Sigma akusztikus gitár Fishman elektronika beszerelés

Remek módja lehet egy minőségi elektro-akusztikus gitár beszerzésének az, ha magának a hangszernek és a hangszedőknek/előerősítőknek a megvásárlását különválasztjuk. Sok esetben a gyárilag elektro-akusztikusként árult gitárokba azért kerül olcsóbb elektronika, hogy kicsivel lejjebb tudják nyomni az árat. Közben viszont a sima akusztikus gitárnál nagyobb pénzt kérnek érte, mert végülis van benne elektronika. Könnyen előfordulhat, hogy némi keresgéléssel találhatunk olyan gitárt és elektronikát, ami együttesen kevesebbe, vagy ugyanannyiba kerül, mint ugyanannak a hangszernek a gyárilag gagyibb elektronikával szerelt változata.

Az elektronika beszerelése a megfelelő szerszámokkal otthon is elvégezhető, de hangszerésznél sem lehet túl drága. Most egy Sigma akusztikus gitáron mutatom meg az elektronika beszerelés lépéseit. A Sigma a Martin cég olcsóbb szegmensű gitárjait viszi, mint az Epiphone vagy Squier a Gibson és Fenderéit.

A hát és a káva rétegelt lemez, a tető viszont tömör lucfenyő, és szép telten szól. A bele kerülő elektronika egy két utas Fishman megoldás. A jelet egy alsónyereg alá szerelt piezo hangszedő, és a kezelőpanel belső felén elhelyezett mikrofon szolgáltatja, a két bemenetből mi keverhetjük ki a nekünk legmegfelelőbb hangszínt.

Sigma akusztikus gitár

Elektronikát bele!

Adott egy olcsó klasszikus gitár, aminek szép hangja van, és egy zenész, akinek arra van szüksége, hogy koncerten, kihangosítva használja a hangszert. Elég sokfajta lehetőség van ennek a problémának a megoldására, de nem hiszem, hogy van költséghatékonyabb annál, amiről most írok. Az ötlet amúgy nem az enyém, a hangszer gazdája már korábban kigondolta a megoldást.

Én is többször léptem már fel különböző formákban klasszikus gitárral színpadon, így szintén szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem egyszerű kihangosítani egy nejlon-húros hangszert. A legtökéletesebb megoldás a mikrofonozás, ezzel azonban jópár olyan probléma van, amit a vékony pénztárcájú zenész nem tud elkerülni, vagy pedig a körülmények teszik lehetetlenné a megoldást. Az első ilyen persze maga a mikrofon. Jó esetben van egy saját profi mikronod, de ez nem igaz az esetek többségére, márpedig a fellépőhelyek nem nagyon vannak ellátva ilyen szempontból. De még ha van is saját mikrofon, akkor sem garantált az eredmény, hiszen a hangosítón fog múlni, hogy sikerül-e jól beállítani a dolgokat. Egy zajosabb helyen, pláne, ha a gitár mellett van más hangszer is, a mikrofon nem fog működni. Így maradnak a különböző hangszedők, amelyekből elég széles a választék, és irány a csillagos ég. Főleg az árban.

Az akusztikus gitárok hangosítására szolgáló hangszedő-előerősítő-rendszerek komolyabb esetben többutas megoldások, ami azt jelenti, hogy a rendszer többféle módon gyűjti össze a jelet, és abból jó esetben saját szájízünk szerint keverhetjük ki az általunk legjobbnak talált gitárhangot. Ehhez jöhetnek még hozzá a különböző aktív funkciók, a hangszínszabályzás, mély-közép-magas kiemelés-vágás (equalizer), és a hangerő-szabályzás természetesen. És akkor még nem beszéltünk a különböző pedálokról, amikből akusztikus gitárhoz is gyártanak szép számmal...

A jel érzékelésére alapvetően három módszer létezik. Az egyik, a már említett mikrofonos megoldás, illetve ennek hangszertestbe szerelt változata, ami a hangszertest belső hangját adja vissza. 

Második lehetőség a piezoelektromos hangszedő, ami egy speciális kristályt használ a hangrezgés elektromos jellé alakítására. Ebben az anyagban mechanikai rezgések hatására elektromos impulzusok keletkeznek, melyek nyilván leképezik a felvevő hely rezgési tulajdonságait. Különböző-féleképpen lehet elhelyezni ezt a hangszedőt típustól függően, vannak alsó nyereg alá kerülő, illetve a tető belső oldalára a híd alá felerősíthető modulok.

A harmadik megoldás az elektromos gitároknál is ismert mágneses hangszedő, ez azonban csak olyan hangszereknél működik, amelyeknek húranyaga mágnesezhető.

Önmagában mindháromnak megvannak a hiányosságai. A mikrofonos rendszer, ha gitártestbe van építve, gerjedékeny, illetve zártabb hangot produkál, más karaktert, mint amit valójában hallunk, amikor egy gitár megszólal. A piezo egyáltalán nem, vagy jó esetben is csak kis részben képes a fatest rezgéseit jelekké alakítani, és a probléma nagyon hasonló a mágneses hangszedő esetében is.

Sokat javíthat a problémán a hangszín szabályozó-kiemelő. Természetesen ezzel sem fogjuk tudni reprodukálni azt a rezgést, ami nem jelenik meg jelként a vevőkből, viszont jó hatékonysággal szűrhetünk ki olyan tartományokat, amik bántóan erősek lettek (például a piezo jellemzően éles hangját)

Nos ilyen csodás hosszú fejtegetés után mi sem természetesebb, mint hogy a lehető legfapadosabb piezo rendszert szereltem be egy szintén minőségi fapadosnak tekinthető klasszikus gitárba. Az eredmény ennek ellenére szerintem tök jó lett. Talán azért, mert a nejlonhúrból nem tud annyira bántóan éles hangot produkálni a piezo, és egy kis magas-vágással érzetileg egész közeli hangot tudtam belőle kihozni a hangszeréhez. A következőkben bemutatott átalakítás gazdaságos is, és el is éri célját. Jöjjön az munka, képekben:

Először is ki kellett találni, mi hova fog kerülni. Ismét hasznát vehettem az egyszer céglátogatáskor ajándékba kapott hajlékony papírvonalzónak

Körvonalak feljelölve

A lakk óvása érdekében körbekarcoltam a kivágandó területet. Szerencsére különösebben nem kell félnünk a beavatkozástól, mert rétegelt lemez a káva.

aztán jöhet a pusztítás...

némi fűrészelés, reszelés, csiszolás után...

a végeredmény a vezérlőegység pontos negatívja

Egy mezei aktív előerősítő és akvalézer. Sok hangszerben van ilyen az alapkategóriások közül.

Utána következik magának a hangszedőnek a beszerelése. Lyukat kell fúrni a hídba, amin keresztül a vezetéket áthúzzuk, illetve mélyíteni és szélesíteni kellett a vájatot, amibe az alsónyereg módosított változata fog visszakerülni. Még mielőtt valaki szívbajt kapna, a lakkon fekvő csiszolófa másik oldalán nincs 100-as papír :)

Egy nagyon egyszerű trükk a lakk feltépődésének elkerülésére. Mielőtt lakkos fába fúrunk, ragasszunk rá maszkoló-szalagot... Egyszerű, de nagyszerű.

A végeredményről most videót nem töltök fel, mivel jelenleg az albérletem körülményei nem teszik lehetővé, hogy igazából bemutassam a különbséget erősítővel és anélkül. Mindenesetre nekem kellemes meglepetés volt, hogy működik a dolog, és nem is rosszul, egy olcsóbb hangszert hamarosan magamnak is átalakítok így. A végére pedig pár kép a kész elektroakusztiakusított gitárról.

ez a modell amúgy egy nagyon egyszerű, de megbízható darab, Yamaha C-40, és most már a hangerejének is csak a láda mérete szab határt...

Elektronikaszerelés egy kicsit eltérve a megszokottól

Ugye általában amikor egy gitárban elektronikát javítunk, cserélünk, akkor más sem csinálunk, mint csavarozunk, meg forrasztunk, a potik helye már előre ki van fúrva a gitárban, minden úgy van elkészítve, hogy később is jól hozzáférhető legyen, lehessen rajta alakítani, kicserélni alkatrészeket. (már a hagyományos típusú elektronikákról beszélek, mert újabban hódít a nyomtatott áramkörös verzió, amit jóval nehezebb, vagy épp néhány esetben lehetetlen javítani.)

Került hozzám egy hangszer, aminek az volt a problémája, hogy valami recsegett, ha a gazdája kihangosította a beépített piezo rendszerrel. Némi nézegetés meg próbálgatás után kiderült, hogy a potméter kontaktos. Ilyenkor én először mindig jóhiszemű vagyok, hátha egy kis WD-40, vagy bármi hasonló segít, kioldja, kimossa a szennyeződést, és máris rendbejön minden. Hát ebben az esetben nem volt szerencsém... Ugyanúgy recsegett a hang, mint előtte. 

Gondoltam, semmi probléma, kerítek egy ugyanilyen potmétert, és nem lesz semmi gond. Először hangszerboltokban próbálkoztam, ahol egyöntetűen azt a tanácsot kaptam, hogy áááááááááá, ezt dobd ki a p..ba és vegyél egy újat. Mármint egész vezérlőfelületet EQ-val. Úgy néz ki a rendszer amúgy, hogy van egy NYÁK (nyomtatott áramkör) lap, amire fel van építve a háromsávos EQ, meg a hangerőszabályzó. Én a részletekhez nem értek, mindenesetre nem két fillér, ha az egészet le akarom cserélni, ráadásul tényleg csak a poti volt a hibás.

Gondoltam, csak nem hagyom ennyiben, bementem egy elektronika boltba, ahol árulnak mindenféle potmétereket, csak épp arra, amit ki kellett cserélnem, nem volt ráírva, hogy mekkora ellenállású... Mit van mit tenni, vissza a műhelybe, megmérni multiméterrel a lábak közti ellenállást (egy ismerősömtől utólag tudtam meg, hogy legegyszerűbb a két szélső láb között mérni, mert az a maximum kapacitást adja meg, és nem függ a tekerő pozíciójától...) Utána végre kiderült, hogy 10kOhm-os a kicsike, akkor vissza egy elektronika boltba (bosszúból, mert nem tudták megmérni ott helyben, egy másikba mentem, ahol sokkal barátságosabbak is voltak), és végül a kezemben volt a kívánt alkatrész. Nem mondom a beszerelésnél trükközni kellett rendesen, mert nem ugyanakkora volt a méret, de végül sikerült. Íme az eredmény:

Felkészülés a beszerzés után

A régi, meghatározhatatlan poti (kék), és az új lakó

Csak elforgatva fért el, de eredetileg amúgy is úgy egyeztünk meg a hangszer gazdájával, hogy akár a hangszer külsejére is applikáljak fel valami potit, hogy ne kelljen az egész szerkezetet kicserélni. Nos ez így bennmaradt a hangszerben.

Kicsit olyan lett, mint valami bomba, csak itt nem kell elvágni a piros vezetéket.

Még a házba is sikerült visszatenni az egészet, igaz, kicsit szellősíteni kellett a burkolatot.

Így nézett ki az asztal a művelet után :)

És ennyi látszik kívülről.

Szóval nem minden kidobandó, ami úgy tűnik elsőre, de ezt már annyiszor leírtam, hogy már nekem is a könyökömön jön ki.