Telecaster koptató, és f-lyuk szegélyezés

Mai bejegyzésemben egy kettős munkáról írok, ami inkább az átalakítás kategóriába esik, mint a javításba. A kiindulópont egy egyedi készítésű diófa test-jávor nyak Telecaster kópia, amire sajnos nem sikerült olyan koptatót szerezni, ami illeszkedett volna a hangszedő alakjához. Volt a testen ezen kívül egy díszítő f-nyílás is, ami csak szimplán ki volt marva a top anyagból, míg a test körvonala sárga celluloid-szegéllyel volt körbevéve. A hangszer gazdája szerette volna, hogy valamilyen egységesebb hatás alakuljon ki, így megkért, hogy szegélyezzem körbe az f-lyukat, illetve készítsek olyan koptatót, ami illeszkedik mind a hangszedők, mind a híd, illetve az elektronika-gödröt-fedő lemez alakjához. Végül abban egyeztünk meg, hogy jávorból fogom csinálni a szegélyezést és a koptatót is, mert a világos fajták közül ez eléggé kopásálló, nem mellesleg ez állt rendelkezésemre.

Maga a hangszer nagyon tetszetős, és korrekt módon elkészített darab, mellette a jávor található, ami alapanyagul szolgált a munkákhoz.

A koptató problémájának veleje látható a képen, vagyis, hogy nem illeszkedik szép pontosan a hangszedő keretéhez, ami nem is csoda, tekintve, hogy a Telecasternek másféle koptatója szokott lenni eleve.

A koptató anyagának előkészítéséhez először lefűrészeltem egy megfelelő vastagságú lemezt a jávortömbből, közben, amikor elfáradtam, megrajzoltam és kivágtam egy nagyjábóli sablont kartonból, hogy tudjam, milyen méretek kellenek majd. Ezután jött a vastagság kidolgozása gyalulással és csiszolással, majd a jávor megerősítése egy keresztezett szálirányú furnérral a repedezés és vetemedés elkerülése végett. Utána már csak ki kellett vágni az alakot, körbe reszelni, letörni az éleket, kifúrni és mélyíteni a csavarok helyét, és máris kész volt a frissen hamubasült koptató. Mindez képekben:

őjávorsága

gyalulni a lemezt

utolsó simítások a gyaluval

némi forgács elkerülhetetlen (menyasszonyom értelmező szótárában: értsd. kosz)

és ragad a jávor a furnérhoz

és reggel lett és este, és most látom, hogy a kartonsablont már a rétegelés után csináltam...

vázlat - nagyon sufni

Az eddig használt, és a tervezett koptató közötti különbségek, látható, hogy a külső körvonal sem volt mindenhol egyenletes távolságra a test szélétől.

a kartonsablon után jöhet a jávor formára vágása - lombfűrésszel

nyers

első ráillesztés, és f-nyílás szegély spoiler, ne nézzetek oda

Közben persze nem lehet mindig csak a munkára koncentrálni ugyebár... A körömlakk-költeményeket is meg kell csodálni!

És végül kifúrtam a csavarok helyeit, és kimélyítettem nekik a helyet, hogy ne lógjon ki a fej. Végül aztán a képen láthatónál eggyel több csavarral fogattam fel, a jobb felfekvés érdekében, de az csak majd az utolsó képeken látszik.

csavarfej és élletörés

mélyítés kissé rusztikusan

végül a felfogatott koptató, ami később a hangszer gazdája által lett lakkozva

itt látható, hogy még a jobb-alsó sarokba hiányzott egy csavar, az a végére bekerült.

szép szabályos rajzolatú jávor

Persze, miközben a koptatón dolgoztam, egyúttal az f-nyílás szegélyezésen is tevékenykedtem. Ehhez vékony jávor-csíkot vágtam és gyalultam ki. Beáztattam őket meleg vízbe, majd amikor már eléggé megpuhultak, behajlítottam-ragasztottam őket a helyükre. Ez így elég egyszerűen hangzik - nem az. Vért izzadtam, mire hajlandóak voltak a lécecskék megfelelően meghajolni. Ráadásul ha már egyszer sikerült őket meghajlítani, a világ minden kincséért sem lettek volna hajlandóak a helyükön maradni. A képeken majd látható, hogy minden létező eszközt bevetettem a kiékelésükre. Az f-ek fejénél meg olyan szoros volt az ív, hogy ilyen vastagságú léccel csodálom, hogy egyáltalán sikerült megcsinálom. Vékonyabbra viszont nem nagyon hagyhattam, mivel a hangszer külső szegélyezéséhez akartam igazodni. Végül aztán nagy nehezen sikerült mindkét oldalt beragasztani, jött a feleslegek levágása, -reszelése, és a csiszolás. Képekben:

 

Az f-nyílás eredeti állapotában

a csíkok vágása az egyik kedvenc fűrészemmel

jávor csíkok

ékelni minden létező eszközzel

az egyik oldal beragasztva

a másik oldal hasonló kihívást jelentett

tádám

csiszolás-csiszolás

különböző perspektívák

a sok szenvedéssel járó kanyarulat

Még néhány apróság volt hátra a hangszeren, egy-két felesleges lyukat kellett eltüntetni, és kész volt egy egységesebb kinézetű, mutatós Telecaster. A végére még jöjjön néhány fotó a befejezésről:

puskázás

a puskázásnál, ha látható helyre szánjuk, nem árt figyelni, hogy ne a bütüfelület álljon kifelé, mert az lakk hatására nagyon besötétedhet, plusz nem is mutatja ugyanazt a rajzolatot, mint a fa környező része

Az előző két kép a szokásos előtte-utána, itt pedig teljes életnagyságban

És végezetül Telecaster egy furcsa perspektívából

Akusztikus jazzgitár ragasztgatás

Őszintén szólva amikor megláttam ezt a hangszert, nem gondoltam, hogy szeretni fogom, valami kis leharcolt zs kategóriás hangszernek tűnt, és hát azért van is benne valami igazság, de a végére igencsak megkedveltem, mert szép látványos változáson ment keresztül, és valahogy úgy már sokkal nagyobb öröm volt kézbe venni. Így nézett ki eredetileg.

Először is megragasztottam a kávát, ami szét volt repedve, és a hangszer alsó felén a tető is felvált, úgyhogy ide is kellett némi segítség. Először ez utóbbiról:

Tetőfelválás előtte

Tetőfelválás utána

A ragasztás menete. Először persze ki kellett vágni egy jó darabot a szegélyből, amit aztán szintén vissza kellett ragasztani.

Sajnos a gitár gazdája sokáig tárolta a hangszert szétesett állapotban, aminek az lett a következménye, hogy nem sikerült teljesen megmenteni, legalábbis formáiban, mivel a káva nem volt hajlandó régi alakját felvenni. Általában minden hangszer esetében, de legfőképpen az akusztikusoknál a hangszer készítésénél úgy illesztik össze a különböző részeket, hogy valamilyen feszítettség maradjon közöttük, így például mondjuk a tető és a káva, a bordák és a tető, a pálca és a nyak stb. Ennek a gitárnak az esetében ez is közrejátszott abban, hogy a káva nem talált vissza eredeti helyére, hiszen az említett feszültségek, amint tehetik kiegyenlítődnek, és minél tovább tároljuk így hangszerünket, annál kevesebb rugalmasság marad bennük ahhoz, hogy újra el tudják viselni ugyanazt a feszítettséget. Képek:

Kávatörés előtte

Kávatörés utána

szintén.

A ragasztás menete. Alig láttam ki a szorítók közül :)

A ragasztott felületetek persze elsőre nem csillogtak olyan szépen, ahogy a végleges képen látszik, a hézagok le lettek festve, és az egész test fel lett polírozva. És akkor itt most álljon a polírpaszta dicsérete, mert tényleg csodát tett ezzel a gitárral, szinte lángolni kezdett, ahogy új fényt kapott, remélem egy kicsit azért átjön a képekből:

Kávaragasztás szárazon, nyersen fény nélkül.

Ugyanez a tetőfelválásnál.

és egy kis polírozás után.

Nekem ez a kedvencem...

Itt is látszik a volt tetőtörés, most felülről. A ragasztást egyébként külön nehezítette, hogy nem lehetett belenyúlni a hangszerbe, mivel hanglyuk helyett csak két f-nyílás volt.

Mivel már minden olyan szép volt ezen a gitáron, a fogólapot, és a bundokat is rendbehoztam, átsíkoltam és megprofiloztam őket. Erről a procedúráról majd egyszer csinálok egy külön bejegyzést, ha lesz hozzá rendes képanyagom, most csak íme az előzmény és a finálé:

Ez ugyan nem teljesen érintetlen már, mivel át van síkolva, de még jól látszanak a húrok hagyta benyomódások a fogólapban.

Utána, és a fogólap leolajozva.

 Végül következett a felszerelés és a beállítás, aminek során kicsit le is kellett csiszolni a húrlábból, belőni a húrmagasságot, az oktávokat, az egyik pedig kulcsnak ki kellett cserélni egy fogaskerekét. A végső állapotról sajnos csak vakus képem van, amin a színek nem látszanak szépen, de anélkül nem sikerült éleset készítenem.