2012. október 21., vasárnap

Bolgária remeke: Kremona

Már egy jó ideje tervezem, hogy végre megírom ezt a bejegyzést, csak általában, amikor ide kerülök gép elé, olyan lusta vagyok, hogy inkább fészbúkozok, filmet nézek vagy játszok... Nincs mentség, de ha hazajövök a műhelyből, leülök a hintaszékembe, akkor nem nagyon tudom rávenni magam komoly dolgok megvalósítására. Lényeg, ami lényegtelen, hogy van ez a hangszer, amin pár hónapon keresztül dolgozgattam, amikor az idő engedte és nagyon érdekes. De tényleg, első ránézésre meg nem mondtam volna, hogy most ez fémhúros, vagy nejlon... például.

A test alakja fémhúrosat sejtet, a húrláb abszolút nejlonhúroshoz való, a fogólap nem rádiuszos (íves), ezért szintén nejlon lehetne. Végül azzá is tettem, szóval ez eldőlt legalábbis egy időre, mindenesetre egy biztos. Ránézek erre a hangszerre, és szimpatikus.Ezért is fogtam bele.
Az egyik előző bejegyzésben volt már egy Cremona felújítás, na az cseh; a Kremona pedig bolgár, érdekes, hogy mennyire megmozgatta abban az időben a hangszergyárak fantáziáját a hegedűépítés fellegvára.
És mi volt a gond? Nos, a fogólap összevissza hepehupás volt, a bundozás pontatlan, a nyak egy nagy durung, egyszóval nem volt jó rajta játszani. A hangjáról nem tudtam semmit, mert húrok nélkül érkezett, de végül én elégedett vagyok vele, legalábbis ahhoz képest amennyit egy keleti blokkos gyári óccsógitártól el lehet várni, bár ki tudja, hogy olcsó volt-e a maga korában...

Ma láttam egy filmet, az a magyar címe, hogy Holdfény királyság, és lehet, hogy ez kihatással lesz a fogalmazásmódomra. Nagyon szép tájak meg tárgyak vannak benne, és kötelező megnézni! Mindenkinek!

Ja tényleg, és a bundok el voltak távolítva. Szóval először kihúztam a fogólapot gyaluval meg csiszolópapírral olyanra, amilyennek egy gitár esetében lennie kéne, és el is vékonyítottam, méghozzá annyira, hogy kijöttek az eredeti bundbevágások, ami esetünkben csupa haszon, mert legalább lehetett pontosítani a helyzetüket. Ezekután bejelöltem, majd befűrészeltem az új bundok vájatait (vagyis inkább vágat - tekintve hogy a fűrész vág és nem váj...) Mivel jávorfából van a fogólap és nem mutatott annyira jól fehéren a test színével, ezért lefestettem feketére. Utána bundozás. Ezekre most azért nem vesztegetek különösebb leírást, mert már több bejegyzésben is volt bundozás, meg fogólapfestés is, úgyhogy jöjjenek a képek:

Ilyen volt eredetileg a fogólap. Helyes kis műanyagberakásokkal, amitől inkább megszabadultam.
Aztán elkezdtem meggyalulgatni, láthatóak a főbb problémák a hepehupássággal.
De hamarosan jobb lett, és már a régi bundbevágások is alig látszanak.
Na szóval ez a fehér szín nem annyira illett volna a véglegeshez, és elég gyorsan piszkolódott volna, úgyhogy lefestettem.
csak előbb még bevágtam a bundok új helyeit. A "Bund bevágáshoz" nevezetű szerszám tanulótársam által készített segédeszköz, mely egy szimpla derékszögű fadarabot egy sokkal magasztosabb feladattal lát el. elmés.
Ugyanez közelről. A lényeg itt a pontosság. Pont ott kell vágni, ahova jelöltem, különben megint rossz lesza  bundkiosztás, ezért kell a fűrészt mindkét oldalról vezetni valami masszív dologgal.
Itt a végén fel is volt válva a fogólap és nulladik bundos volt (ami azt jelenti, hogy egy bund tölti be a nyereg szerepét), amit én annyira nem csípek, úgyhogy inkább levágtam a jávor végét, ahova a nyereg kerül majd. Sajnos a hangszer fejkialakítása sem tökéletes, a húrok hozzáérnek a fejhez (ami nem jó), de nem akartam mindent átalakítani, már így is néha kicsit úgy éreztem, hogy csinálhattam volna egy új hangszer is ennyi erővel.
fehér
fekete, mondjuk ebben a megvilágításban szintén inkább fehér
erről van szó. A test felett nagyon nehéz volt bevágni a bundok helyeit, ahogy az látszik a rengeteg maszkolószalagon is.. Azért végül sikerült megúszni néhány karcolás kivételével.
Új bundok. Mellette a bundtartó szintén komoly feladattal megbízott éger fadarab. És spoiler: készülő basszusgitárom fejformája, ami nem tudom hogy került oda...

bundok a helyükön még préselés előtt.


Namost bundozás után kellett kezdeni vele valamit, hogy nagyon vág a fogólap éle, és ezt le szoktuk kerekíteni pengével, csiszolással. A probléma, hogy itt ugye a festék is lejön, ahogy ezt csinálom, de gondoltam újrafestem majd azokat a részeket. Viszont: annyira jól néz ki szerintem ez a fehér lecsapás, mintha szegélye lenne a fogólapnak, úgyhogy én meghagytam ilyen színűnek.
olcsószegély
és ez maga a lekerekítés, hogy ne metssze le a gitár nyaka az ujjaidat.
Még nincsenek lekerekítve és megsíkolva a bundok.
jó nehéz volt itt ledolgozni a bundok végeit

És ilyen végül a fogólap. tádám.
 Namost azzal, hogy egy csomó anyagot elvettem a fogólapból, vékonyabb lett az egész, de azért még mindig nem volt valami matyóhímzés, úgyhogy gondoltam rászánom magam egy nyakfaragásra, egyrészt, mert akitől a hangszert kaptam (előző Mesterem) is ezt ajánlotta, másrészt én is kiváncsi voltam erre a munkára, még soha nem csináltam, de a közeljövőben többször fogom csinálni, úgyhogy gondoltam bemelegítésnek sem utolsó. Na sok beszédnek fától az erdő, amúgy a nyaktő meg aztán katasztrofális volt. Az iskolában egyik órán a vonós-pengetős tanár külön kiemelte, hogy nem nevezzük a hegedű nyaktövét nyakbunkónak. Nos igen, a hegedűre nem nagyon illik ez a kifejezés, erre a hangszerre viszont de. 

előszöris itt az eredeti nyak, vastag és nyakbunkóval felszerelve.
Ráadásul a lakknak a fogása is szörnyű
A nyakbunkó
A fej felőli végen a fej ívét akartam követni, amivel csak annyi volt a probléma, hogy nem volt valami szépen kidolgozva, de feltaláltam magam.
Először lecsiszoltam a lakkot, hogy lehessen késsel és gyaluval dolgozni (azok nem szeretik a lakkot, legalábbis az élük). Nyakbunkó vagy elefántláb.

Tétovázás, hogy akkor mégis melyik legyen az a vonal.

Ééés kezdődik a nagyolás késsel, ahogy minél tovább csináltam, úgy állt egyre jobban kézre a kés, és hagyott egyre kevésbé drasztikus nyomokat-kiszakadásokat. Hiába; tanul az ember.
Elefántláb átalakítás folyamatban, valami olyasmit szerettem volna kihozni belőle, ami nem bántja a szemet és a kéznek is kényelmes a magasabb fekvésekben lévő játéknál. Van ugyanis cutaway a testen (a test kivágása a vékony húrok felől, hogy elérd a tizenkettedik bund feletti részeket is), de a nyakbunkónak köszönhetően szinte semmi értelme nem volt.
Csúnya kiszakadások, szerencsére még a végleges méret felett, addigra meg már belejöttem :)
Alakulgat, bár még elég szögletes.
Aztán a fej felől szintén egy kis vékonyítás, majd gyaluval a nyak hosszában is vékonyítottam.
Na ilyesmire gondoltam

És aztán jön a finomítás, csiszolgatás ezerrel, illetve előbb csak 100-al, majd 220-al, majd 400-al, 600-al, 800-al és végül ezerkétszázzal, mármint szemcseszámot tekintve.
Mint látható, itt még nem tökéletes a forma, vannak benne hepék meg hupák, ezt meg kell szüntetni.
Tádám - így
Ahogy finomodik, finomodik, egyre jobban kijön a fa szerkezete. Valami gyümölcs egyébként, mármint a fa.
csiszolcsiszol
Ez a csomó tartozék volt. Még jól látszanak a nagy csiszolókarcok

keresztirányú karcok

ahogy csináltam, egyre jobban megkedveltem ezt a fát, meg a hangszert is.
És amúgy nagyon hálás ez a fajta munka, mert a szemedet is gyönyörködteti, és nagyon feltűnő a különbség fogásra az átalakított és az eredeti nyak között, mintha felszabadulna a hangszer a sok felesleges anyagtól.
minta, karcok nélkül.
szép, nem?
Végleges állapot felületkezelés előtt.
És után. Végül az olaj mellett döntöttem, mert annak szeretem a tapintását, és ráadásul egyszerű vele dolgozni, nem mellesleg nagyon szép, ez mutatja a fát a lehető legtermészetesebben.
És szerintem a színe is nagyon harmonikus lett.
nekem legalábbis nagyonnagyon tetszik.
amúgy lenolaj, ami nem kifejezetten "kemény", legközelebb lehet hogy kipróbálok valami másmilyent is.
Az illata meg szintén csodás, bár meg sem közelíti a narancs, vagy citromolajat, vagy akár a terpentint, amelyikeknek mindegyiknek fantasztikus illata van.
nyaktő. mostmár így hívom.

Mesterem szerint kicsit meredek lett az ív, de őszintén szólva pont ilyenre szerettem volna.


Miután elkészültem a nyakkal, jöhettek a szokásos beállítás-teendők, nyergeket csinálni, belőni a húrmagasságot satöbbi. A nyergeket csontból csináltam, méghozzá saját vásárlású marhalábszárból, mert nagyonnagyonnagyon drága a hangszerboltokban árult csontnyereg.

A húrlábbal kapcsolatban igazából komoly beavatkozásra lett volna szükség, de ez már pont túl sok volt, úgyhogy ahelyett, hogy az egészet legyalultam volna és kicseréltem volna, csak annyira vittem le a húrmagasságot, amennyire a helyzet engedte, ami sajnos nem elég abból a szempontból, hogy más hangszereknél ennél lejjebb szoktam állítani, de nem is mondanám kényelmetlennek, úgyhogy így alakult. Viszont általános gyerekhibája ezeknek a hangszereknek, hogy a húrok rögzítésére szolgáló lyukakat (amiken keresztül a húrlábhoz csomózódnak-hurkolódnak) túl magasra fúrják a tetőhöz képest, így ha lejjebb állítom a csontot, a húrok nem nyomódnak rá eléggé, és így gyengébb lesz a hangja a gitárnak, vagy zörögni kezd. Erre egy olyan megoldást alkalmaztam, hogy csináltam kőrisfából egy külön kis leszorító rudacskát, ami nem zavar a játékban, viszont sokat dob a hangzáson. Kicsit megnehezíti persze a húrozást, mert csavarhúzóra is szükségünk lesz hozzá, de ez szerintem vállalható.

az ominózus marhalábszár.
és a belőle készülő alsónyereg.
meg persze a felső is.

a húrok vájatainak bejelölése
És az alsó nyereg még kidolgozatlan felszínnel
A felső felületét csak a legvégén dolgozom ki, hogy a lehető legtisztábbra tudjam állítani az oktávot.
nyereg reszelés

még nem véglegesek a mélységek

a húrleszorító kőris pálcika, amire végül három helyett öt lyuk került.
alulról.
Persze valami pozíciójelölés sem árt, hogy tudja az ember hol játszik éppen.
És íme a húrleszorító cucc.
A lényeg, hogy így elég erővel fekszenek fel a húrok a csonton. Sajnos nagyon le vagyok égve mostanság, ezért ilyen ocsmány csavarokat használtam, ezek voltak ingyen. A kidolgozáson azért egy kicsit finomítottam.
 Nos hát ezzel el is készültem a gitárral, szintén a költségek miatt a legolcsóbb Stagg húrt tettem fel rá, ami egy rémálom, egy szörnyűség, egy nevén igazán nem nevezhető bántalom a hangszerészek és zenészek és általában a világ ellen, soha de soha ne használjatok ilyen húrt hangszeren. Én használtam, és fogom is, amíg sajnálatos módon a hangszerjavítást a kajabeszerzési költségekkel kell összeegyeztetnem, ez van ezt kell szeretni. Íme képek a kész hangszerről:

Őszi borókával
hú, milyen furcsa lett így az alakja

és remélem nem látszom a tükröződésben


ezek a rövidülések hajlamosak átverni az ember szemét, meg a fényképezőgépet is
nyaktő

balról biztosabb a kezem
igen és itt látszik, hogy a húrok hozzáérnek a fejhez, ami nem jó...
Végezetül legyen itt egy előtte utána kép a nyakról, és egy kis hangzás, hogy mégis milyen a gitár. Én örülök, hogy foglalkoztam vele.




Hát valami jó formában épp nem voltam, de legalább hallatszik a gitár hangja. pápá. És kicseréltem a hangos videót a másik Cremonánál is.

7 megjegyzés:

  1. te hallod, Te, baszod...jó ez, szép ez nagyon!!!

    VálaszTörlés
  2. Álomszép a nyak anyaga, ahogy előkerült a sok megmunkálás során. Azok helyett a húrleszoító csavarok helyett milyen megoldást lehetett volna használni, ha lett volna rá keret?
    Csodálatos szakmád van, irigyellek érte :)
    Zs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nagyon jót tett volna neki egy vadonatúj, erre a hangszerre készített húrláb, de elég sok a munkám így is, és ez sok meló lett volna, úgyhogy maradt ez a "félmegoldás". Amúgy a leszorító nélkül is működik, csak azzal megbízhatóbb. Ha lett volna időm, szerettem volna rá egy kísérleti húrlábat használni, amit kitaláltam, de talán majd egy későbbi hangszeren, és nem szeretném lelőni a poént, hogy mi működési elve :)

      Törlés
  3. Tetszene, ha a testét is felújítottad volna, olajjal. Mert így a nyaka a legszebb...
    Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  4. Hali!
    Egy ilyen megoldásnál amikor a nyak nincsen lakkozva, csak olajozva,hosszútávon nem koszolódik el a fa? Valamint egyszerűen bekened valamilyen festékboltos lenolajjal és ennyi?

    Van egy Epiphone les paulom, van rajta kb 1,5-2 mm lakk, de sokkal jobban szeret(ném)em a fogását egy olyan nyaknak amin nincsen műanyag bevonat, csak a natúr fa.Mit ajánlasz, mivel távolítsam el a festékpáncélt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az olaj keménységétől függ az ellenállósága. A keményolajok, mivel jobban kristályosodnak a fában, kevésbé koszolódnak, tartósabbak, mint a "puhábbak". Az olajozás olyan felületkezelés, amit érdemes időről-időre karban-tartani, újrakenni. Ugyanez igaz a waxolásra. Ha tartós anyagot akarsz, az ebben a bejegyzésben említett típust tudnám javasolni, nekem nagyon bevált: http://hangszerelem.blogspot.hu/2015/02/csendes-targyak-v-befozo-fakanal.html

      Olajozás esetén nagyon fontos, hogy jó legyen a fa csiszolása.

      Lakkeltávolításra kromofágot ajánlanék, de ennek a gyártását beszüntették mérgezősége miatt, és az utódai nem igazán hatékonyak (kromafág, stb). Sajnos marad a citling meg a csiszolópapír.

      Törlés
    2. Hmm...látszik, hogy nem tudok túl sokat a felületkezelésekről :D Köszönöm a tanácsokat! :)

      Törlés