2014. április 23., szerda

Mandolin rezonáns javítás bontással

Lassan már ideje volt, hogy valami komolyabb javítás bemutatásával is előrukkoljak. Mert volt ilyen is bőven az elmúlt fél évben, és a fényképeik is már feltöltve pihennek a blog tárhelyén, csak mégsem akarom egy szó nélkül közzétenni őket. Szóval ma a terítéken egy régi orosz mandolin, a márkával és típussal már találkozhattatok itt, ugyanis egy nagyon hasonló hangszeren már végeztem kisebb javításokat. Amiben ez most különlegesebb, hogy itt nem tudtam elkerülni a hangszer felbontását, és egyúttal ez az első olyan poszt, ahol pengetős hangszer bontásáról van szó. Hogy miért olyan ritka a gitárok vagy mandolinok testének felbontása, arra alapvetően két magyarázat van. Egyrészt a vonósokkal ellentétben ezeken a hangszereken viszonylag nagy méretű a hangnyílás, így ezen keresztül sok olyan munkát el tudok végezni, amire esély nem lenne f-lyukon keresztül. A másik ok pedig összefügg ezzel, ugyanis míg a vonósok többségénél (kivéve gambák) randos a rezonáns és a kávák találkozása (vagyis a tető túlnyúlik a káva szintjén, így viszonylag könnyű megbontani őket az illeszkedés vonalában), addig a gitároknál és más pengetősöknél sok esetben még egy külső szegélyt is ragasztanak a tető és a káva találkozásához, ami mindkettőt jótékonyan védelmezi a sérülésektől. Ezt a szegélyt gyakorlatilag lehetetlen szépen bontani, pláne, ha hozzávesszük, hogy legtöbbször már szintetikus ragasztót használnak. Így hát marad a vágás és fűrészelés, vagy a különböző oldószerek próbálgatása, ezzel viszont érdemes vigyázni, mert könnyen leszedhetjük a felületkezelést is... 

Így most bemutathatom a mai bejegyzés tárgyát képező mandolint: 

nem mondanám, hogy tökéletes állapot
először fényképről láttam a hangszert, akkor azt gondoltam, az az átlátszó valami egy bohó műkedvelő celluxos próbálkozása volt, de nem. Az a lakk.
Aztán voltak még itt érdekességek, hozzá kell tennem, hogy a hangszer belsejében pedig az összes borda el volt engedve részben...

Szóval miért is kellett ezt felbontani? Alapvetően két ok miatt. A tető alsó részét merevítő meggyengült és felvált bordákhoz sehogy se tudtam hozzáférni, mert ahhoz kicsi volt a hangnyílás, hogy benyúljak. A másik, hogy a tetőn létrejött repedések szintben is elvetemedtek, mivel sokáig használták a hangszert törött állapotban, a húrok húzóereje pedig megtette a hatását. Szóval maradt a bontás. Először a fogólap végét választottam el a tetőtől, és a csatlakozási pontnál lévő bundot kiemelve, annak vájatán keresztül lefűrészeltem. Erre szükség volt amiatt, hogy később a felsőtőkénél is végzendő javításokat meg tudjam csinálni.

Utána jöhetett maga a bontás síppal, dobbal, nádihegedűvel, de legfőképpen denaturált szesszel, bontókéssel és vékony fűrésszel, ahol sehogy sem akarta megadni magát.

bontási fázis kettő - itt pont látható egy bontott és egy fűrészelt rész is. Ilyenkor a legfontosabb, hogy a rezonánsba ne vágjunk bele.
és nicsak, milyen gyorsan végeztünk (itt még fenn van a fogólap vége.)
itt már nincs
Aztán, miután sikerült egy jó pár órás, sok pihentetéses vesződség után felbontani a hangszert, jött az elképedés, a világ talán legocsmányabb javításnak nem nevezhető megoldása láttán, amivel talán a repedéseket próbálták meg fixálni annak idején.

Szóval ez... Mondanám, hogy nem kommentálom, de nem tudom szó nélkül hagyni. Ezt a ki tudja kit mire emlékeztető anyagot a hangszer alsó tőkéjén lévő húrtartó-csavarfuraton keresztül fecskendezték a hangszerbe, majd valószínűleg nemes egyszerűséggel fejjel lefelé fordítva összerázták. Ti is így csinálnátok, remélem :) Feljebb jól látszik, hogy a lenti borda végeit is már csak a képzelet tartotta a helyén
a hangszer testét lefixáltam, hogy ne vetemedjen szét, amíg dolgozom a tetővel, ez a záloga, hogy majd ha eljön az ideje, vissza is tudjam ragasztani a tetőt.
Hogy ez mi, arról halvány fogalmam sincsen, de baromi sokáig tartott leszedni...
És akkor még egy szó erről a csodálatos anyagról, amit valami műgyanta szerűségnek tippelek. Hangszerbuheráló barátaink ugyanis észrevették (bár persze lehet, hogy ilyet feltételezni dőreség...), hogy a borda fel van válva, így oda is fröccsintettek a csodaanyagból. Az eredmény - láthatólag - közel sem volt valami jó, ugyanis nagyjából annyit értek el, hogy a bordát fixálták a tetőtől egy milliméterre...
Maguk az oroszok sem mennek a szomszédba egyébként hangszerkészítéshez nem illő anyagokért, mivel a mandolin lakkozása is olyan volt, mint egy milliméter vastag fólia, amiről még távolról is nehéz elképzelni, hogy hagyná a fát szabadon rezegni... És mivel amúgy is felhólyagosodott a lakk a tetőn a repedéseknél, elkerülhetetlennek tűnt a normális munka érdekében megszabadulni a maradék eredeti felületkezeléstől. Mivel a szelvényes háthoz csak nagyon minimális mértékben nyúltam, ott meghagytam az eredeti "lakkot".

Mivel egy gumis tulajdonságú anyagról van szó, ezt igencsak kínszenvedés lett volna eltávolítani csiszolással, így bevetettem a hangszerészek és fényezők titkos fegyverét, a kromofágot. Már a neve is félelmetesen cseng. hahaha. És durva dologról van szó kérem szépen, mert aki esetleg nem ismeri (és már nem is fogja), ez az az anyag, amitől a luxusautók tulajdonosai a nadrágjukba csinálnak, gyakorlatilag pár csepp képes pár perc alatt a vele érintkező felületről lerágni a festéket/lakkot. Régen festékboltokban volt kapható, de erősen mérgező mivolta miatt betiltották, ma a kromafág néven lehet beszerezni hozzá hasonló pótlékot, drágább, kisebb kiszerelés, és kevésbé hatékony. A szemfülesek persze spejzoltak, mielőtt bejött a rendelet, de szerintem lassan kifogyunk... Én egy elhagyott textilüzem-szerű helyen bukkantam rá egy üvegnyire ebből a félelmetes anyagból, úgyhogy nem kicsit voltam feldobva. Mindazonáltal (ez mennyire hülye szó, de időről időre muszáj leírnom) óvatosan kell bánnunk vele, ha valaki véletlenül használná, csak jól szellőző helyen, lehetőleg szűrős maszkkal, védőkesztyűben, szóval minden védőizével, mert baromi mérgező, és még gyúlékony is... És akkor jöjjön a tetőlakktalanítás. Vigyázat, felkavaró képek következnek.

őnagysága, kromofág a cseppet sem álszerény szuper jelzővel... A kis barátságos piktogrammot senkinek nem kell bemutatnom. Nem kell sok belőle, ezért ha ilyennel dolgozunk, ne pacsáljunk, éppenhogy nedvesítsük meg vele a felületet, esetleg ezt ismételjük többször. A hatás garantált...
kezd hatni
és hát szóval ehhez nem kell magyarázat...
a széleken itt még nem kapargattam le, de egy az egyben leszedte a lakkot
Szóval így megy ez a kromofággal, és miután sikeresen megszabadultam a fojtó lakkrétegtől, jöhetett az érdemi javítás, az undorító ragasztómaradványok eltávolítása, illetve a repedések ragasztása, spándlizása, és sok-sok pótlás.

ha esetleg a rezonánson nem lett volna elég, amit láttunk...
nagyjából megtisztítva...
Aztán például már gyengült a ragasztó a tőkéknél is, így ragasztani kellett.
Lakk nélkül még jobban látszanak a sérülések. Itt éppen, ahogy az intarziát is megmozgatta a tető repedése.
Az első javítási lépések, az intarzia felvált részeinek rögzítése. A tető meg elég rusnya lett így ezzel a foltos páccal
aztán például a felső-tőkénél is várt meglepetés
Közben az alsó tőkénél megszáradt a ragasztás
felső-tőke ragasztás, háttérben mindenféle javításra váró hangszer
intarzia-rögzítés 2.


felsőtőke - ragadva
A kávaperem a bontás miatt nem lett mindenhol matyóhímzés
a kávaperem tisztítása, és a tőkék szintbecsiszolása

Volt néhány hely, ahol már gyárilag kóklerkedtek, ide pótlás kerül
Először kiegyenesítem a felületet
aztán beragasztom és formázom a pótlást
a maradék lyuk a leendő bordavégnek van
Miután végeztem a káva tisztításával, szintbehozásával, félretettem a testet, szorítóval megfogatva, hogy ne vetemedjen el a formája. Közben már persze elkezdtem a tetőn dolgozni, rengeteg kisebb-nagyobb tennivaló akadt rajta. Néhány helyen eleve nagyon vékonyra hagyták az anyagot, máshol túl vastag volt, az előbbi, meg talán a helytelen tárolás simán eredményezhette a repedéseket.

Először a szintbeli eltéréseket kellett jobb belátásra bírni. Ez napokig is eltart, mivel szépen lassan arra kényszerítem a fát, hogy egy kis nedvesség hatására vetemedjen vissza a helyére, majd hagyom így megszáradni, de közben végig szorítanom kell, nehogy elmásszon.
egyenesítés
lázadó darabok
Az öregebb repedéseket már próbálták "javítani" - kitöltötték a csodaragasztójukkal



Erről a kis szerszámról még majd lesz külön bejegyzés, mert nagyon hasznos és otthon is elkészíthető.
Ennek segítségével könnyedén szabályos ék alakú repedést csinálhatunk, amit már könnyű spándlizni.
És ezt a javítási módszert már ismerjük. Egy vékony lucfenyő spándlit (ék keresztmetszetű fadarabot) szorítok a repedésbe, ami aztán szinte eggyé-válik az eredeti tetőanyaggal, ha megfelelő a szálsűrűség.
Néhány szakaszon borzasztó vékony volt a tető, ezért muszáj volt toldani
Ezt a nagyobb toldást kellett beilleszteni, hasonló szálsűrűségű lucfenyőből. Később aztán a tető többi részéhez illően vékonyítottam.
a kis erdei fenyő pakedlik csak időleges rögzítési célt szolgálnak, hogy a nagy repedést tisztességesen lehessen spándlizni
munkaasztal mindenfélével, közben persze más javítások is készülnek
pakedlivel megerősített repedés spándlizásra készen
A spándlianyaggal
A két legnagyobb repedés rögzítve
A tető egyik oldala teljesen szét volt esve, ehhez jön még, hogy az oroszok a tető törését egy félvastagságig való befűrészeléssel ejtették meg. Így itt is belső erősítésre volt szükség
a kis csipeszeknek egyre nagyobb hasznát veszem
spándlik lenagyolva
A szabálytalan repedések miatt még néhol mellék-spándlikra is szükség volt, mivel nem akartam túlságosan kiszélesíteni a repedéseket
ledolgozva
a másik oldalon a toldás a szegély visszaragasztása előtt
szegély ragasztás
még mindig elég kaotikus a helyzet
végül aztán úgy döntöttem, hogy kap egy megerősített keretet a tető, amit majd majdnem teljesen ledolgozok, de így lesz egy plusz repedésgátló tényező
készül a belső szegélyezés
csip-csip
és felkelt a nap és lement a nap
Ha már a széleken, akkor a tőkénél is kapott erősítést
szegélypótlás. Ahol szükség volt rá - jávorból
sok-sok szintbegyalulás következik
aztán kezdhetek foglalkozni az új bordázással. Az elvet nem akartam megváltoztatni, tehát maradt a három keresztborda. Viszont a méretezésen változtattam: mivel az oroszok nagyon gyenge minőségű anyagot használtak, ezért a méretezésüket nem vettem alapul, és karcsúbb bordákat készítettem sűrűr szálú szabályos lucfenyőből
az új bordák alapanyaga egy régi zongora tetőgerendája - hasítva
borda - hasítva
Aztán jöhet a formázás

Mint látható, a tető szélének erősítése egészen minimális vastagságú lett, de ez is nagyon sokat számít.

A szorítást egy maradék íves rózsafával oldottam meg. A képen látható, hogy ha a végén megszorítom, az íves fa rugalmasan ráfeszül a bordára, és így középen is szorít anélkül, hogy szorítót kéne tennem oda.
egyenletes ragasztás
borda 2.
a helyén.
Toldások találkozása
bordapersely
Összehasonlításképp...
Az alsó részére a rezonánsnak, ahol alapvetően a sérülések keletkeztek szintén valmilyen megerősítésért kiáltott, ezért három nagyon vékony bordát helyeztem fel ide legyező alakban.
szorítás
erősítés
a bordák végének ledolgozása

már lassan közeledünk az célhoz
Egy utolsó erősítést még meg kellett ejtenem, mégpedig a félig átfűrészelt tető miatt.
Ide egy szögbe csiszolt fenyőlemezt ragasztottam, majd ledolgoztam a felületüket
ragasztás sokadszor

Ledolgozott felületek és szárirányok csendélet
tető perspektíva

masszív, és mégis szép csengésű tető.
cégér
A test már csak a tetőre vár. Jól látható a mandolinok egy típusára jellemző letörés.
készülődés a lecsukásra
Mivel a hát szabálytalan, így nejlon-bandázs segítségével szorítottam a rezonánst a helyére
És már a lecsukás utáni finomítások jönnek.
Fogólap visszaragasztásra várva. Közben a nyers tetőt alapozom a lakkozáshoz
Fogólap visszaragasztás
Lakkozásra várva
A fenti képek mutatják, hogy elég sok móka volt ezzel a mandolinnal, de egyúttal nagyon élvezetes is volt olyan javításokat csinálni, amik nem mindennapiak. A fotózásból kihagytam sok olyan apróságot, mint a bundok visszaragasztása, síkolása, a felsőnyereg készítés, és más egyebeket. Általában sokkal több sérülés kerül felszínre a javítás közben, mint amennyit előre egyáltalán gondolni mernél... Ez van, ehhez kell hozzászokni... A végső feladat a lakkozás, és a hangszer felszerelése, beállítása volt. Felületkezeléshez sima sellakot használtam alkonekben oldva, sokkal tüzesebb lett a színe még natúran is, mint a semmilyen orosz kulimásznak, ettől lett is egy kis kontraszt a tető és a test között, de szerintem jól áll neki.

első rétegek
politúrozás... a nagy kedvenc...
kellékek politúrozáshoz: sellak, olaj, alkonek, rongylabda... Persze a rongylabdát előtt hetekig kéne dunsztolnom, de ez most nálam kimaradt...
politúr - politúr
politúr - politúr

mondhatni - kész
húrtartó
eltávolítva róla a ráragadt lakkszerűséget
Felszerelés - beállítás

felszerelkezve
sérülések hűlt helye
szintén
szintén
pózolj mandolin
a végeredmény
Szóval ez volna... Sok-sok munka volt vele, de úgy tudom, gazdája elégedett az eredménnyel (bár hülye módon elfelejtettem, hogy balkezesre kellett volna húroznom, és nem jobbra, de már olyan régen dolgoztam rajta, hogy teljesen kiment a fejemből...). Sajnos most nem volt annyira dekoratív hátterem, mint a régi műhelyben, de talán a forgószék is megteszi ez egyszer. Nemsokára újra lesz nagyobb lélegzetvételű javítás.

2 megjegyzés: