Folytatás az előző bejegyzésből
Reggel korán tovább indultam, kicsit el is áztam
valami hajnali esőtől. Először egy üzletember vett fel, aki kifejtette, hogy
soha nem szokott felvenni stopposokat, mert bármi történik, ő felel a céges
autóért és az illegális utasokért. Az ilyen történetek azért mosolyogtatnak meg
mindig, mert amikor nekem mesélik, már épp az a helyzet áll fenn, hogy változik
az adott ember hozzáállása, ugyanis én - a stoppos, már benn ülök az autójában.
Ki tudja, lehet, hogy pár év múlva már minden stoppost fel fog venni. Kitett
Brest külterületén, ahol sikerült az első mozdulatommal ráfordulásból
megállítanom egy fiatal srácot, aki bevitt a városba. Amúgy ez a spontán éppen
ráfordulós taktika sokszor bejön, valahogy mindig azt érzem, hogy az első
érkező autónál van a legnagyobb esélye annak, hogy felvegyenek. Egy órán belül
ott voltam a TGV-kel zsúfolt vasútállomáson, ahol megvártam Milenát, közben meg
gyönyörködtem az Atlanti óceánban.
 |
| Brest kikötője az óceánnal |
 |
