A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cseresznye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cseresznye. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 2., szerda

Csendes tárgyak I. - cseresznye reggeliző lapok

Volt már itt a blogon sok minden, ami nem hangszerekkel kapcsolatos. És persze lesz is még, ahogy ezt például ez a bejegyzés is mutatja. Szeretem megosztani más csinálmányaimat is, ha már úgy alakul, hogy éppen van egy kis időm barkácsolni. De, hogy rend legyen a lelke mindennek, ebből is sorozatot indítok, hogy a nem hangkeltésre szolgáló eszközök is megtalálják a helyüket a blogon. Persze ez már most sem stimmel, hiszen a szerszámok sem mindig adnak hangot, de ezen apróság mellett már gyorsan elsiklunk.

Történt tavaly, hogy megismerkedtem egy nagyon kedves erdésszel, aki igazi erdei ember, ugyanakkor igazán tudja értékelni a fákat. Ennek eredménye volt, hogy a legutóbbi nagy vágásnál, amikor sok vad-cseresznyét termeltek ki, nem engedte, hogy az erőműbe vigyék eltüzelni az anyagot, inkább megvásárolta, és felvágatta. Ezért tudtam én szuper, első osztályú cseresznye pallókat venni nála, igencsak kedvezményes áron.

Még nem nagyon volt időm foglalkozni az anyaggal, csak fedél alá tettem, meg leviaszoltam a végét. A jövőben viszont reményeim szerint viszontláthatjátok majd egynéhány hangszer formájában. Addig is itt egy kis mellékes felhasználás egy leesett darabjából az egyik pallónak.

Régóta probléma az albérletünkben, hogy nincs elég vágódeszkánk. Pár hónapja csináltam egy párat egy ágyoldal maradványából (fura volt, mert tömör bükknek véltem, aztán kiderült, hogy bükkfurnéros tömör éger. És ezt nem tudom hova tenni, az égernek is szép a rajza...), de egyrészt kevésnek bizonyult, ráadásul van egy olyan rossz szokásom, hogy azon nyomban használatba is veszem a vágódeszkákat, és róla eszek. Ezzel nincs is addig gond, amíg Rita nem akar valamit felvágni, de persze ilyen eset elég gyakran előfordul. Ezt a helyzetet megelégelve úgy döntöttem, egyszer s mindenkorra megszüntetem a vágódeszkahiányt, és csinálok egy egész szett reggelizőtálcát. Íme az eredmény:

ez a szörnyűséges sárgaság a fényképezőgépem beállításának hibája... bocs...
A lényeg, hogy van egy akasztó, és van öt többé-kevésbé szabályos lapocska Rita által tervezett dekorációkkal
És végül egy kis késő tavaszi életkép. A cseresznyepaprikába bújtatott savanyú fokhagymagerezdeket külön kiemelném, próbáljátok ki, ha tehetitek. A kecskesajtról meg a retekről már nem is beszélve :)

2011. december 25., vasárnap

Karácsonyi időelütés

Hát szóval karácsony előtt volt egy kis idő a műhelyben, amit nem kellett hangszerjavítással-készítéssel tölteni, így belefogtam egy teljesen más jellegű terv megvalósításába, aminek fő mozgatórugója a költséghatékony karácsonyi ajándék létrehozása és az elfoglaltság érzésének fenntartása volt. Nem akarok sokat írni a dolgokról, csak ami a legalapabb, a képek beszéljenek helyettem.


A képen felül látható kis cetliről kitalálható, hogy mi készül, nézzétek, milyen fantasztikus anyagot találtam hozzá... Senki nem tudta pontosan megmondani, micsoda is ez, valamilyen egzóta fajtának a gyökérfurnérja lehet, de én sem tudok biztosat, furnérturkálóban akadtam rá.

Elkezdtem kivágni és összeragasztószalagozni a kis négyzeteket, hogy egyben legyenek. A másik felhasznált faanyag nagy valószínűséggel cseresznye.
Alakula
A szegély, ami dióból készül
Első pillantásra
Az élfurnér felragasztása
A felesleg ledolgozva. Sokat köszönhetek a tanulótársamnak, aki járt faipariba és nemhiába, így sok esetben megkímélt a zöldfülűségem okozta hibáktól, vagy legalább azt mondhatta ha már elkövettem őket, hogy naugye...
És már ragasztom is fel a furnért. Maga a tábla alapja egyébként egyszerű rétegeltlemez, ez volt a legmegfelelőbb, amit találtam a műhelyben.
Amíg ragadt a tábla, előkészítettem a bábuknak valókat, meg minden mást, amihez kellett még anyag. A jávort régi gitártopok maradékából, az ébent egy megboldogult bőgőfogólapból vagdostam ki.
És íme a bábuk. Najó amikből majd lesznek. A befogatásukhoz kellett ez a kialakítás.
És nincs eszterga a műhelyben... Illetve
Van fúrógépünk! Erre a megoldásra pedig úgy tekintünk tanulótársammal, mint saját gyermekünkre, a háziesztergára, ami egy lerögzített fúrógépből és egy hegyes szöggel ellátott második rögzítőponttal rendelkezik.
Fenomenális élmény vele dolgozni. Főleg ilyen körömmel
Ragasztás után
És a hátulja


A fehér bábuk, mindegyik különbözik, na nem mintha ugyanolyanra akartam vagy tudtam volna őket.


A felületkezelés lenolajjal.
És a hosszúkás darabok rendeltetése...
És egy mahagóni kártyatartó doboz
Intarziával
A felületkezelés itt is lenolaj
Az intarzia meg kőris és az ismeretes gyökér
Szintén lenolaj meg fotelhuzat
A tokja is saját fabrikálás varrógéppel, talán ez volt a legnagyobb kihívás
Itt nitrolakk a véglegesítés, felpolírozva, erről még később teszek fel szebb képeket





A sötétek kicsit dagibbak lettek


És ez a vége mára, boldog karácsonyt!