2016. május 14., szombat

Koboz teljes átalakítás, avagy a lozbakton

Talán az egyik legnagyobb munkám volt eddig az, amit ma fogok bemutatni. Egy koboz átalakításával bíztak meg a Sub Rosa régizenei együttes tagjai, amit nagy örömmel fogadtam. Nem kis kihívásnak ígérkezett, ugyanis a teljes nyakat cserélni kellett, és a rezonáns is jelentős változáson esett át. Itt most képekkel illusztrálva kísérhetitek végig a munkát, az egyszerűség kedvéért ezúttal időrendben haladva.

Magáról a hangszerről nem tudok sok mindent elmondani, mert semmilyen jelzést nem találtam benne vagy rajta, tipikus jegyeket pedig szintén nem nagyon leltem, hiszen a fejforma és a rozetta is elég elterjedt ebben az alakban. Aki nem ismeri a kobozt, annak elmondom, hogy egy nagyon egyedi hanggal rendelkező népzenei pengetős hangszerről van szó, amit általában négyszer két húrral szerelnek fel, de míg a hangszertest inkább a lantokéra hasonlít, a játékmód a gitáros akkordozásra emlékeztet. Szólóhangszerként nem nagyon használják, kíséretként viszont gyönyörű, öblös, összetéveszthetetlen hangja van. A nyaka kifejezetten rövid, és bundok nem találhatóak rajta, a fej pedig meredek szögben törik hátra. Mivel leginkább bélhúrokkal vagy nejlon gitárhúrokkal használják, az ujjbeggyel lefogott hangok nem szólalnak meg élesen, mint a bundozott hangszereknél, sokkal finomabb, nazálisabb hangja van.

Mint már említettem, a két fő feladat a nyak cseréje, és a rezonáns átalakítása volt. Az előbbi azért volt szükséges, hogy más menzúrával, illetve több húrral lehessen használni a hangszert, ami így már inkább a lantok felé közelít. Az utóbbi, vagyis a tető inkább csak esztétikai változáson esett át, új rozettát készítettem rá.

Mivel mind a nyakcseréhez, mind a rozettához hozzá kellett férnem a tető belső oldalához, elsőként felbontottam a hangszert.

így nézett ki érkezéskor
megszokott koboz ábrázata van, de már nem sokáig!

A védő műbőrréteget távolítottam el először
A felbontást a már szokásosnak mondható gőzöléses módszerrel végeztem, vagyis beüzemeltem az átalakított kávéfőzőt, Gőzös Gerdát, és a tető és káva közé forró gőzt juttattam, amitől a ragasztó elengedett. Először azonban egy gyalupenge segítségével eltávolítottam az eredeti koptatót, ami nemkívánatos alkatrésszé vált.

készülj koptató - mint látható, a rezonánst úgysem nagyon tudta megóvni az elhasználódástól, amivel amúgy semmi baj
alatta szép friss volt a fenyő
most már kezdődhetett a bontás
mindenekelőtt a tetőszegély szélének vonalában érdemes végigkarcolni a felületet, ezzel megakadályozhatjuk a nagyobb kiszakadásokat. A feladatra a legjobb egy szegélymetsző szerszám, mint amilyen ez is: link
Gőzös Gerda akcióban, és persze a tető finom felfeszítéséhez legalább egy bontókésre is szükség van
és feltárul a hangszer
Ami itt elsősorban érdekes, az a nyakrögzítés módja. Mint oly sok más társának, ennek a koboznak sincs különálló felsőtőkéje, hanem a kávalemezek közvetlenül a nyaktőre vannak enyvezve. A fehér textilcsíkok a kávalemezek ragasztásainak megerősítését szolgálják
látható, hogy a nyak ugyanabból a darab jávorból folytatódik, ami belóg a testbe
Az új nyak alapanyagául hazai cseresznyét és távolkeleti ovangkolt választottam, elsősorban azért, mert ezek voltak kéznél, de ezen túl a cseresznye legalább hazai fa, az ovangkol pedig ezen hiányosságát azzal kompenzálja, hogy nagyon kemény, így jó tartást ad a nyaknak. Bár hatalmas húr húzóerőkre nem kellett készülnöm az átalakítás után sem, a több rétegű nyak merevsége mellett sokkal jobban ellenáll a fa esetleges vetemedésének is, mintha egy darabból készült volna.

egy nagy cseresznyepalló maradványának idomítása
nem kevés munkával végül előálltak a nyak alapanyagai megfelelő méretben
jöhetett a finomítás
forgács forgács

bár valószínűleg nem az az információ, amire bárki kíváncsi lenne, az ovangkolnak szalagfűrészen áttolva kakaszaga van, de ez szerencsére csak a megpörkölődött fára igaz.
ragasztás előtt
a nyak részeinek lapolása, a ragasztó a szokásos fehér Titebond
száradás után
Miközben a rezonánson a kisebb sérüléseket orvosoltam, amik a felbontás miatt keletkeztek, lassan kifundáltam, hogyan is fogom az új nyakat rögzíteni. Hosszas gondolkodás után arra az igen egyszerű megoldásra jutottam, hogy az lesz a legcélravezetőbb, ha minden kertelés nélkül lefűrészelem az eredeti nyakat. Ez a fajta rombolás természetesen elég ritkán része egy lelkiismeretes hangszerész rutinjának, itt is komoly oka volt. Az eredeti nyak testben maradó része ugyanis tökéletes felsőtőkeként szolgálhatott az új nyak rögzítéséhez, amit egy szabályos fecskefarkas csap kialakításával oldottam meg.

az áldozat
kilóg a belük
rezonánsok a gyengélkedőn
felkészülés a brutalitásra
amputálás után

gyengélkedő

Mielőtt azonban belevágnék a nyakrögzítés kialakításába, foglalkozzunk a rezonánssal. Miután a kisebb sérüléseket orvosoltam, ideje volt átgondolni, mi fog a rezonánsra kerülni, mekkora méretben, és hol fog elhelyezkedni. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Sub Rosa tagjai kitaláltak egy teljesen kész mintát, amit csak méretezni és elhelyezni kellett, de ebben is segítségemre voltak. Aki követi a Hangszerelem fészbúk oldalát, vagy tumblrjét, az bizonyára már találkozott a munka ezen fázisaival, de itt most kicsit bővebben fogom bemutatni.

Először a mintát kinyomtattam megfelelő méretben, majd átmásoltam pauszpapírra. az így nyert sablonnal már úgy tudtam játszani, hogy láthattam, melyik része hova fog esni. Mielőtt nekiláthattam volna az új rozetta kivágásának, először persze kezdenem kellett valamit a régivel. Mivel a teljes tetőt nem akartuk lecserélni, az eredeti hangnyílások betömése mellett döntöttünk. Ez nem volt egyszerű feladat, és nem is sikerült száz százalékos szépségűre, mivel a rezonánson használt viaszos felületkezelés nagyon mélyen beleivódott a fa pórusaiba, és ez a betömött részekkel való találkozásnál meglátszott sajnos. Ettől függetlenül olyan szálirányú részeket toldottam be a lyukakba, hogy passzoljon a rezonánséval, a lehető legjobban illeszkedve a nyílások széleinél.

a minta átrajzolása
próba a rezonánson

először ezeket kellett eltüntetni
megfelelő szálirányú toldások kivágása előtt
kifűrészelés után meg is lettek reszelve, hogy kicsit ékszerűen szoruljanak a helyükre
a rezonánst közben megtisztítottam, amennyire lehetett
a pótlások beragasztása

amint mondtam, sajnos a viaszos maradványok megakadályozták, hogy láthatatlan legyen a beavatkozás
újabb próba
A belső oldalon rossz helyen volt egy keresztborda, így azt leválasztottam
majd a tető kapott egy belső megerősítést, egy vékony furnérlemezt, ami megakadályozza, hogy az új rozetta filigrán részei letörjenek
a minta átmásolása indigóval
a kifűrészeléshez először minden különálló mintaelembe kell fúrni egy lyukat, itt tudjuk behelyezni a fűrészlapot
a legpepecselősebb rész a minta kifűrészelése és finomítása reszelővel
Fűrészelés után. A teljesen végleges mintázatot nem nagyon lehet elérni ezzel, mert a puha és kemény szálak nem teszik lehetővé a teljesen szabályos mintakövetést. Így inkább kicsi ráhagyással dolgoztam, és reszelővel finomítottam.
a lebegő rezonáns
megfelelő alátámasztás mellett reszelővel jön a finomítás
a kész minta, engem egy katedrális rózsaablakára emlékeztet, megálmodója a Sub Rosa együttes kobzása
kívülről

Írtam, hogy egy keresztbordát el kellett távolítanom, mert útban volt a rozetta kifaragásához. Mivel nem akartunk statikailag és akusztikailag hatalmasat változtatni a hangszeren, ez a borda is visszakerült a helyére, de meglehetősen átalakítva. Ha ugyanis simán visszaragasztom, akkor a minta egyes részeit kitakarja, és ez elég amatőr módon nézett volna ki. Így inkább egy kísérleti megoldást választottam, vágtam a bordán két ablakot, amiket belülről a repedés ellen furnérral erősítettem meg, és így ragasztottam vissza a bordát, ami így a borda végein és a közepénél érintkezik a tetővel.

a tető belülről
a felszedett borda
a kivágásoknál repedések elleni erősítés jávor furnérral
ragasztásra készen
így nem lesz útban
bordaragasztás
Visszatérve a félbemaradt nyakcseréhez, a régi nyak maradványa teljesen stabil felsőtőkeként szolgált, így erre a részre rajzoltam fel a fecskefarkas csap negatívját. Először egy megfelelő sablon segítségével kinagyoltam marógéppel az anyagot, majd fűrésszel, vésővel finomítottam a formát.

vázlat

Ahhoz hogy a nagyját kimarjam, stabilan rögzíteni kellett a hangszert. Ezt egy ilyen csepp alakú testnél meglehetősen nehéz megoldani.
egy kicsit vésővel is megkezdtem
marás után egyik irányban már megvan az ékszerű kialakítás
a nyak töve, ahol a fecskefark kialakításra kerül
finomítás után nekiláthattam a nyakcsap faragásának
méretezés
fűrészelés
és benne is van a nyak a testben
kissé ormótlan
Igen, tudom, hogy nem mutattam meg a fecskefarkas csapot magát, de ennek is eljön az ideje. Mielőtt azonban beragasztottam volna a nyakat a helyére, legalább nagyjából kialakítottam a körvonalakat, ami így, külön a testtől, még jóval könnyebb volt.

szélességi és hosszúsági méretek feljelölése
számolás és szerkesztés
formázásra várva
A nyak egy igen fontos részét még csak ezek után kezdtem létrehozni. A fej tervei már korábban is megvoltak nagyjából, de ekkor készítettem el a nyak méreteit figyelembe véve a végleges tervrajzot. A fejen a kihívást a megfelelő kulcskiosztás, illetve a lyukak pontos elkészítése jelenti elsősorban, de a fej-nyak találkozás kialakítása sem könnyű feladat. Ha előre megtervezzük, akkor a későbbi hibalehetőségek száma még kézben tartható.

a fej látványrajza, beszéltünk arról, hogy lehetne esetleg bonyolultabb fejforma, de végül ennél maradtunk, ez a forma is a Sub Rosa tagjainak agyszüleménye
A kulcsokat nem én készítettem, a megrendelők csináltatták egy esztergályossal, a képen még egy prototípus látszik
a fej alapanyaga is cseresznye
nagyolás
a furatok az elsők, amíg még vannak viszonyítási pontok, merőleges oldalak
a kulcsszekrény belső árkának kimarása
először az egyik, majd másik oldalt
így már bármi lehetne
a forma kivágása
alakul

nyak és fej egymásra találnak
persze még sokat kell finomítaniuk a kapcsolatukon - hoppá, ott egy fecskefarok
jöhet a kézimunka

rajzolás, és ellenőrzés minden mennyiségben

a körvonal kész
a nyak is a lehető legjobban ledolgozott állapotba kerül a beragasztás előtt
na itt látszik először másodszor a csapolás, de majd lesz jobb kép is
a fejrögzítés kialakítása
a nyak és a fej oldalai egymásra lesznek lapolva, és összeragasztva
A nyak beragasztása a következő fontosabb lépés, ezzel nem lett különösebb gondom, mivel pontos volt a csap, így még ragasztó nélkül is megtartotta volna a húrokat, de persze azért inkább beragasztottam, természetesen enyvvel, hogy később is hozzá lehessen nyúlni.

nyaktő beragasztás előtt
a fecskefarkas csap teljes életnagyságban
próba
régi és új találkozik, bár korban lehet, hogy a cseresznye az öregebb
ragasztásra várva
a cégér persze még lecsukás előtt kerül a hangszerbe
a nyak beragasztása után a rezonáns is visszakerül a helyére
jóbarátom a szilikonszalag
fejcsatolás kialakítása

a lapolás oldalai

a húrok törési szögéhez illeszkedően kell levágni a nyak végét
a fej ragasztása

Ezen a ponton a hangszer átalakításának leglátványosabb részeivel elkészültem, de ezután is rengeteg munka volt még hátra. Többek között a nyakprofil kialakítása, amit véséssel, gyalulással, reszeléssel és csiszolással értem el, hosszú órák munkájával.


Kezdődik a faragás először egy nagy nyakfaragó késsel. Ilyenkor még nem szoktam túl szisztematikus lenni, azzal esek az anyagnak, amivel épp kényelmes.
a test és nyak találkozásán lesz mit finomítani
vésés következett
majd finomítás apró plasztikagyalukkal
végül a csiszolás hozza össze a felületeket
a fejnél is volt mit finomítani, eltüntetni a ragasztómaradékokat, véglegesíteni a formákat
mivel a kobzák a fejen támaszkodnak ha letesszük őket, ezt a részt úgy alakítottam ki, hogy ne egy csúcsban végződjön (nagyon sérülékeny lett volna), hanem nagyobb felületen feküdjön fel.



tetszetős éltalálkozások
a nyaktő - itt már a testtel összhangban
az egyik legnehezebben kidolgozható rész a nyak-fej találkozás alsó oldala, mivel itt úgy kell karcmentessé varázsolni a felületet, hogy ne sértsük meg a vele szemben lévőt
rengeteg csiszolás
de megéri

teljesen más összhatása lett így a hangszernek
a rezonáns teljes felületét is meg kellett még csiszolni, hogy valami egységesebb felületkezelést kaphasson

Ugyan a kobzokon általában a fogólap a tető szintjében van, ezen a hangszeren külön megemelt fogólapot készítettem orgonafából, amit a megrendelők hoztak. Állati kemény és kopásálló, emellett nagyon szép rajzos is tud lenni. Készült természetesen új felsőnyereg is, jávor helyett csontból.

csont felsőnyereg
a fogólap alapanyaga, egy orgonaág szelete
először méretre kellett igazítani
éppen hogy kiadta, sőt kellett egy kis kompromisszum, de még így is jó lett
a fogólap felragasztása

benedvesítve igazán mutatós

áthidaló hangszer
időközben a rezonánst is átcsiszoltam és kapott egy új waxréteget, ami némileg egységesebbé tette a kinézetét. Egy ilyen öreg elhasznált rezonáns persze nem lesz tökéletesen homogén színű, pláne, hogy nem akartunk a vastagságából sokat elcsiszolni
rozetta látkép
a nyak is hasonló felületkezelést kapott
Az utolsó előtti fontosabb munka a húrok kiosztása, illetve a fejen a kulcsok véglegesítése volt. A hangolás a vonósokhoz hasonlóan hagyományos fakulcsokkal történik, amik szabályos kónuszosságuknak, és a hozzájuk pontosan illeszkedő kulcslyukaknak köszönhetően épp annyira szorulnak, hogy tekerhetőek, de a húr húzása nem állítja el őket. A kónuszos kialakításra sajnos még nem sikerült olcsó megoldást találnom, drága célszerszámokkal tudom csak a megfelelő pontosságot elérni, ugyanakkor ezekkel tényleg élvezet dolgozni. A kulcsok egy része (vagy talán az összes?) is orgonafából készült, szerencsére nem bizonyult túl szakadósnak, így szépen sikerült őket megfelelőre hegyezni.

a húrtartón a lyukak számának növelése, hogy az új húrok elférjenek.
egy csodálatos, habos anyagú kulcs
befaragásra várva
a lyukak pontos kidolgozásához kell egy minőségi dörzsár
a lyukakba illeszkedő kulcsok megformálásához pedig egy gigantikus ceruzakulcshegyező
a drága szerszámok azért néha megérik a pénzüket
A kulcsokba a húrok megvezetéséhez egy furatot kellett készíteni. Mivel a szabálytalan alakú kulcsot nem lehet csak úgy átfúrni, készítettem hozzá egy kis sablont, amivel mindig ugyanoda kerül majd a lyuk, és merőleges lesz a tengelyre
már várják a húrokat
a kilógó végek lencse formájúra lekerekítve

ezzel a látvánnyal nehéz betelni
új híd készül, szintén jávorból
itt máshova esnek a húrok
A legutolsó nagy kihívás ezen a hangszeren az volt, hogy megkértek, szereljem fel kötözött bundokkal. Korábban még sosem csináltam ilyesmit, és jócskán elment vele az időm, mire olyan módszert találtam, ami jónak tűnt. Ez az oldal nagy segítségemre volt. A bundok vékony nejlon gitárhúrból készültek, mivel ez nem érzékeny a nedvességre, valamint jóval tartósabb, mint a bél (cserébe merevebb).

Ahhoz azonban, hogy a fogólapra teljes szélességében ráfeszüljön a viszonylag merev gitárhúr, keresztirányú ívet kellett adnom az érintőlapnak. Az éleket is drasztikusan lekerekítettem, annyira, hogy a bundok hézag nélkül követni tudják. A fogólap végére egyébként díszítésként került egy vékony csontlap, ami a felsőnyereg anyagát tükrözi a nyak másik végén.

fogólap rádiusz csiszolás előtt mindig a legfontosabb a sérülékeny részek védelmére gondolni
a jelölések segítenek, hogy hol kell elvenni az anyagból
íves fogólap
a pontos ívre már nem emlékszem, de itt a lényeg a szélek lekerekítése
műhely hangulat
bundkötözés, az elején egy rémálom
A vége felé, ahogy belejön az ember, már sokkal könnyebb. Egy fontos titok, hogy a bundot nem a végleges helyén feszítjük meg szorosra, hanem kicsivel lejjebb, így a helyére húzva még feszesebb lesz
csont felsőnyereg
felhúrozva
kötözött bundok

és végül a kész hangszer
10 húrral, 5 húrpárral szerelve
sajnos okostojás módra nappali képet nem készítettem róla, de ezt majd talán még később tudom pótolni



A hangszer átalakítása hatalmas kihívás volt számomra, de az eredmény azt hiszem kárpótolt engem is, és a megrendelőket is. Köszönöm a srácoknak, hogy bíztak bennem, hogy ezt meg tudjuk csinálni, ajánlom mindenkinek az együttesüket, nagyon szuper középkori, főleg a XIII. századból származó zenéket játszanak. Már sokszor linkeltem itt a bejegyzésben, de itt találjátok őket: Sub Rosa.

Majd elfelejtettem, hogy az újjászületett hangszer a lozbakton nevet kapta, így fog bevonulni a zenetörténetbe. Gazdája készített vele egy kis felvételt is, ami nagyon szépen mutatja, hogy immár kísérő játék mellett lantszerű szólisztikus megszólaltatásra is igencsak alkalmas a lozbakton. Végezetül íme egy kép a hangszerről az átalakítás előtt és után.

előtte-utána

Nem is kellett sokat várni, kaptam egy képet nappali fényben is a hangszerről. Azóta készült rá egy szintén orgona alapanyagú koptató is, ez már a hangszer gazdáinak munkája, remélem nagyon sokáig jól szolgálja majd őket!
és itt van még vagy egy tucat!























a természetbeli fotók készítője a Sub Rosa

14 megjegyzés:

  1. Mestermunka a javából, hihetetlen vagy... De a kötözött bundokat nem értem. Hogy maradnak a helyükön (miért nem csúsznak fel a nyakon)? És nem zavaróak a csomók játék közben?

    VálaszTörlés
  2. Mestermunka a javából, hihetetlen vagy... De a kötözött bundokat nem értem. Hogy maradnak a helyükön (miért nem csúsznak fel a nyakon)? És nem zavaróak a csomók játék közben?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) A bundok azért maradnak a helyükön mert állati feszesek, a csomók pedig a szükséges rossz, muszáj valahova elhelyezni őket. Az általam használt megoldás azért lehet szerencsés, mert ha a játékos a hüvelykujjával hátul támasztja a nyakat, akkor a keze nem éri a csomókat egyáltalán.

      Törlés
  3. Vicces ez a blogmotor, van, amit kétszer is elküld, van, ami meg el se megy. Szóval értem már, a kobzos ezt a nyak hátsó, domború részénél támasztja, és nem akasztja rá a hüvelykujját az egész nyakra úgy, mint egy rosszul nevelt folkgitáros (én) :)
    Már csak azt szeretném megkérdezni, hogy hogy tudod ennyire szorosan a nyakhoz szorulósan megcsomózni azt a merev damilt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát először kísérleteznem kellett, hogy mi az a minimális ív, amire már rá tud feszülni. aztán ilyenre csináltam a fogólap szélét (az egyik képen látszik is), illetve a fogólapot is domborítottam, mert anélkül nem akart ráfeszülni. Szóval ha ez megvolt, akkor a bundot megkötöm, olyan szorosra, amennyire csak bírom, de nem az eredeti helyén, hanem feljebb (a nyak keskenyebb részén). Aztán finom mozdulatokkal a helyére tologatom a bundot, amitől ugye a nyak vastagodása miatt még jobban megfeszül és ez így már elég stabil ahhoz, hogy jó legyen.

      Törlés
    2. Ó, persze, ezt az utólagos feszítést említetted is...

      Törlés
  4. Az valami csodálatos, ahogy a kis toldások száliránya és szálsűrűsége passzol a fedlaphoz.
    Gratulálok, fantasztikus mesterséget választottál. Mindig élvezettel (és kicsit irigykedve) olvasom az írásaidat, abba ne hagyd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ez amolyan hivatásféle, úgyhogy nem hiszem, hogy ráunnék.

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ezt jó volt végigolvasni, végignézegetni, gratulálok!

    VálaszTörlés
  7. Érdekes cikk. Szászrégeni, gyári koboz ez.

    VálaszTörlés