Oktávmandolin balkezessé alakítás

Egy újabb rövid bejegyzés - szösszenet -  következik, ezúttal a balkezessé alakításról. Könnyű dolga van a jobbkezes zenésznek általában, mert a legtöbb modell eleve erre az irányultságra jelenik meg, és ha szerencsés az ember, akkor talál belőle balkezes változatot is. Ha nem, akkor meg be kell érnie azzal, ami van, esetleg egyes hangszereknél meg lehet próbálkozni az átalakítással. Ha eltekintünk az extrémebb megoldásoktól, ehhez az átalakításhoz nem hátrány, ha a hangszer teste szimmetrikus, és mozgatható/állítható a hídja. A speciális bundozások, mint a legyező-bundozás vagy a kompenzált, eleve kizárják a variálást, de a többség nem ilyen. A most bemutatott hangszer egy oktáv-mandolin, aminél abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a test teljesen szimmetrikus körte, vagy csepp formájú, illetve mozgatható hídja van.

Ahhoz, hogy a hangszeren megcseréljük a húrok sorrendjét, le kell cserélnünk, vagy át kell alakítanunk a felsőnyerget, illetve a hidat is. Ennek okai az eltérő húrvastagságokban, illetve az ebből fakadó különböző kompenzálási tényezőkben keresendők. Mint már azt többször tárgyaltam más bejegyzésekben, vastagabb húroknál annak érdekében, hogy az alaphang oktávja tényleg a 12. bundnál szólaljon meg, a hídi felfekvési pontot hátrébb kell húzni az elméleti menzúrahosszhoz képest, különben a hangszer felé fog intonálni a kívánt hangnak. A küldetés végrehajtása képekben:

először kitömítettem a felsőnyereg vájatait

csontpor és pillanatragasztó, egy hatásos keverék.

mit lehet még elrontani egy olcsó hangszeren - húrláb elhelyezés

Már volt itt szó többször olcsó hangszerről, meg hogy mit lehet azon elrontani, ez most csak egy újabb adalék, ami borzolja a kedélyeimet. Mert egy olyan hibáról van szó, amit egy nagyon nagyon kicsi odafigyeléssel el lehetett volna kerülni, és az égvilágon semmilyen plusz energiát, anyagot, bármit nem igényelt volna a jól csinálása. A húrláb elhelyezéséről beszélek.

Egy barátom klasszikus gitárjáról lesz szó, aminek márkája C-vel kezdődik és ort-tal végződik. Egy belépő kategóriás hangszerről van szó, de amúgy márkától függetlenül előfordulnak ilyen hibák.

Egy egészen korrekt darab amúgy a gitár, minden rendben van vele, tűrhetően szép a hangja, viszonylag hangos, nagyjából pontos a bundozása. Az oktáv azonban a vékony húroknál botrányosan hamis. Mégpedig azért, mert túlságosan távolra tették a húrlábat ahhoz, hogy jó legyen. Az oktáv tisztasága gitárok esetében azon áll vagy bukik, hogy a 12. bund éppen a húrhossz felénél van-e vagy sem. Ha ott van, akkor tiszta az oktáv. Elméletben! Mert elméletben a húr egy rezgő vonal, márpedig a valóságban van vastagsága és merevsége, a gitár felépítéséből kifolyólag pedig hosszváltozása is, amíg az ujjam hozzányomja a bundhoz. Ennek következtében nem mindig a a húr felénél van az oktávpont, illetve a húrnak a gyakorlatilag rezgő felénél van. Minél vastagabb egy húr, annál nagyobb a merevsége. Ez azt eredményezi, hogy a feltámasztási pontok (felső és alsónyereg, vagy bund amihez lefogom) mellett az első pár vagy pár tized milliméter még nem tud rezegni, és csak a távolabbi pontok képesek erre, így pedig a hasznos húrhossz megrövidül. Vagyis ugyanolyan gyakorlati hosszúsághoz hosszabbra kell hagynunk a távolságot. Ezért van az, hogy sok gitáron a húrlábakat ferdén ragasztják fel a testre, vagy a csont helyét marják ferdén beléjük. Esetünkben a hangszer készítői gondoltak a kompenzálással, mert a basszusoldalon jó helyre helyezték a húrlábat, viszont a vékony húroknál elkövették azt a hibát, hogy nemhogy nem hagytak hosszabb távolságot a húrnak, de rövidebbre tervezték a vékony húrok hosszát, mint ahogy azt a tiszta oktáv és a 12. bund megkívánta volna. Elfelejtették, hogy a vékony húroknak is van merevsége, csak kisebb, mint a fonottaknak. Vagy lehet hogy egyszerűen csak úgy ragasztották fel ahogy sikerült, tudja a fene...

A megoldás nem volt kézenfekvő, mert a szokással ellentétben ezt a húrlábat sikerült masszívan ráragasztaniuk a tetőre a készítőknek, és a leválasztásával azt kockáztattam volna, hogy feltépem a rétegelt lemez felső lemezét, ami egyrészt károsodást jelentett volna a tetőben, másrészt nagyon csúnya lett volna, hogy áthelyezem a húrlábat a jó helyre, és alatta kilóg az eredeti rész. Csináltam már ilyet is, de most valami kultúráltabb megoldásra volt szükség. Így marad a csont áthelyezése, amit rendhagyó módon kellett kitalálnom, mert nem is a csontnak mart árokba esett a fonatlan húrok helyes oktávpontja. A képeken látott megoldás ne tévesszen meg senkit, normális esetben nem így néz ki egy húrláb, ez egy megoldás erre az egy esetre.

alulkompenzált fonatlan húrok

Pillanatragasztó a rögzítési módszer

Majd finom utánigazítás reszelővel és csiszolópapírral

Egyszóval ez egy újabb szempont amit érdemes megfigyelni, amikor új hangszert vásárolunk. Az oktávtisztaságot úgy tudjuk a legkönnyebben leellenőrizni akár minimális hallással is, hogy a 12. bundnál először pengetünk egy üveghangot (nem nyomjuk rá az ujjunkat a bundra, csak megérintjük a húrt és úgy pengetünk), majd rányomjuk a 12. bundra a húrt és így is pengetünk. Ha a két hang között füllel hallható eltérést tapasztalunk, akkor valami gond van a hangszer oktávbeállításával, amit elektromos gitárnál nagyon egyszerűen csavarok segítségével lehet orvosolni, de akusztikus vagy klasszikus gitároknál a komoly eltérés akár a fentiekben látotthoz hasonló megoldást is igényelhet. Persze azt még meg kell jegyeznem, hogy az agyonhasznált húrokkal végzett ilyesfajta kísérlet nem vezet rendes eredményre, mert a használat során keletkező húron belüli sérülések is befolyásolják az oktávpontot. Ezt tehát érdemes új, vagy nem nagyon használt húrral végezni.