Szegedi Hangszergyár cselló javítás

Nem épp a szakterületem a csellójavítás, de szívesen vállalom, ha nem valami nagy értékű hangszerről van szó. A komoly hangszerekbe csak azért nem vágnék bele, mert ott nem elég pusztán jól megcsinálni a javítást, tisztában kell lenni a vonós világ szabályaival, hagyományaival is, nem véletlenül van vonós-pengetős szak, ami hiába egynek számít, két nagyon különböző tradíciókkal rendelkező világ.

A hozzám érkezett Szegedi hangszeren viszont világosak voltak a feladatok, és nem egy olyan komoly hangszer, hogy ne mernék hozzányúlni, annak idején sem a felső kategóriát képviselték. Ennek ellenére egyben volt, és a sérüléseket sem konstrukciós hibák okozták, inkább pl. a helytelen lélekbeállítás, illetve egy baleset, amiben a legtöbb repedés keletkezett.

A tetőn volt több sérülés, az f-nyílásoktól induló repedések, illetve a lélek is okozott egy repedést. A káva egy-két helyen elvált a tetőtől, háttól, de a nyak, a kávák és a hát amúgy sértetlen volt. Mivel a gitárokkal ellentétben, itt egyáltalán nem lehet hozzáférni a hangszer belsejéhez, maradt a felbontás. Ez a vonós hangszerek esetében szerencsére sokkal könnyebb a külső szegélyezés hiányában, mint a gitárokon.

az egyik nagy repedés

egy másik

Ukulele javítás

A Maxtone, mint hangszermárkanév gondolom nem csak nálam nem indít be pozitív irányú asszociációkat. Mintha Keytone-ról már hallottam volna, de az is, ha jól emlékszem valahol a paletta legalján foglalt helyet, és itt is erről van szó. Tipikusan a hangszernek látszó tárgy kategória, aminek a megépítéséhez, megtervezéséhez csak a lehető legminimálisabban vették a fáradságot az arra hivatottak.

Az elsődleges tünet a híd leszakadása, ami nem volt túlságosan meglepő. Az eleve műanyagból készült alkatrészt a lakkra ragasztották, ami eleve nem biztosítja a legerősebb kötést, de a sérülésben valószínűleg szerepet játszhatott a tetőt alkotó rétegelt lemez is. A külső mahagóni furnér nem volt jól hozzáragasztva az alatta lévő rétegekhez, így a híddal együtt szilánkosan felszakadt. A bajt tovább tetézte, hogy valamilyen általam ismeretlen ragasztóval megpróbálták visszaragasztani a hidat, ám az új anyag egyáltalán nem tartott.

Így került hozzám:

Olcsó hangszerhez olcsó megoldás dukál, íme a műanyagból készült híd...

ami felszakadt, és megpróbálták visszaragasztani, de nem jártak sikerrel

Fogalmam sincs, mi lehet ez a fehér anyag, itt már némileg megkapirgálva

Terítéken a koboz. Külső és belső

Volt már sok gitár, mandolin, citera, de koboz még nem. Most ezt a hangszert fogom kissé tüzetesebben körüljárni, illetve, mivel fel is kellett bontani a hangszert, a körüljárásnál egy kissé közelebbi ismeretséget alakítottam ki vele, így a belsejébe is betekintést nyerhetünk. A hangszert még a régi, Móricz Zsigmond körtéri műhelyemben javítottam, és még lesz jó pár ilyen régebbi munka, mire utolérem magam a blogon is. Azóta már Budaörsön van a műhely, vele együtt pedig mi is feleségemmel. Az utóbbi hónapok folyamatos munkával teltek, nem csak a hangszerek terén, hanem a berendezkedésben is. Az új műhely nagyjából egy 6-8 nm-es kisszoba, ami nem nevezhető túlságosan tágasnak, de felemelő érzés, hogy végre külön helyiség van csak arra, hogy a hangszerekkel foglalkozzak. Nem lesz tiszta por az egyébként hálóként is használt szoba.

Mielőtt belevágnék a javítás bemutatásába, kicsit írok a kobzokról általában, mivel ez a hangszer nem olyan széles körben ismert, mint a gitár. A koboz egy négy húrpáros lanthoz hasonló felépítésű pengetős hangszer, ami Közép-Európában, azon belül is a mai Magyarország, Románia és Ukrajna területén terjedt el. Felépítésében, illetve a rajta való játék módjában az arab lanthoz (ud vagy oud) hasonlatos, mivel nyakán nincsenek érintők (bundok). Ugyanakkor a nyak nagyon rövid, és körvonala a test ívét folytatja, fogólapja a tető síkjának folytatásaként van elkészítve. A kulcsszekrény a lantfélékhez hasonlóan erősen le van törve, és általában négy húrpár, esetenként 4x3 húr rögzítéséhez vannak benne kulcsok. A belső felépítéséről nem sokat tudok mondani általában, a nálam megfordult hangszernél a tetőt összesen két - a hangszer tengelyére merőleges irányú - borda tarkította, de az is igaz, hogy ez a hangszer nem épp egy mesterhangszer. A kobzát népzenében kísérőhangszernek használják akkordozásra, a cimbalom helyett. Története egészen a XIII.-XIV. századig visszanyúlik, ekkorról van először emlékünk a koboz elnevezésű hangszerről, amit a lanthoz hasonlítanak. A koboz alapvetően népzenei kísérő hangszer.

Ha már ilyen hangszerbemutatásba kezdtem, hadd ajánljak egy általam nemrégiben felfedezett oldalt, ami az eddig látott legszélesebb körben mutatja be a pengetős hangszereket a világ minden tájáról. Egy nagyon lelkes, és alapos zenész az oldal készítője, aki hatalmas mennyiségű energiát fektetett az általa bemutatott hangszerek felkutatásába, megismerésébe és nem utolsó sorban abba, hogy mindezt az internet közönsége számára hozzáférhetővé tegye. Szerintem nem lehetünk elég hálásak neki.

Henny de Bruin atlasza a pengetős hangszerekről itt található: www.atlasofpluckedinstruments.com

A keleteurópai oldalon egy szászrégeni gyártmányú koboz is megtalálható, illetve szó esik a tamburákról, a steel-gitár oldalon pedig van kép egy magyar készítésű citeráról is.

No ennyi a kultúra mára, most pedig jöjjön a hangszer, aminek készítőjéről sajnos semmit nem tudok, ugyanis nem hagyott maga után beazonosítható utalást. Hajlanék rá, hogy azt mondjam, a hangszer szászrégeni gyártmány, de ők általában szoktak valamilyen címkét ragasztani a hangszereikbe akár Hora, akár valamilyen más felirattal. Íme a hangszer, és persze az elmaradhatatlan kárfelmérés.

jellegzetes koboz-alak

Pubi, a mandolin - vagy - Pubi mandolinja - harr

Úgy látszik, vonzom a mandolinokat. Szerencsére! A mai egy egészen egyedi darab, legalábbis fordítottak rá energiát, hogy azzá tegyék. Erről a legjobban a gravírozott húrtartó árulkodik, ami félelmetesen menő. Ugyanakkor azt is elárulja, hogy nem éppen mai gyerek a hangszer. Kifejezetten kis méretű, mondhatni zsebmandolinról van szó, ha a koponyától eltekintünk, talán a bájos lenne a legmegfelelőbb szó rá.

Pubi azért került hozzám, mert két hosszú repedés éktelenkedett a rezonánsán, illetve bordafelválás is súlyosbította a helyzetet. Emellett volt egy hiányzó hangolókulcs fej, illetve rozetta-darabka, mindkettőt pótolni kellett. A nyaktő pedig elvált a háttól. A felsoroltakon kívül a hangszer kapott még egy új felsőnyerget, illetve átesett a szokásos beállítási procedúrán.

Ő Pubi (vagy a tulajdonosa?)

rezonánsrepedés

har har

A bartel - Eugene Howard akusztikus gitár nagygenerál

Kedves olvasóim!

Ezen bejegyzés talán az eddigi legnagyobb javítási munkám, ráadásul egy nem akármilyen hangszeren és nem akármilyen körülmények között. Történt ugyanis, hogy még tavaly megkeresett Szilos András, budapesti fémműves - ezermester, akinek azóta barátságára is számot tarthatok. Ímélben kérte segítségemet egy gitár felújításához. Ő maga is foglalkozik időnként hangszerek készítésével, rendbehozatalával, de úgy ítélte meg, hogy a bejegyzés címét adó gitárnál hangszerész színrelépése szükséges. Így kerültünk kapcsolatba. Ugyanakkor a hangszerrel óriási problémák voltak, és nem nagyon maradt olyan alkatrésze, amit ne kellett volna némiképp megbolygatni annak érdekében, hogy jól használhatóvá varázsoljuk. Ami még tovább színezi a történetet, az az, hogy mint talán néhányan már tudjátok, július végén összeházasodunk Ritával, akiről, ha már megemlítettem, elmondhatom, hogy szintén jeleskedik blogírásban, ráadásul lassan le is köröz nézettség tekintetében :) Itt-e: (félreértések elkerülése végett, ez nem hangszerészet, hanem életmód és kozmetikumok)

Mindennapi örömök

Ez volt a reklám helye, ami lassan családi lesz... Visszatérve ennek az egésznek a hangszerészethez való kapcsolódására: ha az ember házasodik, hát szüksége lesz egy gyűrűre, pontosabban kettőre. És véletlenül pont egy ötvös iparművész szeretne nálam hangszert javíttatni. Ez a ziccer - hogy úgy mondjam - kihagyhatatlan volt. Így hát úgy döntöttünk, kölcsönösen kisegítjük egymást, és mindkettőnk megelégedésére fogunk munkálkodni. Abban maradtunk, hogy a munkák nagy részét náluk, felszerelt műhelyükben fogjuk végezni, így mindketten tanulhatunk valamicskét a másik szakmájából. Tavasztól kezdve jó pár vasárnapot töltöttem náluk csodás, csendes, kertes, dolgos légkörben. Haladtam a munkával, közben jókat beszélgettünk, Andris anyukájától minden alkalommal finom ebédet kaptam, és megnézhettem apukája fafaragványait, fantasztikusan aprólékos szobrokat, evőeszközöket (többször még ajándékba is kaptam tőle :)) Összefoglalva, életem eddigi legjobb hangulatban telt munkája volt ez, és az ilyen jellegű kölcsönösen előnyös, alapvetően a pénz megkerülésével létrejött kapcsolatokat mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nem csak szakmailag lehet benne sokat fejlődni, hanem, mint a mellékelt leírás is mutatja, könnyen barátokra lelhet az ember!

Most viszont rátérek magára a gitárra, elvégre erről szólna a blog... Először következzen itt két leírás a hangszerről, az első egy Ebay hirdetésből, a másik pedig egy hangszerésztől, akit Andris megkérdezett ímélben.

"This is an Antique Eugene Howard Maker No. 14460 Parlor Guitar with a Spruce top, Birdseye Maple Back and Sides, and Rosewood fingerboard. According to the website mugwumps.com "Eugene Howard was the Cincinnati, OH maker of Howard brand instruments c1896-1920s. They were distributed by Wurlitzer, a major wholesaler, with branches in Cincinnati and Chicago. Later, Howard became a Wurlitzer brand name."

"What a nice guitar you have! Those Howards are pretty rare instruments and were made in Ohio by a small luthier (Howard himself). It dates to around 1890-1900 and would have been strung with gut strings originally. Nylon or Nylgut would be proper for it these days. The difference between the scale and bridge location leads me to believe that the fretboard has been replaced. If this were an original board I would expect the 12th fret to line up with the neck/body joint. It clearly doesn't in the photos and there also appears to be a light "line" below the tip of the fretboard above the soundhole. This may have been where the original fretboard extended. In addition, ebony boards were quite rare for guitars back then and it's likely that this one would have had a dyed-rosewood or dyed-maple board to begin with. The bridge itself looks original to me. Often to improve action you can re-cut the saddle area lower and then install a new saddle. This takes a bit of carving experience but it's the best way to retain original parts while also making the guitar useful. Good luck!"

Tehát egy huszadik század eleji, kifejezetten ritka mesterhangszerről van szó, magyarosan Howard Ödön Jenő [javítva névtelen javaslata alapján] keze munkája, aki Ohioban tevékenykedett. A gitár megjárta a poklot, már ami a tárolási körülményeket és a különböző kókler átalakításokat illeti, így lehet például, hogy a bundozásból következő menzúra nem stimmelt a híd elhelyezésével. Andris bolhapiacon szúrta ki ezt a gyöngyszemet, így annak ellenére, hogy tényleg rossz állapotban volt a hangszer, igazi kincset talált.

Jöjjön néhány kép a hangszerről már megtisztított állapotában:

és reggel még kávét is kaptam :)

Valószínűleg a fogólapot cserélték a bundozással együtt, mert az eredeti Howard-okon nem ilyen a hanglyuknál lévő vég kidolgozása. A képen viszont látszik, hogy a híd sem maradt érintetlen, valószínűleg visszaragasztották egy felválás után.

Nem sikerült igazán jó képet csinálni, de a hangszer háta hosszában majdnem végig volt repedve.

persze ez sem lett a legjobb kép, de a vájtszeműek láthatják a hosszanti repedést.

Mese a csehegedűről I. - Felbontás, repedések, pakedlizés

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hegedű. Nagyjából így kezdhetném a történetet, mert a hangszer, amiről szólani fogok, több mint egy éve van nálam - és ez nem éppen írható a javamra. Amellett ide már olyan tudás is kellett volna, ami nekem nem volt meg, és meglehet, hogy még mindig nincsen, ugyanis sokmindent kénytelen voltam saját kútfőből meríteni. Azért persze az esetek 100%-ában megkérdeztem valakit (vonós tanulót, mestert, könyvet stb), hogy mégis hogyan csináljam. Mit magyarázok ennyit erről?

Hát azért, mert a hangszer nagyon szkeptikusan nézve is körülbelül száz éves lehet, nem vizsgáltam meg szénizotóposan, de ez tényleg abból kiderül, amilyen régi az anyaga, illetve, hogy mennyi javítás van rajta annak ellenére, hogy nem egy híres hegedű. Mert a hegedűhamisítás nem valami nagy ritkaság... Mivel nem vagyok semmilyen értelemben szakértő ebben a témában, bátran beszélhetek összevissza arról, hogy mit gondolok erről a hegedáról.

De legyen sorjában. Kaptam egy hangszert, ramaty állapotban, nem sok megbeszéléssel, tegyem vele, amit kell. Megérkezett, ránéztem, van szegély (ez már egy minimumjele annak, hogy nem valami gánymunka), régi anyag, magas plasztika (ez nem túl gyakori), sok-sok javítás. Belenéztem, egy címkén az állt benne: - ezt írta nekem a hegedű gazdája is - Steiner Tibor hangszerkészítő; és kézzel írva talán 934 (?). Róla csak annyit tudtam meg a gugliból, hogy Szegeden még más neveken együtt volt József Attilával egy irodalmi körben, de aztán Steiner Tibor néven hangszerkészítő műhelyt nyitott.

Ami miatt a dolog nem stimmelt, hogy fölé volt írva a szövegnek, hogy "javította"... Így ni:

A felirat, ahogy kívülről láttam.

Na erre már feléledt bennem a serlokholmsz ösztön, rögtön nem is tudom már mit hallucináltam bele a hegedűbe, és közben kerestem valami nyomot, hogy mégis akkor mi lehet. Nem tartott sokáig, mert közvetlen alatta volt egy másik cetli szinte teljesen láthatatlanul, már annyi kosz meg mittudoménmi került rá, hogy alig lehetett észrevenni. Viszont ami rá volt írva, az még jobban felcsigázott:

Jospeh Wassermann fecit in Znaim 178(? talán 3 vagy 7)

Ameddig eljutottam az internetig már mindenféle volt az agyamban, hogy ki tudja milyen értékes hangszert találtam meg mittudomén. És hát most mit mondjak: Joseph Wassermann a feljegyzések szerint nem volt egy világhírű hegedűkészítő, de mégis pusztán az, hogy egy több mint kétszáz éves hangszer van a kezemben, nos megilletődtem tőle... Valószínűleg a korai hangszereinek egyike lehet ez a hegedű, 1785-től 1815-ig készített hangszereket a morvaországi - ma Znojmo nevű - településen. Amiket olvastam róla, az alapján elismert és ügyes hangszerkészítő lehetett, bár kiemelik, hogy hangszerei nem "brilliánsak". Hát na, gondoltam egye fene, azért még foglalkozom vele. Hozzá kell tennem persze, hogy őszintén szólva semmi bizonyítékom nincs arra, hogy ez a hangszer az, ami bele van írva, viszont igazából ellenérvem sincsen, úgyhogy nekem jó így, hogy elhiszem, ami írva vagyon. Egy idősebb, és tapasztalt mestert kérdeztem ezzel kapcsolatban, ő is ugyanezt mondta, szerinte a címke megfelelhet ennek a hangszernek, de előfordulhat, hogy utólag ragasztották bele.

És akkor arról pár szó, hogy mér tartott eddig, vagyis több mint egy évig a felújítása. Hát egyrészt a műhelybeli többi munka miatt, másrészt mert sokszor kellett várnom anyagokra, harmadrészt pedig mert kísérleteznem kellett több esetben - például a lakkal - és volt, hogy nem jött össze, amit először kitaláltam, sőt kifejezetten pechesnek vagyok mondható ennek a hangszernek az esetében, mindegy, lehet, hogy még valaki okul az én hibáimból. 

És akkor jöjjön a hegedű, hogy milyen volt, amikor megkaptam:

Első ránézésre nem volt annyira durva.

Legalábbis látszott, hogy már javították, ha nem is épp gyönyörűen, de azért nem voltak tátongó repedések.

És tévedtem, mer voltak. Itt például, az álltartó alatt, illetve annak szorításától a káva teljesen szétrepedezett. Csodálkoztam, hogy miért nem esett szét egyáltalán, nos erre majd még lesz válasz később, mindenesetre ez durva... Ráadásul a tört darabok még egy szintben sincsenek.

Aztán közelebbről nézve ez a két javított repedés se volt épp egy matyóhímzés...

Aztán itt volt ez a szépség az f-nyílásnál, meg mellette az összefoldozgatott tető

Meg bal felül egy javítatlan tátongó repedés, ssszzz

A fogólap is rendesen le volt használva, a kulcsok meg elkopva.

A csiga is javított, valószínűleg új nyakat kapott a hangszer

Itt látszik a toldás

Mondjuk valószínűleg nem egyszeri javítás volt, bár ezt már ilyen távlatból nehéz megmondani.

maga a csiga viszont nagyon szép!

Ez meg a hát, és a fekete csík amit látunk rajta, egy kamulélektörés. Ez magyarázatot követel. A lélektörés az, amikor a lélek a tetőn vagy a háton repedést idéz elő, vagyis annak a hosszanti vonalában keletkezik egy törés. Hogy mi értelme van egy hegedűt úgy megcsinálni, hogy úgy tűnjön, mintha lett volna lélektörése? Hát régebbinek tűnik a hangszer tőle, így talán értékesebbnek is. De, akkor mér egy Wassermann cédula van benne, és nem mondjuk egy Amati, ami amúgy egy felületes zenésznek még talán nem is szúrna szemet, lévén, hogy a forma afféle... Ki tudja? Én nem... Én csak találgatok, és erre speciel nincs magyarázatom.

Itt a másik fele a kamulélektörésnek, a felbontott hangszer képeken majd látszik, hogy belülről nincs semmiféle sérülés.

A kulcsszekrény hátulról

Alulról meg kicsit megkopott.

Hát, amiket felsoroltam, azoknak egy része olyan, amit meg lehetett volna csinálni pár nap alatt, viszont például a tető még nyitott állapotban lévő repedésének megragasztásához mindenképpen fel kellett nyitni a hangszert. Ez volt az első hegedűfelnyitásom, előtte már sokat beszéltünk róla elméletben, és azt hiszem sikerült mindent jól csinálnom, így nem törtem el olyan részt, ami még nem volt eltörve, illetve nem repesztettem tovább repedéseket. Egyedül az alsó tőkénél volt egy kis probléma, mert itt úgy tűnt, hogy magasabb a tőke, pedig csak egy toldás volt a tetőben, de aztán erre rájöttem, ráadásul később úgyis cserélni kellett ezt a toldást. 

Nézzük, mi volt belül:

Először leszedtem a fogólapot -  egy kis óvatosan használt szesz és a bontókés csodákra képes. Utána pedig egy trükk segítségével úgy tudtam eltávolítani az enyvmaradékokat, hogy teljesen tiszta fafelületet kaptam. Sajnos ezt a trükköt nem mondhatom el, mert aki mondta, úgy mondta, de rá lehet jönni józan ésszel is. Az enyvet oldja a víz.

És íme a hangszer belülről.

Majd pár másodperc múlva az első szörnyülködés a "javítások" láttán. A bal oldalon látható javítás a kis fehér négyszögletes anyagokkal egy nagyon profi módszer, míg a jobb oldalon a leggányabb, amit valaha láttam.

És azt hiszem nem Steiner Tibor volt, aki elkövette az előző kép jobb oldali bűneit, ugyanis ha jobban megnézzük a felső tőkét - ami ugyanazzal az ennyvel van beragasztva, mint ami az előző képen a tetőre lett freccsentve, akkor egy másik javítási évszámot is találunk (amit voltam olyan kretén, hogy nem fotóztam le külön így most csak kinagyítani tudom).

Itt a bűnös kézjele, pont mint a Nagyítás című filmben :) Az van odaírva fejjel lefelé, hogy javítva 1947 S.P. Hát ha SP javította, akkor nem csodálkozom... Na mindegy de ez nem javítás, hanem valami kívülről annak látszó tevékenység. Az tény, hogy kicserélte a felső tőkét, gondolom a nyak túlságosan bedőlt, de amit a repedésekkel művelt, arra nincs jó kifejezés.

A címkék.

Itt is rengeteg felesleges enyv, és ráadásul ezt a részt csak a kávához ragasztás tartotta egyben. A szomorú, hogy már akkor is el volt vékonyodva a tető széle, mielőtt utoljára lecsukták. Több más helyen látszik is belső bélelés.

Egy másik profi megoldás, mintha a meggyfából csorogna ki a mézga. Én csak azt nem tudom, hogy sikerült ilyen sötét enyvet használniuk...

Nálunk az enyv világossárgás színű, de semmiképpen sem sötétbarna. Ráadául itt egy hártyaszerű repedés egyszerűen kihagytak - mondjuk legalább nem volt nehéz kimosni...

Na ez pedig a jobbik oldal, erről majd mingyár részletesebben

És a legdurvább: Amit említettem, hogy nem értem, mitől nem esett még szét a káva darabjaira, nos emiatt. Valamennyire hatékony, de hogy jó lenne, vagy hogy szép lenne, hát azt én biztos, hogy nem mondanám. Ráadásul ez olyan, hogy kap egy kis ütést, és tényleg annyi neki, beszakad, darabokra esik.

A háton pedig szétvált a fúg, ezzel is kezdeni kell majd valamit.

Akkor a kétféle javításról. Ami a bal oldalon volt, az szép, és minden elismerésem azé aki csinálta, én biztos nem tudtam volna szebben. Ráadásul az illető mester nem fával erősítette meg a repedést, ahogy aztán én csináltam, hanem pergamennel, aminek van egy olyan előnyös tulajdonsága, hogy ahogy szárad, egyre jobban összehúzódik, így nem merül fel az a probléma, hogy valami miatt elengedne. A közelében nagyon óvatosan kellett bánnom a vízzel, de szerencsére ezek a repedések teljesen rendben voltak, kicsit letisztogattam őket, aztán annyi. Csak találgatás, de szerintem ez volt a Steiner féle javítás, és a gányolás pedig az S.P. féle, legalábbis az alapján amit írtam, hogy az enyv, ami kicsorgott a repedésekből ugyanaz, mint amelyikkel a felső tőkét beragasztották, és amire a javítás dátuma rá volt írva tollal. De ez máshogy is lehet.

Kérdezhetné valaki, hogy ha már ennyire szar volt a javítás, mér nem fogtam, kaptam szét a hegedűt teljesen, és építettem meg újból. Ez egyáltalán nem hülye kérdés, csak azért nem lett volna megvalósítható, mert olyan öreg anyagokkal volt dolgom, hogy szerintem nem lehetett volna még egyszer ugyanoda visszailleszteni őket újabb törés, sérülés nélkül. Abból kellett gazdálkodnom, ami még menthető volt, minél többet megtartva az eredeti megoldásokból, illetve a javításokból azokat a részeket, amik korrektek voltak.

Így hát először jöhetett annak a temérdek  felesleges szutykos enyvnek az eltávolítása, ami a hegedű belterében volt. Ezt felhevített bontókéssel és egy melegvizes ronggyal egészen könnyedén sikerült megoldani. Arra kellett nagyon odafigyelni, hogy a víz és a gőz ne menjen olyan helyre, amit nem akarok szétbontani, pl a fúghoz, a lakkra, illetve a jó javításokhoz.

Mosás

Mostmár legalább belülről tiszta.

De sajnos az illesztés se volt az igazi, ezért úgy döntöttem megbontom a repedést, és újra megragasztom.

Főleg mivel így a hártyás felválással is tudtam mit kezdeni.

Kimosás előtt.

És után

Persze ettől szétdobta magát a káva, de messze nem annyira, mint amennyire számítottam, tehát nem nagyon erőltethették meg magukat a javítók a részek helyükre húzásával.

A két legnagyobb repedés kimosásakor két csík levált a tetőről.

Itt látható a hártyás repedés, ami nem lett megjavítva, de az egész tető anyagán sréhen átmegy, és ez biztos, hogy kellemetlen lett volna a hangzás szempontjából.

Itt még jobban látszik.

Megvolt az aljamunka, ami amúgy szintén elég izgalmas volt, bár azért szitkozódtam közben, amikor már húsz perce egy enyvplecsnit akartam letakarítani anélkül, hogy átáztatnám a faanyagot, de végül sikerült. És innentől kezdődik a voltaképpeni javítás része a történetnek. A repedéseket meg lehet ragasztani, ez az alap. Igen ám, de mivel nagyon régi az anyag, és ráadásul vékony, kell valami erősítés is, hogy ne keletkezhessen újabb sérülés. Namost nagyon tetszett a pergamenes megoldás, de nekem olyanom sajnos nincsen. Így a másik elfogadható technikát alkalmaztam, mégpedig kis méretű; a tető szálirányát némileg keresztező (nálam kb 45°-ban) fenyő négyszögeket ragasztottam a repedések kritikus pontjaira, vagyis a végük közelébe, illetve ha túl hosszú volt, akkor középtájra is, ügyelve arra, hogy ne legyen túl közel egymáshoz két darab. Ezt hívják pakedlizésnek. Létezik még egy olyan módszer, amit foltozásnak hívnak, ilyenkor a beillesztendő fenyődarab kör vagy ovális alakú, és besüllyesztik a tető anyagába, főleg lélektörésnél szoktak ilyet alkalmazni, de itt szükségtelen volt; jobb nem elvenni a tetőből, a van rá lehetőség. Most megmutatom a pakedlizős, ragasztgatós képeket, ez a munka sokáig elhúzódott, minden nap egy kör ragasztás a megfelelő szorítással... Türelem kelletik hozzá, szerencsére a nézéshez már nem.

Na ez egy darab nyers pakedli. Az alsó felületét úgy kell kidolgozni, hogy pontosan illeszkedjen oda, ahova ragasztani akarjuk, és ha felragasztottuk, utána le kell dolgozni a felesleget.

ide lesz az első

a legfontosabb a hézagmentes illeszkedés.

ha sikerült, jöhet a ragasztás, először a két letört csíké úgy, hogy a törési felületet ne sértsem, hogy vissza lehessen hézagmentesen ragasztania  tetőhöz.

Aztán a ledolgozás, mint egy kis háztető, olyanra...

egy kicsit fényhiányos lett ez a kép...

ez pedig a hártyás repedés visszahúzása és megragasztása befecskendezett enyvvel

Fontos, hogy mindig friss enyvet csináljunk, úgy lesz a legjobb a ragasztóerő. Sajnos egyszer használt enyvvel ragasztottam, majd írok is a szomorú következményéről. Az enyvet amúgy én úgy csináltam, hogy a szemcséket hideg vízben megáztattam, amíg megpuhultak, majd meleg, kábé 70-80 fokos vízben melegítve az edényét, elkevergettem, így szépen feloldódott teljesen és jó lett a ragadóereje is.

Az alsó tőke is szét volt repedve, de nem hiányzott belőle semmi, úgyhogy ezt csak Titebonddal (a jóféle szintetikus ragasztóval) ragasztottam össze, tehát ha valaki akarja az egész tőkét ki tudja cserélni, de maga a tőke nem fog szétesni.

Aztán a két csíkot visszaragasztottam méltó helyére. A probléma, hogy semmilyen olyan szerszámom nem volt, ami a hegedűjavításhoz alapvető lenne, például a speciális szorítók, amikkel oldalirányba lehet összehúzni a repedéseket. Nos ezt mondjuk megoldottam költséghatékonyan két darab fával meg két menetes szárral.

Ja és persze fektetőm se volt, amiben biztonságosan lehet dolgozni a hegedűvel, úgyhogy óvatosság óvatosság...

És ilyenek a pakedlik ledolgozva. Nem pont ugyanolyanok, de így sikerült... Tudom, hogy ezt nem illik mondani, de hangsúlyoznom kell, hogy ilyen javításban tényleg nem volt gyakorlatom előtte.

Aztán vissza kellett húzni az f-nyílás repedését is, itt eléggé féltem, hogy letörik valami, de minden jól viselkedett.

ledolgozás.

És jöhetett a tető felső részén szétnyílt repedés

A repedés két végén megfogatva két pakedlivel.

És egy meglehetősen szerencsétlen ragasztás másodszor felolvasztott - tehát nem friss enyvvel... Erre még visszatérünk. Ja az a másik oldalon volt. Na nem baj, még visszatérünk rá.

És az utolsó pakedlik is felragasztva. A repedések ragasztgatása amúgy főleg logisztika, sok mindent csináltam egyszerre, most nem is tettem be mindet, például a kávát is egy időben ragasztottam ezekkel, de most ennyi fér ebbe a bejegyzésbe, a többit a másodikban.