A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felsőnyereg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felsőnyereg. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 14., kedd

Orfeus Alfabet összerakás

Hát ez a bejegyzés sem mai képekből készül, de sebaj. Nem sok információt találni az interneten erről a modellről. Egy gyűjtő barátomtól hallottak alapján én Alfabetként ismerem, és így is lehet a legtöbb képet találni róla a keresőkben. Az Orfeusok Bulgáriában készültek, még a Szovjetunió idején, de nem csak a keleti blokkban terjedtek el, jutott belőlük az USA-ba is, hiszen az Orpheus név variáció exportra készült, ez a felirat olvasható a hangszedőkben lévő cetliken pl., de voltak olyan modellek, ahol a fejen is ez szerepelt. Ugyanakkor az államokban eladott Orpheusok nem mind bolgár hangszerek voltak, a japánok is gyártottak oda ilyen néven gitárokat, basszusokat. Az Alfabet egy igazán drabális jószág, én ezen a példányon a szerelékek cseréjét és javítását végeztem el, illetve természetesen be is állítottam. A testbe nem tudok betekintést nyújtani, de itt egy oldal, ahol oda is be tudtok nézni.


Így érkezett, meglehetősen hiányosan.

2018. november 13., kedd

Washburn Taurus átalakítások

Utoljára ezen a felületen januárban hallhattatok felőlem. Ennek egyszerű oka, hogy rengeteg a megrendelés, és este, amikor leülök a számítógéphez, vagy a szövegszerkesztős munkánkkal kell foglalkoznom, vagy egyszerűen túl fáradt vagyok ahhoz, hogy írjak. Ehhez még hozzájön az is, hogy a kertes házzal bizony sok örömteli (vagy éppen utálatos) teendő is jár, és így a blogírás időlegesen kiszorult az életemből. Ettől függetlenül a képanyagok gyűlnek, és sok érdekes munka volt, amiről érdemes lenne szót ejteni, úgyhogy igyekszem pótolni a lemaradásokat. Lehet, hogy a jövőben nem leszek olyan bőbeszédű, mint korábban, de azért komolyabb frissítéseket is szeretnék majd néhány témában megejteni. Az ember mindig tanul valamit, biztos vagyok benne, hogy a régebbi cikkeimen már sok mindent változtatnék, ha újraírnám őket.

Most egy visszajáró Washburn Taurus átmenőnyakas basszusgitár javításait, átalakításait fogom bemutatni. Első találkozásunkkor újrabundoztam a hangszert, illetve az elektronikát hoztam rendbe. A bundozásról nincs sok képem, jöjjenek most ezek:

Washburn Taurus
Aa bundok eltávolítása és a pálca beállítása után a fogólap síkolása, pontos rádiuszra alakítása az első
bundozás, bundvég
Az új bundok rögzítése után először lecsípem a kilógó felesleget egy fogóval.
bundozás, bundvég
Majd lereszelem és csiszolom a bundvéget, hogy ne álljon ki.
bundozás, bundvég
Végül az éleket finoman lekerekítem, és egy biztonsági síkolás/profilozás után olajjal átkenem a fogólapot.

2017. szeptember 24., vasárnap

Washburn Raven felújítás

A Washburn Raven modellje nem hiszem, hogy sokaknak ismerős lenne, pedig egy szép, egyedi kinézetű hangszerről van szó. A keresőben sem lehet sok mindent találni róla, jóformán csak annyit, hogy a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején készültek, illetve, hogy a Wing széria belépő kategóriás hangszereként futottak. A fenti linken találtok még néhány információt. Felépítésükben és működésükben a hagyományos Les Paul mintát követik, két humbucker hangszedővel, kapcsolóval, két-két hangerő és tónus potméterrel. A test rendes sapelli mahagóni (mármint tényleg az, nem csak az adatlapon), egy meglehetős jávor toppal, a nyak szintén mahagóni.

Több apróság miatt került hozzám. Kapott új felsőnyerget, javítottam rajta repedést, komplett elektronikát és kulcsokat cseréltem, és persze a bundok rendbetétele után be is állítottam a hangszert. Ezekről a munkákról írok most röviden, képek kíséretében.

Az érkezési állapot, meglátszanak rajta az évek.
A kulcsok foghíjassá váltak, és ez a része amúgy sem volt erőssége a gitárnak, így megértek a cserére.
A hangszedő gödre már eredetileg sem lehetett túl tágas, de lehet, hogy az évek során a fa vetemedése is hozzájárult ahhoz, hogy a pickupkeretet megnyomta, majd el is törte a nyak. Lehet, hogy új korában még volt annyi rugalmasság a műanyagban, hogy csak elhajolt, de nem bírhatta sokáig.
A hangszedőkkel nem volt különösebb baj, de a gitár gazdája ezeket is cserélni szerette volna, így a kerettel együtt repültek ezek is egy zacskóba.

2016. április 25., hétfő

G&L JB 2 átalakítás

Egy G&L JB 2-es basszusgitárt volt szerencsém átalakítani. Leo Fender a neve után elnevezett cég elhagyása utáni márkájának hangszeréről van szó, ami megfelel annak a magas színvonalnak, amit a világhírű feltaláló szabott meg. Kőris test, juhar nyak, rózsafa fogólap. A felületkezelés vastag poliuretán vagy poliészter, de mivel az ilyen típusú hangszerek amúgy is ritkán készülnek vékony felületkezeléssel, ez nem meglepő. Egy felsőnyerget készítettem rá, megsíkoltam a bundokat, és a hangszer tulajdonosának kérésére egy gyári koptatót igazítottam olyanra, hogy jól álljon a hangszernek. Gyárilag koptató nélkül érkezik, ami a Jazzbass stílusához szokottaknál hiányérzetet okozhat, főleg hogy a test is homogén színvilágú. A hangszer gazdája jó érzékkel egy fehér gyöngyházas csillogású koptatót választott, ennek az íveit igazítottam olyanra, ahogy szerintem a testhez legjobban passzolt, és nem változtatta meg a hangszer jazzbass stílusát.

gyárilag így fest a G&L JB 2

2016. február 12., péntek

Samick basszusgitár teljes átalakítás

A most bemutatott hangszer tényleg teljes átalakításon esett át. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden nagyobb elemén változtattam: a testen, a nyakon, a fogólapon, a koptatón és az elektronikán is. Gazdájának megvolt a teljesen határozott elképzelése arról, mit szeretne, és én törekedtem ezeket pontosan megvalósítani. Nem tisztem megítélni, hogy milyenek a tőlem megrendelt átalakítások, de természetesen fel szoktam hívni a figyelmet a problémás-rizikós pontokra. Ebben az esetben útközben alakult egy-két dolog, de az alap elképzeléssel én is teljesen egyetértettem. Lássuk, mi történt:

így jött
ekkor nézett ki így utoljára
a fogólap korábban házilag lett bundnélkülivé alakítva, és a fogólapot műgyantával vonták be, ez is változott

2016. február 6., szombat

Squier Telecaster koptató fából

Ebben a bejegyzésben egy Squier Telecasteren végzett szépészeti változtatást mutatok be. A gitáron gyárilag egy fehér cabronita koptató volt, ezt szerette volna a gazdája egy fából készült zöld színű darabra cserélni. Emellett a felsőnyerget is cseréltem egy csontból készült darabra, és persze be is állítottam a hangszert. Nem fogok sokat szövegelni, mert ilyen jellegű munkákat már tárgyaltam máshol, inkább megmutatom képeken, hogy mi történt.

helyén az új felsőnyereg

Gyári koptatóval és Bigsbyvel. A híd különlegesnek mondható, mert a képen látható hídi hangszedőt magában foglaló lemezből a testbe egy fém persely nyúlik, amiben a híd áll két lábon, de olyan módon, hogy előre hátra el tud mozdulni, nyilván, hogy a tremolo használatakor ne súrlódjon a húr. Kinézete alapján inkább tune-o-maticnak tűnik, de a húrok magassága egyesével állítható.

2016. január 3., vasárnap

Basszusgitár nyak és test egymáshoz igazítás és trükkös bundozás

Nem mindig a praktikus indokok döntenek egy hangszer mellett. Erre a legjobb példa a mai bejegyzés, amiben egy Precision testet kellett összepárosítanom egy nem hozzá tartozó nyakkal. Az átalakítás mellett a személyes emlékeken kívül nem nagyon szólt más, főleg amiatt, mert a nyak eleve túl gyenge volt. Van pálca benne, de nem bír ellentartani rendesen a húrok húzásának. Felhívtam erre a körülményre a tulaj figyelmét, de azt kérte, tegyem meg, amit lehet, és ez a test ezzel a nyakkal alkosson hangszert. Elfogadtam a kihívást, és azt gondolom kis szerencsével sikerült is a legjobbat kihoznom belőle.

A nyak test összepárosítás tulajdonképpen a nyakpersely átalakításán múlott. Itt figyelembe kellett venni a persely mélységét, alsó lapjának dőlésszögét, a persely benyúlását, hogy a menzúra pont jól jöjjön ki a hídnál, illetve az oldalfalak állását, hogy a nyak pont a hangszer középtengelyén helyezkedjen el. A persely alapvetően nagy volt, így a szabályosítása után betéteket ragasztottam bele, és aztán martam az új nyak méretére.

a nyakpersely a betétek beragasztása előtt szabályosítva
az első, ütköző betét

2015. október 29., csütörtök

Jolana Alexandra II és Super III javítások, illetve óvatos összehasonlítás

Bár soha nem voltam tulajdonosa egy Jolana Alexandrának sem, mégis úgy alakult, hogy járt nálam a 2-es és a 3-as változat is, így mindkettőt be tudom most mutatni. Az összehasonlítás ennek ellenére nem lesz túl mélyre menő, mivel nem egyszerre volt nálam a két hangszer, több mint egy év telt el a két javítás között.

Az Alexandra II-kből (illetve akkor még csak simán a név, hiszen nem kellett megkülönböztetni a későbbi verziótól) 1964-ben (más források szerint '67-ben) készültek az első darabok, de a modell nem volt túl hosszú életű. A gitár mintája a Gibson ES 335 volt, amit olyan mesterien sikerült lemásolniuk (már ami a formát illeti), hogy a nagy testvér is hamarosan felfigyelt rájuk, és kötelezték őket, hogy változtassanak a körvonalon. A hangszer egyébként az ES-hez hasonlóan két hangszedővel dolgozik, de humbucker helyett egytekercsesekkel, és két négyállású kapcsoló segítségével sokféle hangzásra képes (pontosan nem emlékszem már, mik voltak a technikai megoldások, ha legközelebb jön Alexandra, rajzolok egy kapcsolási sémát, mert sehol a neten nem találok hozzá anyagot). A hozzám került darabon az alsó szarvon lévő kapcsot már egy Les Paul típusú három állásúra cseréltékocs gyárilag 3-állású (köszi a javítást!), ő felelt a pickupok váltásáért. Cserélt a híd is, ami, mint látni fogjátok rózsafa talpon nyugvó görgős tune-o-matic lett a korábbi Jolana híd helyett, ami a tremolo által keltett húrmozgást 'dülöngélő képességével' kompenzálta (erre még később visszatérek). A festés egy szép sunburst, a nálam járt darabon már némileg megviselt állapotban, de az a véleményem, hogy ez a fajta sérülés csak szebbé teszi a hangszert. A test rétegelt lemez, a fogólap ébenfa (ennek a későbbi szériával összehasonlításban van jelentősége), a hangszedők pedig kívülről a Tornadokon lévőkre hasonlítanak.

Az első Alexandrák után jöttek az Alexis elnevezésű basszusgitárok, aminek I-es verziójáról már itt a blogon is láthattatok bejegyzést. Az eredeti Alexandra mellett kihoztak XII néven egy tizenkét húros verziót is, amihez sajnos még nem volt szerencsém, de nagyon kíváncsi lennék rá.

A gibsonos incidens után az újabb Alexandrák (Super III) már nem csak más körvonallal, de más hangszedőkkel és anyagokkal is készültek. A pickupok a Rubinokon is látható típusúak lettek, és kettő helyett hármat szereltek a hangszerbe. Eggyel több lett a potméterek száma is, bár a két szarvon lévő forgókapcsolók megmaradtak. Megváltozott a koptató alakja is, valamint a fogólap anyaga, ami innentől a más későbbi Jolanakon is gyakran megfigyelhető gőzölt bükk. A sunburst színe is kicsit más lett, és természetesen a legfeltűnőbb változtatás az alaké, a két felső szarv már nem olyan ölelő forma, mint korábban. Ezen a hangszeren megmaradt az eredeti híd, amilyet már itt is láthattatok korábbi bejegyzésekben. Az oktávtisztaságot egy - a húrokkal párhuzamosan futó - csavarral lehet beállítani, ami egyben a húr felfekvési pontját is szolgáltatja, illetve az alkatrésznek még annyi a különlegessége, hogy, mint már fentebb említettem, nem teljesen mereven csatlakozik a hídtalphoz, hanem képes egy kis előre-hátra dőlésre, amivel csökkenti a tremolo által okozott elhangolódást.

Mindkét hangszeren kisebb javításokat végeztem, lakk és szegélyfixálást, kisebb repedéseket javítottam, az elektronikát néztem át, és persze beállítottam a hangszert. A régebbi modellen a fémalkatrészeket is kifényesítettem.

Jolana Alexandra II szétszedődve
A nyak. Az Alexises bejegyzésből ismerős lehet, de itt sokkal szebben megmaradt a fejmatrica

2015. április 25., szombat

Bendzsó + mandolin = banjolin

Már régen volt a blogon mandolin, úgyhogy itt az ideje egy újabbnak. A bemutatott hangszeren nem végeztem túlságosan komoly javítást, kulcsfejcsere, a bundok rendbetétele, valamint egy új híd volt minden, amit csináltam rajta. Maga a mandolin viszont érdekes abból a szempontból, hogy ugyan hangolásában az említett hangszerhez hasonlatos (négy húrpár, g, d, a, e hangolás), a test viszont bendzsó rendszerű, egy fa kávára feszülő bőr a rezonáns, és a bendzsóknál megszokott feszítőgyűrűvel lehet állítani a feszességét. Egyébként ilyen típusú kis hangszer elég gyakran előfordul, én most elneveztem banjolinnak (a nevet gondolom nem én találtam ki, de nem tudom hirtelen, hogy honnan vehettem.) Amikor megérkezett, elég piszkos volt a jószág, úgyhogy először a tisztogatással kezdtem.

banjolin
a két hiányzó kulcsfej, és ha jól emlékszem, egy új felsőnyereg is készült hozzá

2015. január 28., szerda

Javított hangszerek a teljesség igénye nélkül III.

Az összegyűjtött kisebb javítások újabb felvonásában próbálok kissé bővebben beszámolni a hangszereken végzett munkákról, ugyanis ez volt a kérés előző alkalommal. Ezért, amennyire emlékeim engedik, leírom, mit követtem el egy-egy esetben. Azóta már egy negyedik csomagra való anyag is összegyűlt, de egyelőre örülök, hogy ezt meg tudom írni. Leírások a képek alatt.

Cort acoustic guitar bridge
Ez egy Cort akusztikus gitár, amin rejtélyes zörgés volt tapasztalható bizonyos megszólaltatott hangmagasságokban
loose Cort acoustic guitar bridge
Egyrészt a híd volt részben felválva, de valószínűleg nem ez felelt elsősorban a kellemetlen zörgésekért. A hangszerben egy-két borda is felvált, illetve az aktív elektronika elemtartó doboza is laza volt, így bezöröghetett.
elég érdekes hídragasztás, némileg megkarcolt lakkfelületre. Ezt mindenképp jobb volt kijavítani már csak a jobb rezgésátvitel miatt is.

2014. május 15., csütörtök

Oktávmandolin balkezessé alakítás

Egy újabb rövid bejegyzés - szösszenet -  következik, ezúttal a balkezessé alakításról. Könnyű dolga van a jobbkezes zenésznek általában, mert a legtöbb modell eleve erre az irányultságra jelenik meg, és ha szerencsés az ember, akkor talál belőle balkezes változatot is. Ha nem, akkor meg be kell érnie azzal, ami van, esetleg egyes hangszereknél meg lehet próbálkozni az átalakítással. Ha eltekintünk az extrémebb megoldásoktól, ehhez az átalakításhoz nem hátrány, ha a hangszer teste szimmetrikus, és mozgatható/állítható a hídja. A speciális bundozások, mint a legyező-bundozás vagy a kompenzált, eleve kizárják a variálást, de a többség nem ilyen. A most bemutatott hangszer egy oktáv-mandolin, aminél abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a test teljesen szimmetrikus körte, vagy csepp formájú, illetve mozgatható hídja van.

Ahhoz, hogy a hangszeren megcseréljük a húrok sorrendjét, le kell cserélnünk, vagy át kell alakítanunk a felsőnyerget, illetve a hidat is. Ennek okai az eltérő húrvastagságokban, illetve az ebből fakadó különböző kompenzálási tényezőkben keresendők. Mint már azt többször tárgyaltam más bejegyzésekben, vastagabb húroknál annak érdekében, hogy az alaphang oktávja tényleg a 12. bundnál szólaljon meg, a hídi felfekvési pontot hátrébb kell húzni az elméleti menzúrahosszhoz képest, különben a hangszer felé fog intonálni a kívánt hangnak. A küldetés végrehajtása képekben:

először kitömítettem a felsőnyereg vájatait
csontpor és pillanatragasztó, egy hatásos keverék.

2014. május 10., szombat

Vincenzo Miroglio & Figli gitár felújítás

Újabb nagyobb javítás következik. Egy régi olasz, pontosabban Szicíliából, Catania városából származó kis utazógitár felújítása következik. Aranyos kis hangszer tömör fenyő rezonánssal, és egy sajnálatos módon nagyon durván meggörbült nyakkal. Igazából komolyabb külsérelmi nyom nem volt rajta az állandó használat helyein kívül. Ami érdekesség még, hogy ez a hangszer nagy valószínűvéggel megjárta a '69-es woodstock fesztivált, akkori tulajdonosa épp azért vásárolta, hogy nehogy hangszer nélkül kelljen mennie a nagy alkalomra :) Szóval simán elképzelhető, hogy számtalan hippikéz is hozzájárult a tetőn látható kopások létrejöttéhez. Igazi világutazó hangszerről van tehát szó. A kinézetéhez nem is nyúltam, mert úgy ítéltem meg, ennél jobban nem tudna kinézni. Szerencsére a jelenlegi tulajdonosa sem ragaszkodott az esztétikai felújításhoz, csak szerette volna eredeti rendeltetése szerint használni. Így nézett ki, amikor megérkezett:

a legnagyobb kihívás hangszerek felülről fotózásánál: ne látsszon a lábam - megbukott
hát mindenesetre azt nem lehet mondani, hogy vitrinben csücsült volna...

2014. március 21., péntek

Csont felsőnyereg készítés

Tudom, hogy már írtam erről a témáról, de akkor egy speciális felsőnyeregről volt szó, és nem úgy általában. Úgyhogy ideje pótolnom ezt a hiányosságot. Érdekes, hogy a boltokban meglehetősen drágán lehet csak hozzájutni egy-egy felső- vagy alsónyereg alapanyagához. Ja, előbb egy kis kitérő: én ugyan felsőnyeregnek hívom ezt az alkatrészt, de van egy pár elnevezés rá. Sokan szemöldöknek hívják, ami az elhelyezkedéséből adódóan elég kézenfekvő. Csontnak is hívják annak nyomán, hogy tradicionálisan a gitárokon ebből az anyagból készül. Hallottam már a fésű elnevezést is, ami pedig az alakra utal. Nos, igazából bármelyik érthető, és nem hiszem, hogy lenne indok valamelyiket előnyben részesíteni. Talán ezért is elterjedt több változat (egyébként ezen kívül rengeteg ilyen alkatrész van, lehet, hogy majd csinálok egy ilyen posztot is, hm hangszeretimológia - na jó...) (na miközben írok, beteszek pár képet, hogy ne legyen akkora blokk szöveg itt az elején)

csont alapanyag (erről majd mindjárt a szövegben) és a hangszer eredeti, műanyag szemöldöke

A legtöbb hangszeren persze nem csont ez az alkatrész, hanem különböző műanyagok. Erre a célra a legjobb talán a szinte üvegszerű tulajdonságokkal rendelkező plasztik, ugyanis a puha, melegre olvadó (termoplaszt) anyagok beállítása is problémás, és szerintem a hangvezető képessége sem valami nagy szám (bár, hogy ez mennyire fontos, arról meglehetősen megoszlanak a vélemények) Akusztikailag fogalmam sincs, hogy mi a jó a hangszer számára a felső nyereg szempontjából... A helyzet az, hogy nem is nagyon lehet általános következtetést levonni. Vannak olyan gitárok, ahol a nyak felépítése/anyaga miatt úgymond parazita rezgéseket produkál, ami energiát von el a húroktól - ergo rövidíti a lecsengési időt, illetve talán torzíthatja is a rezgésképet. Az, hogy ez milyen frekvenciákon jelentkezik, emberi ésszel szerintem kiszámíthatatlan, csinálsz egy hangszert, és majd meglátod, mi rossz benne. Ez a (is) szép a hangszer-készítésben: sosem lehetsz 100%-ig biztos benne, hogy amit kitaláltál, pontosan hogy fog működni. Talán ha egy szuperszámítógép építene gitárt, úgy, hogy minden atomnak ismerné benne a mozgását, akkor. - talán. Mert az atomok is biztos megviccelnék... Na vissza a témához.

2012. június 19., kedd

Jolana Alexis I rendbehozatal középeurópa hangulatban

Én világéletembe szerettem a Jolankákat, legelső gitáromként sokáig szemeztem egy Irisszel, de aztán végül egy Kansas márkájú Stratocaster kópiát vásároltam tizennégyezer forintért, amit egy idő után nagyon gagyinak éreztem, ezért vettem helyette egy kínai Squiert, ami tényleg gagyi volt, aztán attól sikerült megszabadulnom, és összekuporgattam a pénzt egy Cortra, amit imádtam, de ellopták, végül pedig egy tehetségkutató nyereményeként sikerült hozzájutnom egy nagyon korrekt Schecter Telecaster kópiához, viszont vicces, hogy amikor hosszú kölcsönkörútjáról a Kansas viszatért hozzám, és rendbehoztam, rájöttem, hogy egyszerűen fantasztikusan jól szól, most az öcsém használja, és ő is nagyon elégedett vele, igazi öreg amerikai Stratocaster hangja van... Ennyit újfent a drága hangszerekről, és elnézést a kis kitérőért. Amúgy van még egy dolog, amiért nagyon szeretem a Jolanakat, ez később fog kiderülni, de remélem hamarosan :)

Namost, a hangszer ami az enyém lett valamilyen oknál fogva, szokás szerint meglehetősen ramaty állapotban volt, az elején nem is voltam biztos benne, hogy Jolana, de aztán egy nagyon jó weboldal segítségével minden kétséget sikerült kizárnom, nem mellesleg a típusnév vízjelnek tűnő maradványait is megtaláltam később a testen. Az oldalt, amit mindjárt belinkelek, amúgy melegen ajánlok mindenkinek, akinek valamilyen közép-kelet európai hangszer beazonosításával vannak gondjai.


És akkor mostmár jöjjön maga az Alexis I-es, és hogy hogyan lett megint hangszer a romhalmazból.

Hát nem mondhatnám éppen, hogy a sors kegyes volt ehhez a hangszerhez, de legalább komolyabb törések nem voltak rajta.
Fogalmam sincs, hol tárolhatták, de így legalább jó alanyt nyújt ahhoz, hogy olyan legyen ez a bejegyzés, mint az autómosóreklámok, ahol eleve lekenik valami szutyokkal az autót, aztán megmutatják, milyen csodára képes az autómosó, amihez a szutykot kifejlesztették :) Na ez most abban különbözik, hogy ezt a szutykot nehéz volt leszedni. Tetszik viszont ez a szó: szutyok.
A fej, ami alapján először sikerült beazonosítani a gitárt, miután lekapartam annyira a piszkot a feliratról, hogy látni lehessen
Ez maradt a feliratból
És íme a probléma, ami miatt sokat kell dolgozni ezzel a hangszerrel. A fogólap szegélye egy jó darabon letört, és ezt csak új szegéllyel és bundozással lehet kijavítani.
A másik nagy probléma az volt, hogy sok helyen felvált a festékréteg, viszont szerettem volna minél jobban megőrizni a hangszert eredeti állapotában, majd kiderül mit csináltam.


És itt a típusjelzés maradványa, amit már csak azután vettem észre, hogy sikerült beazonosítani a basszusgitárt, viszont Indiana Joneshoz illő lelkesedéssel sikerült felfedeznem a titkot
Sajnos volt egy pár hely, ahol már véglegesen elbúcsúzott a festék, ezekkel a helyekkel is kellett kezdeni valamit. A kép jobb alsó sarkában látható hangszedő amúgy kinézetre nem tűnik valami nagy cuccnak, de ... DE ... hát szóval én meglepődtem amikor megszólalt...

Egyszerre álltam neki a test és a nyak javításának, és a következőket csináltam. A testen ugye voltak a festékfelválások, meg a szegély sem volt éppen a legjobb állapotban, de szerencsére nem hiányoztak belőle darabok, ezért úgy döntöttem, nem cserélem le, csak megerősítem, így is növelve az eredetiségérzést. Először is leszedegettem a felpöndörödött lakkdarabokat a szegélyről, majd az egészet többször lekentem híg ragasztóval, ami befolyt a repedésekbe, és megszilárdította az anyagot, így nem áll fönn tovább annak a veszélye, hogy a szegély egy darabja ledobja magát. Ráadásul igazán oldszkúl hangulata is van a töredezett kinézet miatt. A testen mindenfelé található festékfelválásokat úgy oldottam meg, hogy a felkunkorodott rész alá egy kis csepp pillanatragasztót küldtem, majd rányomtam a festékréteget, végeredményben egyáltalán nem maradtak "veszélyes" részek. Ahol már menthetetlen volt a dolog, azaz azokon a helyeken, ahol már konkrétan hiányzott a ragasztó, fekete festékkel pótoltam a színt, ennél többet az egész hangszer újrafestése nélkül nem tehettem.

Először megtisztogattam a testet, ez is elég sokat dobott a helyzeten...
Ame a félig levált lakkréteg a szegélyen
Aminek sajna búcsút kellett mondani, mert simán letöredezett a nagyja, akár érintésre
Végül ilyen lett híg ragasztóval való beeresztés után
Végig repedezett, de már nem fenyegeti az a veszély, hogy letörik.

És ilyen festékfelválások voltak mindenfelé a testen, amivel épp felfeszítem, az egy gombostű
És aztán pillanatragasztóval való visszahúzás után. Felpolírozással már nem is észrevehető

A nyakkal kapcsolatban, mint már említettem újraszegélyezés és bundozás volt terítéken. A régiek, - hogy a gyárban-e vagy utólag, nem tudom - úgy oldották meg a bundozást, hogy átvágták a szegélyt, és egészen a külső szélig kivezették a bundokat, ami elég szerencsétlen megoldás, így akár a szegélyt is elhagyhatták volna. Én úgy csináltam, hogy a bund lába ne látszódjon, mondjuk minden normális szegélyes fogólapon így van. Erre használhatunk egy speciális fogót, mint amilyen nekünk is van a műhelyben, ami egy mozdulattal ki tud metszeni egy darabot a bundlábból két éles pofájával. Vagy ha ilyennel nem rendelkezünk - erre nagyobb esélyt látok - csinálhatjuk ezt egy reszelővel is. Lényeg a lényeg, a bund lába kicsit rövidebb legyen, mint a neki vágott árok, így beleütés után sem fogja kinyomni a szegélyt. Igazából magával a szegélyfelrakással vesződtem a legtöbbet, mivel sehogy sem akarta megfogni a ragasztó, csak a folyékony pillanat-féle, de az sem tartott elég keményen. Persze azért, mert úgy gondoltam, először felragasztom a nyak alsó végén, aztán szépen behajlítom, és úgy a fogólap két oldalán ráragasztom. Na ez rossz stratégia volt. Egyből előre meg kell hajlítani, és egyből mindenhova ragasztani, ha úgy szeretnénk, mint én - azaz illesztések nélkül -; vagy pedig két darabból csinálni az egészet úgy, hogy a nyak alsó végének felületén érjenek össze. Nekem jobban tetszett az egybe-megoldás, bár gondolom ez a nehezebb is, de nem baj, megérte a fáradságot. Maga a bundozás már rutin volt, utána síkolás, profilozás.

Kibundozás után, az érintők szinte kiestek a fogólapból egy kis melegítéssel, mivel nem volt fogazott lábuk
Aztán eltávolítottam a szegély maradványait

Az a fehér lesz az új szegély. Jó öreg műanyag.
Ha illesztés nélkül akarjuk csinálni, akkor ildomos a közepéről kezdeni, az a vonal ott nem az anyag vége, csak egy késkarcolás
És az első elvetélt próbálkozás: Hiába szorítottam, vártam eleget, amint tovább léptem a maradék szegéllyel, lepattant a vége.
Így aztán hagytam a fenébe az alsó végét a nyaknak, és beragasztóztam a fogólap oldalát (persze azért a nyak végét is), és eleve az oldalakon szorítottam úgy, hogy az alsó végen feszes maradjon a szegély. Ezek a nagy csipeszek baromira jól jöttek.
Nem mellesleg nagyon viccesen néz ki így a nyak
Az alagút egy másik világba vezet
Ahogy belépünk, már nincs visszaút!
És ez most úgymond "spoiler", mert két későbbi bejegyzés tárgya fekszik a Jolana nyak mellett, amik viszont még nem lettek teljesen készek. huúúú
És még nagyobb Spoiler, de hogy a figyelmet eltereljem, elárulom, hogy a bal felső sarokban látszó gitár eladó, de felesleges többet megnézni belőle, mert egy kaki, úgyhogy ne is vegye meg senki :)
Szép szutykos lett a szegély, nem is volt egyszerű eltávolítani, mivel ha elkezdtem megcsiszolni a műanyagot, az egy idő után túlságosan felmelegedett és nyúlni kezdett. Na az nem jó, mert akkor minden piszok mélyen belemegy. Szépen egy-két húzásonként lehet csak csiszolni
De azért egyszerűbb, ha a felesleg nagyját gyaluljuk, illetve citlingeljük.
A tapétázókés-pengét, vagy a jól megfent vésőt is kitünően lehet citlingként alkalmazni, az anyagra majdnem merőlegesen tartva élével végighúzzuk, így szép egyenletesen jönnek le a rétegek.
Aztán ha elégedettek vagyunk, jöhet a bundozás előkészítése, a fogólap síkolása és rádiuszolása, jelen helyzetben amennyire csak lehet keveset veszünk el az anyagból, és nem is kell túlzottan kifinomítani, úgy 220-ig, bundozás során még úgyis összekarcoljuk.
Jöhetnek a bundok
És jönnek is, itt még ráhagyással, visszavágatlan lábbal
Itt meg készül az új hájtek bundbeütőfám, amit heteken keresztül terveztem titkos laboratóriumomban. na persze
És a mi kell a bundok beütéséhez: kalapács - no comment, pillanatragasztó - a bund alá, hogy ottmaradjon, beütőfa - hogy ne deformáljuk el a bund profilját a kalapáccsal, rongy - na ez a legtalányosabb (letörölni a pillanatragasztó-felesleget), a jobbra fennt látható kis pengével meg a vájatokat tisztítottam ki.
És itt gyönyörűen látszik, mit is értek a bundláb visszavágása alatt. A lényeg, hogy ne érjen ki a szegélyhez, és ne nyomja ki azt. Felette baljósan lebeg Damoklész ... akarom mondani a bundbeütőfa
Beütögettem, jólvan
Aztán levágtam csípőfogóval a kilógó végeket, és lereszeltem-csiszoltam a maradékot.
A bundok végeit lekerekítettem, sarkukat lereszeltem, tetejüket megsíkoltam aztán megprofiloztam, aztán megacélgyapotoztam, aztán megpolíroztam, aztán megolajoztam, aztán meg...tam.
Aztán megfotóztam kevésbé idióta ellenfényben

Na mostmár tulajdonképpen mindennel megvoltam, de persze nem. Még hátravolt az elektronika javítása, mivel kipróbáltam erősítővel, és a benne lévő potikkal csak annyit tudtam elérni, hogy egy titkos kombinációban valamilyen hangot adjon ki, egyéb tónus és hangerőállítási sajátosságokat nélkülözött a felépítmény. Úgyhogy inkább új alkatrészeket vettem, és szereltem be, és nem bántam meg. Lehet, hogy kicsit zavaró, hogy mindenhez egyszínű kábelt használtam, de ez van... Na meg majd elfelejtettem, közben még jó munkásember módjára kifényesítgettem a fémalkatrészeket.

A fémalkatrészek, és a rettentően visszataszító szagú fémszidol, amivel nagyon jól lehet fényesíteni, csak bírj a közelében megmaradni.
Így volt
Ilyen lett, ráadásul kétszerannyi. Sajnos a rozsda (oxidáció) foltokat nem lehet vele eltávolítani, csak kifakítani, de az is valami.


Ilyen a híd szétszedve, elég masszív szerkezet, és nem is rossz.
Aztán kifényesítve. Sajnos sok helyen rozsdás volt, úgyhogy nem igazán áttörő az eredmény...
És akkor az elektronika

Itt van a két (biztosan nem eredeti) széf kombinációs zárat megszégyenítő hatékonysággal működő poti. Ha pont eltalálod a "kódot" hallhatsz valami zörgést
Az egyik potmétersapka ráadásul pillanatragasztóval volt visszaragasztva, ami a leszereléskor egy teljesen gyengéd mozdulatra is egyszerűen letört... A másik góliát méretű csavargatóról nem is beszélek, az oroszok jutottak eszembe
A régi jack-aljzat. Ezt amúgy nem cseréltem le, csak kicsit felfrissítettem az érintkező felületeket, meg más megoldást találtam a földelésre. Ugyanis a képen látható rézdrót a testen kívülről volt elvezetve a húrtartóig, hogy azzal létrehozza a szükséges földelést, mondanom sem kell, nem épp a legkifinomultabb módon. És talán azt sem kell mondanom, hogy kis híján megőszültem, mire sikerült a megfelelő vezetéket a helyére - az alsó tőkén keresztül fúrt lukba - illesztenem.
Ezek pedig már az új potméterek, két 500 kohm-os darab, a tónus egy 22 nanofarad kondenzátorral a magas frekvenciák vágására.
Nem egy nagy történet, de az igazi móka akkor kezdődött, amikor belülről be kellett játszani mindent a helyére...
A jack-aljzatot először egy ilyen célokra kitalált szerszámmal próbáltam a helyére húzni
Amúgy például apró dolgok résekből való kiszedésére ideális, de ide nem volt elég erős...
Úgyhogy egy sokkal hagyományosabb módszerrel próbálkoztam, magával egy jack kábellel.
Ez egyszerű, de nagyszerű megoldásnak bizonyult, legalábbis sikerült vele jobb belátásra bírni az aljzatot, vagy húsz perc és némi hajtépés után.
Mire a potmétereket és a földelést bejátszottam a helyére, már síkideg voltam, ezért erről inkább nem is csináltam képeket, íme a rendezett végeredmény. A potikon azért nincs még sapka, mert a gazdája nem döntötte még el, mit szeretne.

Amikor már tényleg azt hittem, hogy na most készen van a hangszer, persze rá kellett jönnöm, hogy ez még mindig hiú ábránd, ugyanis nem volt szívem visszatenni rá a régi alumínium felsőnyerget, ami ráadásul úgy volt kireszelve, mintha balkezeshez készült volna. Ehelyett inkább csináltam ébenből egy újat, és akkor itt most nekem is lesz nyeregkészítésről egy pár kép. Én nem tudtam lemásolni az eredetit, mivel azért kellet új, mert az béna volt, úgyhogy a húrbeosztást szemre meg vonalzóval csináltam.

Először kinagyolok egy darabot most épp ébenből, de akár csontból, vagy más keményfából is, basszusgitároknál sokszor rézből.
Három fő mérete van a felső nyeregnek, a hosszúsága, a magassága, és a szélessége, bármilyen meglepő. Ezek közül az elsőt meg az utolsót a nyak kialakítása, vagyis a felsőnyeregnek hagyott hely/árok határozza meg, a középső pedig a bundok magasságának, és a húrok vastagságának függvénye, illetve egyéni ízlés dolga.
Ezen kívül, hogy milyen alakú a nyereg, csak a készítőjén múlik.
Én például nem nagyon szoktam éleket meghagyni, de most megtetszett ez a szögben letört sarok.
Aztán ha már az alakkal elégedettek vagyunk, jöhet a húrok beosztása és a vezetőárkok kireszelgetése. Ez az elején gyorsan megy, aztán ahogy a végleges mélységhez közelítünk, egyre óvatosabban kell csinálnunk a dolgokat, nehogy túl mélyre vágjunk.

Az ében nagyon hálás anyag, akárcsak a csont, a műanyag viszont halál... Ahogy csiszolod, reszeled, megolvad és elkezd ragadni, fú, most meg is éreztem a szagát, pedig már nem vagyok a műhelyben...

Aztán végül be lehet ragasztani a helyére (nem mintállat, csak épphogy), és le lehet kenni olajjal, hogy szépen kijöjjenek majd a színek.

Na amikor idáig értem, már tényleg teljesen biztos voltam benne, hogy mostmár csak fel kell húrozni a hangszert, és beállítani a húrmagasságot meg az oktávot, ó, de nem, még megfeledkeztem az oldalpozíciójelölőkről!...

Műanyagba még nem csináltam ilyet, látható, hogy a fúrástól kicsit meg is olvadt, de nem vészesen.
A legutóbbi fehér oldaljelölők helyett most fekete a divat
És tádám, már kész is
Még nincs olyan vintage hangulata, mint a régi szegélynek, de ez majd idővel kialakul

És akkor most, hogy már végérvényesen tutira mindennel kész voltam, be is állítottam mindent, aztán kerítettem egy erősítőt, és nagyon meglepődtem, mert az elvárásaimhoz képest hihetetlen erőteljes basszushang jött elő Jolánkából, egy fél órán keresztül nem is tudtam letenni, aztán tanulótársam nyüstölte egy jó darabig. Csináltam egy videót is a hangjáról, és fel is teszem ide, de el kell mondanom, hogy egyáltalán nem jön át rajta, hogy mennyire jó ez a hangszer... Arra tudok tippelni, hogy a fényképezőgépem mikrofonja kevés ehhez... Az a szerény hangszedő, ami nem is szúr szemet senkinek, annyira középszerű középeurópai kis készítmény, csodás hangokra képes, öröm lesz ezzel a hangszerrel játszani annak, akihez kerül. Akkor most már csak képek meg a videó. Ja és az utóbbival kapcsolatban a másik lényeget kihagytam... Borzasztó béna vagyok basszusgitáron... egyelőre :)

Csodás csendélet. Mindig a bejegyzés megírásakor csodálkozom rá, hogy mi minden hülyeséget sikerül összefotóznom a hangszerekkel együtt.
Felsőnyereg szolgálatba





Ez pedig a javítási szignóm már egy ideje, ha ilyet láttok, akkor valami nagyobb dolgot műveltem azzal a hangszerrel :)