Bolgária remeke: Kremona

Már egy jó ideje tervezem, hogy végre megírom ezt a bejegyzést, csak általában, amikor ide kerülök gép elé, olyan lusta vagyok, hogy inkább fészbúkozok, filmet nézek vagy játszok... Nincs mentség, de ha hazajövök a műhelyből, leülök a hintaszékembe, akkor nem nagyon tudom rávenni magam komoly dolgok megvalósítására. Lényeg, ami lényegtelen, hogy van ez a hangszer, amin pár hónapon keresztül dolgozgattam, amikor az idő engedte és nagyon érdekes. De tényleg, első ránézésre meg nem mondtam volna, hogy most ez fémhúros, vagy nejlon... például.

A test alakja fémhúrosat sejtet, a húrláb abszolút nejlonhúroshoz való, a fogólap nem rádiuszos (íves), ezért szintén nejlon lehetne. Végül azzá is tettem, szóval ez eldőlt legalábbis egy időre, mindenesetre egy biztos. Ránézek erre a hangszerre, és szimpatikus.Ezért is fogtam bele.

Az egyik előző bejegyzésben volt már egy Cremona felújítás, na az cseh; a Kremona pedig bolgár, érdekes, hogy mennyire megmozgatta abban az időben a hangszergyárak fantáziáját a hegedűépítés fellegvára.

És mi volt a gond? Nos, a fogólap összevissza hepehupás volt, a bundozás pontatlan, a nyak egy nagy durung, egyszóval nem volt jó rajta játszani. A hangjáról nem tudtam semmit, mert húrok nélkül érkezett, de végül én elégedett vagyok vele, legalábbis ahhoz képest amennyit egy keleti blokkos gyári óccsógitártól el lehet várni, bár ki tudja, hogy olcsó volt-e a maga korában...

Ma láttam egy filmet, az a magyar címe, hogy Holdfény királyság, és lehet, hogy ez kihatással lesz a fogalmazásmódomra. Nagyon szép tájak meg tárgyak vannak benne, és kötelező megnézni! Mindenkinek!

Ja tényleg, és a bundok el voltak távolítva. Szóval először kihúztam a fogólapot gyaluval meg csiszolópapírral olyanra, amilyennek egy gitár esetében lennie kéne, és el is vékonyítottam, méghozzá annyira, hogy kijöttek az eredeti bundbevágások, ami esetünkben csupa haszon, mert legalább lehetett pontosítani a helyzetüket. Ezekután bejelöltem, majd befűrészeltem az új bundok vájatait (vagyis inkább vágat - tekintve hogy a fűrész vág és nem váj...) Mivel jávorfából van a fogólap és nem mutatott annyira jól fehéren a test színével, ezért lefestettem feketére. Utána bundozás. Ezekre most azért nem vesztegetek különösebb leírást, mert már több bejegyzésben is volt bundozás, meg fogólapfestés is, úgyhogy jöjjenek a képek:

Ilyen volt eredetileg a fogólap. Helyes kis műanyagberakásokkal, amitől inkább megszabadultam.

Aztán elkezdtem meggyalulgatni, láthatóak a főbb problémák a hepehupássággal.

De hamarosan jobb lett, és már a régi bundbevágások is alig látszanak.

Na szóval ez a fehér szín nem annyira illett volna a véglegeshez, és elég gyorsan piszkolódott volna, úgyhogy lefestettem.

csak előbb még bevágtam a bundok új helyeit. A "Bund bevágáshoz" nevezetű szerszám tanulótársam által készített segédeszköz, mely egy szimpla derékszögű fadarabot egy sokkal magasztosabb feladattal lát el. elmés.

Ugyanez közelről. A lényeg itt a pontosság. Pont ott kell vágni, ahova jelöltem, különben megint rossz lesza  bundkiosztás, ezért kell a fűrészt mindkét oldalról vezetni valami masszív dologgal.

Itt a végén fel is volt válva a fogólap és nulladik bundos volt (ami azt jelenti, hogy egy bund tölti be a nyereg szerepét), amit én annyira nem csípek, úgyhogy inkább levágtam a jávor végét, ahova a nyereg kerül majd. Sajnos a hangszer fejkialakítása sem tökéletes, a húrok hozzáérnek a fejhez (ami nem jó), de nem akartam mindent átalakítani, már így is néha kicsit úgy éreztem, hogy csinálhattam volna egy új hangszer is ennyi erővel.

fehér

fekete, mondjuk ebben a megvilágításban szintén inkább fehér

erről van szó. A test felett nagyon nehéz volt bevágni a bundok helyeit, ahogy az látszik a rengeteg maszkolószalagon is.. Azért végül sikerült megúszni néhány karcolás kivételével.

Új bundok. Mellette a bundtartó szintén komoly feladattal megbízott éger fadarab. És spoiler: készülő basszusgitárom fejformája, ami nem tudom hogy került oda...

bundok a helyükön még préselés előtt.

Namost bundozás után kellett kezdeni vele valamit, hogy nagyon vág a fogólap éle, és ezt le szoktuk kerekíteni pengével, csiszolással. A probléma, hogy itt ugye a festék is lejön, ahogy ezt csinálom, de gondoltam újrafestem majd azokat a részeket. Viszont: annyira jól néz ki szerintem ez a fehér lecsapás, mintha szegélye lenne a fogólapnak, úgyhogy én meghagytam ilyen színűnek.

olcsószegély

és ez maga a lekerekítés, hogy ne metssze le a gitár nyaka az ujjaidat.

Még nincsenek lekerekítve és megsíkolva a bundok.

jó nehéz volt itt ledolgozni a bundok végeit

És ilyen végül a fogólap. tádám.

 Namost azzal, hogy egy csomó anyagot elvettem a fogólapból, vékonyabb lett az egész, de azért még mindig nem volt valami matyóhímzés, úgyhogy gondoltam rászánom magam egy nyakfaragásra, egyrészt, mert akitől a hangszert kaptam (előző Mesterem) is ezt ajánlotta, másrészt én is kiváncsi voltam erre a munkára, még soha nem csináltam, de a közeljövőben többször fogom csinálni, úgyhogy gondoltam bemelegítésnek sem utolsó. Na sok beszédnek fától az erdő, amúgy a nyaktő meg aztán katasztrofális volt. Az iskolában egyik órán a vonós-pengetős tanár külön kiemelte, hogy nem nevezzük a hegedű nyaktövét nyakbunkónak. Nos igen, a hegedűre nem nagyon illik ez a kifejezés, erre a hangszerre viszont de. 

előszöris itt az eredeti nyak, vastag és nyakbunkóval felszerelve.

Ráadásul a lakknak a fogása is szörnyű

A nyakbunkó

A fej felőli végen a fej ívét akartam követni, amivel csak annyi volt a probléma, hogy nem volt valami szépen kidolgozva, de feltaláltam magam.

Először lecsiszoltam a lakkot, hogy lehessen késsel és gyaluval dolgozni (azok nem szeretik a lakkot, legalábbis az élük). Nyakbunkó vagy elefántláb.

Tétovázás, hogy akkor mégis melyik legyen az a vonal.

Ééés kezdődik a nagyolás késsel, ahogy minél tovább csináltam, úgy állt egyre jobban kézre a kés, és hagyott egyre kevésbé drasztikus nyomokat-kiszakadásokat. Hiába; tanul az ember.

Elefántláb átalakítás folyamatban, valami olyasmit szerettem volna kihozni belőle, ami nem bántja a szemet és a kéznek is kényelmes a magasabb fekvésekben lévő játéknál. Van ugyanis cutaway a testen (a test kivágása a vékony húrok felől, hogy elérd a tizenkettedik bund feletti részeket is), de a nyakbunkónak köszönhetően szinte semmi értelme nem volt.

Csúnya kiszakadások, szerencsére még a végleges méret felett, addigra meg már belejöttem :)

Alakulgat, bár még elég szögletes.

Aztán a fej felől szintén egy kis vékonyítás, majd gyaluval a nyak hosszában is vékonyítottam.

Na ilyesmire gondoltam

És aztán jön a finomítás, csiszolgatás ezerrel, illetve előbb csak 100-al, majd 220-al, majd 400-al, 600-al, 800-al és végül ezerkétszázzal, mármint szemcseszámot tekintve.

Mint látható, itt még nem tökéletes a forma, vannak benne hepék meg hupák, ezt meg kell szüntetni.

Tádám - így

Ahogy finomodik, finomodik, egyre jobban kijön a fa szerkezete. Valami gyümölcs egyébként, mármint a fa.

csiszolcsiszol

Ez a csomó tartozék volt. Még jól látszanak a nagy csiszolókarcok

keresztirányú karcok

ahogy csináltam, egyre jobban megkedveltem ezt a fát, meg a hangszert is.

És amúgy nagyon hálás ez a fajta munka, mert a szemedet is gyönyörködteti, és nagyon feltűnő a különbség fogásra az átalakított és az eredeti nyak között, mintha felszabadulna a hangszer a sok felesleges anyagtól.

minta, karcok nélkül.

szép, nem?

Végleges állapot felületkezelés előtt.

És után. Végül az olaj mellett döntöttem, mert annak szeretem a tapintását, és ráadásul egyszerű vele dolgozni, nem mellesleg nagyon szép, ez mutatja a fát a lehető legtermészetesebben.

És szerintem a színe is nagyon harmonikus lett.

nekem legalábbis nagyonnagyon tetszik.

amúgy lenolaj, ami nem kifejezetten "kemény", legközelebb lehet hogy kipróbálok valami másmilyent is.

Az illata meg szintén csodás, bár meg sem közelíti a narancs, vagy citromolajat, vagy akár a terpentint, amelyikeknek mindegyiknek fantasztikus illata van.

nyaktő. mostmár így hívom.

Mesterem szerint kicsit meredek lett az ív, de őszintén szólva pont ilyenre szerettem volna.

Miután elkészültem a nyakkal, jöhettek a szokásos beállítás-teendők, nyergeket csinálni, belőni a húrmagasságot satöbbi. A nyergeket csontból csináltam, méghozzá saját vásárlású marhalábszárból, mert nagyonnagyonnagyon drága a hangszerboltokban árult csontnyereg.

A húrlábbal kapcsolatban igazából komoly beavatkozásra lett volna szükség, de ez már pont túl sok volt, úgyhogy ahelyett, hogy az egészet legyalultam volna és kicseréltem volna, csak annyira vittem le a húrmagasságot, amennyire a helyzet engedte, ami sajnos nem elég abból a szempontból, hogy más hangszereknél ennél lejjebb szoktam állítani, de nem is mondanám kényelmetlennek, úgyhogy így alakult. Viszont általános gyerekhibája ezeknek a hangszereknek, hogy a húrok rögzítésére szolgáló lyukakat (amiken keresztül a húrlábhoz csomózódnak-hurkolódnak) túl magasra fúrják a tetőhöz képest, így ha lejjebb állítom a csontot, a húrok nem nyomódnak rá eléggé, és így gyengébb lesz a hangja a gitárnak, vagy zörögni kezd. Erre egy olyan megoldást alkalmaztam, hogy csináltam kőrisfából egy külön kis leszorító rudacskát, ami nem zavar a játékban, viszont sokat dob a hangzáson. Kicsit megnehezíti persze a húrozást, mert csavarhúzóra is szükségünk lesz hozzá, de ez szerintem vállalható.

az ominózus marhalábszár.

és a belőle készülő alsónyereg.

meg persze a felső is.

a húrok vájatainak bejelölése

És az alsó nyereg még kidolgozatlan felszínnel

A felső felületét csak a legvégén dolgozom ki, hogy a lehető legtisztábbra tudjam állítani az oktávot.

nyereg reszelés

még nem véglegesek a mélységek

a húrleszorító kőris pálcika, amire végül három helyett öt lyuk került.

alulról.

Persze valami pozíciójelölés sem árt, hogy tudja az ember hol játszik éppen.

És íme a húrleszorító cucc.

A lényeg, hogy így elég erővel fekszenek fel a húrok a csonton. Sajnos nagyon le vagyok égve mostanság, ezért ilyen ocsmány csavarokat használtam, ezek voltak ingyen. A kidolgozáson azért egy kicsit finomítottam.

 Nos hát ezzel el is készültem a gitárral, szintén a költségek miatt a legolcsóbb Stagg húrt tettem fel rá, ami egy rémálom, egy szörnyűség, egy nevén igazán nem nevezhető bántalom a hangszerészek és zenészek és általában a világ ellen, soha de soha ne használjatok ilyen húrt hangszeren. Én használtam, és fogom is, amíg sajnálatos módon a hangszerjavítást a kajabeszerzési költségekkel kell összeegyeztetnem, ez van ezt kell szeretni. Íme képek a kész hangszerről:

Őszi borókával

hú, milyen furcsa lett így az alakja

és remélem nem látszom a tükröződésben

ezek a rövidülések hajlamosak átverni az ember szemét, meg a fényképezőgépet is

nyaktő

balról biztosabb a kezem

igen és itt látszik, hogy a húrok hozzáérnek a fejhez, ami nem jó...

Végezetül legyen itt egy előtte utána kép a nyakról, és egy kis hangzás, hogy mégis milyen a gitár. Én örülök, hogy foglalkoztam vele.

Hát valami jó formában épp nem voltam, de legalább hallatszik a gitár hangja. pápá. És kicseréltem a hangos videót a másik Cremonánál is.

Lomtalanítani jó

Nemrég volt a XI. kerületben lomtalanítás, és ellátogattam egyik éjszaka, hátha maradt még kinnt valami hasznos holmi.. Jó ötlet volt, mer találtam egy rakat hasznos dolgot, amik ugyan értékesnek nem mondhatók, de nekem mindenképpen annak számítanak. Többek között találtam szép fenyő anyagot, amit fel is használok az egyik készülő hangszeremben, majd meglátjátok :)

A másik és ami miatt ezt a posztot csináltam, hogy idáig a műhelybeli cuccaimat valami bonbonos doboz fedelében tartottam, aminek az volt az eredménye, hogy minden egy kupacon volt, semmit nem lehetett megtalálni stb. Most viszont találtam egy régi, fából, rétegelt és farostlemezből készült kazettatartót, aminek a fakkjait ki lehet szedni. Ezzel a dobozzal nagyon boldog vagyok, belefér minden, ráadásul úgy, hogy át is látható. Íme:

nincs több kupacban heverő fadarab, hulladék, húr és alkatrész

a lakkos vegyszeres sarok, meg a felesleges fakkok

Van egy csomó faanyag, meg minden más hulladéknak tűnő maradék, amit érdemes megtartani, mert sokszor előfordul, hogy pont egy olyan darabra lesz szükség: húrvégek-bundok-nyergek-fák-kagylókberakások-furnérok-szorítófák

Mindent elérek egy mozdulattal...

Adja hát az ég, hogy még sokáig lehessen lomizni! Ez ugyanis az egyszerű emberek - mint én - Ikeája, odamész, kipróbálod, és ha tetszik elviszed, ráadásul ingyen, ha épp még nem csapott le rá a Ladás viszonteladó. Ajánlom az éjszakát, akkor nyugodtabb a hangulat.

Elektronikaszerelés egy kicsit eltérve a megszokottól

Ugye általában amikor egy gitárban elektronikát javítunk, cserélünk, akkor más sem csinálunk, mint csavarozunk, meg forrasztunk, a potik helye már előre ki van fúrva a gitárban, minden úgy van elkészítve, hogy később is jól hozzáférhető legyen, lehessen rajta alakítani, kicserélni alkatrészeket. (már a hagyományos típusú elektronikákról beszélek, mert újabban hódít a nyomtatott áramkörös verzió, amit jóval nehezebb, vagy épp néhány esetben lehetetlen javítani.)

Került hozzám egy hangszer, aminek az volt a problémája, hogy valami recsegett, ha a gazdája kihangosította a beépített piezo rendszerrel. Némi nézegetés meg próbálgatás után kiderült, hogy a potméter kontaktos. Ilyenkor én először mindig jóhiszemű vagyok, hátha egy kis WD-40, vagy bármi hasonló segít, kioldja, kimossa a szennyeződést, és máris rendbejön minden. Hát ebben az esetben nem volt szerencsém... Ugyanúgy recsegett a hang, mint előtte. 

Gondoltam, semmi probléma, kerítek egy ugyanilyen potmétert, és nem lesz semmi gond. Először hangszerboltokban próbálkoztam, ahol egyöntetűen azt a tanácsot kaptam, hogy áááááááááá, ezt dobd ki a p..ba és vegyél egy újat. Mármint egész vezérlőfelületet EQ-val. Úgy néz ki a rendszer amúgy, hogy van egy NYÁK (nyomtatott áramkör) lap, amire fel van építve a háromsávos EQ, meg a hangerőszabályzó. Én a részletekhez nem értek, mindenesetre nem két fillér, ha az egészet le akarom cserélni, ráadásul tényleg csak a poti volt a hibás.

Gondoltam, csak nem hagyom ennyiben, bementem egy elektronika boltba, ahol árulnak mindenféle potmétereket, csak épp arra, amit ki kellett cserélnem, nem volt ráírva, hogy mekkora ellenállású... Mit van mit tenni, vissza a műhelybe, megmérni multiméterrel a lábak közti ellenállást (egy ismerősömtől utólag tudtam meg, hogy legegyszerűbb a két szélső láb között mérni, mert az a maximum kapacitást adja meg, és nem függ a tekerő pozíciójától...) Utána végre kiderült, hogy 10kOhm-os a kicsike, akkor vissza egy elektronika boltba (bosszúból, mert nem tudták megmérni ott helyben, egy másikba mentem, ahol sokkal barátságosabbak is voltak), és végül a kezemben volt a kívánt alkatrész. Nem mondom a beszerelésnél trükközni kellett rendesen, mert nem ugyanakkora volt a méret, de végül sikerült. Íme az eredmény:

Felkészülés a beszerzés után

A régi, meghatározhatatlan poti (kék), és az új lakó

Csak elforgatva fért el, de eredetileg amúgy is úgy egyeztünk meg a hangszer gazdájával, hogy akár a hangszer külsejére is applikáljak fel valami potit, hogy ne kelljen az egész szerkezetet kicserélni. Nos ez így bennmaradt a hangszerben.

Kicsit olyan lett, mint valami bomba, csak itt nem kell elvágni a piros vezetéket.

Még a házba is sikerült visszatenni az egészet, igaz, kicsit szellősíteni kellett a burkolatot.

Így nézett ki az asztal a művelet után :)

És ennyi látszik kívülről.

Szóval nem minden kidobandó, ami úgy tűnik elsőre, de ezt már annyiszor leírtam, hogy már nekem is a könyökömön jön ki.

Hogy csináljunk egy hiba megszüntetésével egyidejűleg egy másikat?

Ha elkezd csörögni a gitárod, jó esetben elviszed egy hangszerészhez, aki megsíkolja a bundokat, profilozza őket, és utána beállítja a beállítandókat. Rosszabb esetben a helyi gitárbuherátornak jut ez a megtiszteltetés, vagy épp otthon próbálkozunk valamivel. Nincs ezzel semmi baj, csak épp abban sincs semmi meglepő, ha az eredmény nem az lesz, amire számítottunk. Ez a bejegyzés csak egyetlenegy ilyen példa lesz. Az érdekessége, hogy a hangszer amivel megesett, egy Gibson Les Paul Studio, ami barátok között szólva sem az olcsó kategória. A panasz valószínűleg az lehetett az előző szervizelésnél, hogy csörög a gitár, azaz valahol a húr játék közben hozzáér a bundokhoz. Erre a megoldás a bundok tetejének síkba csiszolása a fogólap tengelyével párhuzamosan, vagyis a megsíkolás. (azért zárójelben elárulom, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy síkot csiszolunk, hanem figyelembe véve a húrvastagságot állítjuk be a bund felső felületét) Nos íme az eredmény:

A polgártárs igazán jó munkát végzett, egyenetlenségnek helye nincs.

hajtsunk fejet a géniusz előtt

A hangszer gazdája - feltételezem - boldog volt, hogy nem csörög a gitár és ment haza vele nagy boldogan, aztán valahogy pár hónap múlva mindig az volt az érzése, hogy valahogy hamis a hangszer.

Persze, hogy hamis, hiszen a húroknak egy ponton kéne felfeküdniük a bund tetején, és nem egy platón... Kont Áron lerövidítette a munkafolyamatot, és profilozás nélkül felpolírozta a bundokat, hogy azért csillogjanak. Így kéne kinéznie normális esetben:

Sajnos a kép nem lett a legjobb, de a lényeg látszik. Nem szabad vízszintes felületet hagyni a bundon, mert akkor az adott hang intonációja nem lesz tökéletes, néha ilyen, néha olyan lesz. Ha domború a felület, akkor a húr mindig a legmagasabb ponton fekszik fel, és ez is lenne a dolga.

Az, hogy a hangszer hogy van bebundozva, már a Gibson cég felelőssége. Nézzük inkább a szöszhernyót!

Na, én csak ennyit szerettem volna most, illetve szétküldeni az éterbe az üzenetet, hogy kedves gitárokat javítgató, átalakítgató emberek: Ha egy anyagból elvesznek, az el van véve, és nem megy vissza oda, ahonnan lejött. Ha valamit lefújnak, lekennek, azt sok esetben nem lehet onnan többé maradéktalanul eltávolítani. A tájékozódás ingyen van, pláne ma a nagybetűs INTERNET korában, ahol a gugli a barátod, még ha esetleg egy kis angoltudásra is szükség van. Ha pedig nem spannolta túl az önbizalmadat a segítség, amit találtál, körülötted ott van millióegy hangszerész munkára éhezve :)