hangszerelem: Orfeus Hebros basszus- és szólógitár felújítás

Egy pár Orfeus hangszer járt már nálam, és be is mutattam őket. A mostani bejegyzés különlegessége, hogy rövid időn belül két különböző személytől került hozzám egy Orfeus Hebros basszus- és egy szólógitár is, nagyon hasonló problémákkal. Gyakorlatilag a testforma, és a megoldások többsége ugyanaz, a fő különbség józan egyszerűséggel a húrok számában van. Most egy kicsit jobban belemerülünk ennek a típusnak a tulajdonságaiba. A Hebros elnevezéssel kapcsolatban egyébként nem vagyok teljesen biztos, mert több helyen azt írják, az ezzel a névvel illetett modellek plasztikás tetővel készültek, míg a nálam járt hangszerek teljesen sík fedlaposak voltak (mindkettő részlegesen üreges). Ezért elképzelhető, hogy nem Hebros a típusuk, de más névről nem tudok, így forma alapján maradok ennél.

A javítások egyébként nagyjából rutinmunkák voltak, a bundozás és az elektronika rendbetétele, valamint a híd javítása, ami mindkét hangszernél hiányos volt.

A basszusról és a gitárról is elmondható, hogy a test üreges, egy tömör fenyő végigmenő tőkével, rétegelt tetővel és háttal, valamint kávával. A tetőn két f-nyílás látható, a felületkezelés anyagát nem tudom megállapítani, de könnyen beazonosítható a harsány sunburst fényezés. Érdekes, hogy az Orfeus plasztikás hangszereinél a tető és a hát is sok esetben tömör fenyőből lett kifaragva, ami sokat dob az értékén/hangján. Kifejezetten jellemző a fogólap rádiusza, ami szűkebb, mint bármelyik nyugati hangszeré, ez pedig nagyban befolyásolja a kényelmet, egyeseknek bejön, hogy jól rá lehet markolni, másoknak, akik sok hangot nyújtanak, ezen hangok gyakori gyors elhalása miatt kínszenvedés lehet. A fogólap feketére festett, a nyak rögzítését négy darab csavarral oldották meg. Mindkét hangszernél nulladik bund van a ma szokványos felsőnyereg helyett. A nyakmerevítő pálca működik, szimpla egyirányú megoldás, de nagyjából teszi a dolgát, csodákat nem várhatunk tőle. A fej felől állítható pipakulccsal, de nem hagytak túl sok helyet, így nagyobb szerszám esetében nehezen lehet hozzáférni. A hangszer leggyengébb megoldásai közé a fej és a hangszedők rögzítése tartozik. A fej a gitár és basszusgitár esetében is túl vékony. Nem döntött, tehát a fej alapsíkja nem zár be szöget a nyakkal (ez egyébként teljesen megszokott a fender típusú hangszereknél). A vékony fej a húrok húzásának hatására felfelé hajlik, ami miatt a felsőnyergen csökken a húrnyomás, esetenként akár zörgést is okozva. Ezt orvoslandó szereltek még egy húrleszorítót is a fejre, ami ugyan az előbb említett problémát többé-kevésbé megoldja, de egyrészt a csavaros rögzítése tovább gyengíti a fejet, másrészt a húrok minden hangolásnál súrlódnak ezen a fém alkatrészen, aminek eredménye a gyorsabb elhasználódás. A hangszedők egy tekercsesek, különleges kialakítással, gugliban bárki megnézheti hogy fest egy ilyen Orfeus pickup belülről. A hangjuk koruk ellenére szuper, a legfőbb probléma az, hogy a ház magassága nem állítható, így csak bizonyos beállításokban egyforma a nyaki és hídi hangszedő hangereje. Az elektronika nagyon egyszerű, mindkét hangszedőhöz tartozik egy hangerő potméter, ezen kívül pedig egy master tónus poti tágítja a hangzásbeli lehetőségeket. A kimeneti aljzat gyárilag ötpólusú DIN, amiből nyilván csak két lábat használtak, ezt az egyik hangszeren én cseréltem jack-re, a másikon már korábban megtették. A szólógitáron még található egy elég felejthető minőségű tremolorendszer, ami távolról a Fender Jaguarokban használt megoldásokra emlékeztet, de elég silány módon lettek lemezből kihajtogatva. Ennyit tudok elmondani róluk bemutatásképp, most jöjjenek a képek.

Előtérben az Orfeus basszusgitár bundjait teszem rendbe. A maszkolásra a festett fogólap miatt van szükség.

A basszusgitárnál a nulladik bundot cserélnem kellett.

jól látszik az összetéveszthetetlenül szűk fogólap rádiusz

A basszusgitár elektronikáját már jó ideje vitrin-üzemmódba kapcsolták, mivel a kimeneti aljzat helyéről egy árva vezeték lógott ki, ami belül mindkét hangszedő kimeneti jelvezetékére volt ráforrasztva. Külön érdekesség a potmétersapkák rögzítése pillanatragasztóval, ami nem tudom, hogy vajon a hangszer adásvételi értékét lett volna hivatott növelni, vagy pusztán a "szépérzék" eredménye, mindenesetre eleget szenvedtem vele.

pillanatragasztó maradékok a potmétersapka belsejében, plusz némi WD-40, amit még akkor fújtam bele, amikor naivan azt hittem, csak rászorult a sapka

nem spóroltak az anyaggal (még egyszer: pillanatragasztó), ami többek között az elektronika halálát is okozhatta, mert belefolyt a tengely mellett a potmétertestbe, így lehetetlenné téve annak elfordítását...

a másik poti; itt még jobban látszik, hogy teljesen eláztatták pillanatragasztóval

belülről így nézett ki a potméter, így gyorsan lemondtam róla. Az egyik pólus teljességgel hiányzott

Mindhárom poti teljesen használhatatlanná vált. Érdekesség a földelés megoldására rendszeresített lemez, ami a három alkatrészt összekötötte, erre még a szólógitárnál visszatérünk.

Mivel mindenképpen cserélni kellett a teljes elektronikát, a hangszer gazdája a két hangerő helyett inkább a master hangerő és tónus potméter mellett egy háromállású kapcsolót kért, amivel így LP szerűen választhatóvá váltak a hangszedők, és megmaradt a hangerő és tónusszabályozás is. A potméterek értéke 250 kOhm, mindkettő logaritmikus, a kondenzátor pedig 22 nanoFarados.

az eredeti DINes aljzat helyére jack csatlakozó került, ehhez át kellett alakítani a felfogatási helyet

jack aljzattal szerelve

A híd mindkét hangszeren a mai Tune-O-Matic rendszerhez hasonlatos, de mozgatható, két lábon áll. Ezek a lábak kis műanyag talpakba ragasztott menetesszárak, rajtuk foglal helyet a húrláb, aminek magasságát recés élű anyákkal lehet beállítani.A basszusgitárnál egy talpacska hiányzott, így ezt pótoltam, míg a gitárnál mindkét darab elveszett, így inkább egy masszívabb, jobb átvitelt biztosító keményfa talpat készítettem, ezt majd a lentebbi képeken láthatjátok.

a baszusgitár hídjának egyik talpa, és a póttalp alapanyaga

készen

új tappancs

felszerelés után

az oktávkompenzáció miatt került ilyen ferdén a híd a tetőre

az új elektronika a régi sapkákkal, amik a pillanatragasztótól megszabadulva köszönik, jól vannak

pofás hangszer távolról, kézbe véve pedig számomra mindig a Sajnos Batár zenekar Parasztbarokk című száma jut eszembe

A szólógitáron a másik hangszerhez hasonlóan kicsit rendbeszedtem a bundokat, aztán megnéztem, mi a helyzet az elektronikával. Szerencsére ennek sokkal kevesebb viszontagságot kellett elviselnie, mint a másiknak, így némi kontaktjavítás után eredeti formájában működhetett tovább. Ami itt érdekes a már fentebb bemutatott földelési módszeren kívül, hogy a lemez, amiből készült, valószínűleg korábbi életében italos dobozként funkcionált. Lássátok és derüljetek!