Szegedi lantgitár

Volt már egy korábbi bejegyzés erről a hangszerről itt a blogon, de most Kóródi Tomi GitárTöri videója miatt van egy kis apropója, hogy újból elővegyem, kicsit leporoljam, már csak azért is, mert volt nálam még egy ilyen hangszer, amiről eddig nem számoltam be.

Nemrégiben Horváth Attila a Vintage52-ből megkeresett telefonon, hogy mire emlékszem a nálam javításon járt Szegedi csepp alakú gitárral kapcsolatban. Sajnos szánom-bánom, de semmire nem emlékeztem, és sikeresen el is felejtettem a beszélgetést, úgyhogy, amit lehet, most próbálok pótolni. Emlékeim ugyanis tényleg nincsenek már erről a hangszerről, legalább tíz éve járt nálam, viszont van pár képem róla, és volt egy másik ugyanilyen típusú hangszer is nálam később, arról is vannak képeim, ami adhat némi további támpontot a spekulációhoz.

Mindenekelőtt viszont köszönöm Kustinak (Kustán Sándor), hogy éveken keresztül hozzám hordta ezeket a csodákat javíttatni, sok tartalmas beszélgetést folytattunk a műhelyben, amik máig hiányoznak! Attilának, hogy bár nem voltam nagy segítség, mégis megemlített a videóban, Kóródi Tominak pedig, hogy viszi ezt a kiváló sorozatot, a GitárTöri az én szívemhez is közel álló tartalom!

Ez a bejegyzés tehát egyszer már elkészült a GitárTöriben bemutatott hangszerről, de mivel akkor nem sok képem volt, most a szöveget is és a képeket is kiegészítem egy második lantgitár képeivel (én csepp alakú Moniként emlegettem korábban, de örülök, hogy lett egy találóbb megnevezése). 

Ez a második hangszer 2017-ben járt nálam szintén elektronikai felújításon, alkatrészek pótlásán és beállításon. A gazdája nagy becsben tartja, de nem múzeumi hangszer, hanem családi örökség, amit szerettek volna működőképes állapotba hozni. A vezetékezést már módosították benne, így az eredeti bekötést ez alapján nem tudtam felmérni, viszont ezt megtettem még korábban a Kusti féle lantgitár alapján.

Ha érdekel egy kis történeti összefoglaló a hangszerrel kapcsolatban, akkor ajánlom a korábban írt bejegyzésemet itt a blogon a témában.

Moni csepp alakú elektromos gitár

A GitárTöri videóban ezen kívül még egy csomó érdekes infó elhangzik, érdemes meghallgatni! Én most azokra a tényezőkre akarok koncentrálni, amik eddig esetleg nem hangzottak el, vagy információ hiányában nem ismertek.

 

Így érkezett Kusti lantgitárja még budaörsi műhelyembe.

így már látszik a fej színe is

Az ominózus lámpakapcsolók és a gyönyörű Balogh hangszedők.

 

A kapcsolók emlékeim szerint teljesen kontaktosak voltak, illetve azt érdemes még tudni róluk, hogy a koptató oldalán meg van csiszolva a házuk, hogy illeszkedjenek a sík felülethez, mert eredetileg ezeknek a kapcsolóknak minden oldalról íves a tokozása. Érdekes belegondolni, hogy bár a Moni hangszerek nagyobb tételben készültek, itt főleg az elektronika tekintetében minden kézzel készült egyedi darab volt a Balogh patent hangszedőktől kezdve a kapcsolók átalakításán át a forrasztásokig.

éjjelilámpa kapcsoló

 

tisztítás közben

 

A kapcsoló kattogó része, itt még tisztítás előtt, a kontakt felületek teljesen korrodálódtak.

 

Alkatrészek megszabadítva a rozsdától és más szennyeződésektől

 

 

Mivel Kusti hangszeréből nem hiányzott vezeték, csak volt egy-két elválás és meg volt gyengülve a forrasztás itt-ott, ezért tudtam rajzolni róla egy bekötési diagramot. Mint látható, sajnos néhány helyen újra kellett forrasztani az érintkezőket, enélkül nem is tudott volna megszólalni a hangszer Tominál.

A lámpakapcsolók szerepe egyszerűen kitalálható, a felső a nyaki, az alsó a hídi hangszedőt aktiválja. A potmétereknél ugyanakkor nem olyan egyértelmű a dolog, ugyanis eleve régi német megszokás szerint a tónus potméterek fordítva működnek, vagyis 10-es állásban, feltekerve aktívak, míg 0 állásban viselkednek úgy, mint a modern hangszerek tónusa maximumon. Ez eléggé zavaró lehet. Mindkét tónus a magasakat vágja, ahogy a modern hangszereken megszokott, de két különböző értékkel, a felső egy enyhébb szűrést csinál egy 10 nF-os kondin keresztül (a második hangszernél ezt 33 nF-ra cseréltem a gazdájával való egyeztetés alapján, mert így már hallatszik a hatása, eredetileg nem volt kivehető), míg az alsó tónus egy sorba kötött 25 Kohmos ellenállás és egy 100 nF-os kondin keresztül erősen levágja a magasakat. A hangerők külön működnek hangszedőnként, de mindkét tónus master szerepben van, mivel egy vezetékre vannak párhuzamosan kötve, így bármelyiket csavarjuk le, az kihat mindkét hangszedőre.

A második hangszeren nem mulasztottam el lefotózni a potmétereket, amik a videóban elhangzottaknak megfelelően a magyar illetőségű Remix cég termékei.

Nem tudom pontosan, hogy a kátránybevonat milyen célt szolgált, talán a porbejutást szerették volna vele minimalizálni.

Lámpakapcsolók a második hangszerben. Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy ezek gyárilag így készültek.

Ilyen bekötéssel érkezett a második hangszer, többszörös újraforrasztásokkal, pótolt, nem eredeti vezetékekkel. Az alsó tónus sarkáról induló kimenő jel kábel biztos jele volt, hogy itt valaki eltévelyedett a forrasztásnál.

Bár a külső port lehet, hogy meggátolta a kátrány bevonat, belül a súrlódás valószínűleg készített magának kontakt rontó poranyagot. A működésképtelen potmétereket szétszedtem és megtisztítottam. Teljesen recsegésmentes működés ilyenkor már persze nem várható tőlük, de a feladatukat azért el tudják látni.

Az elektronikák javításával, kontaktjavítással kapcsolatban gyakori tévhit, hogy a WD-40 megfelelő anyag a probléma megoldására, hiszen ismerjük a mémet, mi alapján két dologra lehet szükségünk bárminek a megjavításához: duct tape-re (szálerősített ragasztószalag), ha azt akarjuk, hogy egy helyben álljon, vagy WD-40-re, ha azt akarjuk, hogy mozogjon.

Ugyanakkor a potmétereknél azért nem ajánlott WD-40-et vagy bármilyen olajos tisztító anyagot használni, mert egy ideig ugyan javíthatja a kontaktot, de az olajba beleragad a por, ami aztán sokkal nagyobb mértékben vezet a potméter grafitpályájának mechanikai sérüléséhez, mint ha nem csináltunk volna semmit. Jobb tiszta alkoholt (jellemzően izopropil alkoholt) használni bőségesen, mert ez ki tudja mosni a szennyeződéseket és nyom nélkül elpárolog. Ha pedig egy potméter pályája a portól vagy bármitől megkarcolódott, ott már semmilyen kenőanyaggal nem tudunk tartós javulást elérni, jobbat teszünk, ha cseréljük az alkatrészt.

A második hangszernél hiányzott a híd, úgyhogy abból készítettem egy újat a más Moni modellek híd kialakítását követve. Két dologban tértem el: anyagban, mert nem középkemény jávort használtam, hanem bubingát, amiről tudom, hogy rendkívül erős és alaktartó fa. Mivel feketére van festve, úgysem látszik a faanyag, így viszont nem kell félni attól, hogy meg fog görbülni, mint sok más Moni esetében. A másik, hogy ívesre készítettem a híd felső részét, hogy passzoljon a fogólap ívéhez. Ezzel a készítők egyáltalán nem foglalkoztak, az íves fogólapos lantgitár esetében is sík hidat használtak.

Új híd, tiszteletben tartva az eredeti formákat és elképzelést.

 

Végül a kényelmesebb játszhatósághoz a második hangszeren szükség volt a nyakszög módosítására is, ezt ugye az első esetében azért nem tettem meg, mivel nem én húroztam fel a hangszert. Itt a másodiknál kivettem a nyakat, és itt van még egy fontos pont, ami adhat némi támpontot ennek a típusnak a készítéséről, nevezetesen, hogy egy 45-ös szám van a nyakperselybe préselve. Ezt semmiképp nem akartam eltüntetni, így, bár statikailag jobb lett volna egy éket beragasztani, hogy ezzel is erősítsem a kifejezetten vékony nyakpersely talpat, ami a nyakat tartja, inkább egy teljes felületes cserélhető éket készítettem. 

Kustitól úgy tudom, a sorszámozás modellenként indult, így ez a lantgitár széria 45.-ik darabja kéne, hogy legyen. Vajon hol vannak a többiek?

Nyakszög-állító ék

Még egy érdekesség, ami már feltűnhetett a szemfüleseknek a nyakpersely képek alapján, az a hangszertest anyaga. Kusti hangszerén ha megölnek sem tudom felidézni, hogy milyen anyagból volt, itt viszont egyértelmű a fenyő, ráadásul ez tulajdonképpen nem más, mint a bútoriparban használt lécbetétes bútorlap egy igényesebb kivitele, két rétegelt lemez között széltoldott, gyalult fenyődeszkák. Ettől egyébként könnyű a hangszer, ami nem hátrány ilyen alaknál. Sajnos a hangszer nyakának anyagát nem tudom felidézni.

Mivel a gödrök nem ugyanolyan alakúak a felső rétegelt lemez és a középső fenyő-réteg esetében, így lehet, hogy először csak a hát rétegelt-fenyő réteg volt meg, ebbe marták a gödröket, majd erre ragasztották a szintén kivágott felső rétegelt lemezt. (ez persze csak találgatás)

Megtisztított alkatrészek összeszerelés előtt.

Ennyit tudok a Szegedi lantgitárhoz hozzátenni, még egyszer elnézést, hogy ezek az információk nem kerülhettek be a műsorba, szánom-bánom, de ezzel a bejegyzéssel igyekszem pótolni az elmaradásomat. Ha van valami kiegészíteni- kijavítani valótok a leírtakkal kapcsolatban, akkor parancsoljatok kommentálni a bejegyzést! Most jöjjenek a képek a két átadott hangszerről.

Kusti hangszere összerakás után. Sajnos nem tudtam kipróbálni, mert a húrozást nem én csináltam.

 

Profi fotókat a sixtiesguitars.com oldalon nézhettek, érdemes. Örülök, hogy ez a kis szelet gitártörténelem is eljutott hozzám.

A legvégére pedig jöjjön egy igazi különlegesség, egy kép Móniról, aki a hangszerek nevének ihletője. Körben mellette a másik három modell is látható. Köszönet a képért Kustinak!

A második lantgitár pedig így nézett ki átvételkor és a munka után:

Így vettem át a Budai gitárboltban a hangszert. Hiányzik a híd, az összes koptatócsavar, és meglehetősen korrodált minden.

A potmétersapkák sem eredetiek természetesen, próbáltam valami nem túl oda nem illőt találni, Kustinak ez jobban sikerült.

Az ominózus tuchel csatlakozó.

Ha minden igaz, lesz a Rockmúzeumban, vagy az ő szervezésükben Szegedi hangszer kiállítás, amit érdemes lehet megnézni mindenkinek, aki érdeklődik a hangszerek magyar vonatkozása, vagy általában a kelet-európai hangszer éra iránt.