Javított hangszerek a teljesség igénye nélkül V.

A gyűjteményes javításjegyzékem ötödik részéhez érkeztünk, amiben olyan hangszerekre vethettek egy pillantást, amikről nem fog önálló bejegyzés születni. Ha a fészbúk oldalamon keresgéltek, akkor a képek között sok itt mutatott darabbal találkozhattok még.

Elsőnek itt egy bolgár Kremona gamba alakú basszusgitár, amin az elektronikát tisztítottam, javítottam, így készítettem pár képet az amúgy belül meglepően tiszta potméterekről is.

itt azért volt rendesen mit kitakarítani

Hegedű nyak visszaragasztás - mire nem jó a cipőragasztó

Ebben a bejegyzésben egy egyszerű rutinjavítás lesz bemutatva, amit némiképp fűszerezett a javítandó hangszer előkészítése. Szóval adott egy olcsó Stagg elektromos hegedű, amelynek (miért nem lep ez meg?) kijött a nyaka a fészkéből... Ezt nem kívánom kommentálni, mindenki gondoljon, amire akar :) Ami érdekesebb most, hogy gazdája igazán el nem ítélhető módon szeretett volna kezdeni valamit a helyzettel, és nekiállt megjavítani a sérülést. Ezzel nem is lett volna baj, csakhogy az újra egybeforrasztáshoz általa választott ragasztó cipőragasztó volt. Ha onnan nézzük a dolgot, hogy bizony a cipőragasztónak nagy igénybevételt kell kiállnia, nincs is semmi gond. Inkább a terhelés milyensége a kérdéses. A cipőragasztó bírja a húzást, hajlást, nyúlást, kopást, stb., viszont ehhez saját magának is nyúlékonynak kell lennie, nem köt keményre. Ez a baj. Egy hegedűnél ugyanis, illetve általában hangszernél legtöbbször sziklaszilárd kötésekre van szükségünk, hogy ne másszanak el az alkatrészek a helyükről, hogy bírják azt a folyamatos húzó vagy nyomó terhelést, amit a feszített húrok okoznak.

Szóval cipőragasztóval próbálkoztak, így pedig abba a fantasztikus helyzetbe hoztak, hogy minden álszentség nélkül leírhatom: kérlek benneteket, ha hangszerjavításba fogtok, legalább kérdezzetek meg egy hangszerészt :)

Na de vissza a hangszerhez, nem történt egyébként semmi komolyabb baj, mindössze arról van szó, hogy plusz pár óra kapirgálás, illetve a beszívódások miatt nyaktő-toldás került a terítékre. Jöjjön ez, képekben.

A csodahangszer, amely megsokszorozta magát

És az ominózus cipőragasztó... Nem lett nagy barátom...

Az biztos, hogy masszív anyag, nem volt könnyű megközdeni vele. Szesz nem oldja. Benzin nem oldja. Higító nem oldja. Egyéb más nálam lévő oldószer - nem oldja...

Hegedűjavításos visszatérés

Nahát először is boldog Karácsonyt mindenkinek! Úgy látszik az utóbbi időben csak ilyen ünnepibb alkalmakkor írtam bejegyzést, úgyhogy ezt a sort nem most fogom megtörni.

A legutóbbi bejegyzés óta több mint három hónap telt el, és bár itt a blogon semmi nem látszott ebből, nagy változások jöttek az életemben. Először is újból Budapesten lakom, egészen pontosan Budán a Móricz Zsigmond körtéren. Sikerült kivennem egy lakást, amit amolyan lakásműhelyként is tudok használni, ez azt jelenti, hogy ugyan a szalagfűrészemet még nem mertem bekapcsolni, de a kéziszerszámos munkákat tudom csinálni, és a csiszoló-gép, köszörű sem üti még ki a biztosítékot a szomszédoknál. Budapestre költözésem mellett munkát is vállaltam teljes állásban, hogy fenn tudjam tartani a lakást és magamat, így jelenleg egy kiadónál dolgozom tördelőként, és amikor hazaérek, jöhet a hangszerészmunka. Nem mondom, hogy túl sok szabadidőm van, de egyelőre más lehetőség nem kínálkozott.

Az elmúlt három hónap alatt közben sikerült felépülnöm a gerincsérülésből, így ez már semmiben nem akadályoz. Egyszóval újból működik minden, mint a régi szép tanoncidőkben, dolgozom a hangszereken munkaidőn kívül; talán a legnagyobb különbség, hogy immáron a saját szerszámaimat használom, és nem a főnökömét. Későbbekben a szerszámokról is fogok itt bővebben írni, mert beszerzésük során sok jó és rossz tapasztalatot szereztem.

Most viszont csak egy könnyed kis javítást választottam visszatérőnek, egy szegedi hegedű apró tetőjavítását, amit az utóbbi hetekben csináltam.

íme a sérülés maga: A hölgy, akié, interneten keresztül vette a hangszert, így nem vehette észre a letörést. Sajnos elfelejtettem lefotózni az eredeti letörést, ez már az egyenesbe igazított letörés.

Persze a letörés eredetileg szabálytalan alakú volt, de ahhoz, hogy javítani tudjam, síkba kellett vágni/csiszolni, így tudok valamilyen toldást ragasztani rá.

maga a toldás ilyen állapotban még meglehetősen rusztikusan hat a hangszeren, de természetesen ez még nem a végleges állapot.

A toldást célszerű úgy rögzíteni, hogy szorítás közben ne sérüljön meg a hangszer más része...

A ragasztáshoz a hagyományos enyv helyett Titebondot használtam, hiszen ezt a kötést nem akarjuk a későbbiekben sem megbontani.

És kezdődhet a farigcsálás.

meg a csiszolgatás

A ráragasztott toldás szálirányának és sűrűségének illik nagyon hasonlónak lennie az eredeti anyagéhoz.

és végül következik a lakkozás

illetve a színezés lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé látsszon a javítás

És a teljes hangszer, újra sérülés nélküli állapotban.

Hát ez most ilyen kicsiség volt, de ez sem elhanyagolható, ha valakit érdekel a hangszere kinézete. Fontos viszont még megjegyeznem, hogy ilyen javításokat könnyedén csak politúros hangszereken lehet megcsinálni, a szintetikus lakkoknál sokkal nehezebb a színt és a lakkozást egyáltalán megcsinálni, hiszen azokat nem lehet ecsetelni.

Ami még újdonság a bloggal kapcsolatban, hogy úgy döntöttem, csinálok hozzá egy fészbúk oldalt is, ahova kiposztolom az újabb bejegyzéseket, meg minden mást, talán ott majd jobban látszik, hogy életben vagyok, csak nincs internetem, meg ilyenek (ja mer azért is nem írtam az utóbbi három hónapban ide, mert nem sikerült még az internetet beszereltetni a lakásba, a kedves UPCvel még megy a huzavona...)

Mindenkinek jó pihenést a kis szünidőben, én meg most már gyakrabban fogok jelentkezni.

ezzel a hegedűvel lenni baj

Barátaimtól került hozzám egy hegeda, és arra kértek, tegyem annyira jóvá, amennyire lehet. Tudniillik volt mit rajta, és előre ideírom a félreértések elkerülése miatt, hogy nem igazán sikerült, illetve semmi értelme nem lett volna. A legfőbb probléma ugyanis az volt vele, hogy nem jó szögben állt a fogólapja. Ez önmagában nem valami nagy gond, legfeljebb az teszi érdekessé, hogy a készítője hogy tudott szemet hunyni ilyen hiba felett. Megoldani ilyen gondot úgy lehet legegyszerűbben, ha lebontjuk a fogólapot (bontókéssel, szesszel, volt már szó erről többször is korábban), majd aláenyvezünk egy ék alakú jávorfa darabot (slejtni), amivel elérjük a kívánt szöget. Ha így túl vastag lenne a nyak, akkor cserélhetjük az egész nyakszárat is, ha megéri ez a munka, de ehhez anyag kell és sok idő. Szóval természetesen az első mellett döntöttem, meg ilyet még úgysem csináltam, gondoltam legalább a blogra is kerül valami...

Van olyan muzsikus, aki nem szereti, ha túlságosan alacsonyra vannak beállítva a hegedűn a húrok

De azér ez már nekik is túlzás lenne...

Neki is álltam szépen lebontani a fogólapot, ahogy azt a mestereimtől tanultam, meg ahogy magamtól rájöttem, de valahogy csak nem ment a dolog, és beigazolódott az a rossz érzésem a hangszerrel kapcsolatban, miszerint amit a kezemben tartok, csak részben hegedű, és legalábbis készítői kezében ez nem volt más, mint hegedűnek tetsző tárgy. Ugyanis a fogólap a teljes hegedűkészítői átgondolt hagyományt áthúzva szintetikus (azaz bonthatatlan) ragasztóval volt felerősítve, nem pedig enyvvel, ezzel is háromszor bekarikázva a hangszer eldobhatóságát, mint legfőbb érdemet. Ez sajnos mindig kiborít. És nem, nem drágább az enyv, mint a szintetikus ragasztó, csak egy kicsivel körülményesebb vele dolgozni. - tehát drágább - sóhaj - tehát marad a szintetikus... Nem véletlen ám az enyvezés a hegedűnél illetve a lantoknál és más vonós meg historikus pengetős hangszereknél. Ezek ugyanis több száz évekre lettek készítve, és arra, hogy bármikor, bármilyen hiba merül fel, azt lehessen orvosolni. És ha a Stradivarikat valami otromba véletlen folytán a mester szintetikus anyagokkal ragasztotta volna meg, akkor ma sokkal kevesebb lenne használható belőlük, a hangszerkereskedők, igazságügyi hangszerszakértők és más állatfajták bánatára.

Már a fogólap megbontási kísérlete előtt is gyanús volt ez a kifolyt "nedű", de gondoltam, hátha megoldja a denaturált szesz... hát nem...

A fogólap alsó végénél még egyértelműbb a dolog, enyv nem tud fehéres lenni megszáradt állapotban, legfeljebb sárgás-barnás, vagy áttetsző

Foghattam volna, és legyalulhattam volna az egész fogólapot mindenestül, és tehettem volna a helyére egy ébenfa érintőt, de ennek egyszerűen nem volt értelme. Ha a fogólapragasztáshoz szintetikus ragasztót használtak, akkor nagy esélye van, hogy mindenhova máshova is, így bármi történik ezzel a hangszerrel, komoly javítást szétfűrészelés nélkül nem lehetne rajta végezni... Úgyhogy meghagytam az ébenfa fogólapot a boltnak, és megtettem ami megtehető volt komoly anyagi befektetés nélkül annak érdekében, hogy játszani lehessen a hangszeren. Vagyis beállítottam a lábat, és annyira alacsonyra vágtam, amennyire csak lehetett úgy, hogy a vonóval még kényelmesen meg lehessen szólaltatni a szélső húrokat is külön-külön. Ezen kívül kicseréltem a lelket, erről nem is mondok semmit, lássatok és ámuljatok, hogy mit szenvedhetett az a szegény munkás, akinek ezt be kellett helyeznie.

Ugye adott a feladat, hogy lelket kell tenni egy elkészült hangszerbe, ami úgy nézne ki nagyjából mint a képen a jobb oldali. A kiindulás a baloldalinál is hasonló lehetett, csak aljaminőségű és nem sűrűszálú fenyőből. Namost betenni egy lelket macerás feladat, egy korábbi bejegyzésben már mutattam a lélekvas nevezetű szerszámot, amire felszúrom a lelket, hogy beillesszem, erre szolgál a jobb oldali darabon is látható hosszúkás vágás. Ha felszúrtam, utána már csak igazgatni kell apró mozdulatokkal, nem mondom idegölő munka, és nagyfokú türelmet érdemel de nem lehetetlen. A lényeg az lenne, hogy hézagmentesen illeszkedjen mind a két vége a tetőhöz meg a háthoz. De szerintem szerencsétlen ember, akinek ezt be kellett tennie nemhogy erről nem tudott, de semmit nem tanítottak meg neki arról, hogy kéne ezt csinálnia. Érződik a tömény izzadság, amiben a lélek is úszik a nyolc óra tapizástól és őrlődéstől, hogy végül úgy sikerüljön a helyére húzni a szánalmas fadarabot, hogy egy madzagot kötök rá, és levágom a maradékot, ami kilóg. Szóval miér? Biztos vagyok benne, hogy van olyan dolog, amit sokkal szívesebben csinálna ez az ember - de az élet kegyetlen.

ó jaj

ő meg lett az új

Szóval ez volt szegény hangszergyári dolgozó kálváriája, és nem volt más hátra, mint a lábvágás, illetve a felsőnyereg beállítása. Természetesen ilyen fogólapállással nem lehetett csodát tenni, azaz kifogástalanra megcsinálni a hangszert, de kényelmesebb, és elsősorban használható lett, szóval ennek örülök, de mivel nem vagyok hegedűs, sajnos nem tudom megmondani, hogy mennyit fognak ezzel a hangszerrel még szívni a gazdái, remélem minél kevesebbet.

előtte

utána - kapott egy kis fényesítést is most látom :)

Mese a csehegedűről III. - Spándlizás, lakkozás, felszerelés

Mivel még a második bejegyzésben sem fért el valami miatt a hegedűs történet, jön a harmadik felvonás...

Lecsuktam a hegedűt. Már jópáradik napja írom ezt a bejegyzést, nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú lesz...

A háton a szétvált fúg spándlizása következett, erről csak képeket mutatok, abból úgyis világos lesz minden.

A szegély sajnos a javítás közben letört és eltűnt, úgyhogy ez van, kicsit ki kellett tágítani a szétválást is faragókéssel, hogy lehessen bele illeszteni egy darab fát.

Az ék alakúra kifaragott betétet úgy kell megcsinálni, hogy minden szorítás nélkül is pontosan a betöltse a rést, nem baj ha kilóg, csak pontos legyen.

valahogy így

Ennyi az összes szorítás, ami szükséges neki, ez is inkább csak a saját megnyugtatásom végett..

Aztán az enyv megszáradása után le lehet faragni a felesleget.

kivágtam a szegély helyét

majd az egyszerűség kedvéért egy darab jávort ragasztottam a kitört szegély helyére. Sajnos ha új szegély ragasztottam bele, az még ennél is jobban elütött volna tőle.

Ennek is ledolgoztam a felesleges részeit

Miután ezzel megvoltam, visszaragasztottam a fogólapot, majd meggyalultam, csiszoltam úgy, hogy jó legyen, ne csörögjön a húr a játékkor. Ezt hívják "lehúzásnak" (és különbözik attól, amikor valaki anyagilag próbál rádakaszkodni), a lényeg, hogy hosszában kell hagyni egy kis homorulatot a fogólapban, mert ha teljesen egyenesre dolgozzuk ki, akkor a nyakhoz közeli fogásokban a fogólap közepénél könnyen megcsörren a húr.

A ragasztási felület növelése érdekében kicsit bekarcoljuk a felületet. A homorulat a fogólapban már benne volt a felragasztás előtt, én is szoktam ilyet, csak nem ilyen mélyet.

Utána a fogólap visszaragasztása következik, mivel itt használt alkatrészről van szó, pontosan kell a helyére illeszteni.

Ez pedig már a lehúzás végeredménye, erről a munkáról egyébként már írtam a másik hegedűfelújításos bejegyzésemben.

és a hegedű még a rajta lévő sok évtizedes szennyeződésekkel

Több helyen - toldásoknál, repedések javításánál - nyers fa került a felszínre vagy úgy, hogy lekopott róla a lakk, vagy úgy, hogy új volt az alkatrész, mint például a tető szegélybélése. Szerettem volna maradibb módon olajlakkal felületkezelni a hangszert, ehhez azonban csinálnom kellett ilyet. Utánaolvastam több könyvben különböző recepteknek, a legtöbbel az volt a probléma, hogy olyan alkotóelemek, amik azokhoz kellenek, nálam a nem beszerezhető kategóriába tartoznak. Sajnálatos, de így van, ráadásul ehhez még az is kapcsolódik, hogy itthon nem a kereslet határozza meg a kínálatot, hanem a kereskedőnek van valamije, aztán ha tetszik, vegyed, ha nem tetszik menj haza. Így elvándoroltam a művészellátó nagykerébe, hogy megnézzem milyen gyantáik, oldószereik vannak. Találtam terpentint, ez egy jó pont, fenyőolaj, szerintem százszoros sűrűségű karácsonyillata van. Aztán volt kétféle gyantájuk, dammar és talán kopál, de a második olyan drága volt, hogy kénytelen voltam az elsőt venni. Magát a lakkot ebből a két alkotóelemből főztem némi sellak hozzáadásával, és felkenés előtt szikkatívot adtam hozzá, hogy gyorsabban száradjon.

Először kiretusáltam a nyersfa részeket, hogy ne legyen nagy a különbség az eredeti részekhez képest. Kicsit meg is kellett tisztítani a lakkot, mert sok helyen jó adag sötét szennyeződés rakódott rá. Utána lekentem az egész hangszert az amúgy ígéretesnek tűnő lakkal, mindössze egy réteg elég volt, hogy szépen fedjen. Utána körülbelül két hétig pihentettem, hogy rendesen meg tudjon száradni. Némi színkülönbség még volt a retusált részek és az eredeti szín között, ezért megfogadva egy ismerősöm tanácsát kicsit megnapoztattam a hangszert enyhe őszi napsütésben. Na és itt kezdődtek a bajok.

Ugyanis a napoztatástól az egyik hosszanti repedés egész egyszerűen felvált, újra szétjött. Emiatt újra fel kellett bontani a hangszert. A másik probléma viszont ennél sokkal rosszabb volt. Megszáradt a lakk, kemény lett a felszíne, nem túl kemény, pont úgy, ahogy szerettem volna, csak épp az volt a probléma, hogy ha rányomtam az ujjamat, akkor kábé öt másodperc múlva benne maradt az ujjlenyomatom, amit tisztítással nem tudtam leszedni, legfeljebb csiszolással. Tehát ragadós maradt a felület, még ha enyhén is, de ez engem nagyon zavart. Ezért úgy döntöttem, hogy lemosom az általam kreált lakkot, és politúrral fejezem be a hangszert, ahogy azt már több másik hegedűnél is tettük a műhelyben. Mondhatni jól beégtem ezzel a kísérlettel, de azt gondolom, ha lett volna pénzem jóval minőségibb alapanyagokat vásárolni, akkor az eredmény sem lett volna ilyen kiábrándító. Jöjjenek a képek az egészről:

A repedések javítása utáni állapot a tető külső oldalán

terpentin és dammar gyanta

a gyantát először össze kellett zúzni

egészen pontosan porrá kell törni

Forrásban lévő vízen főztem a lakkot, ahhoz kellett ez a keret.

kettőt jobbra hármat balra stb

Balra a kész olaj bázisú dammarlakk, jobbra egy régi a műhelyben lévő félig szűrt sellak denaturált szeszben oldva. Ránézésre melyik a barátságosabb?

A tető eredeti állapotában

És denszesszel óvatosan eltávolítva a szennyeződéseket, főleg az f-nyílások feletti részről.

Aztán minimálisan felcsiszoltam a felszínt, hogy jól tapadjon az új lakk.

közvetlenül retusálás és lakkozás előtt

színezett dammarlakk

Az első réteg dammarlakk felkenve, semmi fényezéssel, egy kicsit látszik, hogy még nagyon világos a repedéseknél a szín, ezért megnapoztattam.

És ez lett az eredmény, ez már persze a leszedett tető. A többedszerre felhasznált enyv nem volt elég erős, a tető tőke feletti toldását pedig nem csináltam elég szélesre, hogy ennek a repedésnek a végét is megfogja... szórom a hamut a fejemre.

először megragasztottam a repedést

ez volt a leesett pakedli

Aztán szélesítettem a tőke feletti toldáson is, hogy a repedés vége is biztosítva legyen.

szokás szerint ledolgoztam a felesleget

a pakedlin is

És visszacsuktam a hangszert.

A lakkozás szereplői: dammarlakk, terpentin, szikkatív, bekevert lakk és balra alul ugyanez színezve

Hát igen, ez mind nagyon szép és jó, de nem változtat azon a tényen, hogy a lakk ragad, és nem lesz már jobb sajnos. Úgyhogy fogtam magam és szépen lemostam terpentinnel a csodás találmányom nyomait, és sellakkal kentem le a hegedűt, ami egy keményebbre száradó anyag, ugyanakkor lefoghatja a hangszer hangját, a vastagon használják. Éppen ezért én olyan kevés réteget kentem rá amennyi még éppen elegendő volt ahhoz, hogy fedjen, cserébe lemondtam arról, hogy tükörfényesre politúrozzam a végén a hangszert. Ilyen módon-e:

dammarlakk nélkül sellakkal, politúrozás előtt.

politúrozás után

még mindig kicsit világosabb a repedéseknél a lakk, de a friss politúr idővel mindig sötétül, több szakmabelitől is hallottam, hogy összeérik a színük

Nem hordtam fel olyan vastagon a lakkot hogy mindent elfedjen, inkább a hangzás javára tettem a nyomatékot.

És végül felszerelés előtt.

Ezekkel meglévén már csak olyan - az előzőekhez képest apróságok - voltak hátra, mint a kulcsok beillesztése, kifúrása, ledolgozása (korábban már méretre hegyeztem őket), a lélek elkészítése, beillesztése, a láb beállítása, és a felső nyereg bereszelése, kidolgozása. Ezekről már mind beszéltem a korábbi hegedűs bejegyzésben, ezért most csak a képek.

A régi lélek és felette az új anyaga.

Készül a lélek, még szögletes. A léleknek kezdetben négy oldala volt

majd nyolc

majd a végtelenhez közelített

végül kör lett a lélek

a fáradságos beillesztés és szerszámai

Lábállítás - a talpaknak pontosan kell illeszkedniük

Folyamatban

kulcslyukak dörzsárazva, kulcsok meghegyezve, befúrva

kulcsvégek levágva

kulcsvégek lekerekítése

lencse formájúra

húrmagasság, láb és nyereg beállítás.

És végezetül, miután felszereltem, felhangoltam a hangszert, elégedetten hátradőltem, aztán megkerestem egy régi jó zenésztársamat, szólaltatná már meg a hangszert, meg utána egy sör, csak mer megérdemeljük, valahogy így. Örülök, hogy sikerült használhatóvá varázsolnom ezt a hangszert, ami nem épp brilliáns, de egy jó hangszer, ugyanez az én munkámra is elmondható vele kapcsolatban. Ebbe még bele kell jönnöm. Most jöjjön a szokásos előtte, utána :)

előtte

utána

Ennyi volt a móka ebből a hegedűből, mostmár örüljön neki majd a gazdája, remélem fog is, a változatosság kedvéért itt van pár kép és egy videó a végére:

majd elfelejtettem írni, hogy mivel nem volt teljesen pontos a menzúra, csináltam egy új f-bevágást a láb elhelyezéséhez, kicsit látszik is a képen.

Muzsikus cimborámnak az utca közepén kezébe nyomtam a hegedűt, úgy játszott nekem pár strófát a teljesen szokatlan hangszerrel a nagy zajban egy fényképezőgéppel felvéve. Hát ilyen lett.