Larida tanuló gitár felszakadt híd javítás

Ez a bejegyzés nem egy szakszerű javításról fog szólni, hanem a menthető mentéséről. Egy egyébként is komolytalan klasszikus gitár került hozzám, hogy eldöntsem, tudok-e még kezdeni vele valamit. Komoly hangszerrel ilyen állapotban már csak a rezonáns cseréjével foglalkoznék, más kérdés, hogy tömör tetővel készített gitárral ilyen nem fordul elő.

ez mi?

Az történt ugyanis, hogy a híd, a rétegelt lemez tető felső két rétegével együtt felszakadt teljes felületén. Ennek legfőbb oka az lehetett, hogy a rétegelt lemez annyira silány minőségű volt, hogy magukat a rétegeket sem tudta összetartani. (akinek van a rétegre jó szinonimája, küldheti). 

Mivel a hangszer eleve sem képviselt értéket, nem volt vesztenivaló, így némileg barbár módszerekkel megszabadultam a menthetetlentől, és megtartottam a maradékot. Természetesen hol lenne ez a blogbejegyzés, ha valaki már nem próbálta volna már meg házi módszerekkel megoldani valahogy a gondot, ez szokás szerint valószínűleg tetézte a bajt, legalább annyiban, hogy pár órával több ideig kapirgálhattam a gumis ragasztómaradékokat.

Jöjjenek a további képek a javítás előtti állapotról:

Furch akusztikus gitár rezonáns lakkozás, hídragasztás és akusztikai anomália

A bejegyzésben szereplő Furch akusztikus gitár sokáig szolgálta előző gazdáját, és az idők során szerzett pár sérülést. A rezonánsról valószínűleg koptatóval együtt lejött több helyen a lakk, illetve a híd is fel volt válva. A gitár új tulajdonosa egy furcsa hanghatásról is panaszkodott, amire majd később visszatérek.

A munkám voltaképpen a tető újralakkozását, és a híd felszedését, visszaragasztását foglalta magában. Ebben talán az egyetlen újdonság az eddig bemutatottakhoz képest, hogy nem magas-, hanem selyemfényű lett az új felületkezelés. Ezt gyári körülmények között lehet könnyen megcsinálni, házi műhelyben nagyon nehéz. Ahhoz, hogy sikerüljön, teljesen portalanítani kéne a műhelyt, ami a megfelelő elszívóberendezés hiányában lehetetlenség. Márpedig nekem egyelőre nincs ilyen eszközöm, úgyhogy mindenképpen át kellett csiszolni a lakkozott felületet száradás után. Ettől viszont csíkos lett, amit magasfényű lakkozás esetén többlépcsős csiszolással, polírozással szoktak eltüntetni. Én is eljutottam a csiszolás lépcsőivel az 1500-as szemcsefinomságig, de ez már mondhatni fényes felület. A végső matt állapotot a lehető legfinomabb (0000-ás) acélgyapot segítségével értem el, csak a fa szálirányában átsimogatva a felületet. Így a fa erezete elrejti a karcok irányát, mégis megmarad a matt összhatás. A hídragasztás és maga a lakkozás már nem újdonság, így erről csak a képek alatt írok.

így érkezett

felvált lakkrészek

csiszolás előtt

Lantgitár nagyjavítás felbontással

Igazi lant még nem volt a blogon, pedig nagyon izgalmas hangszer. Most sem szolgálhatok egyelőre ilyennel, viszont jött hozzám javításra egy lant építésű gitár húrozású hangszer, ami sok mindenben mutat rokonságot a fent említett zeneszerszámmal. Elég rossz állapotban került hozzám, több repedés látszódott a rezonánson, és a bundok is nagyon le voltak kopva. Mivel a hangnyílásban rozetta volt a tető anyagából kivágva, és amúgy sem voltak jól hozzáférhető helyen a sérülések, a felbontás mellett döntöttem.

A hangszer a lant építés sajátosságait tükrözi abban, hogy a hát szelvényekből áll, a fogólap a rezonánssal egy szintben van, és rajta a bundok fa betétekként folytatódnak, illetve hogy a tető belső erősítése a húrokra többnyire merőleges bordákból áll. A rozetta, illetve a híd végeinek ébenfa díszítései is nevezhetőek lantos jegyeknek, de ilyesmiket historikus gitárokon is láthatunk. A nyak rögzítése átmenet a gitáros és a lantos megoldás között, fecskefarkas csapolás, de csak a test hosszirányában van ék alakúra vágva a csap, rá merőlegesen 90°-ot zár be. 

A gitáros konstrukciós jegyek többek között a fej kialakítása a 6 húrnak és kulcsoknak, a fém bundok és a híd tetőn átmenő, tüskékkel történő húrrögzítő megoldása. Ez utóbbi megoldás azt sejteti, hogy a hangszert fém húrokkal kell felszerelni, de sajnos hiába volt ez a szándék, a hangszer nem bírta a terhelést, és a nyak meghajlott. Az újrabundozásnál lehetőség szerint korrigáltam az ívet, de még így sem lett tökéletes, mindenesetre inkább nejlon húrokat tettünk rá, így hangzásban is inkább az eredetileg bél húrokkal szerelt lantok felé mozdultunk.

érkezéskor

a test, itt még fém húrokkal

Raimundo klasszikus gitár rezonánsjavítás

Javítottam már darabokra tört kávájú gitárt, illetve törött nyakat, fejet, felszakadt hidat, stb, de talán a most bemutatott munka volt az eddigi legkeményebb. Nem csak a nehézsége miatt, hanem azért is, mert mindezt viszonylag rövid határidőn belül kellett véghezvinnem, ami itt a bejegyzésben nem fog látszani ugyan, de keményen rányomta a bélyegét a javításra.

Egy spanyol gyártmányú tömör fenyő rezonánsú klasszikus gitár az alany, Raimundo névvel. Az történt vele, hogy gazdája valahol beleütötte valamibe, mire a tető széle szilánkosan, elég csúnyán betörött. A szerencse a dologban, hogy csak a rezonáns sérült, a káva érintetlen maradt. Mivel szerette volna, ha megmarad a hangszere, úgy döntöttünk, hogy nem új rezonánst készítek rá, hanem a kijavítom az eredetit, mivel arányaiban még ez volt az az út, amivel a javítás költsége még a hangszer értéke alatt marad.

így érkezett

szegény jól megkapta a magáét

Mandolin rezonáns javítás bontással

Lassan már ideje volt, hogy valami komolyabb javítás bemutatásával is előrukkoljak. Mert volt ilyen is bőven az elmúlt fél évben, és a fényképeik is már feltöltve pihennek a blog tárhelyén, csak mégsem akarom egy szó nélkül közzétenni őket. Szóval ma a terítéken egy régi orosz mandolin, a márkával és típussal már találkozhattatok itt, ugyanis egy nagyon hasonló hangszeren már végeztem kisebb javításokat. Amiben ez most különlegesebb, hogy itt nem tudtam elkerülni a hangszer felbontását, és egyúttal ez az első olyan poszt, ahol pengetős hangszer bontásáról van szó. Hogy miért olyan ritka a gitárok vagy mandolinok testének felbontása, arra alapvetően két magyarázat van. Egyrészt a vonósokkal ellentétben ezeken a hangszereken viszonylag nagy méretű a hangnyílás, így ezen keresztül sok olyan munkát el tudok végezni, amire esély nem lenne f-lyukon keresztül. A másik ok pedig összefügg ezzel, ugyanis míg a vonósok többségénél (kivéve gambák) randos a rezonáns és a kávák találkozása (vagyis a tető túlnyúlik a káva szintjén, így viszonylag könnyű megbontani őket az illeszkedés vonalában), addig a gitároknál és más pengetősöknél sok esetben még egy külső szegélyt is ragasztanak a tető és a káva találkozásához, ami mindkettőt jótékonyan védelmezi a sérülésektől. Ezt a szegélyt gyakorlatilag lehetetlen szépen bontani, pláne, ha hozzávesszük, hogy legtöbbször már szintetikus ragasztót használnak. Így hát marad a vágás és fűrészelés, vagy a különböző oldószerek próbálgatása, ezzel viszont érdemes vigyázni, mert könnyen leszedhetjük a felületkezelést is... 

Így most bemutathatom a mai bejegyzés tárgyát képező mandolint: 

nem mondanám, hogy tökéletes állapot

először fényképről láttam a hangszert, akkor azt gondoltam, az az átlátszó valami egy bohó műkedvelő celluxos próbálkozása volt, de nem. Az a lakk.

Aztán voltak még itt érdekességek, hozzá kell tennem, hogy a hangszer belsejében pedig az összes borda el volt engedve részben...

Egy Hora tizenkéthúros kalandjai

Ez az új év első nagyobb volumenű javítása. Ja, nem, mer van egy másik is, csak az annyira nagy volumenű, hogy még el sem készült... Na mindegy. Most ez lesz. Olvasok egy könyvet, amiben annyira jó tőmondatok vannak, hogy nekem is kell ilyeneket írnom, de sajnos meg sem közelítem őt, többek között azért, mert ez a mondat például már a harmadik sor óta húzódik, és csak nem tud végetérni. Hiába. Az ember nem tagadhatja meg. Magát.

Ennyi volt a ma művészkedés rovat, jöjjön őnagysága a szászrégeni Hora tizenkéthúros gitár. Tadám.

Az volt itt a baj, hogy a régenieknek, akiké egyébként minden elismerésem, hogy meg tudnak maradni kelet európai hangszerkészítőkként a kínaiak mellett; nem sikerült jól megtippelni a tetőre ható erőket (a tizenkét húrét nevezetesen) és ebből messzemenő következmények eredtek (na ez a mondat mostmár tényleg felháborító volt...)

Könnyebb megmutatni, mint elmagyarázni:

Hát először is ugye lejött a húrláb. Mer erős ám a húr, főleg ha egy tucat van belőle... Pláne, ha úgy ragasztják fel a húrtartót, hogy nem fa fával érintkezik alatta...

Pláne ha olyan gyenge a tető, hogy nem bírja a húzást, és feldomborodik...

Ránézésre azt mondtam volna, menthetetlen, de szerencsére nem láttam átvétel előtt a hangszert, így nem volt visszaút :)

Belül az egyik borda fel is vált.

És Horáék is sok jó céghez hasonlóan csavarral próbálták erősíteni a húrlábat, csak szegények mindig elfelejtik, hogy ahhoz, hogy a csavar tartson, legalább öt centis sugarú alátét kéne, hogy legyen valami felület, amin eloszlik az erő...

Na, mint említettem, megkaptam a hangszert, és első ránézésre azt gondoltam, hogy uramisten, mit fogok ezzel csinálni! Aztán eszembe jutott a vonós-pengetős szakismeretet tartó tanárom, aki szuper szakember hihetetlen beleéléssel és hitelességgel, és ő mesélt egy olyan történetet, amiben egy nyomott és sérült tetejű nagybőgőt kellett javítani. Tanáromról mindig az a benyomásom volt, hogy nagyon tiszteli a hangszereket, és ennek tudom kicsit tulajdonítani azt, hogy másfél évig dolgozott azon a tetőn. Úgy gondolom én is tisztelem a hangszereket, de azért egy kicsit gyorsítani akartam a dolgokon, mindenesetre a módszer a következő: Egy vizes rongyot raktam a tető mindkét oldalára a néhai húrláb helyén, majd két masszív sík falappal és rengeteg szorítóval szép fokozatosan elkezdtem összenyomni. Tanárom ennél sokkal kíméletesebb módszereket alkalmazott, én egy kicsit úgy voltam vele, hogy ha kifelé bírta a gyűrődést, akkor befelé is fogja, ráadásul itt rétegelt lemezről van szó, nem tömör fenyőről... Úgyhogy én két nap alatt visszakényszerítettem eredetihez hasonló alakjába a tetőt, majd hagytam kiszáradni. Meglepődtem, hogy milyen könnyen sikerült.

Rongy, ugye - pizsama volt.

kutyaszorítóban

Amikor elkezdtem így nézett ki

Aztán meg kábé így

A szorítók átvariálásával azért futottam még egy kört, hogy biztos legyek a dolgomban

És akkor így ez.

Nem mondom, hogy geometriai sík lett, de eléggé érzékelhető a változás.

Na igen ám, de rá kellett jönnöm, hogy a húrláb is (lévén nem annyira tömör és kemény jávorfa anyagú) hűségesen követte a tetőt az alakváltozásban. Úgyhogy őt is alávetettem egy nyújtásnak, aztán meg is erősítettem egy némileg tömörebb és keményebb jávor lappal, miután az alját síkba munkáltam.

hm

vizes borogatás

alakjavítás

Masszívabb erősítés

A jó ragasztás barátja a szorító

Azért ebből a vastagságból még jócskán ledolgoztam, meg visszafestettem feketére, csak arról már nem csináltam képet

Először arra gondoltam, hogy teszek egy plusz bordát a tető megerősítése miatt, a húrláb alá, de aztán látva a nevetségesen kis méretű megerősítést a tető belső oldalán, inkább azt fejlesztettem tovább két zongora-rezonáns darabbal, úgy, hogy összesen két plusz réteg került alulról a tetőre, viszont a felső oldalon a húrláb helyének tisztításakor a rétegelt lemezből is egy-másfél réteg ledolgozásra került. Ezek után már úgy tűnt, ennek bírnia kell a terhelést, és úgy látszik, igazam volt. Máskor volt már amúgy példa olyanra, hogy bordát kellett ragasztani a tetőbe, majd még erről is fogok itt egy kicsit beszélni.

A lyukakkal tarkított lemez hivatott erősíteni a tetőt, de mérete miatt erre nem képes.

Így kapott először egy szélesítést

egyenletes szorításhoz fa

zongorarezonáns

Belülről

A toldás után jöhetett az újabb réteg a tető eredeti szálirányában

Ezt is szorítófával

A végeredmény. Kicsit nehéz persze úgy dolgozni, hogy az ember nem látja, mit csinál, ezért láthatók a pár millis elcsúszások.

Most egy kis kitérő egy másik hangszerre, amit egy kicsit hasonló problémával kellett javítanom, és hasonlóan reménytelen volt. Azért teszem be ide, és nem egy külön bejegyzésbe, mert a főnököm hangszeréről van szó, és mivel őt nem érdekli, valószínűleg soha nem lesz befejezve. A lényeg, hogy hiányzott teljes mértékben a tető a láb alatt. Ezt most csak képekben írom le, újrabordázásról lesz szó.

Illetve még előbb itt ez, gondoltam akkor már beteszek ide minden ilyen érdekes húrlábas sztorit. Na ez például tetővel együtt szakadt fel, de óvatosan vissza lehetett játszani a helyére, és belülről megerősíteni.

Visszaragasztás

Az erősítések, szintén zongorarezonánsból

És sikerült visszaragasztani, nem is látszik kívülről...

Aztán van itt egy másik, amiért eleve ezt a kis kitérőt beiktattam, ez szintén az álleesős kategória volt. A lényeg, hogy az előző képen látható hangszert javítgattam, és amikor főnököm látta, amikor végeztem, kezembe nyomta a következőt, hogy kezdhetnék vele valamit. Úgyhogy aztán nekiálltam.

Ez a ferde darab volt az erősítés, ami arra lett volna hivatott, hogy megtartsa a húrlábat. Mint látszik, öhm, még a tető sem maradt meg...

erre csak azt tudom mondani, hogy durva, illetve, hogy hogy juthatott eszébe valakinek, hogy ekkora darab fát tegyen be ide???

Először lebontottam ezt a darabot.

Sajnos a tetőből is kiszakadt egy darab

Úgyhogy kipótoltam.

Aztán a maradék egy bordát is megerősítettem

És jöhetett a bordafaragás szép sűrűszálú fenyőből.

Miután megvoltak, jöhetett a beragasztás

És drága tanulótársam hozzászólása a témához :)

Nem mondom, még így is kissé foghíjas

Kellett tetőt is csinálnom oda, ahol már nem volt...

Természetesen sűrűszálú fenyőből

Végül aztán ennyiben maradtunk, mer nem volt meg a húrláb a hangszerhez, és nem volt faanyag a készítésére. Mindenesetre akár ilyen módon sérült hangszert is lehet javítani. Azt persze hozzá kell fűznöm, hogy számottevő hangromlás nélkül ez csak olcsó kategóriás, rétegeltlemez gitáron megvalósítható, egy profi hangszer egy ilyen javítás után már nem fog úgy szólni, mint új korában, de ha úgy nézzük, legalább szólni fog.

Na hol is tartottam: Ja igen, megerősítettem belülről a tetőt, úgyhogy elkezdhettem foglalkozni a külső oldallal, nevezetesen azzal, hogy a húrláb alatti területet síkba kellett hoznom, és meg kellett tisztítanom a lakktól úgy, hogy ne legyen hézag se mellette, amikor visszaragasztom, de mindenhol fával érintkezzen a láb.

ide kell hogy visszamenjen-e

körbekarcol

körbekarcol

néz

és egyszercsak jó! :) Majd ragasztás-persze, de arról most nincs kép, már úgyse újdonság.

Az elején említett borda ragasztása.

A lyukak visszafúrása

És végül hangulatkép belülről!

No hát ezzel a hangszerrel én is gazdagodtam egy élménnyel, hogy sikerült megmenteni, és hogy bizonyítsam, hogy megérte, itt van egy kis bohóckodás is, hallgassátok szeretettel: