Hoyer akusztikus gitár nyaktő javítás

Mostanában többször előkerült már Schönbach, illetve mai nevén Luby városa. Minő meglepő, hogy a német Hoyer vállalat is innen származik. A második világháború utáni áttelepítések során a névadó, Franz Hoyer és családja a németországi Erlangenbeli Tennelohébe került. Már 1874-től kezdve készített Franz hangszereket, sőt felmenői is hangszerkészítők voltak. Az áttelepülés után a vállalat az utódok keze munkája nyomán gyarapodott, és Németország egyik jelentős hangszermárkájává nőtte ki magát. A cég négy generáción keresztül működött a család vezetésével, végül 1987-ben fejezte be működését. A '90-es évek óta újra gyártanak hangszereket, de többnyire csak a név Hoyer, és Kelet-Ázsiában készíttetnek, néhány magasabb minőségű német modelltől eltekintve.

Az itt bemutatott gitár egy nagyon szépen megépített akusztikus fémhúros. Azért hozták hozzám, mert a nyaktő sajnos eltörött, és a nyakszár a húrok húzásától befelé hajlott. Ennek elsődleges oka nem a ragasztás gyenge minősége, vagy a túlzott terhelés (rossz húrok használata), hanem a furcsa konstrukció. A nyak fecskefarkas csapolással volt a felsőtőkébe ragasztva, ám nem a nyaktő teljes hosszában. A tető felőli felső harmadban ugyanis valamiért a nyakszár elég vastagon továbbfutott a híd felé, egészen a hangnyílás felett elhelyezkedő merevítő gerendáig. Semmilyen gyakorlati hasznot nem tudok ennek a megoldásnak tulajdonítani, olyan, mintha egy ideig csavarozott nyakúnak szánták volna a hangszert, de aztán mégis meggondolták magukat, és beragasztották. A csapolt résszel egyébként semmi probléma, az olyan atombiztosan tartott, hogy megőszültem, mire kioperáltam a helyéről. A nyakszár viszont, mivel nem tudott megtámaszkodni a felsőtőkén, a húrok húzása hatására ott tört el, ahol a leggyengébb volt a szerkezet, a felsőtőkébe rögzült nyaktő és a hozzá ragasztott nyakszár határánál. És itt érünk el egy másik problémához, de erről lentebb.

egy szép Hoyer akusztikus

Csak épp a nyaktő darabokban. Nem túl feltűnő hiba, de használhatatlanná teszi a gitárt.

Bräuer 545 mandolin újranyakazás

A ma tárgyalt hangszer esetében nem volt könnyű dolgom az azonosítással. Egy mandolinról van szó, aminek elég jellegzetes formája van, de címke nem volt benne. Forma alapján kezdtem keresgélni az eredete után, és hamar a német-cseh hangszerek világában kötöttem ki. A két fő befutó a készítő tekintetében a Höfner, illetve a Cremona volt, de itt még korántsem volt lefutva a kör. Miután pár képet megosztottam a tippjeimmel facebookon, páran jelezték, hogy szerintük a hangszer Bräuer. Elkezdtem utánajárni a névnek, amiből egy meglehetősen összetett történet bontakozott ki, ezt most nagy vonalakban vázolom.

Anton Bräuer (1874-1940), az akkori Osztrák-Magyar monarchiai Schönbachból származó hangszerkészítő elsősorban mestermívű citeráiról volt híres. Ezen a területen egyébként nagyon sokan foglalkoztak hangszerekkel, körülbelül 1500 hangszerkészítőről vannak feljegyzések a XIX. század vége tájáról. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásakor 1918-ban Schönbach Csehszlovákia része lett 1938-ig, amikor Németország bekebelezte a területet. 1946-ban visszaállították az első világháború utáni határokat, így Schönbach újból csehszlovák fennhatóság alá került és át is nevezték Lubyvá. A német lakosság nagy részét (akik körülbelül a helyiek kétharmadát tették ki) áttelepítették Németországba. A hangszerészek jó része is szülőföldje elhagyására kényszerült, ők többnyire Bubenreuthban telepedtek le, Bavariában. Mint látható, egyáltalán nem egyszerű a környék története, ugyanakkor Európa egyik legfontosabb hangszerközpontjáról beszélünk. Rengeteg kiváló készítő származott innen, de szélesebb körben is ismert nem egy vállalat, aminek ide nyúlnak vissza gyökerei, pl. a Cremona, Framus, Höfner, Strunal, Hoyer...

Visszatérve a mandolin lehetséges készítőjéhez, három neves Bräuert tartunk számon, akik hangszereket készítettek. Anton (1871-1940), aki elsősorban kiváló citeráiról volt ismert, de készített sokfajta egyéb pengetős hangszert is. Az ő fia Alfred (1906-?), aki a széles körben ismert és szeretett jazzgitárokat készítette; illetve az ő fia, Manfred (1939-), aki szintén elsősorban gitárokkal és más pengetős hangszerekkel foglalkozott. Emellett fontos megemlíteni, hogy a Bräuer műhely számos segédet is foglalkoztatott, 1920-ban összesen 30-an dolgoztak a műhelyben. 1940-ben Alfrednek be kellett vonulnia, majd nem sokkal ezután amerikai hadifogságba esett több hangszerésztársával együtt, ahol azt tervezték, hogy kiszabadulásuk után Németországban próbálnak majd szerencsét. Alfred végül felesége és fia javaslatára Csehszlovákiában maradt, ellentétben pl. Fred Wilferrel, aki Bubenreuthban megalapította a Framus vállalatot (azt mondjuk nem tudtam kideríteni, hogy ő magától telepedett át Németországba, vagy kényszerből). Csehszlovákiában a kommunista mintának megfelelően a különálló hangszerészeket igyekeztek gyárakba tömöríteni, így jött létre a Cremona vállalat. A név egyébként nem újkeletű, mivel a Monarchia idején a környéket osztrák Cremona néven emlegették. Eleinte a Cremona gyár pusztán annyit jelentett, hogy volt egy központi épület, amiben, és aminek közvetlen környezetében helyezkedtek el a hangszerészműhelyek. Ezek közül kiemelkedett a Bräuer, ahova csak a legtehetségesebbek nyertek felvételt. Később, ahogy egyre inkább nyomták az ipari modellt, a készítők fokozatosan rákényszerültek a minőség helyett a mennyiséget előtérbe helyezni, és nagyjából ez jelentette a Cremona végét is. Közben megalakult Krnovban a Resonat, majd Jolana, ami ipari termelésben le is nyomta a Cremonát elég hamar. Alfred Bräuer 1968-ban ment nyugdíjba, ekkor kapott engedélyt rá, hogy családjával elhagyja az országot, és Neukirchenbe (egy másik fontos hangszerészközpontba) költözzön, ahol még élete végéig számos gitárt készített.

A hangszer, aminek javításáról most mesélni fogok, tehát nagy valószínűséggel Lubyban készült a  Bräuer műhelyben. Ez nem jelenti azt, hogy biztosan a névadó család tagjai a készítők, lehet, hogy a műhely számos dolgozója közül olyasvalaki, akit névről nem ismerünk. Akárhogy is, egy szépen elkészített mandolinról van szó, ami ugyan nem mesterhangszer, de körültekintően lett összerakva. A nagyipari termelés már sajnos ettől függetlenül látszik a felhasznált megoldásokban, az egész hangszertest rétegelt lemezből lett formára hajlítva ahelyett, hogy tömör fából faragták volna ki.