2012. november 1., csütörtök

Mese a csehegedűről III. - Spándlizás, lakkozás, felszerelés

Mivel még a második bejegyzésben sem fért el valami miatt a hegedűs történet, jön a harmadik felvonás...

Lecsuktam a hegedűt. Már jópáradik napja írom ezt a bejegyzést, nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú lesz...

A háton a szétvált fúg spándlizása következett, erről csak képeket mutatok, abból úgyis világos lesz minden.

A szegély sajnos a javítás közben letört és eltűnt, úgyhogy ez van, kicsit ki kellett tágítani a szétválást is faragókéssel, hogy lehessen bele illeszteni egy darab fát.

Az ék alakúra kifaragott betétet úgy kell megcsinálni, hogy minden szorítás nélkül is pontosan a betöltse a rést, nem baj ha kilóg, csak pontos legyen.
valahogy így
Ennyi az összes szorítás, ami szükséges neki, ez is inkább csak a saját megnyugtatásom végett..
Aztán az enyv megszáradása után le lehet faragni a felesleget.

kivágtam a szegély helyét
majd az egyszerűség kedvéért egy darab jávort ragasztottam a kitört szegély helyére. Sajnos ha új szegély ragasztottam bele, az még ennél is jobban elütött volna tőle.
Ennek is ledolgoztam a felesleges részeit

Miután ezzel megvoltam, visszaragasztottam a fogólapot, majd meggyalultam, csiszoltam úgy, hogy jó legyen, ne csörögjön a húr a játékkor. Ezt hívják "lehúzásnak" (és különbözik attól, amikor valaki anyagilag próbál rádakaszkodni), a lényeg, hogy hosszában kell hagyni egy kis homorulatot a fogólapban, mert ha teljesen egyenesre dolgozzuk ki, akkor a nyakhoz közeli fogásokban a fogólap közepénél könnyen megcsörren a húr.

A ragasztási felület növelése érdekében kicsit bekarcoljuk a felületet. A homorulat a fogólapban már benne volt a felragasztás előtt, én is szoktam ilyet, csak nem ilyen mélyet.
Utána a fogólap visszaragasztása következik, mivel itt használt alkatrészről van szó, pontosan kell a helyére illeszteni.

Ez pedig már a lehúzás végeredménye, erről a munkáról egyébként már írtam a másik hegedűfelújításos bejegyzésemben.

és a hegedű még a rajta lévő sok évtizedes szennyeződésekkel


Több helyen - toldásoknál, repedések javításánál - nyers fa került a felszínre vagy úgy, hogy lekopott róla a lakk, vagy úgy, hogy új volt az alkatrész, mint például a tető szegélybélése. Szerettem volna maradibb módon olajlakkal felületkezelni a hangszert, ehhez azonban csinálnom kellett ilyet. Utánaolvastam több könyvben különböző recepteknek, a legtöbbel az volt a probléma, hogy olyan alkotóelemek, amik azokhoz kellenek, nálam a nem beszerezhető kategóriába tartoznak. Sajnálatos, de így van, ráadásul ehhez még az is kapcsolódik, hogy itthon nem a kereslet határozza meg a kínálatot, hanem a kereskedőnek van valamije, aztán ha tetszik, vegyed, ha nem tetszik menj haza. Így elvándoroltam a művészellátó nagykerébe, hogy megnézzem milyen gyantáik, oldószereik vannak. Találtam terpentint, ez egy jó pont, fenyőolaj, szerintem százszoros sűrűségű karácsonyillata van. Aztán volt kétféle gyantájuk, dammar és talán kopál, de a második olyan drága volt, hogy kénytelen voltam az elsőt venni. Magát a lakkot ebből a két alkotóelemből főztem némi sellak hozzáadásával, és felkenés előtt szikkatívot adtam hozzá, hogy gyorsabban száradjon.

Először kiretusáltam a nyersfa részeket, hogy ne legyen nagy a különbség az eredeti részekhez képest. Kicsit meg is kellett tisztítani a lakkot, mert sok helyen jó adag sötét szennyeződés rakódott rá. Utána lekentem az egész hangszert az amúgy ígéretesnek tűnő lakkal, mindössze egy réteg elég volt, hogy szépen fedjen. Utána körülbelül két hétig pihentettem, hogy rendesen meg tudjon száradni. Némi színkülönbség még volt a retusált részek és az eredeti szín között, ezért megfogadva egy ismerősöm tanácsát kicsit megnapoztattam a hangszert enyhe őszi napsütésben. Na és itt kezdődtek a bajok.

Ugyanis a napoztatástól az egyik hosszanti repedés egész egyszerűen felvált, újra szétjött. Emiatt újra fel kellett bontani a hangszert. A másik probléma viszont ennél sokkal rosszabb volt. Megszáradt a lakk, kemény lett a felszíne, nem túl kemény, pont úgy, ahogy szerettem volna, csak épp az volt a probléma, hogy ha rányomtam az ujjamat, akkor kábé öt másodperc múlva benne maradt az ujjlenyomatom, amit tisztítással nem tudtam leszedni, legfeljebb csiszolással. Tehát ragadós maradt a felület, még ha enyhén is, de ez engem nagyon zavart. Ezért úgy döntöttem, hogy lemosom az általam kreált lakkot, és politúrral fejezem be a hangszert, ahogy azt már több másik hegedűnél is tettük a műhelyben. Mondhatni jól beégtem ezzel a kísérlettel, de azt gondolom, ha lett volna pénzem jóval minőségibb alapanyagokat vásárolni, akkor az eredmény sem lett volna ilyen kiábrándító. Jöjjenek a képek az egészről:

A repedések javítása utáni állapot a tető külső oldalán

terpentin és dammar gyanta
a gyantát először össze kellett zúzni
egészen pontosan porrá kell törni
Forrásban lévő vízen főztem a lakkot, ahhoz kellett ez a keret.
kettőt jobbra hármat balra stb
Balra a kész olaj bázisú dammarlakk, jobbra egy régi a műhelyben lévő félig szűrt sellak denaturált szeszben oldva. Ránézésre melyik a barátságosabb?
A tető eredeti állapotában
És denszesszel óvatosan eltávolítva a szennyeződéseket, főleg az f-nyílások feletti részről.
Aztán minimálisan felcsiszoltam a felszínt, hogy jól tapadjon az új lakk.
közvetlenül retusálás és lakkozás előtt

színezett dammarlakk
Az első réteg dammarlakk felkenve, semmi fényezéssel, egy kicsit látszik, hogy még nagyon világos a repedéseknél a szín, ezért megnapoztattam.
És ez lett az eredmény, ez már persze a leszedett tető. A többedszerre felhasznált enyv nem volt elég erős, a tető tőke feletti toldását pedig nem csináltam elég szélesre, hogy ennek a repedésnek a végét is megfogja... szórom a hamut a fejemre.
először megragasztottam a repedést
ez volt a leesett pakedli

Aztán szélesítettem a tőke feletti toldáson is, hogy a repedés vége is biztosítva legyen.

szokás szerint ledolgoztam a felesleget
a pakedlin is

És visszacsuktam a hangszert.
A lakkozás szereplői: dammarlakk, terpentin, szikkatív, bekevert lakk és balra alul ugyanez színezve

Hát igen, ez mind nagyon szép és jó, de nem változtat azon a tényen, hogy a lakk ragad, és nem lesz már jobb sajnos. Úgyhogy fogtam magam és szépen lemostam terpentinnel a csodás találmányom nyomait, és sellakkal kentem le a hegedűt, ami egy keményebbre száradó anyag, ugyanakkor lefoghatja a hangszer hangját, a vastagon használják. Éppen ezért én olyan kevés réteget kentem rá amennyi még éppen elegendő volt ahhoz, hogy fedjen, cserébe lemondtam arról, hogy tükörfényesre politúrozzam a végén a hangszert. Ilyen módon-e:

dammarlakk nélkül sellakkal, politúrozás előtt.
politúrozás után

még mindig kicsit világosabb a repedéseknél a lakk, de a friss politúr idővel mindig sötétül, több szakmabelitől is hallottam, hogy összeérik a színük
Nem hordtam fel olyan vastagon a lakkot hogy mindent elfedjen, inkább a hangzás javára tettem a nyomatékot.



És végül felszerelés előtt.
Ezekkel meglévén már csak olyan - az előzőekhez képest apróságok - voltak hátra, mint a kulcsok beillesztése, kifúrása, ledolgozása (korábban már méretre hegyeztem őket), a lélek elkészítése, beillesztése, a láb beállítása, és a felső nyereg bereszelése, kidolgozása. Ezekről már mind beszéltem a korábbi hegedűs bejegyzésben, ezért most csak a képek.

A régi lélek és felette az új anyaga.
Készül a lélek, még szögletes. A léleknek kezdetben négy oldala volt
majd nyolc
majd a végtelenhez közelített
végül kör lett a lélek
a fáradságos beillesztés és szerszámai
Lábállítás - a talpaknak pontosan kell illeszkedniük
Folyamatban
kulcslyukak dörzsárazva, kulcsok meghegyezve, befúrva
kulcsvégek levágva
kulcsvégek lekerekítése
lencse formájúra
húrmagasság, láb és nyereg beállítás.
És végezetül, miután felszereltem, felhangoltam a hangszert, elégedetten hátradőltem, aztán megkerestem egy régi jó zenésztársamat, szólaltatná már meg a hangszert, meg utána egy sör, csak mer megérdemeljük, valahogy így. Örülök, hogy sikerült használhatóvá varázsolnom ezt a hangszert, ami nem épp brilliáns, de egy jó hangszer, ugyanez az én munkámra is elmondható vele kapcsolatban. Ebbe még bele kell jönnöm. Most jöjjön a szokásos előtte, utána :)

előtte
utána













Ennyi volt a móka ebből a hegedűből, mostmár örüljön neki majd a gazdája, remélem fog is, a változatosság kedvéért itt van pár kép és egy videó a végére:

majd elfelejtettem írni, hogy mivel nem volt teljesen pontos a menzúra, csináltam egy új f-bevágást a láb elhelyezéséhez, kicsit látszik is a képen.



Muzsikus cimborámnak az utca közepén kezébe nyomtam a hegedűt, úgy játszott nekem pár strófát a teljesen szokatlan hangszerrel a nagy zajban egy fényképezőgéppel felvéve. Hát ilyen lett.

3 megjegyzés:

  1. Hát, ez nekem a varázslat kategória... meg persze nem, mert pontosan látom, hogy micsoda konkrét tudás, odafigyelés és türelem eredménye. Óriási élmény volt végigolvasni és -nézni, ahogy ezt megcsináltad. Van pár gyönyörű felvétel is, kár, hogy külön azokhoz nem lehet kommentelni. Kedvencem az előző részből a betét lekerekítését mutató második ceruzás fotó, de azon is elhűltem, hogy pár képpel fölötte a betét erezete szinte hibátlanul követi az eredeti fáét. Szóval ez a vasárnapom a műhelyedben telt, és istókuccse, az utóbbi évek leghasznosabb, legélménydúsabb napja volt, amit a monitorom előtt gubbasztva töltöttem.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon Szépen és pontosan dolgozol Széprestaurálás

    VálaszTörlés