Szegedi sík rezonánsú jazzgitár javítás és átalakítás

A Szegedi Ládagyár gitárjai szerintem minden magyar zenész számára ismertek, mint az egyetlen gyári körülmények között itthon készült márka (hozzájuk köthetőek a Moni néven futó elektromos szériák is). A külön névvel nem illetett, leginkább jazzgitár kategóriába sorolható hangszereknek több típusa létezik, a faragott, domború fedlapos mellett van sík rezonánsú is, ebben a bejegyzésben ez utóbbival foglalkozom. A hozzám került hangszer tömör fenyő tetővel, és rétegelt mahagóni háttal/kávával rendelkezik, három rétegű nyakkal.

Egyre többen vannak mostanában, akik nem félnek hozzányúlni egy hangszerhez, akár javítási, akár átalakítási szándékkal. Számomra ez egy nagyon örömteli irány, remélem, hogy minél többen hajlandóak lesznek energiát fektetni tárgyaik, környezetük megértésébe, javításába, ezzel is csökkentve az útjukat szemétként végző cuccok számát. Ugyanakkor az is fontos ilyen esetekben, hogy a lelkesedés ne csak egy fellángolás legyen, hanem alapos utánanézéssel járjon. Ennek a hangszernek az esetében például nagyon jónak tartom azt, hogy a gazdája átgondolta, melyek azok a kritikus munkák, amiket egyelőre ő nem akar bevállalni. Ezeket szakemberre bízta, de így is hagyott elég tennivalót magának arra, hogy egyrészt jó adag költségtől kímélje meg magát, másrészt a sikerélmény is meglegyen. Így én javítottam ki a tető repedéseit, illetve illesztettem újra a nyakat, valamint a fogólapot előkészítettem bundozáshoz. Kérdezni semmibe sem kerül, így azt gondolom, ez a minimum energiabefektetés, mielőtt valami olyasmibe vágunk, amihez nem értünk (nem beszélve a neten fellelhető töménytelen szöveges, kép és videó anyagról.)

A gitár rezonánsa gyönyörű, egyenletes szálú, tömör fenyő, egyetlen baja, hogy nagyon vastagra hagyták, így az akusztikus hang nem túl erőteljes. Mivel az átalakítás végső célja az volt, hogy elektromos jazzgitárként működjön, ez a tulajdonsága még nem is vált hátrányára, mivel így talán kevésbé lett érzékeny a gerjedésre.

Elsőként a kisebb, összehúzható repedéseket javítottam és erősítettem meg belülről, majd a nagyobb repedéseket szabályosítottam, hogy spándlizással tudjam őket eltüntetni (külső fa ék segítségével kibélelve a repedést).

az első ragasztás

a tető belső oldalára kis erősítő lapokat ragasztottam, hogy fixálják a repedés végpontjait

Javított hangszerek a teljesség igénye nélkül VI.

Ez az írás a különböző saját bejegyzést nem kapó hangszerek javításainak hatodik csomagja, kis kitekintés arra, mi minden fordul meg nálam. Természetesen nem tudok, és nem is érdemes mindenről írni, éppen erre van ez a sorozat. A fészbúk oldalomon is valami hasonló történik, csak ott minden nap egy kép.

Elsőként itt egy Epiphone Thunderbird, amin a bundokat síkoltam/profiloztam, és beállítottam a hangszert.

A vissza nem profilozott, egyenes bundfelszín nem tesz lehetővé teljesen pontos intonálást, így mindenképp kerülendő. A nagyobb zörgéseket ugyan meg lehet szüntetni egy sima síkolással, de a problémának ez csak részleges megoldása.

nagyon metál

Yamaha ERG rozsdamentes acél bundozás és Sustainer beszerelés

Két újdonságot szeretnék bemutatni ennél a Yamaha ERG elektromos gitárnál. Az egyik a rozsdamentes acél bundozás, a másik a Fernandes Sustainer zengetőhangkitartó-elektronikája [kaptam egy helyreigazítást, miszerint a zengető sajnos már foglalt a reverb magyar megfelelőjeként - köszi!]. Egyik sem volt még itt a blogon, úgyhogy van miről beszélni. Maga a hangszer nagyon szépen összerakott darab, így megérdemelhet néhány költségesebb átalakítást is.

A bundozáshoz alapvetően valamilyen réz ötvözetet szoktunk használni, ezek közül a legelterjedtebb a 12, illetve 18%-os nikkellel alkotott elegy (rajtuk kívül még cink van benne, nem pedig ezüst, ahogy az elterjedt nevéből adódna). Ezeken belül létezik többféle keménység. Az ötvözetek jól megmunkálhatóak, és viszonylag tartósak is. Ezzel szemben a rozsdamentes acél sokkal keményebb, tartósabb, de legalább ennyivel nehezebb megmunkálni, akár a darabolásról, akár síkolásról van szó. Eszi a szerszámot, épp ezért drágább is ezzel bundozni. Élettartamban ugyanakkor kifizetődik a használata, hiszen keményebb, mint maga a húr, így nagyságrendekkel kevésbé kopik, mint réz-nikkel ötvözet. Hátrányként két dolog róható fel neki: egyrészt a keménysége miatt jobban eszi a húrokat is, mint puhább társai, valamint szintén ebből kifolyólag egy kicsivel fényesebb hangja is van. Mindezeket a tulajdonságokat összevetve is igen vonzó lehetőség ez sokak számára. Időről-időre csinálok rozsdamentes acél bundozásokat is. Itt most a képekkel rögtön a közepébe fogok ugrani, mert elfelejtettem a kiindulási állapotról fotókat készíteni.

egyből a közepébe: a fogólap csiszolás utáni állapot

Javított hangszerek a teljesség igénye nélkül V.

A gyűjteményes javításjegyzékem ötödik részéhez érkeztünk, amiben olyan hangszerekre vethettek egy pillantást, amikről nem fog önálló bejegyzés születni. Ha a fészbúk oldalamon keresgéltek, akkor a képek között sok itt mutatott darabbal találkozhattok még.

Elsőnek itt egy bolgár Kremona gamba alakú basszusgitár, amin az elektronikát tisztítottam, javítottam, így készítettem pár képet az amúgy belül meglepően tiszta potméterekről is.

itt azért volt rendesen mit kitakarítani

Furch akusztikus gitár rezonáns lakkozás, hídragasztás és akusztikai anomália

A bejegyzésben szereplő Furch akusztikus gitár sokáig szolgálta előző gazdáját, és az idők során szerzett pár sérülést. A rezonánsról valószínűleg koptatóval együtt lejött több helyen a lakk, illetve a híd is fel volt válva. A gitár új tulajdonosa egy furcsa hanghatásról is panaszkodott, amire majd később visszatérek.

A munkám voltaképpen a tető újralakkozását, és a híd felszedését, visszaragasztását foglalta magában. Ebben talán az egyetlen újdonság az eddig bemutatottakhoz képest, hogy nem magas-, hanem selyemfényű lett az új felületkezelés. Ezt gyári körülmények között lehet könnyen megcsinálni, házi műhelyben nagyon nehéz. Ahhoz, hogy sikerüljön, teljesen portalanítani kéne a műhelyt, ami a megfelelő elszívóberendezés hiányában lehetetlenség. Márpedig nekem egyelőre nincs ilyen eszközöm, úgyhogy mindenképpen át kellett csiszolni a lakkozott felületet száradás után. Ettől viszont csíkos lett, amit magasfényű lakkozás esetén többlépcsős csiszolással, polírozással szoktak eltüntetni. Én is eljutottam a csiszolás lépcsőivel az 1500-as szemcsefinomságig, de ez már mondhatni fényes felület. A végső matt állapotot a lehető legfinomabb (0000-ás) acélgyapot segítségével értem el, csak a fa szálirányában átsimogatva a felületet. Így a fa erezete elrejti a karcok irányát, mégis megmarad a matt összhatás. A hídragasztás és maga a lakkozás már nem újdonság, így erről csak a képek alatt írok.

így érkezett

felvált lakkrészek

csiszolás előtt

Lantgitár nagyjavítás felbontással

Igazi lant még nem volt a blogon, pedig nagyon izgalmas hangszer. Most sem szolgálhatok egyelőre ilyennel, viszont jött hozzám javításra egy lant építésű gitár húrozású hangszer, ami sok mindenben mutat rokonságot a fent említett zeneszerszámmal. Elég rossz állapotban került hozzám, több repedés látszódott a rezonánson, és a bundok is nagyon le voltak kopva. Mivel a hangnyílásban rozetta volt a tető anyagából kivágva, és amúgy sem voltak jól hozzáférhető helyen a sérülések, a felbontás mellett döntöttem.

A hangszer a lant építés sajátosságait tükrözi abban, hogy a hát szelvényekből áll, a fogólap a rezonánssal egy szintben van, és rajta a bundok fa betétekként folytatódnak, illetve hogy a tető belső erősítése a húrokra többnyire merőleges bordákból áll. A rozetta, illetve a híd végeinek ébenfa díszítései is nevezhetőek lantos jegyeknek, de ilyesmiket historikus gitárokon is láthatunk. A nyak rögzítése átmenet a gitáros és a lantos megoldás között, fecskefarkas csapolás, de csak a test hosszirányában van ék alakúra vágva a csap, rá merőlegesen 90°-ot zár be. 

A gitáros konstrukciós jegyek többek között a fej kialakítása a 6 húrnak és kulcsoknak, a fém bundok és a híd tetőn átmenő, tüskékkel történő húrrögzítő megoldása. Ez utóbbi megoldás azt sejteti, hogy a hangszert fém húrokkal kell felszerelni, de sajnos hiába volt ez a szándék, a hangszer nem bírta a terhelést, és a nyak meghajlott. Az újrabundozásnál lehetőség szerint korrigáltam az ívet, de még így sem lett tökéletes, mindenesetre inkább nejlon húrokat tettünk rá, így hangzásban is inkább az eredetileg bél húrokkal szerelt lantok felé mozdultunk.

érkezéskor

a test, itt még fém húrokkal

Raimundo klasszikus gitár rezonánsjavítás

Javítottam már darabokra tört kávájú gitárt, illetve törött nyakat, fejet, felszakadt hidat, stb, de talán a most bemutatott munka volt az eddigi legkeményebb. Nem csak a nehézsége miatt, hanem azért is, mert mindezt viszonylag rövid határidőn belül kellett véghezvinnem, ami itt a bejegyzésben nem fog látszani ugyan, de keményen rányomta a bélyegét a javításra.

Egy spanyol gyártmányú tömör fenyő rezonánsú klasszikus gitár az alany, Raimundo névvel. Az történt vele, hogy gazdája valahol beleütötte valamibe, mire a tető széle szilánkosan, elég csúnyán betörött. A szerencse a dologban, hogy csak a rezonáns sérült, a káva érintetlen maradt. Mivel szerette volna, ha megmarad a hangszere, úgy döntöttünk, hogy nem új rezonánst készítek rá, hanem a kijavítom az eredetit, mivel arányaiban még ez volt az az út, amivel a javítás költsége még a hangszer értéke alatt marad.

így érkezett

szegény jól megkapta a magáét

Floyd Rose tremolo bemutatás két Samick gitáron

Előre leszögezném, hogy én zenészként nem szeretem a Floyd Rose rendszert. Sőt, egyáltalán a tremolokat sem. Ennek nagyon egyszerű oka az, hogy nem használom őket. És sajnos attól sem kell tartanom, hogy előbb-utóbb kimerítem az általam gyakorolt technikákat, mert a hangszerész munka mellett paradox módon elég kevés időm marad zenélni, és a hangszerekben is sokszor többet gyönyörködöm, mint amennyit játszani tudok rajtuk. Mindezek ellenére most a Floyd Rose tremolókról fogok írni, mivel egyrészt tisztában vagyok a problémával, amit ez a rendszer leleményesen old meg, másrészt igen sok Floyd Rose-os (és itt most elsősorban a licencelt változatokat értem ez alatt) hangszer megfordult már nálam.

Hangszerész szemmel a Floyd Rose maga a szenvedés, az időlopó beállítások császára. Aki csak a zenész oldalról találkozott az eszközzel, és becsületesen elvitte hangszerészhez a gitárját, ahányszor más vastagságú húrkészletre váltott, mindebből semmit sem tapasztal, mert egy jó Floyd Rose előnye, hogy ha egyszer be lett állítva, onnantól azonos típusú és vastagságú húrhoz tökéletesen beállítva marad. De inkább nézzük meg előbb, hogy jött létre ez az egész.

Kezdjük azzal, hogy a tremolo a zenei szaknyelvben a hangerő ütemes váltakoztatását jelenti, és a vibrato a hangmagasságét. Ez persze senkit nem fog megzavarni gitáros körökben, de nem árt, ha ezzel tisztában vagyunk, ha esetleg valaki okoskodni akarna nekünk. :)

Floyd Rose a nevével fémjelzett hídmegoldás weboldalának tanúsága szerint fiatalkorában igazi tremolo gyilkológép volt. Emellett ékszerészettel is foglalkozott, így otthon volt a fémek világában, úgyhogy nem átallott változtatásokat foganatosítani akkori hangszerein. Hendrix és Blackmore szólóinak hatására ő is szerette volna extrémebb módokon is használni a tremolot, de ezt az akkori modellek, pl. a Fender hat ponton rögzített hídja, vagy a Bigsby, és más görgős megoldások nem nagyon támogatták. Az előbbieket nem lehetett nagyon hátra, tehát húrfeszítő irányban mozdítani, az utóbbiakkal pedig nem lehet igazán extrém nyújtásokat véghezvinni a húrfeszítő henger kis átmérője miatt. Először a Fender típusú hidak lebegősre állításával próbálkozott, de így a tremolok igazi mumusát, az elhangolódási problémát tetézte. Azzal ugyanis, hogy a húrt nyújtjuk, vagy épp lazítjuk, minden alkatrésznél a húrral való érintkezési pontokon elmozdulást tapasztalunk. Vagyis elmozdul a húr a tremolo blokkban, esetenként a híd alaplemezén - ha hozzáért -, a híd babáin, a felsőnyeregnél, a húrleszorítónál, és a kulcsok tengelyein. Ezek mind súrlódó részek, és a súrlódó részek bizony nem viselkednek könnyen leírható szabályok szerint. Az egész dolog pedig ott válik kézzelfoghatóvá (vagyis inkább füllel hallhatóvá), amikor a húr valamilyen tényező miatt nem képes visszatérni a tremolozás előtti állapotba, így pedig a megváltozott húrfeszesség elhangolódást eredményez. Akit a téma komolyabban érdekel, annak melegen tudom ajánlani Iván cikkét az Aktív gitár oldalon. Nálam sokkal szemléletesebben elmagyarázza a problémát, és nyújt megoldási javaslatokat is. Én inkább visszatérek a Floyd Rose-os történethez. Feltalálónk a történet szerint egy véletlen folytán jött rá, hogy a húr elmozdulása okozza a hangolódást, és erre éveken keresztül keresett megoldásokat. Először a satus felsőnyerget hozta létre, majd 1976-ra megszületett a ma is ismert Floyd Rose tremolo, ami a húrok mindkét végpontján satus, így gyakorlatilag nincs olyan elem a hangszeren, ami tremolozás közben súrlódna a húrral. 1979-ben szabadalmaztatta is találmányát, és nemsokára talált is neves érdeklődőket, pl. Eddie Van Halent, aki nagyot tolt a cég szekerén. Együttműködtek a Fernandessel, a Boogie Bodies gitárvállalattal, illetve aztán a Kramerrel, akik előszeretettel használták hangszereiken a megoldást. A névvel aztán szinte egy időben gomba módra szaporodni kezdtek az olcsó klónok, az általuk okozott problémát pedig a vállalat nem perekkel, hanem inkább az al-licenc értékesítésével oldotta meg. Persze nem álltak meg a fejlesztéssel, azóta kitaláltak egy olyan megoldást, ahol a hídnál nem kell imbuszkulccsal rögzíteni a húrvégeket (ez a Speedloader változat - Iván), de egyrészt a használatához speciális húrkészletre van szükség, másrészt itt a húrvég el tud mozdulni hosszirányban.

A leírtak alapján tehát úgy látszik, a Floyd Rose a tökéletes tremolo rendszer azoknak, akik nem akarnak hangolgatni, és időnként szeretnének igazán vad húrtépéseket rendezni a gitárjukon. Két ponton azonban árnyalnunk kell a képet, az egyik pont a rugó, a másik pedig a híd tőcsavarokkal érintkező éle.

A rugók, mint minden más itt a földön, változnak, és egy idő után elfáradnak. Emiatt megbízhatóságuk nem 100%-os, de ez még nem szól a Floyd Rose ellen, hiszen nem nagyon ismerünk olyan tremolot, ami nem rugókkal működik.

A tőcsavaroknak feszülő él viszont igen komoly gondokat tud okozni, és ennek bizony van alternatívája a görgős tremolo megoldások személyében, például a Kahler tremoloknál, amik szintén szuper találmányok. Persze erre mondhatnánk, hogy a csapágyak is súrlódnak, és ez bizony így van, de nem akarok kihozni nyertest a tremolok közül, csak azt mondom, nem teljesen lefutott a meccs egyik induló számára sem. 

A legkomolyabb probléma a Floyd Rose-okkal azonban nem a konstrukcióban keresendő, hanem a jogi megoldásokban. Azzal, hogy Floyd Rose nem perelte be találmánya lekoppintóit (valószínűleg nem is ment volna vele semmire), hanem inkább valamennyi pénzért eladta nekik a "Floyd Rose licensed" nevet, elért egy igen pozitív eredményt, nevezetesen, hogy az ő neve került a Floyd Rose alakú egységekre. Egyúttal hozott egy bődületesen rossz döntést, ugyanis innentől kezdve még a Floyd Rose alakú legutolsó bélsár is az ő neve alatt futhatott potom pénzért, ez pedig komoly imázs veszteség (vagy hogy mondják).

A hétköznapi zenész pályája elején jó eséllyel nem egy eredeti Floyd Rose-zal fog találkozni, hanem valamilyen allicencelt változattal, amiknek a hatalmas problémája, hogy egyszerűen trágya anyagból csinálják őket. Meghúznád a csavart, de elnyalja a menetet, a tőcsavaron felfekvő él kétheti használat után nagyjából a köves terepen meghajtott fűnyírógép pengéjével versenyezhet, a húrt beszorító blokk mellől pedig egész egyszerűen kicsúszik a húr, mert az viszont keményebb ötvözetből van. Van persze egy-két igényesebb gyártó, a Schaller (az eredeti Floyd Rose-okat is ők csinálják, illetve a Floyd Rose Special Koreában készül, ott a blokk és a babák spiáterből vannak, de az igénybevételnek kitett alkatrészek acélból - Iván), az Ibanez (bár náluk már találkoztam rossz minőségűvel), de a többség csapnivaló. A Floyd Rose-nak lényegi tulajdonsága, hogy állati kemény acélból gyártják minden elemét épp azért, mert máshogyan nem működik rendesen.

Szóval ha találkozol egy hulladék Floyd Rose-zal felszerelt hangszerrel, elsősorban ne a névadót hibáztasd.

Na de a kisebb regény után most már térjünk a dologra, mégpedig két Samick hangszer javítására. Az elsőnél rendbetettem a teljes hangszert, és így a tremolot is, a másodiknál cseréltem is a tremolot egy jó minőségű Schaller Floyd Rose-ra. A felépítését mégis az olcsóbb darabon fogom megmutatni, mivel azt szedtem szét darabjaira. Az al-licenc azt jelenti, hogy alapvető felépítésében megegyezik az eredetivel, tehát az olcsóbb darabon is megmutathatóak a főbb elemek.

elég leharcolt állapotban került hozzám ez a Samick

egy nagytakarítás már nagyon ráfért

Jolana Alexandra II és Super III javítások, illetve óvatos összehasonlítás

Bár soha nem voltam tulajdonosa egy Jolana Alexandrának sem, mégis úgy alakult, hogy járt nálam a 2-es és a 3-as változat is, így mindkettőt be tudom most mutatni. Az összehasonlítás ennek ellenére nem lesz túl mélyre menő, mivel nem egyszerre volt nálam a két hangszer, több mint egy év telt el a két javítás között.

Az Alexandra II-kből (illetve akkor még csak simán a név, hiszen nem kellett megkülönböztetni a későbbi verziótól) 1964-ben (más források szerint '67-ben) készültek az első darabok, de a modell nem volt túl hosszú életű. A gitár mintája a Gibson ES 335 volt, amit olyan mesterien sikerült lemásolniuk (már ami a formát illeti), hogy a nagy testvér is hamarosan felfigyelt rájuk, és kötelezték őket, hogy változtassanak a körvonalon. A hangszer egyébként az ES-hez hasonlóan két hangszedővel dolgozik, de humbucker helyett egytekercsesekkel, és két négyállású kapcsoló segítségével sokféle hangzásra képes (pontosan nem emlékszem már, mik voltak a technikai megoldások, ha legközelebb jön Alexandra, rajzolok egy kapcsolási sémát, mert sehol a neten nem találok hozzá anyagot). A hozzám került darabon az alsó szarvon lévő kapcsot már egy Les Paul típusú három állásúra cseréltékocs gyárilag 3-állású (köszi a javítást!), ő felelt a pickupok váltásáért. Cserélt a híd is, ami, mint látni fogjátok rózsafa talpon nyugvó görgős tune-o-matic lett a korábbi Jolana híd helyett, ami a tremolo által keltett húrmozgást 'dülöngélő képességével' kompenzálta (erre még később visszatérek). A festés egy szép sunburst, a nálam járt darabon már némileg megviselt állapotban, de az a véleményem, hogy ez a fajta sérülés csak szebbé teszi a hangszert. A test rétegelt lemez, a fogólap ébenfa (ennek a későbbi szériával összehasonlításban van jelentősége), a hangszedők pedig kívülről a Tornadokon lévőkre hasonlítanak.

Az első Alexandrák után jöttek az Alexis elnevezésű basszusgitárok, aminek I-es verziójáról már itt a blogon is láthattatok bejegyzést. Az eredeti Alexandra mellett kihoztak XII néven egy tizenkét húros verziót is, amihez sajnos még nem volt szerencsém, de nagyon kíváncsi lennék rá.

A gibsonos incidens után az újabb Alexandrák (Super III) már nem csak más körvonallal, de más hangszedőkkel és anyagokkal is készültek. A pickupok a Rubinokon is látható típusúak lettek, és kettő helyett hármat szereltek a hangszerbe. Eggyel több lett a potméterek száma is, bár a két szarvon lévő forgókapcsolók megmaradtak. Megváltozott a koptató alakja is, valamint a fogólap anyaga, ami innentől a más későbbi Jolanakon is gyakran megfigyelhető gőzölt bükk. A sunburst színe is kicsit más lett, és természetesen a legfeltűnőbb változtatás az alaké, a két felső szarv már nem olyan ölelő forma, mint korábban. Ezen a hangszeren megmaradt az eredeti híd, amilyet már itt is láthattatok korábbi bejegyzésekben. Az oktávtisztaságot egy - a húrokkal párhuzamosan futó - csavarral lehet beállítani, ami egyben a húr felfekvési pontját is szolgáltatja, illetve az alkatrésznek még annyi a különlegessége, hogy, mint már fentebb említettem, nem teljesen mereven csatlakozik a hídtalphoz, hanem képes egy kis előre-hátra dőlésre, amivel csökkenti a tremolo által okozott elhangolódást.

Mindkét hangszeren kisebb javításokat végeztem, lakk és szegélyfixálást, kisebb repedéseket javítottam, az elektronikát néztem át, és persze beállítottam a hangszert. A régebbi modellen a fémalkatrészeket is kifényesítettem.

Jolana Alexandra II szétszedődve

A nyak. Az Alexises bejegyzésből ismerős lehet, de itt sokkal szebben megmaradt a fejmatrica

Juraj Turza Strato összeépítés

Nem tudom kinek cseng ismerősen a Kent Armstrong név, és ezek közül is ki ismeri nem az amerikai, hanem a Szlovákiában működő Kent Armstrongot, amit valójában Juraj Turza testesít meg, a cégnév pedig a jó barátságuk folyománya. Aki tudja, miről beszélek, azoknak nem kell bemutatnom a hangszedőkészítés guruját, aki pedig még nem találkozott volna vele, annak csak ajánlani tudom a megismerkedést, mivel hihetetlen tudású emberről van szó, az általa készített pickupok és elektronikák pedig magukért beszélnek. Az általam ismert készítők közül a Boerjes, a GV guitars, és Váradi Péter is használja ezeket a hangszedőket, nekem is lesz készülő hangszeremben ilyen. Aki többet szeretne megtudni a szlovákiai Kent Armstrongról, az kattintson ide

Ott kezdődik ennek a bejegyzésnek a története, hogy Juraj kb. 40 évvel ezelőtt készített egy stratocaster testet kőrisfából, még felületkezelést is kapott, majd pihent. Egészen tavalyig, amikor engem kért meg rá, hogy különböző alkatrészekből rakjam össze. Mivel nem pontosan egymáshoz tartozó dolgokról van szó, meglehetősen sok munka volt a hangszerrel. Át kellett alakítani a nyakzsebet, a tremolo gödrét, illetve a pickupok gödreinél is volt sok munka, ennek okát később megmutatom. A hangszerhez szánt 'made in USA' nyak tökéletes darab lett volna, de a bundok végei annyira le voltak csapva, hogy újra kellett bundozni, hogy a vékony e-húr ne ugorjon le a bundról. A gitár természetesen Kent Armstrong hangszedőket kapott.

Először a nyak-test találkozással foglalkoztam. Mivel a nyak nem ehhez a hangszerhez készült, némileg alakítani kellett a perselyen, ezt egy - a nyak végének alakjához méretezett - sablonnal és marógéppel tettem meg. Közben nem árt figyelni arra, hogy a nyakpersely átalakítása befolyásolja a nyakszöget, illetve a menzúrahosszt is, így ajánlatos mindent szépen megtervezni előre.

A sablon kinagyolása "hengercsiszolóval", háttérben bal felül a test

maszkolás, hogy a felpolírozott lakk ne sérüljön meg a marás közben

kétoldalú ragasztóval rögzítettem a sablont. Látható, hogy nincsenek hatalmas eltérések, de a pontos illeszkedéshez muszáj lemarni a felesleges részeket. A nyak belógása nem változott, így a menzúra sem.

marás előtt

Hangszedő, koptató és nyakcsere, meg ami vele jár. Olcsó gitárból normálisat.

Ebben a bejegyzésben két hangszert fogok bemutatni, amiket kisebb-nagyobb mértékben átalakítottam gazdájuk igénye szerint. Szó lesz hangszedőcseréről, koptatókészítésről, nyakcseréről, szóval elég eklektikus lesz a leírás. Az egyik hangszer egy ismeretlen eredetű Stratocaster kópia, a másik pedig egy Invasion márkájú Telecaster. Az előbbinél már korábban a nyaki hangszedőt egy Lollar pickupra cserélték, ezt  hangszedőt szerette volna a megrendelő a Telecasterbe átszereltetni. Végeredményben tehát az volt a feladat, hogy a Stratocaster változzon vissza nagyjából eredeti állapotába, hogy eladható legyen. A Telecasteren komolyabb átalakítások voltak, de ezt lejjebb.

Így nézett ki a strato, amikor hozzám került. A nyaki hangszedő házilag lett lecserélve egy Lollar pickupra, aminek a rögzítése nem lett az igazi, csúnyán nagy csavarokkal erősítették fel.

a koptatólap belső oldala

A Lollar név nem tudom, mennyire ismerős az olvasók számára. Jason Lollar elsősorban az általa készített hangszedők révén vált ismertté, de a hangszerészet más területein, így gitárok készítésében is abszolút otthon van. Eddig még mindenkit csak elismerően hallottam nyilatkozni a hangszedőiről, bár én ennél a hangszernél találkoztam velük első alkalommal. A hangszedő kinézete egyébként nem védjegy, ilyen alakú pickupot láthatunk a Gibson híres első ES150-es modelljén, amit Charlie Christian névre kereszteltek.

A Stratoból kiszedett Lollart kellett átszerelnem a Telecasterbe, ehhez pedig annak a koptatóját is át kellett alakítanom. A Stratocasterhez ezzel párhuzamosan kaptam egy nyers koptatólemezt (amiben még nem voltak kivágva a hangszedőknek szánt helyek), ezt alakítottam ki úgy, hogy HSS pickupbeosztáshoz jó legyen.

A Tele és új lakója, amihez bővíteni kellett a nyaki hangszedőgödrön.

Jolana Diamant fejtörés javítása pótlással

Ma újra az önjelölt és túlzott önbizalommal rendelkező kóklereket fogom éltetni. A sokféle elrontási módból, amit már eddig is bemutattam, talán a személyes "kedvencem", amikor látható, hogy az illető rengeteg munkát és időt ölt egy probléma megoldásába, mindezt azért, hogy a végeredmény egy tökéletesen használhatatlan hangszer legyen. Köszönjük meg nekik mindenkori fáradalmaikat. A gitár, ami áldozatul esett ebben az esetben egy Jolana Diamant, amit amúgy nagyon megszerettem, mert normális állapotban egy igen jó hangú és kényelmes hangszer.

Amikor hozzám került, a gazdája elmondta, hogy egy furcsa repedésre lett figyelmes a nyak és a fej találkozásánál, ami a pálca feszítésével csak egyre nagyobb lett. Márpedig sajnos a bundok és a fogólap olyan állapotban volt, hogy jócskán kellett volna még feszíteni a pálcán. Végül aztán amellett döntöttünk, hogy egy újrabundozás is szükséges lesz, de erről még később.

A pálcatakaró műanyaglemezt levéve a következő látvány tárult a szemem elé:

nem találtam szavakat

és a kívülről látható repedés

Szerszám XIV. - Nyakprofil másoló

Tegyük fel, hogy gitárt szeretnénk készíttetni, és van egy hangszerünk, aminek olyan a nyaka, mintha pont a kezünkhöz találták volna ki. Hogy magyarázzuk el a hangszerkészítőnek elvárásainkat? Megadjuk a nyak vastagságát és szélességét különböző pontokon? Ez jó segítség, de mégsem szolgál információval arról, hogy milyen az íve a nyaknak. A most bemutatott szerszám a nyak profilját képes lemásolni, hogy aztán annak mintájára újabb darabokat készíthessünk. Létezik az eszköznek boltban kapható verziója is, jellemzően fémből, ami feltételezhetően könnyebben kezelhető, mint amit én csináltam, de ettől még az enyém is egy használható, és teljes mértékben otthon elkészíthető konstrukció

Hozzávalók:

• valamilyen keményfa
• faragasztó, szalagfűrész, csiszolópapír

Nem valami anyagigényes dologról van szó, viszont nem árt, ha minél pontosabbak vagyunk. Az elkészítését és a használatát képek segítségével könnyebb megérteni.

Először ugyanolyan vastag és széles pálcikákat vágtam jávorból. Hogy mennyire van szükség, azt a mintázandó nyak szélessége határozza meg. Egyébként ha valakinek nem lenne szalagfűrésze, ugyanez akár szögletes fogpiszkálókkal is megoldható.

két külső fadarabbal rögzítjük a pálcikákat. A külső fadarabokba bevágunk valamelyest, hogy a hasábok helyét meghatározzuk, de nem úgy hogy lötyögjenek. A külső két fadarabot a végein összeragasztjuk, úgy, hogy kis mértékben feszüljenek. A ragasztó elég erős, hogy egyben tartsa a szerkezetet, a feszességtől pedig nem fognak kihullani a pálcikák.

Musima 1655 HV, Arkady Severny egyik volt hangszerének felújítása

A mai hangszer egy szép kelet-német gyártmányú Musima vékonytestű jazzgitár, amit kissé viharvert állapotából javítottam fel. Magával a zeneszerszámmal mindjárt foglalkozom még eleget, de érdemes tenni egy kitérőt a hangszer korábbi tulajdonosára is, aki mondhatni az első híres zenész, akinek hangszere hozzám kerül. Nem biztos, hogy sokaknak cseng ismerősen Arkady Severny neve, pedig ismert orosz zenész volt, vagy 80 lemezfelvétele készült. Sokan kedvelik jazzes bárkocsmazenés muzsikáját, aminek érdekessége, hogy a '60-as, '70-es évek Szovjetuniójában jócskán szólaltatott meg rendszerellenes dalszövegeket is. Az álnéven tevékenykedő gitáros-énekes az internet ingyenes enciklopédiájának tanúsága szerint ugyan nem nőtt fel rossz körülmények között, mégis ő lett az akkori börtöndalok egyik legismertebb megszólaltatója. Mivel munkássága nem volt hatóságilag elfogadott, az underground egyik legkomolyabb alakítójává vált, neki köszönhető részben az orosz és nemzetközileg ismert börtöndalok szerves összefonódása az akkori szovjetunióbeli földalatti zenei mozgalmakkal. Szerintem nem mindennapi módon, egyszerre színészként és zenészként alkotott, ráadásul egy olyan közegben, ami közel sem mondható támogatónak az ilyen próbálkozások irányában. Emlékére álljon itt egy dala Odesszáról:

És most foglalkozzunk a gitárral, mert az is érdekes azért. A főbb problémák a húrok húzása miatt meggyengült felsőtőke, illetve a mellette lévő szegélyek felválása voltak. Emellett az elektronikát kellett újraalkotni, valamint a kisebb alkatrészeket megtisztítani, és újból használhatóvá tenni (elgörbült kulcsfejek, nem teljesen illeszkedő híd, hiányzó csatlakozó, stb).

A nyaktő melletti szegélyfelválás

hiányzó csatlakozó, amit viszont már nem az eredeti, soklábas (DIN) megoldásra, hanem jack aljzatra cseréltünk.

Seagull akusztikus gitár koptató

Emlékeztek Zsombor vendégbejegyzésére az intarziás koptatóról? Nagyjából azzal egy időben futott be hozzám egy hangszer, aminél aztán szintén koptatókészítés lett a dolgok vége. Ilyen figuratív koptatót még nem csináltam, így most ez újdonság lesz, bár az is igaz, hogy aki kedvelte a fészbúk oldalam, az borítóként már láthatta a koncepció egy részét.

A hangszer gazdája vásárolt egy szép hangú Seagull akusztikus gitárt, aminek az az egy szépséghibája volt, hogy a koptatóját bestiális módon eltávolították, legalábbis más épelméjű magyarázat nem jut eszembe. A tömör cédrus fedlap persze szintén részben követte a koptatót, úgyhogy csinos, szabálytalan seb éktelenkedett a gitáron, amikor hozzám került, illetve képeket kaptam róla. Kérte, hogy csináljak rá valamilyen koptatót, valamit, ami elfedi a felszakadást, véd és egyben még mutatós is. Így először kép alapján egy akusztikus gitár körvonalára kezdtem el tervezni a lehetséges koptatókat, nézzétek mire jutottam.

ez a kép időrendileg későbbi, mert a tervezéskor még nem volt nálam a hangszer, de kell ide ez a kép, hogy lássátok, mivel álltam szemben...

Szüleim házában a tervezés közben, és a lehetséges koptatóformák

első számú terv - az amőba

kettes számú terv - a kacsos

hármas számú terv - a nyújtott

Aztán már tökre nem volt ötletem, ezért hagytam elgurulni a gyógyszert, és terveztem egy madaras koptatót, ha már a gitár márkája magyarul sirályt jelent...

Persze mondanom sem kell, hogy a hangszer gazdájának a fentiek közül legjobban a madaras tetszett, így még némi átalakítás és megbeszélés után bele is vágtam a projektbe. Tulajdonképpen persze újra kellett tervezni a koptatót életnagyságban a gitárra, de ez érdekes munka volt, egyszerre törekvés a praktikusra (hogy takarjon), és a szépre, hogy mutatós legyen. Készítettem egy verziót, aztán azt még egyszer módosítottuk, és végül a harmadik minta lett a végleges. Az anyagválasztás sem volt persze egyszerű, olyat kellett találni, ami elüt a tetőtől, de mégsem túlságosan. Végül három furnérból dió-jávor-dió rétegekből lapoltam az alapanyagot, ami nagyon szépen passzol egyébként a hangszer kávájához.

Az első prototípus a hangszeren, sirályosabb csőrrel

kisterv, első terv és készül a harmadik

végül egy kevésbé sirályos, hosszabb testű madár lett a megfejtés, és plusz egy szereplő is képbe került, a hal

a hal és a veszélyes csőr, végül a hal oldaluszonya nem lett elkészítve

az alapanyag és a sablonok

furnér lapoláshoz felkészülni

ragasztás

Közben a csúnya felszakadással is kezdeni kellett valamit. Kicsiszolni nem tudtam, mert ahhoz mély volt. Így nem hagyhattam, mert akkor, ha ráragasztottam volna a koptatót, középen zörgött volna, vagy ha rendesen odaragad, akkor meg hepehupás lesz

végül sok gondolkodás után az üvegszálas autós kikenő műgyantára esett a választásom, mint szint-kiegyenlítőre. Erre persze fel lehet jajdulni, de valójában a legnagyobb felületen csak körülbelül pár tized mm vastag a réteg, és csak a mélyebb lyukakat tölti ki a gyanta. - akusztaikai hatására pedig eddig nem volt panaszom

Közben a sablonok felrajzolva

műgyanta pakolás

és aztán ledolgozás

maszkolás nélkül - citlingelés

lecsiszolva

Miután a sérülés "retusálása" megtörtént, és összelapoltam faragasztóval a furnér-rétegeket, következhetett a forma kialakítása. Először lombfűrésszl kinagyoltam a lemezből az alakot, majd csiszolással, reszeléssel tökéletesítettem. A minimális intarziázás ezután következett, majd azt követte a finomcsiszolás, és olajozás.Végül pedig természetesen a felragasztás. 

lombfűrészelt halacska

mije van a halnak? ...

szeemeee :)

És mije van a sirálynak? na, jó hagyjuk...

a madár szorítóval szemez

natúr hal

a kétoldalú ragasztó

persze a felesleges levágom

éés tádá! Az e húrt később nem felejtettem el visszatenni

Jöjjenek a különböző perspektívák

olajos hal

Teljesen világos, hogy ez most csak és kizárólag esztétikai tuning volt. Mondhatnánk, hogy biztos rontja a hangját, stb, de én nem figyeltem meg hallható változást. Ez a hangszer még így sérülten is egy nagyon jó darab, és ezzel a koptatóval még szép is, és talán egy kicsit különleges. Ha fontos az embernek a hangszere, akkor néha ilyen dolgokkal is foglalkozik. Najó, csak vicceltem, rengeteg ember nagyjából csak ezzel foglalkozik :) Itt viszont egy jó hangszerről, és jó vásárról volt szó, és csak dicsérhető, hogy a gitár gazdája elgondolkodott azon, hogy lehetne azt a ronda kiszakadást eltakarni.