Warwick Corvette bundnélkülivé alakítás műgyanta bevonattal

Megkerestek egy basszusgitár bundnélkülivé alakításával kapcsolatban. Elég sok ilyen munkát vállaltam már, de ez a most bemutatott eset abban különleges, hogy lecseréltem a teljes fogólapot, valamint műgyanta bevonatot kapott a felülete. Meggyőződésem, hogy nagyon sokat számít, milyen műgyantát használunk a fogólap bevonására. Egy normál kétkomponensű epoxi vagy észter gyanta nem lesz elég kemény ahhoz, hogy sokáig bírja a húrok koptatását. Sok időt töltöttem azzal, hogy utánanézzek, mi a legjobb erre a célra. Végül a Solarez UV fényre szilárduló észter gyantájánál kötöttem ki. Ezt többnyire szörfök készítéséhez használják, megfelelően van adalékolva ahhoz, hogy a felülete kifejezetten kemény és tapadásmentes legyen. A szárítását lehet végezni UV-lámpával, de napsütéses időben közvetlen napsütésnek kitéve pár perc alatt megszárad. Ez nagyon könnyen kezelhetővé teszi, mivel folyékony állapotban gyakorlatilag bármeddig dolgozhatunk vele, ha pedig elégedettek vagyunk a felülettel, egy perc alatt fixálható. Emellett észtergyanta lévén, jól csiszolható is. Én sok lakkjavításnál is ezt használom. Egy nagy bökkenő van vele, állati körülményes beszerezni a tengerentúlról, ha egyáltalán lehetséges. Csak baráti segítséggel sikerült nekem is, ezúton is köszönöm az illetőnek! Mivel még van belőle, nem szorulok rá újabb beszerzésre. Viszont, ha jól láttam, van egy magyar cég, ahol szintén árulnak ilyen típusú gyantát. Akit érdekel, érdemes lehet megkérdezni őket.

Warwick Corvette $$ 5 gyári állapotban

Szerszám VII. - fogólap rádiuszsablon

A mai eszköz egy igen egyszerű darab. Ugyanakkor bundozáshoz például nélkülözhetetlen. Ez egy rádiuszsablon, vagy magyarosabban ívsablon, csak épp ennek egy különleges fajtája. Lényege, hogy a különböző íveltségű fogólapok helyes kidolgozásának ellenőrzésére szolgál. E nélkül csak körülbelül tudnánk megmondani, hogy milyen a fogólap, ami aztán a későbbiekben meglehetősen nagy bosszúságot tud okozni, mivel könnyen lehet, hogy emiatt néhány helyen a bundot nem fogjuk tudni a helyére szorítani vagy ütni.

Az interneten lehet találni elég sokféle megoldást erre a szerszámra, kezdve a papírtól a plexin át a fém szerszámokig. Az anyagot illetően szerintem a fém a legjobb, az alább látható darabok egy lomtalanításkor begyűjtött billentyűzet hátsó lemezéből készültek. A papírral az a baj, hogy nem elég szilárd, így nem szolgálhat egyértelmű jelzőként. Hasonló a helyzet a fával, ami ugyan önmagában elég kemény, ám a levegő nedvességtartalmának hatására változtatja alakját, így ilyen precíziós célra ezt is elfelejthetjük. A plexivel nincs baj, eltekintve attól, hogy átlátszó. Furcsa lehet, hogy ez miért probléma, de egyszerű a magyarázat. Vonalakat és íveket ellenőrizni legjobban ellenfényben lehet (pl. egy velünk szemben világító lámpával, ahogy ezt már sokszor láthattátok a blogon), így ha a mérőeszköz átlátszó, nem az ellenőrzött anyag és a vonalzó viszonyát fogjuk látni, hanem szemünkbe fog sütni a lámpa... Szóval valamilyen színezett műanyag még jó lehet, de ez is elég rugalmas, jobb tehát a fém.

az én házi ívsablonjaim

A képen látható eszközök lényege, hogy mind a négy oldalukon különböző ív van kicsiszolva, így a gitárokon használt mindenféle méret ellenőrizhető vele, ezek a következők: 7,25"; 9,5"; 10"; 12"; 14"; 15"; 16"; 20". A méretek inchben értendőek, és azt jelentik, hogy ilyen sugarú kör ívét testesíti meg az adott oldal. Általában elmondható, hogy a szűkebb ívű fogólapok kényelmesebbek tudnak lenni, ugyanakkor a nyújtásos szólótechnikához laposabb ív szükséges a felső fekvésekben, mivel ilyenkor a húrt a szomszédja felé húzzuk, és ha nagy a magassági különbség a kettő helyén a fogólapon, akkor a hang könnyen elfulladhat. A legtöbb fogólap egy folyamatos ívvel készül, de vannak olyanok, melyek átmenő rádiuszosak, ami azt jelenti, hogy az alsóbb fekvésekben szűkebb, a felsőkben laposabb íveltségűek, így kényelmesek és nyújtásokra is alkalmasak.

Az eszköz készítése maga elég egyszerű, egy tűvékony jelölő-filccel felrajzoljuk az íveket (ezeket vagy megrajzoljuk egy meghosszabbított körző segítségével, vagy kinyomtatjuk - az interneten könnyen megtalálható). Utána köszörűvel a felesleg nagyját eltüntetjük, és végül finom reszelővel, kézi csiszolással a lehető legegyenletesebbre alakítjuk a felületet. El kell mondanom, nem lesz tökéletes, de már így is óriási szolgálatot tud tenni ez a mérőeszköz. Aki sok hangszeren dolgozik, annak persze érdemes megvásárolni egy profi darabot, mivel az ezredmilliméter pontosságra készül a gyárakban.

Jöjjön még itt néhány kép a használatról:

A képen látható nyak az év (ha nem a világ) legrosszabb bundozása díjat kapta tőlem... Azért 12"-es sablonnal mutatom, mert ez a hangszerhez tartozó híd íve, így a fogólapnak is ilyennek kéne lennie. Ehelyett ez van. Hogy valaki hogy bírt ennyire hulladék munkát végezni - vagy máshogy fogalmazva, hogy tudta ennyire tehetségesen megnehezíteni mások munkáját, azt nem tudom...

És így néz ki, amikor már majdnem jó. Nincs fényrés, mindenhol érintkezik, kivéve a jobb oldalon a szegélynél, mert a szerencsétlen kókler persze alacsonyra csinálta a szegélyt. Ilyenek miatt még plusz egy óra csiszolás... Na mindegy, a lényeg látszik, ilyesmire kéne törekedni bundozás előtt.

 Remélem hasznos lesz ez a bejegyzés is, a viszontlátásra!

Bundozás adalék

Azt mondják, holtáig tanul az ember. Nekem pedig már egy év alatt sikerült olyat tanulnom, hogy ne legyek elégedett régebbi dolgaimmal. Volt már szó ugyanis a bundozásról korábban, (hangszerelem.blogspot.hu/2012/02/lakkozott-fogolap-bundozasa-illetve.html) és amiket abban leírtam, máig fontosnak tartom, és szerintem egy jó közelítést adtam a munkafolyamatról. Azonban egy nagyon fontos dologban tévedtem, mégpedig abban, hogy a fogólapot a bundok kiszedése után negatív rádiuszos, azaz homorú formafával kell kicsiszolni. Na ez egy hülyeség, és ugyan nekem így tanították, nem javaslom senkinek, ha kifogástalan eredményt szeretne elérni. Ugyanis amikor van egy íves csiszolófánk, amivel szeretnénk domborítani a fogólapot kereszt irányban, akkor kézenfekvő módon olyan ívűt választunk, aminek a pozitívját viszont szeretnénk látni a fogólapon. Igen ám, de nem fogjuk. Ennek oka kettő. Az első, hogy amikor csiszolópapírt fogunk vagy ragasztunk a fára, azzal eleve valamivel szűkebbre fogjuk alakítani az ívet. Ezt persze még kivédhetnénk azzal, hogy minimálisan nagyobb ívű csiszolófát készítünk. De a második ok miatt ez sem oldja meg a problémánkat, ugyanis hiába van akármilyen pontos ívű fánk, a kezünk mozgásának elkerülhetetlen kis szabálytalanságai miatt le fogjuk csapni a fogólap szélét. Lehet hogy ez a lecsapás szinte észrevehetetlen szemmel, és ha ez így van, biztosan nem fog problémát okozni sem a hangképzésben, sem a játékban, de ott lesz. Egészen addig egyáltalán nem zavart a dolog, amíg nem vettem észre, utána viszont már rettentő mód idegesített. Egyébként nézzétek meg a fent belinkelt bejegyzést, és magatok is megláthatjátok, miről beszélek. Nincs ezzel semmi baj, de mindjárt mutatok képeket, amikből kiderül, hogy lehet szebb is.

Szerencsére baromi egyszerű a megoldás a problémára, és a probléma megvilágításáért köszönetem Tivadarnak, a Vintage 52 hangszerbolt hangszerész-mesterének. A lényeg csak az, hogy el kell felejteni az íves csiszolófát, és egy közepes méretű, teljesen sík darabbal érdemes dolgozni, ami azért is humoros, mert az íves fákat, amik éppen a gyakorlóműhelyemben megvoltak jó drága pénzért lehet beszerezni. Nem hiszem, hogy emiatt most túl sokan lélegeznének fel, de belső késztetés volt ezt megosztani. Illetve a következő képeket is, amik egyrészt azt hivatottak bemutatni, hogy milyennek kéne látszania egy nem lecsapott szélű fogólapnak. Emellett főleg olyan hangszerekről készült képeket láthattok itt, amiket nem préseléssel, hanem kalapálással bundoztam, ami eddig hiányzott. És csak egy mondat ez utóbbival kapcsolatban. Ha valaki kalapáccsal üti be a bundokat a fogólapba, a már korábbi bejegyzésben említetteken kívül érdemes figyelnie arra is, hogy a bundnak először a két végét üsse be, majd a közepét, és középről kifelé a széleit. Ennek eredménye, hogy először a fogólapra merőlegesen a bund végeinek fogai bevájódnak a fába, majd a közepének beütésekor a szűkebb ív fogólapra simulása miatt (mert ugye a bund mindig ívesebb mint a fogólap, amibe beütjük) ugyanezek a fogak zsanérszerűen oldalra mozdulnak el a vájatban, így elzárva a későbbi kilazulás lehetőségét. És most a sok okoskodás után jöjjenek a képek. 

Akusztikus gitár bundozás előtt

csiszolás előtt

Jó kis lelakott fogólap

Ellenőrzés egyenes fával való csiszolás után

sehol nem lehet hézag

Nem kell túlzásba vinni a csiszolás finomságát, erre még lesz módunk később is.

fókuszpont

Ellenőrzés hosszában élvonalzóval

Ellenfényben lehet a legjobban ellenőrizni. Ha egyenes a vonalzód és ráfekteted a fogólap tengelyére párhuzamosan, akkor általában ha a magas húrok felőli oldalon és középen ezt látod, vagyis ha teljesen egyenes a fogólap, akkor jó.

Vájatok és bundok előkészítve

Ennyivel érdemes szűkebb ívet adni a bundoknak beütés előtt.

Bundláb visszavágva

Beütés után

És így már nincs lecsapva a fogólap széle

Bundvég lereszelve, csiszolva

Ugyanez egy másik hangszeren már a fogólap szélének lakkozás előtti lekerekítésével

bund végének lekerekítése, és az éles sarkok megszüntetése

Nohát mindig tanul valamit az ember, itt meg már annyi bejegyzés van, hogy ideje volt kicsit megnézegetni a régebbieket.

pozíciójelölés láthatóan

Újból basszusgitár és újból ébenfa lesz terítéken, ezúttal nem saját, hanem műhelyi munka, mármint saját annyiból, hogy én csináltam... Az volt a kérése a hangszer gazdájának, hogy a basszusgitár nyakába oldalról csináljunk valami jobban látható berakást a pöttyök helyett, mert azok nagyon kicsik és nem látszanak. Mondjuk az tény, hogy sárga alapon a fekete kevésbé látszik, mint a sötét alapon fehér. Adott volt egy jávor fogólapos jávor nyak, illetve az oldalában fekete műanyag pozíciójelölő pöttyök, meg némi satírozás filccel, gondolom, hogy hangsúlyosabb legyen. Ezt a két dolgot cseréltem le téglalap alakú ébenfa berakásokra, ami jóval nagyobb felület, és így erősebb kontraszt, ergo jobban látható. Íme.

Az eredeti állapot

Ha belegondolok, egy sötét koncerthelyen tényleg nem lehet valami látható...

Csiszolom a berakásnak valót

Egy pálcából fog kijönni az összes így lesz a keresztmetszetük ugyanakkora

hasáb

A 12.nél dupla darab

Aztán sikerült őket véletlenül lesöpörnöm a földre, de röpke félóra keresés után meglettek...

A berakás helyének bekarcolása először késsel

utána körbemaszkolás, hogy lehetőleg ne váljon fel a helyenként még sértetlen lakk, felül berakásmetsző véső

Utána kis univerzális maróval kimélyítem az árkot. A gyári berakásoknál ezzel csinálják meg véglegesre a berakás helyét, ezt abból lehet a legegyszerűbben felismerni, hogy a sarkok nem sarkok, hanem körívek, ahogy itt is, csak a gyári hangszereknél ezt egyszerűen kitömítik a berakás mellett, ami jól látható...

én kivésem a sarkokat, majd beillesztem a darabokat.

tádám

Aztán jöhet a ledolgozás főleg gyaluval

valahogy így

végül persze kap egy kis finom csiszolást is. Sajnos néhány helyen kicsit látható maradt a korábbi filces megoldás, egyszerűen még a denaturált szesz se akarta leszedni...

És a kész nyak felette a felhasznált szerszámokkal, forgácsokkal

És persze itt is kapott az ében egy kis citromolajat, hogy fényes legyen

reméljük nem lesz már gond meglátni, hogy hol van a kéz

ezzel a hegedűvel lenni baj

Barátaimtól került hozzám egy hegeda, és arra kértek, tegyem annyira jóvá, amennyire lehet. Tudniillik volt mit rajta, és előre ideírom a félreértések elkerülése miatt, hogy nem igazán sikerült, illetve semmi értelme nem lett volna. A legfőbb probléma ugyanis az volt vele, hogy nem jó szögben állt a fogólapja. Ez önmagában nem valami nagy gond, legfeljebb az teszi érdekessé, hogy a készítője hogy tudott szemet hunyni ilyen hiba felett. Megoldani ilyen gondot úgy lehet legegyszerűbben, ha lebontjuk a fogólapot (bontókéssel, szesszel, volt már szó erről többször is korábban), majd aláenyvezünk egy ék alakú jávorfa darabot (slejtni), amivel elérjük a kívánt szöget. Ha így túl vastag lenne a nyak, akkor cserélhetjük az egész nyakszárat is, ha megéri ez a munka, de ehhez anyag kell és sok idő. Szóval természetesen az első mellett döntöttem, meg ilyet még úgysem csináltam, gondoltam legalább a blogra is kerül valami...

Van olyan muzsikus, aki nem szereti, ha túlságosan alacsonyra vannak beállítva a hegedűn a húrok

De azér ez már nekik is túlzás lenne...

Neki is álltam szépen lebontani a fogólapot, ahogy azt a mestereimtől tanultam, meg ahogy magamtól rájöttem, de valahogy csak nem ment a dolog, és beigazolódott az a rossz érzésem a hangszerrel kapcsolatban, miszerint amit a kezemben tartok, csak részben hegedű, és legalábbis készítői kezében ez nem volt más, mint hegedűnek tetsző tárgy. Ugyanis a fogólap a teljes hegedűkészítői átgondolt hagyományt áthúzva szintetikus (azaz bonthatatlan) ragasztóval volt felerősítve, nem pedig enyvvel, ezzel is háromszor bekarikázva a hangszer eldobhatóságát, mint legfőbb érdemet. Ez sajnos mindig kiborít. És nem, nem drágább az enyv, mint a szintetikus ragasztó, csak egy kicsivel körülményesebb vele dolgozni. - tehát drágább - sóhaj - tehát marad a szintetikus... Nem véletlen ám az enyvezés a hegedűnél illetve a lantoknál és más vonós meg historikus pengetős hangszereknél. Ezek ugyanis több száz évekre lettek készítve, és arra, hogy bármikor, bármilyen hiba merül fel, azt lehessen orvosolni. És ha a Stradivarikat valami otromba véletlen folytán a mester szintetikus anyagokkal ragasztotta volna meg, akkor ma sokkal kevesebb lenne használható belőlük, a hangszerkereskedők, igazságügyi hangszerszakértők és más állatfajták bánatára.

Már a fogólap megbontási kísérlete előtt is gyanús volt ez a kifolyt "nedű", de gondoltam, hátha megoldja a denaturált szesz... hát nem...

A fogólap alsó végénél még egyértelműbb a dolog, enyv nem tud fehéres lenni megszáradt állapotban, legfeljebb sárgás-barnás, vagy áttetsző

Foghattam volna, és legyalulhattam volna az egész fogólapot mindenestül, és tehettem volna a helyére egy ébenfa érintőt, de ennek egyszerűen nem volt értelme. Ha a fogólapragasztáshoz szintetikus ragasztót használtak, akkor nagy esélye van, hogy mindenhova máshova is, így bármi történik ezzel a hangszerrel, komoly javítást szétfűrészelés nélkül nem lehetne rajta végezni... Úgyhogy meghagytam az ébenfa fogólapot a boltnak, és megtettem ami megtehető volt komoly anyagi befektetés nélkül annak érdekében, hogy játszani lehessen a hangszeren. Vagyis beállítottam a lábat, és annyira alacsonyra vágtam, amennyire csak lehetett úgy, hogy a vonóval még kényelmesen meg lehessen szólaltatni a szélső húrokat is külön-külön. Ezen kívül kicseréltem a lelket, erről nem is mondok semmit, lássatok és ámuljatok, hogy mit szenvedhetett az a szegény munkás, akinek ezt be kellett helyeznie.

Ugye adott a feladat, hogy lelket kell tenni egy elkészült hangszerbe, ami úgy nézne ki nagyjából mint a képen a jobb oldali. A kiindulás a baloldalinál is hasonló lehetett, csak aljaminőségű és nem sűrűszálú fenyőből. Namost betenni egy lelket macerás feladat, egy korábbi bejegyzésben már mutattam a lélekvas nevezetű szerszámot, amire felszúrom a lelket, hogy beillesszem, erre szolgál a jobb oldali darabon is látható hosszúkás vágás. Ha felszúrtam, utána már csak igazgatni kell apró mozdulatokkal, nem mondom idegölő munka, és nagyfokú türelmet érdemel de nem lehetetlen. A lényeg az lenne, hogy hézagmentesen illeszkedjen mind a két vége a tetőhöz meg a háthoz. De szerintem szerencsétlen ember, akinek ezt be kellett tennie nemhogy erről nem tudott, de semmit nem tanítottak meg neki arról, hogy kéne ezt csinálnia. Érződik a tömény izzadság, amiben a lélek is úszik a nyolc óra tapizástól és őrlődéstől, hogy végül úgy sikerüljön a helyére húzni a szánalmas fadarabot, hogy egy madzagot kötök rá, és levágom a maradékot, ami kilóg. Szóval miér? Biztos vagyok benne, hogy van olyan dolog, amit sokkal szívesebben csinálna ez az ember - de az élet kegyetlen.

ó jaj

ő meg lett az új

Szóval ez volt szegény hangszergyári dolgozó kálváriája, és nem volt más hátra, mint a lábvágás, illetve a felsőnyereg beállítása. Természetesen ilyen fogólapállással nem lehetett csodát tenni, azaz kifogástalanra megcsinálni a hangszert, de kényelmesebb, és elsősorban használható lett, szóval ennek örülök, de mivel nem vagyok hegedűs, sajnos nem tudom megmondani, hogy mennyit fognak ezzel a hangszerrel még szívni a gazdái, remélem minél kevesebbet.

előtte

utána - kapott egy kis fényesítést is most látom :)