2016. április 12., kedd

Jolana Diamant basszus szegélyezés

Ebben a bejegyzésben egy Jolana Diamant Bas test szegélyezését fogom megmutatni, nem azért, mintha nem lett volna még elég szó a szegélyezésről, hanem mert szeretem a Diamantot, és ez a basszusgitár verzió talán még vagányabban néz ki főleg a barna szín miatt, amivel előtte ebben a szériában még nem találkoztam.

Ahogy azzal már korábbi írásokban is találkozhattatok, a Jolanakon nagyon gyakori a szegélyek elöregedése, pontosabban morzsolhatóvá válása. Valami olyan műanyagot használtak, ami nem állta ki az idő próbáját. Érdekes módon ezen a hangszeren csak a test hát felőli oldalán és a fogólap szélén porlott el a szegély, a tető felőli oldalon teljesen ép maradt. Nem tudom, ennek mi lehet az oka, vajon más behatások érték (fény? hő?) vagy esetleg más fajta felületkezelést kapott (nem tartom valószínűnek). Ezt nem fogom tudni megfejteni, de így legalább ennyivel kevesebb munka volt vele.

rögtön kezdésnek itt egy kép a hangszerről, nagyon jól áll neki ez a barna
a nyak
a szegélyek itt ugyan nem törtek ki/porlottak el, de teljesen szét voltak repedezve, a játéktól biztosan kihullott volna előbb-utóbb egy része

a hát felőli oldal, itt komoly hiányok voltak
volt ahol már próbálkoztak valami gittszerű anyag pótlásával, ez persze maradandó eredményt nem hozott
Szegélyanyagnak ma a legtöbb hangszerész - köztük én is - ABS műanyagot használ, mivel tudomásom szerint kémiailag nagyon stabil, jól hajlítható, és tartós. A Jolanakon megszokott, hogy a szegélyre jó pár mm szélességben ráfújják a színt, ennek pedig az a következménye, hogy szimpla szegélycserénél a berakott új anyag szélesebbnek fog látszani, mint a régi, ha nincs a lakk retusálva. Mivel a lakkpótlás csak a teljes hangszertest oldalának újrafújásával oldható meg normálisan, a legtöbb tulajdonos nem zavartatja emiatt magát, így olcsóbb a munka, a különbség pedig nem igazán szembetűnő (főleg fogólap szélén, vagy ha a test mindkét oldalán cserélem a szegélyeket).

A munka első lépése a sérült szegélyek eltávolítása, a lemarás teljes megtisztítása a ragasztó és műanyag-maradványoktól. Mielőtt ennek nekiállunk, egy szegélymetsző (házilag is készíthető, lásd itt) segítségével mindenképp érdemes körbekarcolni a szegély szélét mindenhol a teljes hosszúságban, mivel így megóvhatjuk a hangszert a lakk-lepattanások döntő többségétől. Miután eltávolítottuk a szegélyt, előkészíthetjük a megfelelő keresztmetszetű új szegőanyagot, amit megvehetünk boltban, vagy magunk is kidolgozhatunk, én pl. 2 mm vastag ABS bútor élzáró anyagot használok a nem megszokott méretekhez.

Az eltávolítandó szegély szélének megkarcolása. Itt épp egy sérülésmentes rész. Jól látszik, hogy a gyárban a szegély szélére is ráfújták a színt.
A bejelölést körbe mindenhol meg kell ejtenünk.
a régi szegély eltüntetve
Az új pedig előkészítve. A bal oldalon látható kis alkotmény teszi lehetővé, hogy gyalulással, csiszolással egy megfelelő vastagságú falemez mentén a szegélyt is jó szélességűre alakítsam.
A szegély felragasztásához újabban a zselés pillanatragasztó mellett vagy helyett használok acetonban oldott pvc-t is (bár hogy pont PVC-e, azt nem tudom biztosra, egy másik fajta szegélyanyag darabjait oldottam fel benne, mivel magát az ABS-t ugyan lágyítja az aceton, de nem oldja fel teljesen), szuper ragasztóanyag, és lakkozott felületről száradás után könnyebben eltávolítható, mint a pillanatragasztó. A rögzítéshez a már sokszor mutatott szilikonszalagot használom, mert rugalmas, de mégis elég erős a tartáshoz.


kötözött Diamant Bas
A száradás után a felesleg ledolgozása következik, valamint a tisztogatás és retusálás, amire sajnos a legnagyobb óvatosság mellett is szükség van. Azt elfelejtettem írni, hogy fogólapot az esetek nagy többségében nem lehet bundozás nélkül újraszegélyezni. Jelen hangszer kivételt képez ez alól, mivel a gyári bundok nem lógnak rá egyáltalán a szegélyre, így nem is akadályozzák annak cseréjét. Játéktechnika szempontjából nem épp szerencsés megoldás, de mivel basszusgitáron nem jellemzőek a nyújtások, és elég széles a fogólap, itt nem okoz gondot.

új szegéllyel
itt látszik, hogy az új szegély rálakkozás nélkül szélesebb, mint a másik (pontosabban csak úgy néz ki, mert méretileg természetesen azonosak)
a szokásos beállítási munkák voltak csak hátra
új szegély pozíciójelölőkkel
Végezetül jöjjenek képek az elkészült munkáról. Nagyon szeretem a Diamantban lévő Spectrum hangszedőket, készítettem is egy hangmintát vonalból, külső hangkártyán keresztül. Basszusgitárhoz annyira nem különleges ez a hang, de így is egy jól használható hangszert kapunk vele.





Horovice terméke



2 megjegyzés:

  1. jolanák felújításáról, javításáról keresgéltem a neten bármit, és így találtam ide. hálistennek!
    zseniális ez a blog, végig is olvasom az egészet.
    köszi!

    VálaszTörlés