2013. augusztus 20., kedd

El a caminora

Kedves Emberek

Ma éjszaka útnak indulok először Horvátországba, majd Spanyolországba egy izgalmasnak ígérkező útra, gyalogtúrára. Remélem sikerrel járok, már ami azt illeti, hogy jól fogom érezni magam, bár ebben őszintén szólva nincs kétségem. Már épp ideje volt, hogy kimozduljak kicsit az országból, ha visszatérek, nagy valószínűséggel valami beszámolóféle is várható, majd meglátom mikor és hogyan. 

Ugyanakkor addig érthető módon nem fogok tudni munkákat vállalni, és beláthatóan Október közepétől-végétől fogok újra Budapesten tartózkodni, talán egy kisebb műhellyel is egyetemben, de ez egyelőre még vágyálom. Ha valakinek sürgős javítanivalója lenne, annak azt tudom javasolni, hogy írjon nekem nyugodtan, ugyanis íméljeiteket továbbítom egy olyan címre, amihez volt tanulótársam is hozzáfér, így ő tud segíteni, ha van rá igény. Három éven keresztül együtt dolgoztam vele, tudom, hogy megbízható ember, és kiváló hangszerész. Szóval továbbra is tellvilmos.a.postas@gmail.com és a viszontlátásra mindenkinek.

4 megjegyzés:

  1. Mobilról kommenteltem, de nem jelent meg -- Lehet, hogy jóvá kell hagynod a hsz-eket? Akkor most lesz kettő, szori, de el akartam mondani, hogy minden jót, várunk haza és írj majd beszámolót!

    VálaszTörlés
  2. az Isten segítsen utadon koma!

    VálaszTörlés
  3. Hát sajnos ez idén elmarad, ide írtam pár mondatot, hogy miért, a mobilos hozzászólásokkal meg megnézem mit lehetne tenni, mindenesetre én nem tiltottam le őket.

    http://hangszerelem.blogspot.hu/2013/09/beszamolo-helyett.html

    VálaszTörlés
  4. De nagyon köszönöm a jókívánságokat!

    VálaszTörlés