A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húr. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 23., szombat

mit lehet még elrontani egy olcsó hangszeren - húrláb elhelyezés

Már volt itt szó többször olcsó hangszerről, meg hogy mit lehet azon elrontani, ez most csak egy újabb adalék, ami borzolja a kedélyeimet. Mert egy olyan hibáról van szó, amit egy nagyon nagyon kicsi odafigyeléssel el lehetett volna kerülni, és az égvilágon semmilyen plusz energiát, anyagot, bármit nem igényelt volna a jól csinálása. A húrláb elhelyezéséről beszélek.

Egy barátom klasszikus gitárjáról lesz szó, aminek márkája C-vel kezdődik és ort-tal végződik. Egy belépő kategóriás hangszerről van szó, de amúgy márkától függetlenül előfordulnak ilyen hibák.

Egy egészen korrekt darab amúgy a gitár, minden rendben van vele, tűrhetően szép a hangja, viszonylag hangos, nagyjából pontos a bundozása. Az oktáv azonban a vékony húroknál botrányosan hamis. Mégpedig azért, mert túlságosan távolra tették a húrlábat ahhoz, hogy jó legyen. Az oktáv tisztasága gitárok esetében azon áll vagy bukik, hogy a 12. bund éppen a húrhossz felénél van-e vagy sem. Ha ott van, akkor tiszta az oktáv. Elméletben! Mert elméletben a húr egy rezgő vonal, márpedig a valóságban van vastagsága és merevsége, a gitár felépítéséből kifolyólag pedig hosszváltozása is, amíg az ujjam hozzányomja a bundhoz. Ennek következtében nem mindig a a húr felénél van az oktávpont, illetve a húrnak a gyakorlatilag rezgő felénél van. Minél vastagabb egy húr, annál nagyobb a merevsége. Ez azt eredményezi, hogy a feltámasztási pontok (felső és alsónyereg, vagy bund amihez lefogom) mellett az első pár vagy pár tized milliméter még nem tud rezegni, és csak a távolabbi pontok képesek erre, így pedig a hasznos húrhossz megrövidül. Vagyis ugyanolyan gyakorlati hosszúsághoz hosszabbra kell hagynunk a távolságot. Ezért van az, hogy sok gitáron a húrlábakat ferdén ragasztják fel a testre, vagy a csont helyét marják ferdén beléjük. Esetünkben a hangszer készítői gondoltak a kompenzálással, mert a basszusoldalon jó helyre helyezték a húrlábat, viszont a vékony húroknál elkövették azt a hibát, hogy nemhogy nem hagytak hosszabb távolságot a húrnak, de rövidebbre tervezték a vékony húrok hosszát, mint ahogy azt a tiszta oktáv és a 12. bund megkívánta volna. Elfelejtették, hogy a vékony húroknak is van merevsége, csak kisebb, mint a fonottaknak. Vagy lehet hogy egyszerűen csak úgy ragasztották fel ahogy sikerült, tudja a fene...

A megoldás nem volt kézenfekvő, mert a szokással ellentétben ezt a húrlábat sikerült masszívan ráragasztaniuk a tetőre a készítőknek, és a leválasztásával azt kockáztattam volna, hogy feltépem a rétegelt lemez felső lemezét, ami egyrészt károsodást jelentett volna a tetőben, másrészt nagyon csúnya lett volna, hogy áthelyezem a húrlábat a jó helyre, és alatta kilóg az eredeti rész. Csináltam már ilyet is, de most valami kultúráltabb megoldásra volt szükség. Így marad a csont áthelyezése, amit rendhagyó módon kellett kitalálnom, mert nem is a csontnak mart árokba esett a fonatlan húrok helyes oktávpontja. A képeken látott megoldás ne tévesszen meg senkit, normális esetben nem így néz ki egy húrláb, ez egy megoldás erre az egy esetre.

alulkompenzált fonatlan húrok
Pillanatragasztó a rögzítési módszer
Majd finom utánigazítás reszelővel és csiszolópapírral



Egyszóval ez egy újabb szempont amit érdemes megfigyelni, amikor új hangszert vásárolunk. Az oktávtisztaságot úgy tudjuk a legkönnyebben leellenőrizni akár minimális hallással is, hogy a 12. bundnál először pengetünk egy üveghangot (nem nyomjuk rá az ujjunkat a bundra, csak megérintjük a húrt és úgy pengetünk), majd rányomjuk a 12. bundra a húrt és így is pengetünk. Ha a két hang között füllel hallható eltérést tapasztalunk, akkor valami gond van a hangszer oktávbeállításával, amit elektromos gitárnál nagyon egyszerűen csavarok segítségével lehet orvosolni, de akusztikus vagy klasszikus gitároknál a komoly eltérés akár a fentiekben látotthoz hasonló megoldást is igényelhet. Persze azt még meg kell jegyeznem, hogy az agyonhasznált húrokkal végzett ilyesfajta kísérlet nem vezet rendes eredményre, mert a használat során keletkező húron belüli sérülések is befolyásolják az oktávpontot. Ezt tehát érdemes új, vagy nem nagyon használt húrral végezni.

2012. október 21., vasárnap

Bolgária remeke: Kremona

Már egy jó ideje tervezem, hogy végre megírom ezt a bejegyzést, csak általában, amikor ide kerülök gép elé, olyan lusta vagyok, hogy inkább fészbúkozok, filmet nézek vagy játszok... Nincs mentség, de ha hazajövök a műhelyből, leülök a hintaszékembe, akkor nem nagyon tudom rávenni magam komoly dolgok megvalósítására. Lényeg, ami lényegtelen, hogy van ez a hangszer, amin pár hónapon keresztül dolgozgattam, amikor az idő engedte és nagyon érdekes. De tényleg, első ránézésre meg nem mondtam volna, hogy most ez fémhúros, vagy nejlon... például.

A test alakja fémhúrosat sejtet, a húrláb abszolút nejlonhúroshoz való, a fogólap nem rádiuszos (íves), ezért szintén nejlon lehetne. Végül azzá is tettem, szóval ez eldőlt legalábbis egy időre, mindenesetre egy biztos. Ránézek erre a hangszerre, és szimpatikus.Ezért is fogtam bele.
Az egyik előző bejegyzésben volt már egy Cremona felújítás, na az cseh; a Kremona pedig bolgár, érdekes, hogy mennyire megmozgatta abban az időben a hangszergyárak fantáziáját a hegedűépítés fellegvára.
És mi volt a gond? Nos, a fogólap összevissza hepehupás volt, a bundozás pontatlan, a nyak egy nagy durung, egyszóval nem volt jó rajta játszani. A hangjáról nem tudtam semmit, mert húrok nélkül érkezett, de végül én elégedett vagyok vele, legalábbis ahhoz képest amennyit egy keleti blokkos gyári óccsógitártól el lehet várni, bár ki tudja, hogy olcsó volt-e a maga korában...

Ma láttam egy filmet, az a magyar címe, hogy Holdfény királyság, és lehet, hogy ez kihatással lesz a fogalmazásmódomra. Nagyon szép tájak meg tárgyak vannak benne, és kötelező megnézni! Mindenkinek!

Ja tényleg, és a bundok el voltak távolítva. Szóval először kihúztam a fogólapot gyaluval meg csiszolópapírral olyanra, amilyennek egy gitár esetében lennie kéne, és el is vékonyítottam, méghozzá annyira, hogy kijöttek az eredeti bundbevágások, ami esetünkben csupa haszon, mert legalább lehetett pontosítani a helyzetüket. Ezekután bejelöltem, majd befűrészeltem az új bundok vájatait (vagyis inkább vágat - tekintve hogy a fűrész vág és nem váj...) Mivel jávorfából van a fogólap és nem mutatott annyira jól fehéren a test színével, ezért lefestettem feketére. Utána bundozás. Ezekre most azért nem vesztegetek különösebb leírást, mert már több bejegyzésben is volt bundozás, meg fogólapfestés is, úgyhogy jöjjenek a képek:

Ilyen volt eredetileg a fogólap. Helyes kis műanyagberakásokkal, amitől inkább megszabadultam.
Aztán elkezdtem meggyalulgatni, láthatóak a főbb problémák a hepehupássággal.
De hamarosan jobb lett, és már a régi bundbevágások is alig látszanak.
Na szóval ez a fehér szín nem annyira illett volna a véglegeshez, és elég gyorsan piszkolódott volna, úgyhogy lefestettem.
csak előbb még bevágtam a bundok új helyeit. A "Bund bevágáshoz" nevezetű szerszám tanulótársam által készített segédeszköz, mely egy szimpla derékszögű fadarabot egy sokkal magasztosabb feladattal lát el. elmés.
Ugyanez közelről. A lényeg itt a pontosság. Pont ott kell vágni, ahova jelöltem, különben megint rossz lesza  bundkiosztás, ezért kell a fűrészt mindkét oldalról vezetni valami masszív dologgal.
Itt a végén fel is volt válva a fogólap és nulladik bundos volt (ami azt jelenti, hogy egy bund tölti be a nyereg szerepét), amit én annyira nem csípek, úgyhogy inkább levágtam a jávor végét, ahova a nyereg kerül majd. Sajnos a hangszer fejkialakítása sem tökéletes, a húrok hozzáérnek a fejhez (ami nem jó), de nem akartam mindent átalakítani, már így is néha kicsit úgy éreztem, hogy csinálhattam volna egy új hangszer is ennyi erővel.
fehér
fekete, mondjuk ebben a megvilágításban szintén inkább fehér
erről van szó. A test felett nagyon nehéz volt bevágni a bundok helyeit, ahogy az látszik a rengeteg maszkolószalagon is.. Azért végül sikerült megúszni néhány karcolás kivételével.
Új bundok. Mellette a bundtartó szintén komoly feladattal megbízott éger fadarab. És spoiler: készülő basszusgitárom fejformája, ami nem tudom hogy került oda...

bundok a helyükön még préselés előtt.


Namost bundozás után kellett kezdeni vele valamit, hogy nagyon vág a fogólap éle, és ezt le szoktuk kerekíteni pengével, csiszolással. A probléma, hogy itt ugye a festék is lejön, ahogy ezt csinálom, de gondoltam újrafestem majd azokat a részeket. Viszont: annyira jól néz ki szerintem ez a fehér lecsapás, mintha szegélye lenne a fogólapnak, úgyhogy én meghagytam ilyen színűnek.
olcsószegély
és ez maga a lekerekítés, hogy ne metssze le a gitár nyaka az ujjaidat.
Még nincsenek lekerekítve és megsíkolva a bundok.
jó nehéz volt itt ledolgozni a bundok végeit

És ilyen végül a fogólap. tádám.
 Namost azzal, hogy egy csomó anyagot elvettem a fogólapból, vékonyabb lett az egész, de azért még mindig nem volt valami matyóhímzés, úgyhogy gondoltam rászánom magam egy nyakfaragásra, egyrészt, mert akitől a hangszert kaptam (előző Mesterem) is ezt ajánlotta, másrészt én is kiváncsi voltam erre a munkára, még soha nem csináltam, de a közeljövőben többször fogom csinálni, úgyhogy gondoltam bemelegítésnek sem utolsó. Na sok beszédnek fától az erdő, amúgy a nyaktő meg aztán katasztrofális volt. Az iskolában egyik órán a vonós-pengetős tanár külön kiemelte, hogy nem nevezzük a hegedű nyaktövét nyakbunkónak. Nos igen, a hegedűre nem nagyon illik ez a kifejezés, erre a hangszerre viszont de. 

előszöris itt az eredeti nyak, vastag és nyakbunkóval felszerelve.
Ráadásul a lakknak a fogása is szörnyű
A nyakbunkó
A fej felőli végen a fej ívét akartam követni, amivel csak annyi volt a probléma, hogy nem volt valami szépen kidolgozva, de feltaláltam magam.
Először lecsiszoltam a lakkot, hogy lehessen késsel és gyaluval dolgozni (azok nem szeretik a lakkot, legalábbis az élük). Nyakbunkó vagy elefántláb.

Tétovázás, hogy akkor mégis melyik legyen az a vonal.

Ééés kezdődik a nagyolás késsel, ahogy minél tovább csináltam, úgy állt egyre jobban kézre a kés, és hagyott egyre kevésbé drasztikus nyomokat-kiszakadásokat. Hiába; tanul az ember.
Elefántláb átalakítás folyamatban, valami olyasmit szerettem volna kihozni belőle, ami nem bántja a szemet és a kéznek is kényelmes a magasabb fekvésekben lévő játéknál. Van ugyanis cutaway a testen (a test kivágása a vékony húrok felől, hogy elérd a tizenkettedik bund feletti részeket is), de a nyakbunkónak köszönhetően szinte semmi értelme nem volt.
Csúnya kiszakadások, szerencsére még a végleges méret felett, addigra meg már belejöttem :)
Alakulgat, bár még elég szögletes.
Aztán a fej felől szintén egy kis vékonyítás, majd gyaluval a nyak hosszában is vékonyítottam.
Na ilyesmire gondoltam

És aztán jön a finomítás, csiszolgatás ezerrel, illetve előbb csak 100-al, majd 220-al, majd 400-al, 600-al, 800-al és végül ezerkétszázzal, mármint szemcseszámot tekintve.
Mint látható, itt még nem tökéletes a forma, vannak benne hepék meg hupák, ezt meg kell szüntetni.
Tádám - így
Ahogy finomodik, finomodik, egyre jobban kijön a fa szerkezete. Valami gyümölcs egyébként, mármint a fa.
csiszolcsiszol
Ez a csomó tartozék volt. Még jól látszanak a nagy csiszolókarcok

keresztirányú karcok

ahogy csináltam, egyre jobban megkedveltem ezt a fát, meg a hangszert is.
És amúgy nagyon hálás ez a fajta munka, mert a szemedet is gyönyörködteti, és nagyon feltűnő a különbség fogásra az átalakított és az eredeti nyak között, mintha felszabadulna a hangszer a sok felesleges anyagtól.
minta, karcok nélkül.
szép, nem?
Végleges állapot felületkezelés előtt.
És után. Végül az olaj mellett döntöttem, mert annak szeretem a tapintását, és ráadásul egyszerű vele dolgozni, nem mellesleg nagyon szép, ez mutatja a fát a lehető legtermészetesebben.
És szerintem a színe is nagyon harmonikus lett.
nekem legalábbis nagyonnagyon tetszik.
amúgy lenolaj, ami nem kifejezetten "kemény", legközelebb lehet hogy kipróbálok valami másmilyent is.
Az illata meg szintén csodás, bár meg sem közelíti a narancs, vagy citromolajat, vagy akár a terpentint, amelyikeknek mindegyiknek fantasztikus illata van.
nyaktő. mostmár így hívom.

Mesterem szerint kicsit meredek lett az ív, de őszintén szólva pont ilyenre szerettem volna.


Miután elkészültem a nyakkal, jöhettek a szokásos beállítás-teendők, nyergeket csinálni, belőni a húrmagasságot satöbbi. A nyergeket csontból csináltam, méghozzá saját vásárlású marhalábszárból, mert nagyonnagyonnagyon drága a hangszerboltokban árult csontnyereg.

A húrlábbal kapcsolatban igazából komoly beavatkozásra lett volna szükség, de ez már pont túl sok volt, úgyhogy ahelyett, hogy az egészet legyalultam volna és kicseréltem volna, csak annyira vittem le a húrmagasságot, amennyire a helyzet engedte, ami sajnos nem elég abból a szempontból, hogy más hangszereknél ennél lejjebb szoktam állítani, de nem is mondanám kényelmetlennek, úgyhogy így alakult. Viszont általános gyerekhibája ezeknek a hangszereknek, hogy a húrok rögzítésére szolgáló lyukakat (amiken keresztül a húrlábhoz csomózódnak-hurkolódnak) túl magasra fúrják a tetőhöz képest, így ha lejjebb állítom a csontot, a húrok nem nyomódnak rá eléggé, és így gyengébb lesz a hangja a gitárnak, vagy zörögni kezd. Erre egy olyan megoldást alkalmaztam, hogy csináltam kőrisfából egy külön kis leszorító rudacskát, ami nem zavar a játékban, viszont sokat dob a hangzáson. Kicsit megnehezíti persze a húrozást, mert csavarhúzóra is szükségünk lesz hozzá, de ez szerintem vállalható.

az ominózus marhalábszár.
és a belőle készülő alsónyereg.
meg persze a felső is.

a húrok vájatainak bejelölése
És az alsó nyereg még kidolgozatlan felszínnel
A felső felületét csak a legvégén dolgozom ki, hogy a lehető legtisztábbra tudjam állítani az oktávot.
nyereg reszelés

még nem véglegesek a mélységek

a húrleszorító kőris pálcika, amire végül három helyett öt lyuk került.
alulról.
Persze valami pozíciójelölés sem árt, hogy tudja az ember hol játszik éppen.
És íme a húrleszorító cucc.
A lényeg, hogy így elég erővel fekszenek fel a húrok a csonton. Sajnos nagyon le vagyok égve mostanság, ezért ilyen ocsmány csavarokat használtam, ezek voltak ingyen. A kidolgozáson azért egy kicsit finomítottam.
 Nos hát ezzel el is készültem a gitárral, szintén a költségek miatt a legolcsóbb Stagg húrt tettem fel rá, ami egy rémálom, egy szörnyűség, egy nevén igazán nem nevezhető bántalom a hangszerészek és zenészek és általában a világ ellen, soha de soha ne használjatok ilyen húrt hangszeren. Én használtam, és fogom is, amíg sajnálatos módon a hangszerjavítást a kajabeszerzési költségekkel kell összeegyeztetnem, ez van ezt kell szeretni. Íme képek a kész hangszerről:

Őszi borókával
hú, milyen furcsa lett így az alakja

és remélem nem látszom a tükröződésben


ezek a rövidülések hajlamosak átverni az ember szemét, meg a fényképezőgépet is
nyaktő

balról biztosabb a kezem
igen és itt látszik, hogy a húrok hozzáérnek a fejhez, ami nem jó...
Végezetül legyen itt egy előtte utána kép a nyakról, és egy kis hangzás, hogy mégis milyen a gitár. Én örülök, hogy foglalkoztam vele.




Hát valami jó formában épp nem voltam, de legalább hallatszik a gitár hangja. pápá. És kicseréltem a hangos videót a másik Cremonánál is.