A három nagy víz kirándulás
Ez most rendhagyó. Semmi hangszerjavítás, maximum zenélés. Utazás
Na először is. Ezt most azért írom, illetve próbálom
megírni, mert nagyon rossz a memóriám, és az utóbbi időben észrevettem, hogy
képek, illetve szöveg segítségével sok mindent újra tudok élni, úgyhogy ez
egyben kísérlet is, hogy vajon mondjuk öt év múlva mennyire lesznek
feleleveníthetők az emlékezetemben ennek az útnak a dolgai. Mondjuk már így is
elég sokáig halogattam, de szólítottak más dolgok, többek között a Művészetek
völgye, ami szintén megérne egy misét, de az úgyis megmarad mindenkinek a
kollektív emlékezetében.
Szóval úgy kezdődött az egész, hogy megint rámjött az
utazási hajlam, és valami nagyobbat akartam, mint a legutóbbi Lengyelországi
túra, szóval azt ötlöttem ki nagy okosan, hogy úgyse voltam még Nyugat-Európában,
elmegyek oda valahova. Hogy őszinte legyek, az égvilágon semmilyen tervem nem
volt induláskor, ahogy kiálltam a Sasadi úti OMV kúthoz, kellett egy darabig
gondolkoznom, hogy egyáltalán mit írjak ki a táblára. Végül a "TO
WEST" mellett döntöttem, nem azért, mintha bármi értelme lett volna, hanem
mert tényleg dunsztom nem volt róla, hova akarok kilyukadni.
Miközben a stoppolási hely felé tartottam, éreztem,
hogy be vagyok parázva, félek az ismeretlentől, hogy mi fog történni nagyon
messze itthontól. A vicc az egészben, hogy voltam már olyan messze, ahonnan nem
lehetett egy nap alatt hazajönni, egyedül, utazáshoz elegendő pénz nélkül, és
soha nem is volt komolyabb problémám, de valahogy mégis aggasztott az egész.
Aztán a benzinkútnál, ahogy kiértem, láttam, hogy épp egy hajléktalan kinézetű
figura stoppol Prága táblával, na ez nyugtatott meg, hogy ha neki nem lesz
gondja (márpedig mér lenne) akkor nekem se lesz. Ez jó nagy hülyeség, de
valahogy az ilyen parákat soha nem a józanész gyűri le bennem... Ki is vártam,
amíg őt felvették, kiálltam, és kábé negyed óra múlva meg is állt nekem egy
autó, egy magyar srác, aki Győr mellé ment csónaktúrára a barátaival. Szerintem
nem is nézte a táblát, de kábé pont ezt szerettem volna, hogy csak úgy
kezdődjön el. Amint beültem az autóba elszállt az egész idegesség-félelem izé,
beszélgettünk, mesélt a stoppjairól. Aztán valahogy elnéztük az utolsó
benzinkutat, mielőtt lekanyarodott a pályáról, úgyhogy ott tett ki a lehajtón,
gondoltam, itt legalább egyértelmű lesz, merre megyek, nem is tettem ki táblát csak
stoppoltam. Álltam ott egy darabig, aztán felvett egy kamionos, mondta, elvisz
a következő kútig.
Aztán ahogy elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy épp
Németországba tart, ott fogja átrakodni a szállítmányt. Na, gondoltam ennél
jobb sem kell, rögtön megkérdeztem, mit szólna a társaságomhoz? Aztán ahogy
haladtunk, összebarátkoztunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, megosztotta
velem az ételét, (olyan fantasztikus házi kovászos uborkája volt, hogy az
egyszerűen leírhatatlan!), én is próbálkoztam valami megosztásfélével, aztán
végül két hetvenforintos májaskonzervet el is fogyasztottunk közösen, mondta,
már jó rég nem evett ilyet. Pedig egyébként tényleg jó, de valahogy nekem se
jutna soha eszembe bemenni a Teszkóba és venni vacsorára ilyet. Ez a kaja utazásra
van kitalálva, de arra tökéletes, még mindig van egy marhamájas nálam, ami
megmaradt, voltaképpen az apokalipszisig megőrzi szavatosságát, és tápláló,
ízletes (fel kéne fogadniuk reklámarcnak).
