hangszerelem: Vincenzo Miroglio & Figli gitár felújítás

Újabb nagyobb javítás következik. Egy régi olasz, pontosabban Szicíliából, Catania városából származó kis utazógitár felújítása következik. Aranyos kis hangszer tömör fenyő rezonánssal, és egy sajnálatos módon nagyon durván meggörbült nyakkal. Igazából komolyabb külsérelmi nyom nem volt rajta az állandó használat helyein kívül. Ami érdekesség még, hogy ez a hangszer nagy valószínűvéggel megjárta a '69-es woodstock fesztivált, akkori tulajdonosa épp azért vásárolta, hogy nehogy hangszer nélkül kelljen mennie a nagy alkalomra :) Szóval simán elképzelhető, hogy számtalan hippikéz is hozzájárult a tetőn látható kopások létrejöttéhez. Igazi világutazó hangszerről van tehát szó. A kinézetéhez nem is nyúltam, mert úgy ítéltem meg, ennél jobban nem tudna kinézni. Szerencsére a jelenlegi tulajdonosa sem ragaszkodott az esztétikai felújításhoz, csak szerette volna eredeti rendeltetése szerint használni. Így nézett ki, amikor megérkezett:

a legnagyobb kihívás hangszerek felülről fotózásánál: ne látsszon a lábam - megbukott

hát mindenesetre azt nem lehet mondani, hogy vitrinben csücsült volna...

A címke. Érdekes, hogy mennyi Cataniából származó hangszer van amúgy, mandolinokból például lépten nyomon ilyenekbe botlani, de gitárokból is van szép számmal. Kiváncsi lennék, hogy még mindig űzi-e ott valaki a gitárkészítést?

A fej. Alapvetően egy furcsa hibrid ez a gitár. A bordázata és a híd nejlonhúrért kiált, de a felsőnyereg kiosztása inkább fémhúros hangszerre utal. Én végül nejlonhúrt tettem rá, de lehet, hogy eredetileg valamilyen vékony fém húrral szerelték, de ez nem tesz igazán jót a hangszernek, már így is kissé felpúposodott a tető. A gitár amúgy több javítást is megélt, például a képen látható repedés ragasztását.

A kulcsok nagyon egyszerűek, de tökéletesen működnek, és nagyon szépek, legalábbis az én szememben.

Ugyan hiányoztak róluk a kulcsfejek, de nem akartam az egész masinát lecserélni, ezért csak új kulcsfejeket kapott.

A hát és a káva rétegelt lemez, kívülről mahagóni furnérral, ez már sok helyen meg is kopott.

A híd kialakítása nem épp a legszerencsésebb, a furat felett annyira vékonyra hagyták a fát, hogy a húrok teljesen szétszaggatták. Ezt persze javítottam.

És hát a használat jelei. Szerintem ez egy hangszer számára semmiképp sem szégyellnivaló, inkább büszkeség. Kicsit furcsállom néha azokat, akik azt szeretnék, hogy a hangszerük minden porcikája makulátlanul csillogjon, és töretlen legyen. Szerintem érdemes lenne elfogadni, hogy a hangszer használati tárgy, velünk él. Így kopik, ütődik, karcolódik. Inkább úgy kéne ezeket a változásokat felfognunk, mint a ráncainkat, amik sok év tevékenységét, koncentrálását, indulatait, érzelmeit tükrözik. Hú de elkalandoztam. Bár talán amúgy az sem meglepő, hogy manapság az emberek nem nagyon szeretik a ráncokat. Én imádom őket. Meg az ősz hajszálakat! Ebből látszik, hogy - a gitáros hasonlathoz visszatérve -, nem egy vitrinben élted az életed :) Nyomot hagy rajtad. Vajon jó hangja van még a páncéltermekben őrzött milliárdos Stradivariknak, amiket senki nem szólaltatott meg évtizedek óta? Egy fenéket. Najó, mostmár tényleg abbahagyom...

A bundokon is meglátszik a használat, főleg, ha puhább anyagból - rézötvözetből - készültek. Nagyjából a fogólap szintjéig le voltak kopva.

És íme a legfőbb problémánk: a nyak bizony jócskán meggörbült.

Aztán nekifogtam a javítgatásnak. Úgy saccoltam, hogy a fogólapban van annyi anyag, hogy gyalulással, csiszolással megfelelően be lehet állítania a testhez képest, tehát kompenzálhatja a nyak görbülését. Szerencsére igazam volt, így nem kellett újabb megoldást keresgélnem. Elsőként tehát kiszedegettem a berakásokat, amik körülbelül fél milliméter vastag műanyagból voltak, így esély sem lett volna a megmaradásukra, ha benn hagyom őket, ráadásul inkább egy kicsit mutatósabb kagylóra cseréltem őket. Utána átcsiszoltam a fogólapot, és mélyítettem szükség szerint a bundvájatokat.

berakás kiszedés

a kedvenc fűrészem! Japán húzófűrész, amihez lehet kapni 0,6 mm vastagságú lapot. Külön fantasztikus tulajdonsága, hogy a fogai nem kifelé vannak hajlítva, hogy kihajtsák a forgácsot, hanem befelé vannak megköszörülve, így a lap pontosan 0,6 mm a fogaknál is, mégsem szorul be a fűrész, mert a lap középső vonalában ki tudja hajtani a forgácsot. Aki próbált már nagyon vékonyan kézzel fűrészelni, tudja, hogy ez mekkora szó.

alakul a kompenzálás

vicces egyébként, hogy a fej hogy el van hajolva...

nagyolás gyaluval

A felsőnyereg eredeti vonala mutatja, hogy milyen volt a kiinduló helyzet

a fogólap anyaga nagyon szép egzotikus nagy pórusú fa

Aztán előfúrtam az újabb berakásoknak

pöttyök megálmodva

és kivágva

majd pedig a helyükön

és beragasztva

lecsiszolom a felesleget

és kész az új berakás

szépséges dunai kagyló

A fogólap előkészítése után következett a bundozás, aminek műveletét már többször bemutattam, úgyhogy most csak képekben fogom kommentálni.

bundok beragasztva

végeik ledolgozva, profilozva, stb.

A fogólap anyaga egy kis citromolajos kezelés után még gyönyörűbb lett

Következő lépésként a hidat vettem kezelésbe. Először átcsiszoltam síkra a részt, ahol a húrokat rögzítjük. Ezek után egy erősítést ragasztottam rá rózsafából, hogy a későbbiekben a húrok ne tudják felszakítani az anyagot. Ezután a kulcsokkal foglalkoztam. A fejben a hangoló-tengelyeknek fúrt lyukak túl nagyok voltak, emiatt nagyon lötyögtek, ez pedig semmilyen hangolókulcsnak nem tesz jót. Erre a megoldás a puskázás, keményfával. A lyukakat aztán újrafúrtam, hogy pont passzentos legyen, valamint leszedegettem a maradék műanyag fejeket a tekerőkről, és mindegyikre újat melegítettem.

emlékeztetőnek: a húr felszakította a híd anyagát

rózsafa toldás kellő vastagságra fűrészelés előtt

ragasztáshoz előkészülve

Ragasztás után, és átcsiszolva a felületet. A hátsó letörés később még egy csont erősítést is kap.

egy másik nézet

később még ez a húrrögzítési megoldás is átalakul, mert a megfelelő húrálláshoz ennél fifikásabb megoldásra volt szükség

Hiányzó kulcsok cserélve

barátunk, egy ősrégi bunsen-égő

A régi füleket eltávolítottam, mert egységes kinézetet szerettem volna.

kulcslyukak puskázása, első felvonás

és így tovább

Lyukak befoltozva

az új lyukak, némileg kisebbek... Háttértben kuka... ez már így marad

Ééés kulcsok felszerelve - kuka eltüntetve :)

A következő feladat a húrok két felfekvési pontjának megoldása volt. Vagyis kellett csinálnom felsőnyerget és alsónyerget, csontból. Ehhez némi átalakításra is szükség volt, például a hídban a vájat túl keskeny volt egy normális csontnak, és nem is volt teljesen jó helyen, ezért ezt szélesítettem. Bevallom, a végére annyit foglalkoztam a híddal, hogy lett volna értelme újat csinálni, viszont itthon még mindig nincs megfelelő szorítóm, a felragasztásához, zarándokolni meg most nem akartam kollégákhoz, meg különben is! Törekedjünk az eredeti alkatrészek megőrzésére. A felsőnyerget kissé rendhagyó - háromszögszerű - keresztmetszetűre álmodtam meg, kellett egy kis alkotói szabadság.

szélesített vájat

a kis dremelem jó szolgálatot tett

Levéstem a helyét a felsőnyeregnek.

Aztán lecsiszoltam

csontfűrészelés, és csiszolás... csak a végeredmény tekintetében jó móka

alsónyeregnek való. amúgy marhalábszár házilag kifőzve, zsírtalanítva.

alapanyagok

vastagsági méretezés

formák felrajzolása

formázás után

helyén

Már régebben volt szó egy olyan rendhagyó húrozási technikáról, ami arra szolgál, hogy a hídon lévő furatból kilépő húrt megszabadítsuk az azt rögzítő huroktól, ami mindig egy kicsit feljebb emeli, így akár el is ronthatja azt a szöget, amivel felfekszik a húr az alsónyereg csontjára, a gitár pedig így szitározni kezd, vagyis zizegni fog. Sajnos ezt nem tudom közérthetőbben elmagyarázni, pedig próbálkoztam... Remélem azért valami átjön... Lényeg, hogy ezt a technikát alkalmaztam ennél a hangszernél is, ehhez pedig nem kellett mást csinálnom, mint hogy az eddigi mellé még egy lyukat fúrtam a húrrögzítő részre. Emellett a híd kapott még egy pofás kis csont erősítést, hogy a fát ne kezdjék ki a húrok.

csontfeltét

alakul

csontozás kész

felülről

közben kész felsőnyereg

a másik fajta húrozási technikához készülő furatok

és egy kis plusz átalakítás az eredmény érdekében

duplalyukú

mindjárt érthetővé válik, hogy miről van itten szó

szóvalhogy így a húr, amint kilép a furatból, hurkolás nélkül megy tovább a csonthoz, és így jobban le tud feszülni.

meglepően néz ki, de nagyon hatékony.

és a húr rögzítése

És a nyak, ami most már - legalábbis a fogólap - egyenes. Hurrá!

húrok a fejnél

felsőnyereg

felsőnyereg fetisiszta vagyok

itt látszik, hogy jó a szög, amit a húr csont előtti és utáni része bezár egymással. Ha túl kicsi (közelít az egyeneshez), a gitár hangja zizegni kezd, mert a csont nem felfekvési pontként, hanem részben érintőként kezd viselkedni.

És így készült el Vincenzo Miroglio gitárjának felújítása, ami reményeim szerint még nagyon sokáig hasznos társa lesz gazdájának. Ami még érdekes egyébként, hogy amikor elkészült, szinte semmi hangja nem volt, szomorkodtam is rendesen. Aztán még egy ideig csellengett nálam a gitár, és folyamatosan javult a hangja. Időről-időre kezembe vettem, és nagyjából egy hét múlva már gyönyörűen csengtek a magasai, és egy ilyen kis testhez képest a mélyei is szépen előbújtak, szóval végül jó érzéssel bocsátottam használatra a hangszert.