyarország, Románia és Ukrajna területén terjedt el. Felépítésében, illetve a rajta való játék módjában az arab lanthoz (ud vagy oud) hasonlatos, mivel nyakán nincsenek érintők (bundok). Ugyanakkor a nyak nagyon rövid, és körvonala a test ívét folytatja, fogólapja a tető síkjának folytatásaként van elkészítve. A kulcsszekrény a lantfélékhez hasonlóan erősen le van törve, és általában négy húrpár, esetenként 4x3 húr rögzítéséhez vannak benne kulcsok. A belső felépítéséről nem sokat tudok mondani általában, a nálam megfordult hangszernél a tetőt összesen két - a hangszer tengelyére merőleges irányú - borda tarkította, de az is igaz, hogy ez a hangszer nem épp egy mesterhangszer. A kobzát népzenében kísérőhangszernek használják akkordozásra, a cimbalom helyett. Története egészen a XIII.-XIV. századig visszanyúlik, ekkorról van először emlékünk a koboz elnevezésű hangszerről, amit a lanthoz hasonlítanak. A koboz alapvetően népzenei kísérő hangszer.
Ha már ilyen hangszerbemutatásba kezdtem, hadd ajánljak egy általam nemrégiben felfedezett oldalt, ami az eddig látott legszélesebb körben mutatja be a pengetős hangszereket a világ minden tájáról. Egy nagyon lelkes, és alapos zenész az oldal készítője, aki hatalmas mennyiségű energiát fektetett az általa bemutatott hangszerek felkutatásába, megismerésébe és nem utolsó sorban abba, hogy mindezt az internet közönsége számára hozzáférhetővé tegye. Szerintem nem lehetünk elég hálásak neki.
A keleteurópai oldalon egy szászrégeni gyártmányú koboz is megtalálható, illetve szó esik a tamburákról, a steel-gitár oldalon pedig van kép egy magyar készítésű citeráról is.
No ennyi a kultúra mára, most pedig jöjjön a hangszer, aminek készítőjéről sajnos semmit nem tudok, ugyanis nem hagyott maga után beazonosítható utalást. Hajlanék rá, hogy azt mondjam, a hangszer szászrégeni gyártmány, de ők általában szoktak valamilyen címkét ragasztani a hangszereikbe akár Hora, akár valamilyen más felirattal. Íme a hangszer, és persze az elmaradhatatlan kárfelmérés.
 |
| jellegzetes koboz-alak |
 |
a hangnyílás formája kissé eltér a megszokottól, ennél sokkal keskenyebb, csillag alakú bevágások
szoktak lenni a rezonánson, illetve a középső kerek lyuk is a legtöbb koboznál hiányzik. |
 |
| A fúgvonal szétválása. Csak azért nem tudott teljes hosszában végigrepedni, mert a koptató, illetve a húrtartó megfogta |
 |
| fúgrepedés folytatása. Valószínűleg gyenge volt a két fél illesztése és persze maga a ragasztás is. |
 |
a hangszer tárolási körülményei sem lehettek ideálisak, mert összeszáradásból
származó repedések is keletkeztek az amúgy tömör tetőn. Itt éppen az egyik hangnyílásnál |
 |
| A repedés belülről megvilágítva. Jól látszanak a rezonáns bordái is. |
 |
| A hangszer oldalról. Jellegzetes a széles szelvényekből álló kerekded hát. |
A koboz kopogtatással való vizsgálata közben kiderült, hogy nem csak a fúg (tetőlemezek illesztési vonala) vált szét, hanem bizony a keresztbordák is több helyen elengedtek. Így a hangszert muszáj volt felbontani, mivel a kisméretű hangnyílásokon keresztül nem tudtam hozzáférni a belső alkatrészekhez. A felbontás meglehetősen macerás feladat volt, mert ugyan a tető nem volt körbeszegélyezve, valamilyen szintetikus PVAC ragasztót használtak a rögzítéséhez, ami csak nagy nehezen volt hajlandó elengedni nedvesség hatására. Ennek ellenére a tető komolyabb sérülések nélkül megúszta. A bordákat jobbnak láttam eltávolítani, majd a fúg javítása után újból visszaragasztani, mivel így a tetőt sokkal hosszabb szakaszokban tudtam teljes vastagságban spándlizni, mint bordázott állapotban. Ráadásul felbontott állapotban kiderült, hogy a bordák nem voltak épp megfelelően a helyükre szorítva, ezért néhány helyen már vadonatújan sem voltak megfelelően a tetőhöz ragasztva. Ezt orvosolni kellett. A következő képeken a felbontás utáni spándlizási munkák láthatóak.
 |
| koboz belsőségek. A hát szelvényeinek csatlakozásai textilcsíkokkal vannak megerősítve. |
 |
A rezonáns belső felszíne megközelítőleg sem profi készítőt sejtet. A feljelölt szerkesztési
vonalakhoz még véletlenül sem illeszkednek pontosan a bordák, az összevissza ötletszerűen
változó lemezvastagságról nem is beszélve. |
 |
a hátat merevítő koszorú egyik oldalának csatlakozási vonala látszik a képen, amit lelkiismeretesen
megkentek ragasztóval a hangszer összeragasztása előtt, ám ezen a vonalon a tető
soha nem érintkezett semmilyen ragasztható felülettel. Szép munka.... |
 |
| a végén azért volt némi csatlakozás, de nem mutatott túl nagy ragaszkodást... |
 |
| A tető, eltávolított bordákkal. |
 |
| spándlizásra készen |
 |
| a repedések szabályossá tágítása |
A spándlik beillesztése, szorítása és ragasztása a korábban már többször bemutatott módon történt. Megpróbáltam megfelelő korú és sűrűségű lucfenyőt találni a feladathoz. Mivel a hangszer nem nevezhető öregnek, könnyű dolgom volt. Felmerült bennem, hogy egyszerűbb lenne a tetőt újrafúgolni (a két felet újra összeilleszteni, és ragasztani), ám ez nem lett volna megoldható a koptató sérülése nélkül, és ezt nem akartam cserélni, már csak azért sem, mert az egész hangszer legminőségibb farésze ez, habos diófurnér.
 |
| spándlik ragadnak |
 |
| egy másik szögből |
 |
| mini forgácsspándlik a hangnyílásokhoz |
 |
a pontosan elkészített, befeszített spándlinak nincsen szüksége nagy külső nyomásra a helyén maradáshoz.
A ragasztóban lévő nedvesség miatt megnő a térfogata mind a spándlinak, mind a repedésnek,
így teljesen összenyomódnak. |
 |
A felesleg ledolgozása után. A kép alján látható sávban a hangszer kényelmességét fokozó bőrcsík
volt, ez a koboz lecsukása után visszakerült a helyére. |
 |
| nagyjából egy pászta széles spándli |
 |
| erősítő pakedlik ragasztása. A szorító nem más, mint a munkaasztal súlya. A vékony fenyő lécecskék éppen valamivel hosszabbak, mint a tető és az asztal alja közötti távolság, így a kettő közé beszorítva rugalmasságuknál fogva épp elég erővel szorítják a helyükre a kis lapocskákat. A háttérben lévő láb nyarat sejtet. |
 |
|
Idáig minden úgy ment, ahogy kellett, nem szívatott a hangszer szokatlan módokon, stb. De ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen elmaradtak a váratlan tényezők. A koboz belsejében a híd közelében egy vékony, fenyőlécekből készült koszorú erősítette a szelvényezett hátat és a tetőt. Ennek tetőhöz csatlakozó része volt az, amiről korábban írtam, hogy - bár azt szerették volna - a léc sosem ért el a tetőhöz. Ennek oka részben az volt, hogy a koszorút mélyebbre építették a testbe, mint ameddig a tető leért. Emellett a készítők biztosra akartak menni, ezért a ragasztás mellett egy-egy szöggel is megfejelték az illesztést, biztos ami biztos. Itt tévedtem. Ugyanis kiszedtem a szegeket, és naivan, vékony japán húzófűrésszel kezdtem kivágni a tetőhöz ragasztandó lécet a koszorúból, hogy új értelmet adjak létének, amikor a fémen csikorduló fém ismerős hangja csapta meg a fülem. Azonnal kiemeltem a fűrészt, de már így is három gyönyörű foga bánta a találkozást az egy szinttel beljebb elrejtett szöggel... Az történt ugyanis, hogy nem csak a koszorú elkészültekor szegelték össze az elemeket nagy okosan, hanem már az alsóbb rétegeket is szögekkel erősítették egymáshoz, ám ezeket láthatatlanná tette a legfelső léc. Jó kis móka volt ezt az újabb két szöget is eltávolítani, de végül sikerrel jártam. Ezután visszaragasztottam a bordákat a rezonánsra, és végül a merevítő-koszorú tetőhöz ragasztandó lécét is ráragasztottam, hogy a lecsukáskor váljon teljessé a rendszer.
 |
| A még látott szög. Ettől hamar megszabadultam |
 |
| A merevítő koszorú |
 |
| Nem nagyon sejtené az ember, hogy egy szinttel beljebb még egy szeg rejtőzik... |
 |
| Az újrabordázott, megerősített tető. A koszorúléc ferdén került a helyére, mert így illeszkedett mindkét végén az őt befogadó két farész közé. |
 |
| a kávaperem egyenletesre alakítása egy hosszú csiszolódeszkával |
 |
| Tető a helyére próbálva |
Már csak a lecsukás volt hátra. Ez, és sok már ragasztási feladat könnyebbé vált azóta, hogy megvásároltam egy hosszú szilikonszalagot, ami viszonylag tapadós felszínénél fogva nem csúszkál össze-vissza, rugalmassága miatt pedig kiválóan helyükre szorítja az alkatrészeket.
 |
| egy utolsó pillantás a tetőre belülről |
 |
| cégér |
 |
| könnyes búcsú, és már melegszik az enyv |
 |
| lecsukási előkészületek. |
 |
| a kifejezetten hasznos szilikonszalag és a lecsukás. |
Hátra volt még a spándlik retusálása, a bőrcsík visszaragasztása, valamint a hangszer felhúrozása és beállítása. Ezekről a munkákról nem tudok különösebben újat mondani, inkább csak megmutogatom a képeket, amiket közben készítettem. Érdemes megfigyelni a húrok rögzítését a húrtartón. Ezt a módszert újabban klasszikus gitárokon is viszontlátni, mivel a két lyukas megoldás miatt az alsóból kilépő húr jobban meg tud törni a hídon, és nagyobb erővel tud a tetőre hatni.
 |
| lecsukott koboz lámpafénynél |
 |
| nem érdemes gondolkodni rajta, hogy bizonyos indokolatlan szerszámok miért szerepelnek a képeken. |
 |
| retusálva |
 |
| bőrcsík a helyére ragasztva |
 |
| nappali fényben |
 |
| húrozási megoldás |
 |
| újból játszható koboz |
Sajnos én nem tudtam hitelesen megszólaltatni, így nem csináltam róla videót, vagy hangfelvételt. A gazdája pedig nem nálam próbálta ki, így erről lemaradtam. Majd a legközelebbi koboznál. Amúgy hallottam már kobzost játszani, és nagyon jó hangú kis hangszerről van szó, nekem a regös szó jut eszembe, amikor a hangját hallom, talán nem véletlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése