2012. május 25., péntek

Gitár feltámasztás

Soksoksok ideje nem fejtettem már itt ki semmiféle teljesítményt, de ez azért volt, mert nagy munkákkal voltam elfoglalva, nagy és nagyon hosszú ideig tartókkal. Ezek közül az egyikről fogok most mesélni, vannak még mások, akik még mindig folyamatban vannak, majd rájuk is sor kerül. A másik dolog, hogy nagyjából a végére értem a gitáron általában végzendő javítások bemutatásának, ugyanazt többször nem akarom megírni, inkább kitalálok majd valami okosat... De nem ma :) Viszont akit nem annyira a részletek érdekelnek hanem inkább a miből mi lett, annak javaslom a bejegyzés középső jó hosszú részének átugrását a hogyanokról. Az első pár kép után nyugodtan egy laza csuklómozdulattal a bejegyzés végéig lehet görgetni, elég szép lesz a kontraszt... (de azért elárulom, hogy közben is lesz pár szép kép, vagy hasznosság - vagy nem)

Naszóval viszont egy Epiphone akusztikus gitárról lesz szó, ami csúnyán sérülten került be a műhelybe, és menthetetlenségének látszata ellenére, vagy pont azért nagy kedvem kerekedett rendbe hozni, úgyhogy úgy nagyjából tavaly szeptember környékén elkezdtem vele foglalkozni. A képek sorában nyomon követhető az általam használt képrögzítő masinériák fejlődése is. Így nézett ki a kicsike, amikor úgy tűnt végső nyughelyére a műhelybe érkezett:

nem mondhatnám, hogy kegyes volt hozzá a sors...
A káve - mint látható - egy részen teljesen javíthatatlanná vált, a bordák, gerendák felváltak, más nem is akart vállalkozni a javításra, én is csak inkább úgy, hogy nekiállok, aztán majdcsak lesz valami, vagy nem...
A háton lévő repedés szerencsére nem volt hiányos, és szépen összehúzhatónak tűnt.
Így aztán először kezdődött a barbárkodás, amit azért bármennyire is próbálnám tagadni, igencsak élvez az ember... Legalábbis nem mindennapi alkalom fűrésszel és fúrógéppel nekiesni egy hangszernek, de muszáj volt tisztázni a nagyságrendeket, hogy mi az, ami még javítható, és hova kell valami újat kitalálni.

Először a fűrészé volt a főszerep, gyilkosnak képzeltem magam közben
Aztán jött a fúró, a képek a kezem remegése miatt nem igazán élesek - najó nem.
Aztán lassan kezdett körvonalazódni, hogy mi maradhat



Végül mesterem és tanulótársam segítségével kitaláltam, mi legyen a helyzet. Egy új darab kávalemez.
Ahhoz, hogy bármilyen új darabot kezdhessek tervezgetni, először minden elemet, ami mozgolódott a helyére kellett rögzíteni, véget vetendő a rakoncátlankodásnak. Így aztán ezután őrült ragasztgatás kezdődött, mint az előző képen is látszik a bordák néhány helyen már nagyon elhagyták volna a helyüket... Ráadásul össze kellett zárni a háton tátongó repedést is.

Elnézést a homályosságért, ezeket még egy mobillal fényképeztem, de legalább van egy ilyen régiesebb hangulata néhánynak, de nemsokára jobb lesz :)
Ezzel a háton lévő repedéssel nagy szerencsém volt, mivel szinte tökéletesen illeszkedett a két elvált felület, egy-két szálkát kellett csak eltávolítani.
minél több ponton szorítok, annál jobb :)
A falon antigravitációs székek.
Miután a hátrepedés megragadt, jöhettek a bordák végei, ezekből akár több is ragadhat egyszerre.
Ezt a képet meg nem lehet elforgatni... A bordák végére vigyázni kell, hogy ne nyomódjanak meg, attól csak még gyengébbek lesznek.
A szokásos belső bordavisszanyomós - kívülről ellentartós - ékelős - ragasztás
Ezúttal jól hozzáférhető premierplánban az ék. Fontos, hogy minél jobban ki tudjuk tolni a végéig, úgy fejt ki igazán feszítő hatást. Ezt nehéz elérni, mivel a borda a vége felé vékonyodik, pont olyan hosszú darab pálcika kell, ami szinte a borda legvégénél be tudunk szorítani. Sajnos ráadásként ezt a műveletet többnyire vakon kell végezni, itt most kapóra jött a hangszer oldalában tátongó lik.

Itt volt egy hosszabb kimaradás, lévén, hogy volt más munka is a műhelyben, közben inkább a tervezéssel haladtam előre, kitaláltam, hogy egy mahagóni svartniból (vastag furnér) fogom meghajlítani a hiányzó kávadarabot, csináltam egy fektetőt a hangszernek, amit először szorítónak szántam, de aztán rájöttem, hogy egy kész gitár alakja kellően nem szabályos ahhoz, hogy a pontos negatívját el lehessen készíteni. A külön érdekessége a dolognak, hogy a fektetőhöz szükséges alapanyagot (egy tetőgerenda darabját) balaton melléki otthonomból hoztam fel, és Pestről szállítottam ki busszal Veresre. Balszerencsémre éppen a legmogorvább buszsofőr volt soros, akit annyira sikerült felidegelnem a méretes idegen tárggyal, hogy szokásos rosszindulatú mormogása helyett kifejtette, hogy ilyesmit csak becsomagolva lehet felhozni a buszra. El is határoztam, hogy legközelebb kötök rá egy masnit.

A tetőgerenda egy darabja
kigyalulás után mindjárt szebben fest
Az akkor még szabályosnak hitt körvonal

Eddig van csak képem a készítésről, de ezután jött a finomgyalulás, vésés, csiszolás, de végül az istennek se akart pontosan olyan lenni, mint a gitár oldala, de később még kiderül mennyire jó hasznát vettem így is!
Ezekután paradigmaváltás következett be a képrögzítésben, illetve elzarándokoltam Csömörre, hogy megvásároljam a szükséges mahagóni svartnit. Alapvetően javaslom mindenkinek, aki fát szeretne vásárolni, hogy sose az irodában próbálkozzon, hanem próbáljon a munkarészlegre beférkőzni, sokszor az ott dolgozók készségesen segítenek, jobban tudják, mire van szükségünk, és ráadásul még a pénztárcánk (ha van ilyen) is jobban domborodik az esemény után, mintha a irodában intéztük volna a dolgokat. Így esett még régen, hogy a gimnáziumi tablónk faanyaga a fényképek mögé szükséges külön falapocskákkal és a kerettel egyetemben is fele annyiból jött ki és azonnali hatállyal elkészült, mint a párhuzamos osztály egy darab méretre vágott táblája, amit az irodában rendeltek meg és egy hetet kellett várni rá. Mellesleg akkor nem álságos indíték vezérelt minket, pusztán tévedésből a gépműhelybe tévedtünk. És persze nagyon sok helyen az irodisták is nagyon képzettek és segítőkészek. Már vetkezem is le az előítéleteimet.

Miután beszereztem a mahagónit, kidolgoztam a gitár káváján tátongó lyuk széleit rézsutasra  a tető felőli oldalon, hogy ne kelljen külön rögzítő elemekkel bajlódni, illetve, hogy legyen átfedés a régi és új anyag közt. Ez egyébként a mesterem - nem is akármilyen - ötlete volt. A hát felőli oldalon ugyanakkor meg akartam őrizni a szegőlécet ahol lehetett, ahol pedig nem, oda kicsi jávor háromszögeket gyártottam, hogy azok vegyék át a ragasztási felület, és merevítés szerepét.

Itt láthatóak a kis háromszögek, amik beragasztásra kerülnek a hát belső oldalára, balra fenn a szorítófájuk.
A szorítás módjának mikéntje, ezzel a módszerrel szépen be lehetett állítani a kis háromszögek helyzetét.
A finomított kis jávorok
És a beragasztás folyamatban
haladunk-haladunk
Olyan lett, mint egy fura száj, legalábbis most olyannak látom
A látható felületeket úgy kell kidolgozni, hogy minden ponton felfeküdjön majd rájuk a kávalemez.

A lyuk végeinél plusz erősítéseket gondoltam szükségesnek. Egy a megmaradt kávára, egy a szegőlécre fekszik fel, amiből megmentettem, amennyit tudtam.
A másik oldal
ez minden merevítés.
Közben ha eluntam a ragasztási felületek, és a merevítések csinálgatását, kigyalultam a mahagónit kellő vastagságúra, kicsiszoltam a felületét, amennyire lehetett. Nagyon szép lett egyes helyeken, de sajnos a furnér úgy lett hántolva, hogy helyenként mély kiszakadások voltak benne, úgyhogy nagyjából pont egy kellő méretű darabot tudtam felhasználni belőle kávacélra. Itt azonban elkövettem egy hibát, ugyanis levágtam majdnem méretre a darab hosszát, aminek az lett az eredménye, hogy hajlításkor igencsak megizzadtam, ugyanis hosszabb darabot sokkal könnyebb hajlítani, mint rövidet... Mindig tanul valamit az ember. Miután megvolt a méretre vágás, kezdődhetett az áztatás, hajlítás, majd száradás után a méretre vágás helyére illesztés.

Rezgőcsiszoló - lazítja az izomzatot.
Mahagónifinomodás lépései



Az oldalél kidolgozása, ez később még  hajlítás után fel lett frissítve
A beáztatott kávalemez forró hajlítóvason kerül megformázásra, nem épp könnyű feladat
Ahogy a víz gőzzé válik, az anyag képessé válik alakjának megváltoztatására, és ahogy távozik belőle a víz, végérvényesen megmarad felvett formája.
A hajlítóvas hőmérsékletét lehet állítani ebben a konstrukcióban de egy, akár lángokkal belülről forrósított cső is megteszi, csak nagyon óvatosnak kell lenni, ugyanis, ahogy elszökött a gőz, a fa nagyon hamar megég, sosem szabad egy helyen sokáig tartani.
Mire sikerült ezt az alakot létrehoznom, iszonyatosan elfáradtam, utána egy álló órán keresztül csak ültem, és bámultam ki a fejemből.


Nagyjából stimmel is, de ez a nagyjából még sok erőfeszítést fog igényelni a szorításnál.
Ezek után, mint már írtam, jöhetett a méretre vágás, illetve próbálgatás, majd a ragasztási felületek pontos kidolgozása, illetve a ragasztási módszer kitalálása. Mivel nem volt elég sok brutálisan nagy szorító, kénytelen voltam fabrikálni párat. Ehhez vettem hat darab menetes szárat, nagy alátéteket meg anyákat, és pár darab fával nagyon hasznos szorítókat sikerült összehoznom, el is neveztem őket Janinak, Bobinak, meg még valaminek amire nem emlékszem.

Szépen türelmesen - például a képen látható reszelővel is - kidolgoztam a végleges körvonalakat.
A tető felőli oldal és a lekerekített végek élei rézsutasra lettek reszelve
Folyamatos ellenőrzés
A pillanat, amikor rájövök, hogy nincs elég szorító. A szorítópofákat minden egyes pontra el kellett készíteni különböző profillal, ezért is vannak beszámozva. Közben rájöttem, hogy nagy szolgálatot tesz a fektető, amit - eleinte úgy tűnt feleslegesen - készítettem, enélkül nem nagyon tudtam volna mire meghúzni a szorítókat, így volt egy kényelmes, stabil ellentartó pont.
Miután aztán legyártottam a maradék szükséges szorítókat, jöhetett a próbaszorítás és a ragasztás. Ez mindig a legizgalmasabb, és egyúttal legidegőrlőbb pillanat, bonyolultabb ragasztásoknál száz százalék, hogy valami nem pont úgy fog működni, mint a próbaszorításnál, úgyhogy érdemes előre pallérozni magunkat az idegesség ellen, hogy még időben ki tudjuk javítani a hibát.

készülődés a nagy pillanatra

egyre zsúfoltabbá válik a helyzet, viszont a fektetőnek eszkábáltam "lábakat", így elég tűrhetően hozzáfértem mindenhez
Jani, Bobi és társa
A végleges állapot - sündisznó - kényes egyensúly

A száradás után nagy várakozásokkal szedtem le a szorítókat, és nem kevés meglepetésemre és megkönnyebbülésemre minden a helyére került. Jöhetett a felületek összedolgozása.

A felhasznált eszközök halmaza
Tádám - háttérben egy nem teljesen eredeti, de nagyon hasznos találmány - a bundtartó

Bármennyire úgy tűnik, ez nem rés - elsőre én is azt hittem - hanem az új kávalemez túlnyúlása, amit majd le kell dolgozni. A vastagságba beleszámoltam ezt a felesleget.

nem mondom, még meglehetősen nyersen fest a dolog
ide fog kerülni majd az új szegély


Szerencsére belül is szépen hozzáragadt minden mindenhez, amihez kellett neki

egész lakályos :)
Véső, gyalu, reszelő, csiszoló

Finomodik - finomodik, de ami a végén kijön, az még mindig nagyon nem finom... Mér nem kezdték olyanból, ami már legalább majdnem finom. Például a krumpli...
Hogy honnan jön ez a sárgaság, nem tudom...
Itt még nem kellett túlságosan kicsiszolni, majd csak a lakkozás előtt.
Itt következett a szegély kérdése, ugyanis ez a meglehetősen fontos alkatrész az új kávalemez hát felőli oldalán hiányzott, és ezt valahogy orvosolni kellett. Elviekben semmilyen szerszám nem volt alkalmas erre a feladatra a műhelyben, de sikerült a marógépből és pár nem teljesen de legalább félig hozzávaló alkatrészből olyan távtartót eszkábálni, amivel egy bizonyos vastagságot tartva tudtam lemarni a szegély helyét. Amúgy nem vettem műanyag bandázst, mint amilyen eredetileg volt a hangszeren, inkább fűrészeltem egy vékony jávorfadarabot, és azt gyalultam ki szegélynek. A kívánt vastagságon meglepően hajlékony lett.

Így sikerült megcsinálni a szegélylemarást


Milyen szépen csatlakoznak a különböző anyagok
Itt már látszik a jó fényképezőgép áldásos hatása
A hosszú jávorhulladék egyik élét először egyenesre gyalultam
Aztán fűrészeltem belőle egy vékony csíkot

Leragasztottam az asztalhoz és kigyalultam arra a vastagságra, amire kellett


És íme az eddig legdekoratívforgácsosabb kép!

A ragasztás során megint nagy hasznát vettem a lábas fektetőnek, ahogy annyi hangszernél azóta. Így nem csúszkált el a fonal.



Jöhet a ragasztómaradékok eltávolítása és szintek kiegyenlítése, nem mondom, jó sokat ráhagytam óvatosságból






Megérte vele vesződni

Hát eléggé megkönnyebbültem, hogy sikerült összehozni ezt a szegélyt, mert nélküle meglehetősen hiányosan festett volna a kép. Most jött minden nem szintben lévő felület összecsiszolása és finomítása egészen hat-nyolcszázas szemcsefinomságú papírokig, hogy aztán jöhessen a lakkozás.

Rossz az, aki rosszra gondol. Én rossz voltam, de a repedés iránya ezt követelte
Egy ártatlanabb szemszög
Egyre kevésbé
Hogyan tüntessünk el apró egyenetlenségeket? Saját csiszolt por + pillanatragasztó csodákra képes.
Csak legyen türelmünk kicsiszolni a végeredményt...
Ilyesmi lesz egy durvább csiszolás után
csiszolcsiszolcsiszol
A mahagóni egy szép fa, főleg egy kicsit leolajozva


Lakkozásra előkészítve, csak hagyjuk kiszikkadni az olajat teljesen, nehogy ledobja a lakkot


Egy kis összehasonlítás a régi darabokkal...
Mindezekkel meglévén jöhetett a lakkozás kényes művelete, sajnos még mindig primitív eszközökkel, azaz szprékkel, és gyenge minőségű nitrolakkal. A baj ezzel az, hogy nem fúj teljesen egyenletesen, nem porlaszt szépen, köpköd, stb. Sokat kell fújni belőle, és sok megy feleslegbe, ami pedig nem szép dolog, de amíg ez van, ez van... Azért próbáltam a lehető legkevesebbet fújkálni mellé. Mindenesetre egy alapos kimaszkolás az olyan helyeken, ahol nem szeretnénk, hogy lakkos legyen a hangszer, nem árt.

Úgy kell maszkolni, hogy sehogy se juthasson a lakk olyan helyre, ahova nem kéne, elég szar dolog a nem jó helyre került nitrot kapargatni...
Valamiért ez a kép olyan, mintha bluescreen előtt fotóztam volna le a gitárt, és beillesztettem volna egy hátteret, és ki lenne a megmondhatója, hogy nem így történt-e
Háttérben a csodás nitrospalackok
Az első rétegek egyike után



Sok visszacsiszolás és még több réteg után keletkezik egy masszív felület, amit aztán újból kezelésbe kell vennünk - a változatosság kedvéért - csiszolópapírral. Az számít már végleges vastagságú lakknak, ami elfedi a felület egyenetlenségeit visszacsiszolt formában, és ennek ellenére elég vastag marad ahhoz, hogy védje a hangszert.

A végleges vastagságú lakk

És kezdődhet a leghosszabb játszma, amiben 1200-as finomságú papírral eltüntetjük a régi és új lakkrétegek közötti eltéréseket, amennyire csak lehetséges.
Eleinte még jól elkülönülő határok, aztán ahogy sikálunk, egyre közelednek egymáshoz a dolgok... Figyelni arra kell legjobban, hogy óhatatlanul a régi lakkot is megcsiszoljuk, semmiképp sem szabad túlságosan elvékonyítani, vagy teljesen lecsiszolni a fáról.
A repedések is szintbe kerülnek, így csak a szem fogja látni őket, a tapintásnak "láthatatlanok" lesznek

Ahogy elmúlnak az éles kontúrok, egységes matt felületet kapunk
Fénytörésében persze mindenképp kicsit különbözni fog az új lakk, de ez csak bizonyos szemszögből látszik, és még így is elég csekély
A mélyedések kicsiszolása folyamatban
Ugyanaz történik a káva esetében is, mint a hátnál.
Semmi erőlködés, csak könnyed mozdulatok szálirányban, sosem nyomjuk erősen oda a papírt.

Aztán itt is vannak persze kontúrok amiket el kell tüntetni

Csak türelem kérdése és sikerül is

A csiszolás után magából a javításból már csak a polírozás marad hátra, illetve a szokásos élvezkedés a fényes felületekkel, ezt sajnos nem tudom megállni...

Kezdődhet az vég nélküli törölgetés...
polírpasztahernyók

Közeledve a célhoz
A repedésre koncentráljak
Vagy a lámpára?
Lámpa-amőba ciklus első kép
Második
Záró




Éppen a tökéletlen lakk eredménye, hogy mégsem lehet "elég" vastagon fújni, mert berepedezik, ezért apró egyenetlenségek maradhatnak.

Ez valójában egy lámpa
Ahogy ezek is

Tulajdonképpen ezzel a javítás része kész is a gitárnak, azonban, mivel az öcsémnek szántam születésnapi ajándéknak, egy berakást terveztem bele, amit úgy gondoltam, el fogja nyerni a tetszését. Először felmértem a lehetséges méreteket, megterveztem a formákat, majd szépen sorjában kiválasztottam a berakások alapanyagát, dunai kagylót és szép tükrös jávorfát. Az utóbbit pirosra pácoltam, majd kivágtam mindkettőt méretre, az éleket pontosra reszelgettem, majd nekiláttam, hogy késsel, apró vésővel, maróval elkészítsem a helyüket a fogólapban. Ennél a résznél mindenképp érdemes figyelni a pontosságra, a túl nagyra csináljuk a lyukat, látszani fog a hézag a berakás és a fogólap között, ami nem a legszebb, sok gyári hangszeren nagyon rondán van az ilyesmi kivitelezve, ha meg túl kicsi a luk, értelemszerűen nem tudjuk beletenni a berakást... - ki gondolta volna...

Tervek megrajzolása a rendelkezésre álló méretre

ez máris egy jó pillanat arra, hogy elképzeljem, hogyan fog festeni ha készen lesz
Aztán jöhet az anyagok előkészítése, jelen esetben a jávorfáé
Vékony lapot vágok belőle előszöris. Egy alkalommal egy egyszeri zenész bejött a műhelybe és azt tudakolta tőlem, mire használok étolajat a javításban. Körülbelül két perc döbbenet után sikerült rájönnöm, hogy a háttérben látható csodálatosan minőségi nedűre gondol... Van itt még azért szakértelem, kérem ...

Aztán jöhet a gyalulgatás
Majd a fűrészelgetés
És a pácolás. A színanyagról nem tudom pontosan milyen származék, politúrhoz szokták alkalmazni, az van a nagy befőttesüvegben is, ebből csak pár csepp kell, hogy jobban kopásálló legyen a beszívódott anyag. Sajnos amúgy nem szívódott be eléggé, úgyhogy más trükkhöz kellett folyamodnom, de mindent a maga helyén
pirosodáspirosodás
A korábban begyűjtött dunai kagyló szuper alapanyag a berakásokhoz, csak találjunk megfelelő méretű darabot...
Aztán újból... Jön a fűrészelés

Folyamatos ellenőrzés
És reszelgetés, míg el nem jutunk a végleges alakhoz
Ha már elégedettek vagyunk a berakás formáival, jöhet a meder elkészítése. Korábban ezt csak késsel és vésővel csináltam, most egy kicsit rásegítettem a háttérben látható távtartós minimaróval is.
A korábbi berakáspöttyöket kipattintottam ahol kellett
A pác nem teljes átitatódását azzal kompenzáltam, hogy a berakást mélyebbre süllyesztette, és felette pillanatragasztóból csináltam védőréteget. Nem mondom, sokkal egyszerűbb lett volna, ha sikerül teljesen impregnálni a fát, vagy eleve valamilyen vörös fát választani, de akkor és ott ez az anyag állt a rendelkezésemre.
A gödörnek a lehető legpontosabbnak kell lennie, hogy ne legyen hézag.
Hogy amikor beillesztjük a berakást, az pontosan a helyére illeszkedjen
Az elkerülhetetlen apró repedéseket, hézagokat pillanatragasztóval és a fogólap saját anyagának csiszolt porával töltjük fel, így majdnem láthatatlanok lesznek.

Treff
Káró
Pikk
És mind egybe... Talán mondanom se kell, hogy öcsém kedveli a kártyát :)
Végül ha a bundokkal is elégedettek vagyunk (én azért átsíkoltam, profiloztam őket az alaposság kedvéért) leolajozhatjuk a fogólapot.
Most már nem is volt más hátra, mint, hogy véglegesen letisztogassam a hangszert, felhúrozzam, és gyönyörködjek benne, valamint kipróbáljam. Azt kell mondjam, nem tudtam mire kéne számítanom a hangszer hangját illetően, főleg ilyen sérülések után, de a véleményem helyett beszéljen a felvétel, amit csináltam róla, és még néhány kép az elkészült hangszerről. A javításban sokat segített elsősorban tanulótársam, "Szander Pál", aki éppen most lehel életet újdonsült blogjába, illetve mesterem is, kösz nekik.


Fényképezőgépen felejtett villanyfényfehéregyensúlyszűrővel
Még jó, hogy tavasz van, illik hozzá
Ezt nem hagyhattam ki... Tanulótársam naturodadaista művészi kompozíciója nem maradhatott a mulandóság homályában


Meg kell mondanom, az elején nem nagyon biztattak, hogy sikerülni fog ez a javítás, de szerintem az eredmény megérte a fáradságot, nemkülönben öcsém öröme, amikor kezébe adtam a hangszert.
És akkor még a végére egy előtte utána kontraszt és az ígért felvétel:




A szám amúgy Bert Jansch Angie-je sajátos és meglehetősen kezdetleges feldolgozásban

14 megjegyzés:

  1. Hát...wow... ez nem semmi :) Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  2. wow Mészi.... nem találok szavakat. rohadt menő!!!

    VálaszTörlés
  3. Majnem egy órát töltöttem a végigolvasással és a fotók böngészésével, hihetetlen élmény volt. Köszönöm a fotózásba és a bejegyzés megírásába fektetett fáradozásodat, és gratulálok a végeredményhez! Nagyon szeretem a gitárokat, és öröm volt látni, hogy ez a jobb sorsra érdemes Epi nem a szeméttelepen végezte.
    Üdv:
    Zsolt

    VálaszTörlés
  4. Öcsém! Csak a gratulációm mehet........
    Bocsi az "öcsémért" 58 éves zenész vagyok..
    Üdv..Eszenyi Laci Vekker együttes Nyíregyháza..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! És én még meglehetősen fiatal vagyok (26), úgyhogy teljesen helyénvaló. Minden jókat kívánok!

      Törlés
  5. Szia Mészi!
    Egy régi klasszikus gitáromat szeretném lecsiszolni, és újralakozni, mivel az előző tulaj szétbarmolta valami tisztítószerrel. Te mit javasolsz? lakkozzam, vagy politúrozzam? ( Mindkettőre van lehetőségem...) És ha lakkozom, akkor milyen lakkot használjak?
    Előre is köszi a segítséged, további jó munkát!
    Üdv :Csaba

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csaba!
      Ha tudsz vigyázni a hangszerre, és van gyakorlatog a politúrozásban, akkor ez egy szép megoldás, egyébként vékonyan, a lehető legkevesebb rétegben felvitt nitrocellulóz vagy akril lakkoz javasolnék. Sok sikert!

      üdv
      Mészi

      Törlés
  6. Szia!

    Nemrég vettem egy talán cremona(egyébként jelzés nélküli) klasszikus gitárt teljesen egy bizományiban. A húrláb ragasztása újrahúrozás után elkezdett felválni, így megelőzvén a bajt felszedtem a kérdéses húrlábat. Ha már ez megtörtént gondoltam újra lakkozom a fedlapot. Két kérdésem volna: - akril lakkspray megfelel, illetve hány rétegben célszerű lakkozni?
    - a húrláb visszaragasztásakor gondolom az a célszerű, ha a teljes felület felragad a fedlapra, illetve hagyományos faragasztó(ez a fehér tejszerű cucc) megfelelő?
    Előre is köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv!

      Az akrilból egyetlen márkával van tapasztalatom, a Dupli colorral, ami elég jól teljesít, azt tudom ajánlani, a többiről nincs tapasztalatom. A rétegszám a felülettől függ, hogy mennyire fogja magába szívni. Ha szépen réteget képez, akkor elég lehet 3-4 réteg is, de szükség lehet 8-10-re is, ha jobban beszívódnak az első rétegek.

      A húrláb visszaragasztásánál nem csak célszerű, hanem inkább a legfontosabb, hogy teljes felületen odaragadjon a tetőhöz, így tud hatékonyan tartani. Ragasztónak én a Titebond fehér ragasztót használom, más márkákkal nem próbálkoztam, itt is, mint a lakkoknál nagyon nagy lehet a szórás. Úgyhogy, ha biztosra akarsz menni, akkor a Dupli color/Titebond kombinációt javaslom, egyébként meg ha mást használsz, először próbáld ki egy felesleges fadarabon, és meglátod, milyen.

      üdv
      Mészi

      Törlés
    2. Köszönöm a gyors választ! A hétvégén kipróbálom :)
      üdv:
      LL

      Törlés
  7. Szia!
    Egy gitáromat szeretném lakkozni, de csak egy részét, így vissza kell csiszolnom és políroznom. Te milyen polír pasztát használtál?
    Üdv: RR

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én Faréclából a G3-G10-ig. Ez egy igen drága, de szuper paszta, amiket még jónak ismerek, azok a 3M termékei, illetve a Finixa nevezetű egylépcsős, ami talán ezek közül a legolcsóbb.

      Törlés