Jolana Marina

A Jolana Marina a Tornadon és az Irisen kívül talán a legismertebb csehszlovák elektromos gitár. Rengeteg kering belőle nálunk, általában elég rossz állapotban. A szokásos tünetek a szegélyek kirepedezése, a fogólapig kopott bundok és a működésképtelen elektronika. A Jolana 1961-ben jelentkezett vele, így ezen márkanéven a sorban a Grazioso után másodikként jött ki. Többféle változata létezik, már ami a szerelékeket illeti, van ezüst és arany csillámos műanyag borítású fej, illetve található vöröses kőmintás is. A fej mintája általában a húrtartón ismétlődött, ami szintén több fajta lehetett, találkoztam egy nagyobb, alumíniumöntvény verzióval, illetve egy kisebb krómozott darabbal, ami egy húrtartó hasábból és két tartószárból állt. Mindkét típus tremoloval van ellátva, hat pici rugó tart ellen a húrok húzásának, illetve a kar lenyomásának. Már jó pár darab járt nálam különböző szintű felújításokon, így van mit mutatnom. A nyak három rétegből áll, két vastagabb jávor félből, illetve közöttük egy vékonyabb bükk csíkból erősítés gyanánt. Egy darab csavarral rögzül a testhez, szerencsére elég robusztus a nyaktő kialakítás, de azért előfordul, hogy ezt is javítani kell. A csavarral állítható a nyakszög, de legjobban akkor járunk ha teljesen becsavarjuk, így magasabbra állíthatjuk a hidat, amitől jobb lesz a hídon a húrtörési szög. A fogólap valamilyen gőzölt keményfa, valószínűleg Európában is beszerezhető fajta, de sajnos az erezete alapján nem sikerült megállapítanom, hogy pontosan milyen. A fogólapot általában háromrétegű szegély (fehér-fekete-fehér) keretezi, ami - mint az elején írtam - az évek alatt sajnos eléggé porózussá vált a legtöbb hangszeren. A fejen és a testen a szegély két rétegű (fekete-fehér), a festés pedig fekete-piros átmenetes, még más gyári színnel eddig nem találkoztam.

Az általános teendők egy Marina felújításnál a következők (ha valahol eredeti állapotút vásárolsz, ezekkel a munkákkal nagy eséllyel számolhatsz)

• szegélypótlás, vagy szegélycsere többnyire először a fejen, fogólapon, de sok esetben a testen is.
• az elektronika szétszedése, teljes tisztítása
• bundok rendbetétele (elég puha bundanyagot használtak)

Jolana Marina leszerelve, kivett nyakkal

Bräuer 545 mandolin újranyakazás

A ma tárgyalt hangszer esetében nem volt könnyű dolgom az azonosítással. Egy mandolinról van szó, aminek elég jellegzetes formája van, de címke nem volt benne. Forma alapján kezdtem keresgélni az eredete után, és hamar a német-cseh hangszerek világában kötöttem ki. A két fő befutó a készítő tekintetében a Höfner, illetve a Cremona volt, de itt még korántsem volt lefutva a kör. Miután pár képet megosztottam a tippjeimmel facebookon, páran jelezték, hogy szerintük a hangszer Bräuer. Elkezdtem utánajárni a névnek, amiből egy meglehetősen összetett történet bontakozott ki, ezt most nagy vonalakban vázolom.

Anton Bräuer (1874-1940), az akkori Osztrák-Magyar monarchiai Schönbachból származó hangszerkészítő elsősorban mestermívű citeráiról volt híres. Ezen a területen egyébként nagyon sokan foglalkoztak hangszerekkel, körülbelül 1500 hangszerkészítőről vannak feljegyzések a XIX. század vége tájáról. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásakor 1918-ban Schönbach Csehszlovákia része lett 1938-ig, amikor Németország bekebelezte a területet. 1946-ban visszaállították az első világháború utáni határokat, így Schönbach újból csehszlovák fennhatóság alá került és át is nevezték Lubyvá. A német lakosság nagy részét (akik körülbelül a helyiek kétharmadát tették ki) áttelepítették Németországba. A hangszerészek jó része is szülőföldje elhagyására kényszerült, ők többnyire Bubenreuthban telepedtek le, Bavariában. Mint látható, egyáltalán nem egyszerű a környék története, ugyanakkor Európa egyik legfontosabb hangszerközpontjáról beszélünk. Rengeteg kiváló készítő származott innen, de szélesebb körben is ismert nem egy vállalat, aminek ide nyúlnak vissza gyökerei, pl. a Cremona, Framus, Höfner, Strunal, Hoyer...

Visszatérve a mandolin lehetséges készítőjéhez, három neves Bräuert tartunk számon, akik hangszereket készítettek. Anton (1871-1940), aki elsősorban kiváló citeráiról volt ismert, de készített sokfajta egyéb pengetős hangszert is. Az ő fia Alfred (1906-?), aki a széles körben ismert és szeretett jazzgitárokat készítette; illetve az ő fia, Manfred (1939-), aki szintén elsősorban gitárokkal és más pengetős hangszerekkel foglalkozott. Emellett fontos megemlíteni, hogy a Bräuer műhely számos segédet is foglalkoztatott, 1920-ban összesen 30-an dolgoztak a műhelyben. 1940-ben Alfrednek be kellett vonulnia, majd nem sokkal ezután amerikai hadifogságba esett több hangszerésztársával együtt, ahol azt tervezték, hogy kiszabadulásuk után Németországban próbálnak majd szerencsét. Alfred végül felesége és fia javaslatára Csehszlovákiában maradt, ellentétben pl. Fred Wilferrel, aki Bubenreuthban megalapította a Framus vállalatot (azt mondjuk nem tudtam kideríteni, hogy ő magától telepedett át Németországba, vagy kényszerből). Csehszlovákiában a kommunista mintának megfelelően a különálló hangszerészeket igyekeztek gyárakba tömöríteni, így jött létre a Cremona vállalat. A név egyébként nem újkeletű, mivel a Monarchia idején a környéket osztrák Cremona néven emlegették. Eleinte a Cremona gyár pusztán annyit jelentett, hogy volt egy központi épület, amiben, és aminek közvetlen környezetében helyezkedtek el a hangszerészműhelyek. Ezek közül kiemelkedett a Bräuer, ahova csak a legtehetségesebbek nyertek felvételt. Később, ahogy egyre inkább nyomták az ipari modellt, a készítők fokozatosan rákényszerültek a minőség helyett a mennyiséget előtérbe helyezni, és nagyjából ez jelentette a Cremona végét is. Közben megalakult Krnovban a Resonat, majd Jolana, ami ipari termelésben le is nyomta a Cremonát elég hamar. Alfred Bräuer 1968-ban ment nyugdíjba, ekkor kapott engedélyt rá, hogy családjával elhagyja az országot, és Neukirchenbe (egy másik fontos hangszerészközpontba) költözzön, ahol még élete végéig számos gitárt készített.

A hangszer, aminek javításáról most mesélni fogok, tehát nagy valószínűséggel Lubyban készült a  Bräuer műhelyben. Ez nem jelenti azt, hogy biztosan a névadó család tagjai a készítők, lehet, hogy a műhely számos dolgozója közül olyasvalaki, akit névről nem ismerünk. Akárhogy is, egy szépen elkészített mandolinról van szó, ami ugyan nem mesterhangszer, de körültekintően lett összerakva. A nagyipari termelés már sajnos ettől függetlenül látszik a felhasznált megoldásokban, az egész hangszertest rétegelt lemezből lett formára hajlítva ahelyett, hogy tömör fából faragták volna ki.

Jolana Vikomt rendbehozása

A Jolana Vikomtot 1973-tól kezdve gyártották Hrádec Královéban, a sokkal híresebb Iris kisöccseként. Mindkettő a Telecaster formai alapjain épült, az Iris két egytekercses hangszedővel, és tremoloval, a Vikomt mindössze egy nagyjából nyaki pozícióban lévő hangszedővel, fix lábbal. Régen nagyon tetszett az Iris, és bár majdnem ilyet vettem első hangszeremként, végül máshogy alakult a dolog. Elég megbízható, és tényleg elterjedt hangszernek számít, a mai napig rengeteg kering belőle apróhirdetési oldalakon, és más hasonló helyeken. Külföldi oldalakon időnként ezek is aranyáron tűnnek fel. Személy szerint nem szeretem őket annyira, mint mondjuk a régebbi üreges testű modelljeiket (Marina, Tornado, Alexandra), de sokaknak fűződnek hozzájuk szép (vagy éppen bosszús) emlékeik. A Vikomt legnagyobb előnye a nagytestvérhez képest, hogy megúszta az egyébként felejthető színvonalú tremolót, cserébe viszont a gitárból kicsalogatható hangzások száma erősen lehatárolt. A most bemutatott hangszerrel sajnos nem volt szerencsém, mert a pickupban valahol volt egy rövidzárlat. Ettől a tekercs jóval rövidebbként működött, mint normális állapotban, és bár megszólalt, halvány susogás volt csak, így a hangjáról nem tudok nyilatkozni.

így jött

A hozzám került Vikomt legfőbb baja az volt, hogy a több darabból összeragasztott test hasábjai elváltak egymástól. Hogy ennek a rossz minőségű ragasztó, a tárolási körülmények, vagy a nem rendeltetésszerű használat volt az oka, sajnos nem tudom. Mindenestre valamit kezdeni kellett vele, hogy az új tulajdonosnak ne kelljen attól tartania, hogy bármelyik pillanatban darabjaira esik kezében a hangszer. A nyakon is volt némi javítanivaló, a fogólap felvált a felsőnyereg közelében. A fémalkatrészeket megtisztogattam, rendbehoztam, amennyire lehetett. A hangszedőt szétszedtem, hátha jól látható helyen van a rövidzárlat, de ezzel sajnos nem jártam sikerrel.

a test darabjai szétváltak egymástól

Jolana Tornado - egy vitatott értékű hangszer

Ezzel az írással talán a legrégebb óta halogatott-tologatott bejegyzésemet teszem közzé. Ennek oka nem a bemutatott munka nagyságában, vagy bonyolultságában keresendő, hanem magában a hangszerben, amivel itt foglalkozok. Jolana Tornado. Volt már Jolana itt épp elég, és tudhatjátok, hogy kifejezett pártolója vagyok ezeknek a hangszereknek, a Tornado viszont igencsak megosztó. Nem nagyon lehet még egy ilyen problematikus felépítésű és rendszerű gitárt találni, ennek ellenére egyre többen fedezik fel maguknak a (többnyire) vörös bestiát, és szeretnek bele. Kustán Sándor barátom jóvoltából az utóbbi években jócskán el voltam látva Tornadókkal, és nem mondhatnám, hogy öröm volt velük dolgozni. Átküzdöttem magam legalább 5-6 darab elektronikáján, mire most ezeket leírom. Ennek ellenére nem eldöntött még az én fejemben sem, hogy milyen a hangszer értéke. A lényeg, hogy most fejest ugrunk a tornádóba, és hagyjuk hogy magával sodorjon :) Hozzá kell még tennem, hogy annak ellenére, hogy sok hangszer járt nálam, talán egyen, ha ténylegesen játszottam is, mert a többit a gazdájuk maga rakta össze. A tapasztalataimról lejjebb.

Jolana Tornado életnagyságban (forrás: sixtiesguitars)

az egyik páciens szétszedés előtt

itt azért van pár hibalehetőség