Langspil - így készült

Szilos András barátom révén egy izgalmas és komoly megbízatást kaptam: készítsek langspilt Dunajcsik Mátyás számára. Örömömre szolgált, hogy a kalandos életű író Izlandon töltött idejének megörökítéséhez én is hozzájárulhattam ezzel a hangszerrel, és izgatottan várom, hogy a jövőben milyen szerepet kap életében  ez az izlandi eredetű, magyar származású zeneszerszám. (Mátyás munkásságát többek közt a facebook.com/dunajcsikmatyas oldalon követhetitek nyomon.) Az előző bejegyzésben a hangszer, és a rajta megjelenő szimbólumok történetével és összefüggéseivel ismerkedhettetek meg. Ma a készítéséről fogok mesélni.

A langspil hangszerészeti szempontból nagyon hasonlít az itthon is jól ismert citerához, de van néhány fontos különbség. A langspil zárt rezonátorral (testtel) rendelkezik, illetve mindössze három húrral, ezek együttesen pedig lehetővé teszik, hogy a rezonáns (tető) igen vékony legyen, ami húronként nagyobb hangerőt, érzékenyebb megszólaltatást, illetve gazdagabb hangszínt eredményez. A játékmód is meglehetősen különbözik a két hangszerfajtán. A citerát kizárólag pengetéssel szólaltatják meg, a langspilen pedig egyaránt játszottak vonóval, ütővel - mint a cimbalmokon - vagy akár pengetéssel, de legelterjedtebb a vonós megszólaltatás. Ezektől függetlenül mindkét hangszert előszeretettel alkalmazzák népdalkíséretre. Eredetileg a langspil bundozása is diatónikus volt, és a háromból egy húr alatt helyezkedtek el, így ezen az egyen lehetett dallamot megszólaltatni, a másik kettő a kíséretre szolgált. A modern változatokon már kromatikus bundozás kapott helyet, így a harmonikus hangokon kívül már a disszonánsabb, nem annyira magától értetődő hangzatok is elérhetőek. A citerákon máig inkább a diatónikus megoldás az elterjedt, de itt két húrkórus felel a dallamok megszólaltatásáért. Mindkettő ugyanarra az alaphangra van hangolva, de míg az egyiken egy dúr skála hangjait szólaltathatjuk meg, a másikon az ebből kimaradt félhangokat lehet előcsalni, így tehát itt is létrejön a kromatika, csak két külön húrkóruson. Az összehasonlítást nem akarom ennél tovább folytatni, ezzel igazából az volt a célom, hogy mindenkinek ismerős kontextusba helyezzem ezt a tőlünk távoli népi hangszert. Itt az ideje rátérni a készítés folyamatára.

A munkám alap forrását Michael J. King angol hangszerész langspil tervei képezték, de - mint később kiderült - túlzott elvárásokat támasztottam ezekkel kapcsolatban. Tulajdonképpen az alap méretezéseken kívül nem nagyon tudtam mire használni a rajzokat, mivel az arányok többnyire nem stimmeltek, és egyes adatok is helytelenül voltak megadva. Mindez persze helyére került, amikor Mezei János vonós hangszerészmester rádöbbentett: sokkal inkább vázlatként kell látnom a kapott anyagot, mint kész tervrajzként (népi hangszerkészítésről lévén szó, ami eleve sokkal nagyobb szabadságot enged a készítőnek, mint mondjuk egy hegedű). Ezek után nem esett nehezemre a hiányzó adatokat saját elgondolásaim szerint pótolni, illetve felszabadultam a teher alól, hogy azt a hangszert készítsem el, ami a tervekben szerepelt (ez amúgy sem sikerülhetett volna). Így már szabadon változtattam néhány olyan megoldáson, ami nekem nem felelt meg. Még annyi különlegessége van az általam készített darabnak, hogy a hagyományos jobbkezes helyett ez a gazdájához igazodva balkezesnek készült.

A hangszerkészítés első lépése tehát a tervezés volt, felmértem, én milyen arányokat, méreteket szeretnék használni, vázlatokat készítettem, és kitaláltam, az egyes alkatrészek mekkorák legyenek. Kisebb változtatások még becsúsztak a készítés közben is, ha úgy tűnt jónak, de az alapvetéseket előre próbáltam tisztázni.

a langspil tető és hát kinagyolása zongorarezonánsból

A langspilek rezonánsának és hátának anyaga lucfenyő, sőt a régebbi daraboknak a kávája is ebből készült. Az enyém, illetve a modernebb darabok jó része jávor kávával készül. A tető és hát anyagának egy régi bécsi zongora rezonánsát használtam fel, már évek óta gondolkodtam rajta, hogy milyen hangszerre lenne jó. Akusztikus gitár méretet nem adott ki, ezért eredetileg valamilyen ukulelében gondolkodtam, de aztán jött a langspil, ami nagyon jól elfért a zongorarezón, így végül itt találta meg a helyét ez a régóta tartogatott anyag.

a jövendőbeli tető és hát

Gustav Hofbauernek remélhetőleg nincs kifogása az ellen, hogy hangszerének lomtalanításból megmentett része újra zeneszerszámban keljen életre.

 A kávák, illetve az alsótőke és a fej is - mint említettem - jávorból készült, ezeket egy évek óta nálam száradó régi pallóból vágtam ki. A kávának szánt anyag szép tükrös metszetű, vagyis az évgyűrűk merőlegesen állnak a vágási felületre. A képeken a palló darabjának síkolása látható, hogy aztán szalagfűrészen vékony szeleteket lehessen belőle vágni.