A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Spectrum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Spectrum. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 4., hétfő

Jolana Diamant átgondolás bundozással és újrafényezéssel

Most egy olyan munkát mutatok be, amit nem kellett volna elvállalnom. Nem azért, mintha nem csináltam volna ilyet korábban, hanem mert a körülményeket jobban kellett volna mérlegelnem, mielőtt belevágok. Mint sokan tudjátok, a műhely egy kilencedik emeleti panellakás kisszobájában kapott helyet, ez pedig nem nevezhető épp a legalkalmasabb helynek a fényezésre. Ezután a gitár után nem is vállaltam több ilyen munkát, bár remélhetőleg hamarosan ez a helyzet újból változni fog, reményeim szerint már nem sokáig maradunk abban a pici lakásban. Viszont ha már megcsináltam, szívesen megosztom az általa szerzett tapasztalataimat.

Elsőként elmondanám, hogy a profi fényezéshez minimálisan szükséges lenne egy erre alkalmas helyiség, amiben ha elszívófal nem is, de legalább egy erős ventilátor működik (ami a szobából kifelé fújja a levegőt), hogy biztosítson egy egyirányú légáramot. Emellett szükség van egy legalább 45 literes kompresszorra, amiben már van elég szufla ahhoz, hogy egy testet egyvégtében le lehessen fújni. Kell egy jó szórópisztoly, amin lehet állítani a levegő és lakkmennyiséget, valamint a szórásképet, nekem a lidlis teljesen jól működött. Végezetül szükséges egy komolyabb maszk, ami képes a levegőben megjelenő káros anyagok és por kiszűrésére. A polírozás még egy külön történet, ott viszont nem annyira a körülmények, mint inkább a felhasznált anyagok fontosak, erre még később visszatérek.

A hozzám került hangszer egy elég romos állapotú, de hiánytalan Jolana Diamant volt, amibe aktív EMG hangszedőket szerelt gazdája, és a modern arculathoz a hangszer kinézetét is szerette volna felfrissíteni. A jó használhatósághoz még szükség volt egy újrabundozásra is, mivel a gyári érintők már meglehetősen elkoptak.

az eredeti állapot
két potméter alatt betört a test anyaga
a másik

2016. április 12., kedd

Jolana Diamant basszus szegélyezés

Ebben a bejegyzésben egy Jolana Diamant Bas test szegélyezését fogom megmutatni, nem azért, mintha nem lett volna még elég szó a szegélyezésről, hanem mert szeretem a Diamantot, és ez a basszusgitár verzió talán még vagányabban néz ki főleg a barna szín miatt, amivel előtte ebben a szériában még nem találkoztam.

Ahogy azzal már korábbi írásokban is találkozhattatok, a Jolanakon nagyon gyakori a szegélyek elöregedése, pontosabban morzsolhatóvá válása. Valami olyan műanyagot használtak, ami nem állta ki az idő próbáját. Érdekes módon ezen a hangszeren csak a test hát felőli oldalán és a fogólap szélén porlott el a szegély, a tető felőli oldalon teljesen ép maradt. Nem tudom, ennek mi lehet az oka, vajon más behatások érték (fény? hő?) vagy esetleg más fajta felületkezelést kapott (nem tartom valószínűnek). Ezt nem fogom tudni megfejteni, de így legalább ennyivel kevesebb munka volt vele.

rögtön kezdésnek itt egy kép a hangszerről, nagyon jól áll neki ez a barna
a nyak
a szegélyek itt ugyan nem törtek ki/porlottak el, de teljesen szét voltak repedezve, a játéktól biztosan kihullott volna előbb-utóbb egy része