Furch akusztikus gitár rezonáns lakkozás, hídragasztás és akusztikai anomália

A bejegyzésben szereplő Furch akusztikus gitár sokáig szolgálta előző gazdáját, és az idők során szerzett pár sérülést. A rezonánsról valószínűleg koptatóval együtt lejött több helyen a lakk, illetve a híd is fel volt válva. A gitár új tulajdonosa egy furcsa hanghatásról is panaszkodott, amire majd később visszatérek.

A munkám voltaképpen a tető újralakkozását, és a híd felszedését, visszaragasztását foglalta magában. Ebben talán az egyetlen újdonság az eddig bemutatottakhoz képest, hogy nem magas-, hanem selyemfényű lett az új felületkezelés. Ezt gyári körülmények között lehet könnyen megcsinálni, házi műhelyben nagyon nehéz. Ahhoz, hogy sikerüljön, teljesen portalanítani kéne a műhelyt, ami a megfelelő elszívóberendezés hiányában lehetetlenség. Márpedig nekem egyelőre nincs ilyen eszközöm, úgyhogy mindenképpen át kellett csiszolni a lakkozott felületet száradás után. Ettől viszont csíkos lett, amit magasfényű lakkozás esetén többlépcsős csiszolással, polírozással szoktak eltüntetni. Én is eljutottam a csiszolás lépcsőivel az 1500-as szemcsefinomságig, de ez már mondhatni fényes felület. A végső matt állapotot a lehető legfinomabb (0000-ás) acélgyapot segítségével értem el, csak a fa szálirányában átsimogatva a felületet. Így a fa erezete elrejti a karcok irányát, mégis megmarad a matt összhatás. A hídragasztás és maga a lakkozás már nem újdonság, így erről csak a képek alatt írok.

így érkezett

felvált lakkrészek

csiszolás előtt

Lantgitár nagyjavítás felbontással

Igazi lant még nem volt a blogon, pedig nagyon izgalmas hangszer. Most sem szolgálhatok egyelőre ilyennel, viszont jött hozzám javításra egy lant építésű gitár húrozású hangszer, ami sok mindenben mutat rokonságot a fent említett zeneszerszámmal. Elég rossz állapotban került hozzám, több repedés látszódott a rezonánson, és a bundok is nagyon le voltak kopva. Mivel a hangnyílásban rozetta volt a tető anyagából kivágva, és amúgy sem voltak jól hozzáférhető helyen a sérülések, a felbontás mellett döntöttem.

A hangszer a lant építés sajátosságait tükrözi abban, hogy a hát szelvényekből áll, a fogólap a rezonánssal egy szintben van, és rajta a bundok fa betétekként folytatódnak, illetve hogy a tető belső erősítése a húrokra többnyire merőleges bordákból áll. A rozetta, illetve a híd végeinek ébenfa díszítései is nevezhetőek lantos jegyeknek, de ilyesmiket historikus gitárokon is láthatunk. A nyak rögzítése átmenet a gitáros és a lantos megoldás között, fecskefarkas csapolás, de csak a test hosszirányában van ék alakúra vágva a csap, rá merőlegesen 90°-ot zár be. 

A gitáros konstrukciós jegyek többek között a fej kialakítása a 6 húrnak és kulcsoknak, a fém bundok és a híd tetőn átmenő, tüskékkel történő húrrögzítő megoldása. Ez utóbbi megoldás azt sejteti, hogy a hangszert fém húrokkal kell felszerelni, de sajnos hiába volt ez a szándék, a hangszer nem bírta a terhelést, és a nyak meghajlott. Az újrabundozásnál lehetőség szerint korrigáltam az ívet, de még így sem lett tökéletes, mindenesetre inkább nejlon húrokat tettünk rá, így hangzásban is inkább az eredetileg bél húrokkal szerelt lantok felé mozdultunk.

érkezéskor

a test, itt még fém húrokkal

Raimundo klasszikus gitár rezonánsjavítás

Javítottam már darabokra tört kávájú gitárt, illetve törött nyakat, fejet, felszakadt hidat, stb, de talán a most bemutatott munka volt az eddigi legkeményebb. Nem csak a nehézsége miatt, hanem azért is, mert mindezt viszonylag rövid határidőn belül kellett véghezvinnem, ami itt a bejegyzésben nem fog látszani ugyan, de keményen rányomta a bélyegét a javításra.

Egy spanyol gyártmányú tömör fenyő rezonánsú klasszikus gitár az alany, Raimundo névvel. Az történt vele, hogy gazdája valahol beleütötte valamibe, mire a tető széle szilánkosan, elég csúnyán betörött. A szerencse a dologban, hogy csak a rezonáns sérült, a káva érintetlen maradt. Mivel szerette volna, ha megmarad a hangszere, úgy döntöttünk, hogy nem új rezonánst készítek rá, hanem a kijavítom az eredetit, mivel arányaiban még ez volt az az út, amivel a javítás költsége még a hangszer értéke alatt marad.

így érkezett

szegény jól megkapta a magáét

Dowina koptató készítés

A koptató feladata a hangszereken, hogy megvédje a rezonánst / hangszertestet a sérülésektől, amiket a pengetés, vagy a kéz izzadsága okozhatna. Tömör testű hangszerek esetében sokszor már inkább csak kinézeti értéke van, de komolyabb akusztikus hangszereknél nélkülözhetetlen, hacsak nem akarjuk, hogy olyan gitárunk legyen, mint Willie Nelsonnak. Csakhogy a gyárilag felragasztott koptatók - hogy tisztasági betétes reklámszöveggel éljek -  nem mindig ott nyújtanak védelmet, ahol kéne. Ha rossz helyen van a koptató, pengetésünkkel mellette még vígan pusztíthatjuk a tetőt.  Ezt megakadályozandó, a most bemutatott Dowina akusztikus gitárra készítettem egy egyedi koptatót. A gazdája szerencsére odafigyelt a hangszerre, és észrevette, hogy a tető megsérül a koptató mellett is. Közösen kitaláltunk egy formát, ami eltakarja a kitett részeket, és még tetszetős is. Többféle formát készítettem mutatóba, és ő kiválasztotta a neki legjobban tetszőt. Vékony fekete, öntapadós akusztikusra való koptatóanyagból dolgoztam. Jöjjenek a képek a munka lépéseiről.

az előző koptató ragasztómaradékai

ugyanez egy pontra összegyűjtve, de szerencsére szépen lejött a lakk megsértése nélkül

Itt pedig jól látszanak a kopások a volt koptató mellett. Ezeket a felületeket kellett megvédeni a további rongálódástól

Mandolin rezonáns javítás bontással

Lassan már ideje volt, hogy valami komolyabb javítás bemutatásával is előrukkoljak. Mert volt ilyen is bőven az elmúlt fél évben, és a fényképeik is már feltöltve pihennek a blog tárhelyén, csak mégsem akarom egy szó nélkül közzétenni őket. Szóval ma a terítéken egy régi orosz mandolin, a márkával és típussal már találkozhattatok itt, ugyanis egy nagyon hasonló hangszeren már végeztem kisebb javításokat. Amiben ez most különlegesebb, hogy itt nem tudtam elkerülni a hangszer felbontását, és egyúttal ez az első olyan poszt, ahol pengetős hangszer bontásáról van szó. Hogy miért olyan ritka a gitárok vagy mandolinok testének felbontása, arra alapvetően két magyarázat van. Egyrészt a vonósokkal ellentétben ezeken a hangszereken viszonylag nagy méretű a hangnyílás, így ezen keresztül sok olyan munkát el tudok végezni, amire esély nem lenne f-lyukon keresztül. A másik ok pedig összefügg ezzel, ugyanis míg a vonósok többségénél (kivéve gambák) randos a rezonáns és a kávák találkozása (vagyis a tető túlnyúlik a káva szintjén, így viszonylag könnyű megbontani őket az illeszkedés vonalában), addig a gitároknál és más pengetősöknél sok esetben még egy külső szegélyt is ragasztanak a tető és a káva találkozásához, ami mindkettőt jótékonyan védelmezi a sérülésektől. Ezt a szegélyt gyakorlatilag lehetetlen szépen bontani, pláne, ha hozzávesszük, hogy legtöbbször már szintetikus ragasztót használnak. Így hát marad a vágás és fűrészelés, vagy a különböző oldószerek próbálgatása, ezzel viszont érdemes vigyázni, mert könnyen leszedhetjük a felületkezelést is... 

Így most bemutathatom a mai bejegyzés tárgyát képező mandolint: 

nem mondanám, hogy tökéletes állapot

először fényképről láttam a hangszert, akkor azt gondoltam, az az átlátszó valami egy bohó műkedvelő celluxos próbálkozása volt, de nem. Az a lakk.

Aztán voltak még itt érdekességek, hozzá kell tennem, hogy a hangszer belsejében pedig az összes borda el volt engedve részben...