Elektronikát bele!

Adott egy olcsó klasszikus gitár, aminek szép hangja van, és egy zenész, akinek arra van szüksége, hogy koncerten, kihangosítva használja a hangszert. Elég sokfajta lehetőség van ennek a problémának a megoldására, de nem hiszem, hogy van költséghatékonyabb annál, amiről most írok. Az ötlet amúgy nem az enyém, a hangszer gazdája már korábban kigondolta a megoldást.

Én is többször léptem már fel különböző formákban klasszikus gitárral színpadon, így szintén szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű kihangosítani egy nejlon-húros hangszert. A legtökéletesebb megoldás a mikrofonozás, ezzel azonban jópár olyan probléma van, amit a vékony pénztárcájú zenész nem tud elkerülni, vagy pedig a körülmények teszik lehetetlenné a megoldást. Az első ilyen persze maga a mikrofon. Jó esetben van egy saját profi mikronod, de ez nem igaz az esetek többségére, márpedig a fellépőhelyek nem nagyon vannak ellátva ilyen szempontból. De még ha van is saját mikrofon, akkor sem garantált az eredmény, hiszen a hangosítón fog múlni, hogy sikerül-e jól beállítani a dolgokat. Egy zajosabb helyen, pláne, ha a gitár mellett van más hangszer is, a mikrofon nem fog működni. Így maradnak a különböző hangszedők, amelyekből elég széles a választék, és irány a csillagos ég. Főleg az árban.

Az akusztikus gitárok hangosítására szolgáló hangszedő-előerősítő-rendszerek komolyabb esetben többutas megoldások, ami azt jelenti, hogy a rendszer többféle módon gyűjti össze a jelet, és abból jó esetben saját szájízünk szerint keverhetjük ki az általunk legjobbnak talált gitárhangot. Ehhez jöhetnek még hozzá a különböző aktív funkciók, a hangszínszabályzás, mély-közép-magas kiemelés-vágás (equalizer), és a hangerő-szabályzás természetesen. És akkor még nem beszéltünk a különböző pedálokról, amikből akusztikus gitárhoz is gyártanak szép számmal...

A jel érzékelésére alapvetően három módszer létezik. Az egyik, a már említett mikrofonos megoldás, illetve ennek hangszertestbe szerelt változata, ami a hangszertest belső hangját adja vissza. 

Második lehetőség a piezoelektromos hangszedő, ami egy speciális kristályt használ a hangrezgés elektromos jellé alakítására. Ebben az anyagban mechanikai rezgések hatására elektromos impulzusok keletkeznek, melyek nyilván leképezik a felvevő hely rezgési tulajdonságait. Különböző-féleképpen lehet elhelyezni ezt a hangszedőt típustól függően, vannak alsó nyereg alá kerülő, illetve a tető belső oldalára a híd alá felerősíthető modulok.

A harmadik megoldás az elektromos gitároknál is ismert mágneses hangszedő, ez azonban csak olyan hangszereknél működik, amelyeknek húranyaga mágnesezhető.

Önmagában mindháromnak megvannak a hiányosságai. A mikrofonos rendszer, ha gitártestbe van építve, gerjedékeny, illetve zártabb hangot produkál, más karaktert, mint amit valójában hallunk, amikor egy gitár megszólal. A piezo egyáltalán nem, vagy jó esetben is csak kis részben képes a fatest rezgéseit jelekké alakítani, és a probléma nagyon hasonló a mágneses hangszedő esetében is.

Sokat javíthat a problémán a hangszín szabályozó-kiemelő. Természetesen ezzel sem fogjuk tudni reprodukálni azt a rezgést, ami nem jelenik meg jelként a vevőkből, viszont jó hatékonysággal szűrhetünk ki olyan tartományokat, amik bántóan erősek lettek (például a piezo jellemzően éles hangját)

Nos ilyen csodás hosszú fejtegetés után mi sem természetesebb, mint hogy a lehető legfapadosabb piezo rendszert szereltem be egy szintén minőségi fapadosnak tekinthető klasszikus gitárba. Az eredmény ennek ellenére szerintem tök jó lett. Talán azért, mert a nejlonhúrból nem tud annyira bántóan éles hangot produkálni a piezo, és egy kis magas-vágással érzetileg egész közeli hangot tudtam belőle kihozni a hangszeréhez. A következőkben bemutatott átalakítás gazdaságos is, és el is éri célját. Jöjjön az munka, képekben:

Először is ki kellett találni, mi hova fog kerülni. Ismét hasznát vehettem az egyszer céglátogatáskor ajándékba kapott hajlékony papírvonalzónak

Körvonalak feljelölve

A lakk óvása érdekében körbekarcoltam a kivágandó területet. Szerencsére különösebben nem kell félnünk a beavatkozástól, mert rétegelt lemez a káva.

aztán jöhet a pusztítás...

némi fűrészelés, reszelés, csiszolás után...

a végeredmény a vezérlőegység pontos negatívja

Egy mezei aktív előerősítő és akvalézer. Sok hangszerben van ilyen az alapkategóriások közül.

Utána következik magának a hangszedőnek a beszerelése. Lyukat kell fúrni a hídba, amin keresztül a vezetéket áthúzzuk, illetve mélyíteni és szélesíteni kellett a vájatot, amibe az alsónyereg módosított változata fog visszakerülni. Még mielőtt valaki szívbajt kapna, a lakkon fekvő csiszolófa másik oldalán nincs 100-as papír :)

Egy nagyon egyszerű trükk a lakk feltépődésének elkerülésére. Mielőtt lakkos fába fúrunk, ragasszunk rá maszkoló-szalagot... Egyszerű, de nagyszerű.

A végeredményről most videót nem töltök fel, mivel jelenleg az albérletem körülményei nem teszik lehetővé, hogy igazából bemutassam a különbséget erősítővel és anélkül. Mindenesetre nekem kellemes meglepetés volt, hogy működik a dolog, és nem is rosszul, egy olcsóbb hangszert hamarosan magamnak is átalakítok így. A végére pedig pár kép a kész elektroakusztiakusított gitárról.

ez a modell amúgy egy nagyon egyszerű, de megbízható darab, Yamaha C-40, és most már a hangerejének is csak a láda mérete szab határt...