2012. június 19., kedd

Jolana Alexis I rendbehozatal középeurópa hangulatban

Én világéletembe szerettem a Jolankákat, legelső gitáromként sokáig szemeztem egy Irisszel, de aztán végül egy Kansas márkájú Stratocaster kópiát vásároltam tizennégyezer forintért, amit egy idő után nagyon gagyinak éreztem, ezért vettem helyette egy kínai Squiert, ami tényleg gagyi volt, aztán attól sikerült megszabadulnom, és összekuporgattam a pénzt egy Cortra, amit imádtam, de ellopták, végül pedig egy tehetségkutató nyereményeként sikerült hozzájutnom egy nagyon korrekt Schecter Telecaster kópiához, viszont vicces, hogy amikor hosszú kölcsönkörútjáról a Kansas viszatért hozzám, és rendbehoztam, rájöttem, hogy egyszerűen fantasztikusan jól szól, most az öcsém használja, és ő is nagyon elégedett vele, igazi öreg amerikai Stratocaster hangja van... Ennyit újfent a drága hangszerekről, és elnézést a kis kitérőért. Amúgy van még egy dolog, amiért nagyon szeretem a Jolanakat, ez később fog kiderülni, de remélem hamarosan :)

Namost, a hangszer ami az enyém lett valamilyen oknál fogva, szokás szerint meglehetősen ramaty állapotban volt, az elején nem is voltam biztos benne, hogy Jolana, de aztán egy nagyon jó weboldal segítségével minden kétséget sikerült kizárnom, nem mellesleg a típusnév vízjelnek tűnő maradványait is megtaláltam később a testen. Az oldalt, amit mindjárt belinkelek, amúgy melegen ajánlok mindenkinek, akinek valamilyen közép-kelet európai hangszer beazonosításával vannak gondjai.


És akkor mostmár jöjjön maga az Alexis I-es, és hogy hogyan lett megint hangszer a romhalmazból.

Hát nem mondhatnám éppen, hogy a sors kegyes volt ehhez a hangszerhez, de legalább komolyabb törések nem voltak rajta.
Fogalmam sincs, hol tárolhatták, de így legalább jó alanyt nyújt ahhoz, hogy olyan legyen ez a bejegyzés, mint az autómosóreklámok, ahol eleve lekenik valami szutyokkal az autót, aztán megmutatják, milyen csodára képes az autómosó, amihez a szutykot kifejlesztették :) Na ez most abban különbözik, hogy ezt a szutykot nehéz volt leszedni. Tetszik viszont ez a szó: szutyok.
A fej, ami alapján először sikerült beazonosítani a gitárt, miután lekapartam annyira a piszkot a feliratról, hogy látni lehessen
Ez maradt a feliratból
És íme a probléma, ami miatt sokat kell dolgozni ezzel a hangszerrel. A fogólap szegélye egy jó darabon letört, és ezt csak új szegéllyel és bundozással lehet kijavítani.
A másik nagy probléma az volt, hogy sok helyen felvált a festékréteg, viszont szerettem volna minél jobban megőrizni a hangszert eredeti állapotában, majd kiderül mit csináltam.


És itt a típusjelzés maradványa, amit már csak azután vettem észre, hogy sikerült beazonosítani a basszusgitárt, viszont Indiana Joneshoz illő lelkesedéssel sikerült felfedeznem a titkot
Sajnos volt egy pár hely, ahol már véglegesen elbúcsúzott a festék, ezekkel a helyekkel is kellett kezdeni valamit. A kép jobb alsó sarkában látható hangszedő amúgy kinézetre nem tűnik valami nagy cuccnak, de ... DE ... hát szóval én meglepődtem amikor megszólalt...

Egyszerre álltam neki a test és a nyak javításának, és a következőket csináltam. A testen ugye voltak a festékfelválások, meg a szegély sem volt éppen a legjobb állapotban, de szerencsére nem hiányoztak belőle darabok, ezért úgy döntöttem, nem cserélem le, csak megerősítem, így is növelve az eredetiségérzést. Először is leszedegettem a felpöndörödött lakkdarabokat a szegélyről, majd az egészet többször lekentem híg ragasztóval, ami befolyt a repedésekbe, és megszilárdította az anyagot, így nem áll fönn tovább annak a veszélye, hogy a szegély egy darabja ledobja magát. Ráadásul igazán oldszkúl hangulata is van a töredezett kinézet miatt. A testen mindenfelé található festékfelválásokat úgy oldottam meg, hogy a felkunkorodott rész alá egy kis csepp pillanatragasztót küldtem, majd rányomtam a festékréteget, végeredményben egyáltalán nem maradtak "veszélyes" részek. Ahol már menthetetlen volt a dolog, azaz azokon a helyeken, ahol már konkrétan hiányzott a ragasztó, fekete festékkel pótoltam a színt, ennél többet az egész hangszer újrafestése nélkül nem tehettem.

Először megtisztogattam a testet, ez is elég sokat dobott a helyzeten...
Ame a félig levált lakkréteg a szegélyen
Aminek sajna búcsút kellett mondani, mert simán letöredezett a nagyja, akár érintésre
Végül ilyen lett híg ragasztóval való beeresztés után
Végig repedezett, de már nem fenyegeti az a veszély, hogy letörik.

És ilyen festékfelválások voltak mindenfelé a testen, amivel épp felfeszítem, az egy gombostű
És aztán pillanatragasztóval való visszahúzás után. Felpolírozással már nem is észrevehető

A nyakkal kapcsolatban, mint már említettem újraszegélyezés és bundozás volt terítéken. A régiek, - hogy a gyárban-e vagy utólag, nem tudom - úgy oldották meg a bundozást, hogy átvágták a szegélyt, és egészen a külső szélig kivezették a bundokat, ami elég szerencsétlen megoldás, így akár a szegélyt is elhagyhatták volna. Én úgy csináltam, hogy a bund lába ne látszódjon, mondjuk minden normális szegélyes fogólapon így van. Erre használhatunk egy speciális fogót, mint amilyen nekünk is van a műhelyben, ami egy mozdulattal ki tud metszeni egy darabot a bundlábból két éles pofájával. Vagy ha ilyennel nem rendelkezünk - erre nagyobb esélyt látok - csinálhatjuk ezt egy reszelővel is. Lényeg a lényeg, a bund lába kicsit rövidebb legyen, mint a neki vágott árok, így beleütés után sem fogja kinyomni a szegélyt. Igazából magával a szegélyfelrakással vesződtem a legtöbbet, mivel sehogy sem akarta megfogni a ragasztó, csak a folyékony pillanat-féle, de az sem tartott elég keményen. Persze azért, mert úgy gondoltam, először felragasztom a nyak alsó végén, aztán szépen behajlítom, és úgy a fogólap két oldalán ráragasztom. Na ez rossz stratégia volt. Egyből előre meg kell hajlítani, és egyből mindenhova ragasztani, ha úgy szeretnénk, mint én - azaz illesztések nélkül -; vagy pedig két darabból csinálni az egészet úgy, hogy a nyak alsó végének felületén érjenek össze. Nekem jobban tetszett az egybe-megoldás, bár gondolom ez a nehezebb is, de nem baj, megérte a fáradságot. Maga a bundozás már rutin volt, utána síkolás, profilozás.

Kibundozás után, az érintők szinte kiestek a fogólapból egy kis melegítéssel, mivel nem volt fogazott lábuk
Aztán eltávolítottam a szegély maradványait

Az a fehér lesz az új szegély. Jó öreg műanyag.
Ha illesztés nélkül akarjuk csinálni, akkor ildomos a közepéről kezdeni, az a vonal ott nem az anyag vége, csak egy késkarcolás
És az első elvetélt próbálkozás: Hiába szorítottam, vártam eleget, amint tovább léptem a maradék szegéllyel, lepattant a vége.
Így aztán hagytam a fenébe az alsó végét a nyaknak, és beragasztóztam a fogólap oldalát (persze azért a nyak végét is), és eleve az oldalakon szorítottam úgy, hogy az alsó végen feszes maradjon a szegély. Ezek a nagy csipeszek baromira jól jöttek.
Nem mellesleg nagyon viccesen néz ki így a nyak
Az alagút egy másik világba vezet
Ahogy belépünk, már nincs visszaút!
És ez most úgymond "spoiler", mert két későbbi bejegyzés tárgya fekszik a Jolana nyak mellett, amik viszont még nem lettek teljesen készek. huúúú
És még nagyobb Spoiler, de hogy a figyelmet eltereljem, elárulom, hogy a bal felső sarokban látszó gitár eladó, de felesleges többet megnézni belőle, mert egy kaki, úgyhogy ne is vegye meg senki :)
Szép szutykos lett a szegély, nem is volt egyszerű eltávolítani, mivel ha elkezdtem megcsiszolni a műanyagot, az egy idő után túlságosan felmelegedett és nyúlni kezdett. Na az nem jó, mert akkor minden piszok mélyen belemegy. Szépen egy-két húzásonként lehet csak csiszolni
De azért egyszerűbb, ha a felesleg nagyját gyaluljuk, illetve citlingeljük.
A tapétázókés-pengét, vagy a jól megfent vésőt is kitünően lehet citlingként alkalmazni, az anyagra majdnem merőlegesen tartva élével végighúzzuk, így szép egyenletesen jönnek le a rétegek.
Aztán ha elégedettek vagyunk, jöhet a bundozás előkészítése, a fogólap síkolása és rádiuszolása, jelen helyzetben amennyire csak lehet keveset veszünk el az anyagból, és nem is kell túlzottan kifinomítani, úgy 220-ig, bundozás során még úgyis összekarcoljuk.
Jöhetnek a bundok
És jönnek is, itt még ráhagyással, visszavágatlan lábbal
Itt meg készül az új hájtek bundbeütőfám, amit heteken keresztül terveztem titkos laboratóriumomban. na persze
És a mi kell a bundok beütéséhez: kalapács - no comment, pillanatragasztó - a bund alá, hogy ottmaradjon, beütőfa - hogy ne deformáljuk el a bund profilját a kalapáccsal, rongy - na ez a legtalányosabb (letörölni a pillanatragasztó-felesleget), a jobbra fennt látható kis pengével meg a vájatokat tisztítottam ki.
És itt gyönyörűen látszik, mit is értek a bundláb visszavágása alatt. A lényeg, hogy ne érjen ki a szegélyhez, és ne nyomja ki azt. Felette baljósan lebeg Damoklész ... akarom mondani a bundbeütőfa
Beütögettem, jólvan
Aztán levágtam csípőfogóval a kilógó végeket, és lereszeltem-csiszoltam a maradékot.
A bundok végeit lekerekítettem, sarkukat lereszeltem, tetejüket megsíkoltam aztán megprofiloztam, aztán megacélgyapotoztam, aztán megpolíroztam, aztán megolajoztam, aztán meg...tam.
Aztán megfotóztam kevésbé idióta ellenfényben

Na mostmár tulajdonképpen mindennel megvoltam, de persze nem. Még hátravolt az elektronika javítása, mivel kipróbáltam erősítővel, és a benne lévő potikkal csak annyit tudtam elérni, hogy egy titkos kombinációban valamilyen hangot adjon ki, egyéb tónus és hangerőállítási sajátosságokat nélkülözött a felépítmény. Úgyhogy inkább új alkatrészeket vettem, és szereltem be, és nem bántam meg. Lehet, hogy kicsit zavaró, hogy mindenhez egyszínű kábelt használtam, de ez van... Na meg majd elfelejtettem, közben még jó munkásember módjára kifényesítgettem a fémalkatrészeket.

A fémalkatrészek, és a rettentően visszataszító szagú fémszidol, amivel nagyon jól lehet fényesíteni, csak bírj a közelében megmaradni.
Így volt
Ilyen lett, ráadásul kétszerannyi. Sajnos a rozsda (oxidáció) foltokat nem lehet vele eltávolítani, csak kifakítani, de az is valami.


Ilyen a híd szétszedve, elég masszív szerkezet, és nem is rossz.
Aztán kifényesítve. Sajnos sok helyen rozsdás volt, úgyhogy nem igazán áttörő az eredmény...
És akkor az elektronika

Itt van a két (biztosan nem eredeti) széf kombinációs zárat megszégyenítő hatékonysággal működő poti. Ha pont eltalálod a "kódot" hallhatsz valami zörgést
Az egyik potmétersapka ráadásul pillanatragasztóval volt visszaragasztva, ami a leszereléskor egy teljesen gyengéd mozdulatra is egyszerűen letört... A másik góliát méretű csavargatóról nem is beszélek, az oroszok jutottak eszembe
A régi jack-aljzat. Ezt amúgy nem cseréltem le, csak kicsit felfrissítettem az érintkező felületeket, meg más megoldást találtam a földelésre. Ugyanis a képen látható rézdrót a testen kívülről volt elvezetve a húrtartóig, hogy azzal létrehozza a szükséges földelést, mondanom sem kell, nem épp a legkifinomultabb módon. És talán azt sem kell mondanom, hogy kis híján megőszültem, mire sikerült a megfelelő vezetéket a helyére - az alsó tőkén keresztül fúrt lukba - illesztenem.
Ezek pedig már az új potméterek, két 500 kohm-os darab, a tónus egy 22 nanofarad kondenzátorral a magas frekvenciák vágására.
Nem egy nagy történet, de az igazi móka akkor kezdődött, amikor belülről be kellett játszani mindent a helyére...
A jack-aljzatot először egy ilyen célokra kitalált szerszámmal próbáltam a helyére húzni
Amúgy például apró dolgok résekből való kiszedésére ideális, de ide nem volt elég erős...
Úgyhogy egy sokkal hagyományosabb módszerrel próbálkoztam, magával egy jack kábellel.
Ez egyszerű, de nagyszerű megoldásnak bizonyult, legalábbis sikerült vele jobb belátásra bírni az aljzatot, vagy húsz perc és némi hajtépés után.
Mire a potmétereket és a földelést bejátszottam a helyére, már síkideg voltam, ezért erről inkább nem is csináltam képeket, íme a rendezett végeredmény. A potikon azért nincs még sapka, mert a gazdája nem döntötte még el, mit szeretne.

Amikor már tényleg azt hittem, hogy na most készen van a hangszer, persze rá kellett jönnöm, hogy ez még mindig hiú ábránd, ugyanis nem volt szívem visszatenni rá a régi alumínium felsőnyerget, ami ráadásul úgy volt kireszelve, mintha balkezeshez készült volna. Ehelyett inkább csináltam ébenből egy újat, és akkor itt most nekem is lesz nyeregkészítésről egy pár kép. Én nem tudtam lemásolni az eredetit, mivel azért kellet új, mert az béna volt, úgyhogy a húrbeosztást szemre meg vonalzóval csináltam.

Először kinagyolok egy darabot most épp ébenből, de akár csontból, vagy más keményfából is, basszusgitároknál sokszor rézből.
Három fő mérete van a felső nyeregnek, a hosszúsága, a magassága, és a szélessége, bármilyen meglepő. Ezek közül az elsőt meg az utolsót a nyak kialakítása, vagyis a felsőnyeregnek hagyott hely/árok határozza meg, a középső pedig a bundok magasságának, és a húrok vastagságának függvénye, illetve egyéni ízlés dolga.
Ezen kívül, hogy milyen alakú a nyereg, csak a készítőjén múlik.
Én például nem nagyon szoktam éleket meghagyni, de most megtetszett ez a szögben letört sarok.
Aztán ha már az alakkal elégedettek vagyunk, jöhet a húrok beosztása és a vezetőárkok kireszelgetése. Ez az elején gyorsan megy, aztán ahogy a végleges mélységhez közelítünk, egyre óvatosabban kell csinálnunk a dolgokat, nehogy túl mélyre vágjunk.

Az ében nagyon hálás anyag, akárcsak a csont, a műanyag viszont halál... Ahogy csiszolod, reszeled, megolvad és elkezd ragadni, fú, most meg is éreztem a szagát, pedig már nem vagyok a műhelyben...

Aztán végül be lehet ragasztani a helyére (nem mintállat, csak épphogy), és le lehet kenni olajjal, hogy szépen kijöjjenek majd a színek.

Na amikor idáig értem, már tényleg teljesen biztos voltam benne, hogy mostmár csak fel kell húrozni a hangszert, és beállítani a húrmagasságot meg az oktávot, ó, de nem, még megfeledkeztem az oldalpozíciójelölőkről!...

Műanyagba még nem csináltam ilyet, látható, hogy a fúrástól kicsit meg is olvadt, de nem vészesen.
A legutóbbi fehér oldaljelölők helyett most fekete a divat
És tádám, már kész is
Még nincs olyan vintage hangulata, mint a régi szegélynek, de ez majd idővel kialakul

És akkor most, hogy már végérvényesen tutira mindennel kész voltam, be is állítottam mindent, aztán kerítettem egy erősítőt, és nagyon meglepődtem, mert az elvárásaimhoz képest hihetetlen erőteljes basszushang jött elő Jolánkából, egy fél órán keresztül nem is tudtam letenni, aztán tanulótársam nyüstölte egy jó darabig. Csináltam egy videót is a hangjáról, és fel is teszem ide, de el kell mondanom, hogy egyáltalán nem jön át rajta, hogy mennyire jó ez a hangszer... Arra tudok tippelni, hogy a fényképezőgépem mikrofonja kevés ehhez... Az a szerény hangszedő, ami nem is szúr szemet senkinek, annyira középszerű középeurópai kis készítmény, csodás hangokra képes, öröm lesz ezzel a hangszerrel játszani annak, akihez kerül. Akkor most már csak képek meg a videó. Ja és az utóbbival kapcsolatban a másik lényeget kihagytam... Borzasztó béna vagyok basszusgitáron... egyelőre :)

Csodás csendélet. Mindig a bejegyzés megírásakor csodálkozom rá, hogy mi minden hülyeséget sikerül összefotóznom a hangszerekkel együtt.
Felsőnyereg szolgálatba





Ez pedig a javítási szignóm már egy ideje, ha ilyet láttok, akkor valami nagyobb dolgot műveltem azzal a hangszerrel :)





5 megjegyzés:

  1. Szép munka!

    Csak javaslat jószándékból: ha a poitól jövő vezetéket hosszúra hagyod könnyen befut heted és az aljzatot utána is ráforraszthatod.

    Talpas

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Azért nem hagytam amúgy hosszabbra, mert nem szeretem, ha zörög a testben.

      Törlés
  2. Véletlenül keveredtem erre az oldalra...

    Nagyon tetszik, nagyon jó, és szép munka!

    Grat!

    VálaszTörlés
  3. érdeklődnék, hogy, ha vinnék egy ilyen gitárt, kb. mennyibe kerülne egy ilyen generálozás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv!

      Légyszíves írj egy ímélcímet, ott könnyebb az ilyesmit megbeszélni.

      Mészi

      Törlés