Fretless basszusgitár készítése bundosból

Na a cím alapján világos, miről is van itt szó, de ha mégse lenne, akkor az van, hogy kiszedem a fogólapból a fémdarabokat, és furnérral helyettesítem. Ez azért jó, mert totál más lesz a megszólalása a hangszernek, sokkal jobban fog hasonlítani a hangja egy bőgőére, mint basszusgitáréra. Aki szereti a bőgőhangot, az tudja értékelni, hogy nem kell egy két és fél méteres hangszert cipelnie, persze azért a basszgitár sosem változik bőgővé, de mégis egy kicsit. 

Nos az alaphelyzet ismerős, fogólap bundokkal. Gyártanak eleve fretless basszusgitárt is, és meglehetősen jól is néznek ki, azokban általában nincsenek meg a bundok helyei a fogólapban, csak egy homogén fafelület.A mi esetünkben ennek elérése már eleve kizárt, de mondjuk nem is akkora baj, mert így legalább látni fogjuk a bundok helyét, hogy hol fogjuk le a húrt, ez mondjuk inkább kezdő fretlesseseknek jelent segítséget, mert lehet hogy a bundos hangszeren nem nézted a kezed, de itt fogod az elején, mivel elvész az bundok tapintása. Na lássunk munkához. Először kivesszük a nyakat, és kicsit megfeszítjük a pálcát, hogy nagyobb ívet kapjon a nyak, ez is elősegíti a bundok kiemelését. Ezt a munkát egy ügyes kis fogóval végezzük, aminek széles és nagyon vékony pofája van, amivel be lehet nyúlni a bund feje alá. A második képen nagyjából látható, hogy miről van szó.

Érdemes a bundokat mindig egy kis cinnel, forrasztópákával megmelegíteni, éppen annyira, hogy az alatta lévő forrasztóanyag megolvadjon. Ezt abból lehet látni, hogy a bund mellett elkezd forrni valami kis szutyok a végeknél. Célszerű a két végén és középen forrósítani úgy, hogy ne égjen meg a fa, tehát sehol sem túl sokáig. Utána jöhet a kis fogó, szépen milliméterenként szorítsuk össze a pofákat, és haladjunk a bund egyik végétől a másik felé.

A végeredmény valahogy így fog festeni. Egy bizonyos szintű sérülést a fogólapon általában nem úszunk meg, mivel akárhogy is óvatoskodunk, a bund nagyon ragaszkodó jószág. A képen látható állapot még teljesen elfogadható, úgyis meg kell csiszolnunk majd a fogólapot, mert használt gitárok esetében jellemző, hogy a húrok hosszúkás nyomokat hagynak a fába, ez jól látszik azon a képen, ahol a bundok fele már ki van szedve.

A következő feladat a bundvájatok kitisztítása, ezt megtehetjük valami vékony kis fűrésszel, tapétázókéspengével, egyszóval valami hegyes és vékony dologgal. Utána szükségünk lesz valamilyen furnérra, ami szélességében megegyezik a bundvájatéval. Szépen kimetszünk belőle csíkokat (szerencsére a műhelyben pont volt egy rakat furnércsík), és méretre vágjuk őket úgy, hogy a két végüknek fogólap felőli oldala felé kissé szűkülő trapéz alakja legyen az egésznek. Ezzel elérhetjük, hogy a bundvájat végéig érjen a furnér. Persze előfordulhat, hogy olyan basszusgitárral van dolgunk, amelyiknek a vájatai átvágják a fogólap szélét, ilyenkor nem kell ezzel a trapézosítással vacakolnunk, majd a végén lesz több dolgunk a végek eldolgozásával.

Ha megvagyunk az összes kis furnérdarabka kimetszésével, jöhet az ellenőrzés, és a ragasztás. Esetenként meglehet, hogy a bundvájatok a fogólap ívét követik, ennélfogva az egyenes oldalú furnér végei ki fognak állni a helyükről, ahogy ez az előbbi képen is látszik. Ilyenkor vagy lefaragunk egy kicsit a furnér közepéből, vigyázva, hogy ne legyen túl vékony, vagy majd a ragasztásnál finoman megszorítjuk a végeknél egy íves pofával, ami passzol a fogólaphoz.

Itt is jól látszanak a vastag húrok hagyta nyomok.

Használjatok Titebond ragasztót. Jó anyag.

Mindig remeg a kezem, ha nem iszom elég pálinkát...

 Most jön a várakozás ideje, addig nyugodtan lehet ebédelni, mást csinálni, sétálni stb. Ha a ragasztó végül teljesen megszáradt, jöhet a furnérfelesleg ledolgozása. Én bevallom, meglehetősen türelmetlen voltam, ez komolyabb megfigyelés mellett látszik is a képen. Nem vártam, meg, hogy a ragasztó eléggé megszáradjon, de végül nem lett belőle komolyabb baj. 

Ildomos megvárni amíg a ragasztó teljesen megszárad...

A felesleg levésése talán a legkényesebb művelet az egészben, ugyanis egyrészt annyira meg kell szabadulnunk a nemkívánatos daraboktól, hogy teljesen egy szintbe kerüljünk a fogólap anyagával (különben a csiszoláskor letörjük a furnér végét); másrészt csak nagyon pici fogásokban szabad lefejteni a rostokat, és mindig belülről kifelé, a furnér hihetetlenül hajlamos rá, hogy kiszakadjon, nekem is sikerült kiszakítanom, de szerencsére nem ment a kívánt szint alá. Egyszóval figyelem figyelem... Ha végül sikerült elérnünk a zéró magasságot, kezdhetjük a csiszolást.

A vonalzó mellett a csiszolófára erősített csiszpapír.

A kényes részeket minden munkánál érdemes kimaszkolnunk, azaz eltakarnunk, nehogy megsértsük őket.

A csiszolás lényege, hogy szép szabályosra alakítjuk a fogólapot, hogy szebb legyen, mint új korában. Ehhez elsősorban szükségünk lesz egy olyan csiszolófára, ami negatívban rendelkezik éppen azzal az ívvel, amire nekünk szükségünk van. Ilyeneket boltban is be lehet szerezni, de jó szerszámokkal el is készíthetőek. Először mindig durvább papírral kezdünk, és haladunk a finomabb felé. A fogólapban lévő benyomódások, kopások mélységétől függően 120-150-es papírral kezdhetünk, majd ahogy eltűnnek a hézagok, haladhatunk 220-240, 320-360, 600, 800. Nagyon fontos, hogy mielőtt megkezdjük a csiszolást, állítsuk be úgy a pálcát, hogy mindkét irányba bőven lehessen csavarni majd a későbbiekben, ugyanakkor minél nagyobb mértékben sík legyen a fogólap hosszanti irányban. A síkot ellenőrizhetjük egy sima fémvonalzóval, de ezek elég megbízhatatlanok, a legjobb, élvonalzót használunk, ami egy meglehetősen masszív fémpálca általában három éllel. na ez halálbiztos, ha nem sérül meg. Úgy ellenőrzünk, hogy a fogólapra fektetjük hosszában a vonalzót, hogy élével érintse a fát, és megnézzük szembefényben. Akkor vagyunk jók, ha nem látunk semmilyen hézagot. Végeredményben a fretless hangszereknél, ahogyan a vonósoknál is, kell lennie egy kis holkernek (homorulat) a fogólap hosszában, de ezt a pálcával is tudjuk korrigálni. Mindenesetre az nem baj, ha van egy minimális hólosságunk. Finomítás során egyre szebb lesz a felület, majd végül átdörzsöljük acélgyapottal, és igazán tetszetőssé válik.

Ez az acélgyapottal áthízott állapot.

Végül az egész fogólapot átkenjük olajjal (citrom vagy narancsolaj az igazi, már csak az illata miatt is, de a lenolaj is megfelel, semmiképp sem műszerolaj). Már csak a nyak visszaszerelése és a felhúrozás, valamint a pálca beállítása marad hátra.

Gitárfestés

Nem teljesen hangszerészeti téma, inkább csak hangszerekkel kapcsolatos, és ráadásul nem is mai gyerek. Mutatok két gitárt, mindkettő az enyém, illetve a Cort csak volt (ez még rímel is), de már ellopták, helyette lett a Schecter, és most nem is az érdekel, hogy milyen hangszerek, hanem csak hogy pár barátommal még régebben festettünk rájuk mintákat, és én imádtam főleg a Corton levőket. Tulajdonképpen nem is az enyém volt az érdemi munka, mivel egy képzős lányismerősöm segített, de azért asszisztáltam, amennyire tudtam (alapanyagok lakkfilc és akrillfestékszóró) :)

 És a Schecter:

Nyeregkészítés

Hát ez egy eléggé mindennapi dolog a gitároknál, ezt a bejegyzést csak azért írom, mert volt egy hangszer, amin meglehetősen fura nyerget kellett készíteni. Az átlagos elektromos gitároknál a képen látható ébenfa alkotmány helyén egy vékony, kábé 3-4 mm-es vastagságú csontnyereg van. Ez a modell azonban valamiért egy a képen látható méretű görgős fémnyereggel rendelkezett, ami viszont már nem volt alkalmas további használatra, mivel a hangszer tulajdonosa 13-as (jó vastag) húrt szeretett volna felrakatni rá, és az nem fért bele a fémnyereg vájataiba. Úgyhogy maradt az a lehetőség, hogy az eredeti mérettel megegyező, de a húrok számára normálisan helyet biztosító nyerget faragjak. Ez lett belőle.

ő volt az eredeti, de sajnos nem támogatta a 13-as húrt

Hegedű felújítás

Na akkor itt van elsőnek egy hegedű. Ismerőstől került hozzám, és nagyon ramaty állapotban volt, az egyetlen gond, hogy a munka megkezdésekor még nem volt lehetőségem fényképezésre, úgyhogy sajnos az eredeti kinézetet nem tudom megmutatni, csak a régebbi alkatrészek állapotából lehet következtetni rá. 

Első lépésként leszereltem minden mozdíthatót a kicsikéről, úgyis mindenből új került rá. Kulcsok, nyereg, fogólap, húrláb, húrtartó, gomb, még a lélek is új lett. Aztán először kicsit szútlanítottam egy-másfél hétig egy jobeck nevű anyaggal, amitől kellemes levendulaillata lett a hangszer belső terének. Mondjuk szerintem már semmilyen élő organizmus nem volt abban az anyagban, de jobb az óvatosság.

Ezután következett a tető lemosása, mivel olyan masszív mocsok volt rajta, hogy tényleg kár, hogy nem tudtam lefényképezni. Annyira menthetetlen volt a dolog, hogy egy ponton jobbnak tűnt az egész tetőt újralakkozni, ami amúgy nagyon jó kis munka, meg egyben nagy szívás is volt. Úgyhogy lemostam a lakkot egészen fáig, és elkezdtem kenegetni sellakkal, amit most meg nem mondok, milyen arányban kevertem ki. Sajnos az eredmény az lett, hogy bizonyos pontokon a fa jobban beszívta a lakkot, néhol meg nem. Úgyhogy elölről kellett kezdeni az egész lakkmizériát, csak most lealapoztam egy nagyon híg csontenyvvel. Na így már működött a dolog, kevertem a lakkhoz a végső rétegeknél egy kevés vörös és barna festéket, nagyon szép lett a végeredmény.

A következő volt a fogólap elkészítése. Na ez is elég macerás munka volt, főleg, hogy ez volt az első alkalom, amikor csináltam, szóval igencsak rá is szorultam a mesterem segítségére (mint minden másban is egyébként ennél a  hangszernél). Íme az eredmény:

mellette fantomhegedű a régi alkatrészekkel

Összehasonlításképpen odatettem az új mellé a régi fogólapot, ami ráadásul nem is ébenből volt, hanem csak feketére lett festve, dehát ilyen az élet.

Miután a fogólap megvolt, a nyereg következett, szépen kifaragni ébenből, és pontosan a helyére passzintani. Erről is van képem, de még nem a végleges állapotában, csak a húrok vájatának előzetes bejelölésével.

Nézd a nyerget, a kulcsok még valójában nincsenek ott...

Itt még mint látható, nem teljesen pontos a magassága, és a húrok vájatai is csak be vannak jelölve. Szembefényből nézve a nyeregnek tökéletesen szabályos ív-árnyékot kell mutatnia, úgy lesz igazán szép. A húrok nyeregből való kilépési távolsága a fogólaptól akkor kerül kidolgozásra, amikor már fenn vannak a húrok. Ilyenkor is jóbarátom az árnyék, mert jól mutatja a távolságokat, csak tudni kell, hogy mennyire nagyítja, vagy kicsinyíti azokat.

A következő munka a kulcsokkal volt, amiket ugyan meg lehet kapni a boltban ebben a formájukban, de ki kell őket hegyezni, hogy pontosan passzoljanak a kulcslyukakba. Ez a folyamat olyasmi mint a ceruzahegyezés, csak ott ugye nem nagyon ejtünk könnyeket, ha kitörik a hegy, mert elmélázunk és túl sokat faragunk, itt meg ha elrontunk egy kulcsot, jó eséllyel vehetünk egy új szettet kétezer forintért... Ehhez a munkához át kellett vándorolnom egy másik műhelybe, ahol megengedték, hogy használjam a dörzsárjaikat, meg kulcshegyezőt. Íme néhány kép a végeredményről, és összehasonlításképpen a régi kulcsokról is:

Régi kulcsok, az újak még várakoznak...

Várnak...

És elfoglalják méltó helyüket.

Az új kulcsok végeit úgy kell kidolgozni, hogy szinte egyáltalán ne emelkedjenek ki a kulcsházból, és kellemes tapintásuk legyen.

A kulcslyukakat megfelelő méretű dörzsárral tudjuk szabályossá tenni, mert ilyen régi hangszereknél szinte tuti, hogy kitágultak, stb. bajuk van.

Ezekután - nem szükségszerűen, de én így csináltam -  jön a politúrozás, ami türelmet igényel, és óvatosságot. Egy puha rongyot kis sellakkal benedvesítesz, hozzá egy kis denaturált szesz, vagy alkonek, és egy csepp olaj a tetőre, utána pedig egyenletes mozdulatokkal, az íveket követve áttörlöm az egész hegedűt többször (inkább sokszor) úgy, hogy egy területen nem időzök sokáig. Ennek eredményeképpen a felső lakkréteg felpuhul, és homályossá válik, minek okán természetesen nem ez a kívánt eredményünk. Ez készíti elő azonban a terepet az igazi politúrozáshoz. Ahogy szépen lassan visszaszárad és keményedik a lakk, úgy a rongy jellegzetes kattogó hangot kezd adni, innentől kezdve fényesedik a felület, és mindenkinek csak a türelme szab határt, hogy milyen lesz a végeredmény.

Itt már benn van az új gomb is.

Az hát.

Nos, most jönne a lélek beállítása, illetve elkészítése. Ez utóbbiról nincsenek sajnos képeim, de elég szöszölős munka, ha nincs még az embernek gyakorlata benne. Először is fogsz egy sűrű szálú fenyőt és csinálsz egy rudat, ami pont olyan vastagságú, mint amilyennek a léleknek lennie kell. Ha szerencséd van, akad a műhelyben ilyen, ha nem, hát akkor csinálni kell. Minél vékonyabb lelket kell csinálni, annál nehezebb, hogy szép szabályos legyen. Szóval a hegedűé a legnehezebb. Szerencsére nekünk volt szép sűrű szálú lelkünk a műhelyben, de volt szerencsém a lélekkészítéshez is mindenféle fajta vonóshoz gyakorlásképpen, hát nem mondom, hogy leányálom, de azért lehet élvezni. Jöjjön itt pár kép a lélek beillesztéséről.

Amik itt láthatók: Maga a lélek. A lélekvas (ezzel helyezzük be a helyére a kicsikét). Egy fogorvosi tükör (lévén, hogy szemünket nem tehetjük bele a hegedűbe). Mini zseblámpa (az előbbi okból kifolyólag).

Így tesszük be a lelket. Azért kell annyira nézni és látni a történéseket, mert a léleknek mind a tetőre, mind a hátra tökéletesen kell illeszkednie. Ha ez nincs meg, nem jó a lélek. Ezenfelül a hegedű tengelyére merőlegesen kell állnia, és pontosan meg van szabva az a hely, ahol érintkeznie kell a tetővel. Elég macerás, de gyorsan belejön az ember.

A láb szintén készen kapható alkatrész, "mindössze" be kell állítani. Először a lábacskáit kell úgy kialakítani, hogy pontosan illeszkedjenek a tetőre, aztán jöhet a felső fele, amit kellő ívre kell lefaragni, legömbölyíteni - a láb síkja irányában is -, szóval van vele munka rendesen. Az első képen még a teteje nyers, majd a végén már a húrokkal együtt lesz olyan kép, amin látszik a végleges állapot. Amúgy nem értem, mér nem engedi a blogspot, hogy két közepes méretű kép legyen egymás mellett, de mindegy...

Ha mindezekkel megvagyunk, akkor hátramarad a felszerelés, és minden olyan dolog beállítása, amihez a húrok kellenek. Ilyen a lábon és a nyergen a húrok vájatának mélysége és kialakítása, a húrtartó távolságának beállítása.

Ez a legutolsó kép sajnos elég ergyára sikerült, de ezen látszik csak egyben a teljes hegedű.