Amiből sosem elég: Cremona

Először is mindenkinek kedve szerint való újévet kívánok! Folytatom ünnepélyes alkalmakkori sorozatomat, így most az új év első napján egy sajátos javításról fogok beszámolni. Történt ugyanis, hogy még 2013 ködbe vesző őszén megkeresett valaki egy Cremona (öreg jóbarát) klasszikus gitárral, aminek alapvető problémája az volt, hogy kávája hosszában a jobb oldalon végig volt repedve. Ez önmagában nem valami súlyos sérülés, és legtöbbször könnyen javítható, anélkül, hogy fel kéne bontani a hangszert. Igen ám, csak amikor hozzám került a hangszer, kiderült, hogy a sérülés nem épp a közelmúltban történt, hanem a mostanra húszas éveit taposó tulajdonos kisgyerekkorában. Azóta a hangszer várta sorsának jobbra fordulását valószínűleg valahol a szoba eldugott részén.

Ami újabb meglepetésként ért, annak ténye, hogy bár a hangszer rezonánsa rétegelt lemezből készült, a káva tömör jávorfából volt meghajlítva. Ezért is vált lehetségessé egy ilyen jellegű sérülés, hiszen a rétegelt lemez rengeteg rossz tulajdonsága ellenére pont arra az egyre nem hajlamos, hogy a külső réteg szálirányában repedjen. Illetve, hogy egyáltalán repedjen. A rétegelt lemez legfeljebb eltörik, beszakad erőteljes külső hatásra, repedni csak tömör falemez tud.

De akkor mi a gond ezzel az egésszel, tömör fa, visszahúzatom a helyére a lemezeket, megragasztom, és kész. Nos, pontosan erre készültem, csakhogy a fa kivágása után is élő anyag marad, reagál környezetére, és ha nem kényszeríti ragasztás vagy más elemek formája megtartására, akkor bizony saját törvényeit igyekszik követni. Emiatt hangszerünk jobb kávájának két csíkja teljesen más irányba törekedett megvalósítani önmagát, lehetetlenné téve azt, hogy a hangszertestet kívülről szorítózva az eredeti állapotot állítsam vissza. Ugyanakkor a hangszer felbontása nagyon költséges lett volna, így egy eddig még nem alkalmazott sajátos és sajátosan barbár módszerrel javítottam meg a hangszert.

Így nézett ki a Cremona, amikor hozzám került:

néhol ráadásul kissé hiányos is volt a sérülés

a káva önmegvalósítási törekvései

látható, hogy a lemezek jócskán egymásra csúsztak, és mivel belülről nem tudok szorítózni a hangszer csukott állapotában, így más javítási módszer után kellett néznem.

Szóval nem bontottam fel a hangszer hátát, és nem tudtam kívülről megszorítózni, így valami más megoldás után kellett néznem. Közismert az a javítási módszer a nehezen szorítható szintben sem stimmelő sérüléseknél, hogy a repedés két oldalán két apró lyukat fúrnak, belülről pedig egy pakedlivel (kis méretű erősítő falemez) szorítják meg olyan módon, hogy a két lyukon keresztül damillal feszítik a belső felülethez. Ez a megoldás tulajdonképpen a vonós hangszereknél megszokott repedés-megerősítő módszer továbbgondolása, a lényeg, hogy elkerüljük a hangszer felbontását. Sajnos képet nem tudok mutatni a módszerről, és paintben most nem kezdenék el rajzolgatni, ha lesz egyszer egy ilyen javítás, fotókkal fogom dokumentálni. Vicces amúgy, hogy a külföldi oldalakon, ahol eddig ezzel a módszerrel találkoztam, mindenki úgy adta elő, hogy saját találmányáról van szó...

Lényeg a lényeg, hogy a fent említett módszer jelen esetben nem működött, mivel sokkal nagyobb szorítóerőre volt szükség a repedés szintbe-hozásához, mint amire a damil, vagy akár bármilyen vékony fém-szál képes lenne. Így továbbgondolva a dolgot úgy döntöttem, hogy a damilos szorítást csavarosra cserélem, így már elég erő lesz a szorításra, viszont két nagy lyukat kell majd eltüntetni a javítás végén. Annyi baj legyen.

íme saját kis barbár szorító-szerkezetem és a belülre kerülő erősítések még nyers állapotban

Akcióban a szorítás. Közben még persze különböző módokon rásegítettem a hatásra.

A ragasztás után adott volt egy - a lehetőségek szerint - szintbe hozott repedés és lyukak, amiket el kell tüntetni. A maradék minimális egyenetlenségeket citlinggel hoztam egybe, a lyukakat pedig bepuskáztam, de olyan módon, hogy ne a bütü (fa vége) álljon a lyukból kifelé, mivel úgy nem lehetne jól eltüntetni pácolással/ lakkozással. A fa vége ugyanis sokkal jobban beszívja a színanyagokat, és minimális páctól is túl sötétté válna. Ilyen módon puskázni kissé bonyolultabb, mint amikor pusztán egy furatot kívánunk újra csavartartóvá tenni. Így:

a háttérben az új műhely környezete

a fehér csík, ahol egy pár tized millimétert el kellett venni az anyagból, és lejött vele a felületkezelés. Ez sajnos elkerülhetetlen volt.

és a puskázás

volt, ahol a szokásos ragasztó-fűrészpor trükkel kellett kis hiányokat pótolni

aztán a puskázott lukak felületének ledolgozása

Végül nem maradt más hátra, mint páccal és lakkal megpróbálkozni vele, hogy a javítás és a sérülés nyomait eltüntessem. Íme a kísérlet, és eredménye:

tökéletesen eltüntetni a nyomokat persze legtöbbször csak ábránd, de idővel általában a színek jobban összejönnek, ha van egy kis szerencsénk a művészellátós pácokkal, amiket amúgy senkinek sem javaslok, mert botrányosan rossz minőségűek.

húr közelről

és a belső erősítések lucfenyőből

a lyukakat viszont meglehetősen jó hatásfokkal sikerült retusálni.

És íme a hangszer, sok-sok év után újra működésképes és megszólalásra váró állapotban.

Ugyan ez a hangszer még jócskán a tavalyi év munkája volt, lassan itt a blogon is beérem saját magamat, és remélem 2014-ben is sok érdekes témáról fogok tudni írni, ami remélem mindenki örömére és megelégedésére szolgál majd.

Hegedűjavításos visszatérés

Nahát először is boldog Karácsonyt mindenkinek! Úgy látszik az utóbbi időben csak ilyen ünnepibb alkalmakkor írtam bejegyzést, úgyhogy ezt a sort nem most fogom megtörni.

A legutóbbi bejegyzés óta több mint három hónap telt el, és bár itt a blogon semmi nem látszott ebből, nagy változások jöttek az életemben. Először is újból Budapesten lakom, egészen pontosan Budán a Móricz Zsigmond körtéren. Sikerült kivennem egy lakást, amit amolyan lakásműhelyként is tudok használni, ez azt jelenti, hogy ugyan a szalagfűrészemet még nem mertem bekapcsolni, de a kéziszerszámos munkákat tudom csinálni, és a csiszoló-gép, köszörű sem üti még ki a biztosítékot a szomszédoknál. Budapestre költözésem mellett munkát is vállaltam teljes állásban, hogy fenn tudjam tartani a lakást és magamat, így jelenleg egy kiadónál dolgozom tördelőként, és amikor hazaérek, jöhet a hangszerészmunka. Nem mondom, hogy túl sok szabadidőm van, de egyelőre más lehetőség nem kínálkozott.

Az elmúlt három hónap alatt közben sikerült felépülnöm a gerincsérülésből, így ez már semmiben nem akadályoz. Egyszóval újból működik minden, mint a régi szép tanoncidőkben, dolgozom a hangszereken munkaidőn kívül; talán a legnagyobb különbség, hogy immáron a saját szerszámaimat használom, és nem a főnökömét. Későbbekben a szerszámokról is fogok itt bővebben írni, mert beszerzésük során sok jó és rossz tapasztalatot szereztem.

Most viszont csak egy könnyed kis javítást választottam visszatérőnek, egy szegedi hegedű apró tetőjavítását, amit az utóbbi hetekben csináltam.

íme a sérülés maga: A hölgy, akié, interneten keresztül vette a hangszert, így nem vehette észre a letörést. Sajnos elfelejtettem lefotózni az eredeti letörést, ez már az egyenesbe igazított letörés.

Persze a letörés eredetileg szabálytalan alakú volt, de ahhoz, hogy javítani tudjam, síkba kellett vágni/csiszolni, így tudok valamilyen toldást ragasztani rá.

maga a toldás ilyen állapotban még meglehetősen rusztikusan hat a hangszeren, de természetesen ez még nem a végleges állapot.

A toldást célszerű úgy rögzíteni, hogy szorítás közben ne sérüljön meg a hangszer más része...

A ragasztáshoz a hagyományos enyv helyett Titebondot használtam, hiszen ezt a kötést nem akarjuk a későbbiekben sem megbontani.

És kezdődhet a farigcsálás.

meg a csiszolgatás

A ráragasztott toldás szálirányának és sűrűségének illik nagyon hasonlónak lennie az eredeti anyagéhoz.

és végül következik a lakkozás

illetve a színezés lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé látsszon a javítás

És a teljes hangszer, újra sérülés nélküli állapotban.

Hát ez most ilyen kicsiség volt, de ez sem elhanyagolható, ha valakit érdekel a hangszere kinézete. Fontos viszont még megjegyeznem, hogy ilyen javításokat könnyedén csak politúros hangszereken lehet megcsinálni, a szintetikus lakkoknál sokkal nehezebb a színt és a lakkozást egyáltalán megcsinálni, hiszen azokat nem lehet ecsetelni.

Ami még újdonság a bloggal kapcsolatban, hogy úgy döntöttem, csinálok hozzá egy fészbúk oldalt is, ahova kiposztolom az újabb bejegyzéseket, meg minden mást, talán ott majd jobban látszik, hogy életben vagyok, csak nincs internetem, meg ilyenek (ja mer azért is nem írtam az utóbbi három hónapban ide, mert nem sikerült még az internetet beszereltetni a lakásba, a kedves UPCvel még megy a huzavona...)

Mindenkinek jó pihenést a kis szünidőben, én meg most már gyakrabban fogok jelentkezni.

Conradtól szeretettel

Akik szokták olvasni a blogomat, bizonyára emlékeznek a Batár elnevezésű hulladékból épült hangszeremre, amit a "Hangszert bármiből!" elnevezésű pályázatra készítettem. Íme a linkje:

http://hangszerelem.blogspot.hu/2013/06/batar-avagy-banjo-gitar-hulladekbol.html

ő volt az

Az említett bejegyzésben meglehetősen csalódottan írtam, hogy semmilyen helyezést sem sikerült elérnem, még csak meg sem említették a munkámat. Ugyanakkor azért közzétettem a beszámolómat a lom-bendzsó-gitárról, és leírtam a véleményemet is a dolgokkal kapcsolatban, a bejegyzés linkjét pedig kommenteltem a Furdancs blog témába vágó bejegyzéseihez. 

Már majdnem el is felejtettem az egész szerencsétlen ügyet, amikor felhívtak telefonon, és közölték, hogy a Conrad Electronictól felfigyeltek a pályamunkámra, vagyis megnézték a blogomat, és mivel tetszett nekik, felajánlottak egy extra második helyezést és az azzal járó díjat! Ezzel együtt meghívtak egy ebédre, amin a pályázat szervezői és a nyertesek vehettek részt, teljesen le voltam döbbenve. A pályázathoz egyébként még csak annyit fűzök hozzá, hogy a Conrad ajánlotta fel a díjakat, és a lebonyolítást a Furdancs blog intézte.

Az én munkámat mégis a Conrad Electronictól találták meg, és velük kapcsolatban csak egy kérdésem van: Lehet-e ennél úriemberebb módra elvenni valakinek a rossz szájízét? Senki nem kényszerítette őket arra, hogy megkeressenek, még kevésbé arra, hogy ráadásul díjazzanak egy 70.000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal. Így én is a második helyen végeztem a versenyben, de úgy, hogy az eredeti nyertesek közül mindenki maradt a helyén, és megkapta jól megérdemelt jutalmát.

A díjátadó ebéd egyébként nagyon jó hangulatú volt egy flancos étteremben, ahol a pályamunkák bemutatása által okozott hangoskodás kisebb zavart okozott a jólszituált vendégek között, de nem volt semmi komolyabb gond, sőt ha szabad ilyet mondani, ez még emelte az esemény fényét. Minden díjazott mű remek volt, és főleg az első helyezett Cees alkotásai, amik legalább annyira szolgáltak mások okulására, mint szórakoztatására. (Arról nem beszélve, hogy amikor egy mezei nejlonzacskó gurigán minden átalakítás nélkül eljátszott egy népdalt, lehidaltam...)

Ami még apropója ennek a bejegyzésnek, hogy megjöttek a szerszámok, amiket a Conradtól rendeltem a nyereményemből, és amelyek fontos darabjai lesznek műhelyem (ha végre lesz ilyen) felszerelésének. Jöjjön egy kis bemutatás. Aki nem ismeri a Conrad Electronicot (http://www.conrad.hu) annak elmondom, hogy mint a nevéből is kiderül, elsősorban elektronikai eszközök/alkatrészek/szerszámok stb. árusításával foglalkoznak, de ezen felül nagyjából bármilyen technikai ketyerét megtalálni náluk az autóalkatrésztől kezdve a napelemes mobiltöltőn át a harapófogóig. Nem is igazán ez az érdekes, hanem, hogy viszont elektronikában tényleg nagyon otthon vannak, és amikor én különböző problémáimmal néhányszor már megjelentem náluk (például egy villanymotor fordulatszámszabályozását illetően, amiről majd egy későbbi bejegyzésben beszámolok) mindig tudták, mi a megoldás a gondomra. Szóval nem is véletlenül örültem, hogy az ő vásárlási utalványuk a díj a pályázatra. Jöjjenek a csodás szerzeményeim:

Íme a sokat sejtető doboz, tele jósággal, már egy magamfajtának

Az első darab egy hőmérő, ami képes -10 - 220 °C-ig mérni annak a hőfokát, amibe belemerítjük/szúrjuk. Nekem ez nagy segítségemre lesz abban, hogy jó minőségű enyvet készítsek, illetve ha újból rászánom magam majd a lakkfőzéssel való kísérletezésre, ahhoz sem lesz hanyagolható.

A következő egy kötelező alapkellék, nem mellesleg a gépműhelyek egyik legelterjedtebb divatcikke, ami jól fog jönni marógép mellé (mert már azom is van pszt) - na szóval ez egy DJ fülhallgató

Ő kérem egy egyszerű kis kúposfogó, ilyet már sok ideje, sok helyen keresgéltem, és nagyon örültem, hogy itt megtaláltam, nem mondom, hogy mindennap fogom használni, de például drótok törés és sérülés nélküli hajlítgatásához első osztályú

Ő egy pára és hőmérő berendezés, aminek főleg első funkciója nagyon fontos számomra, ugyanis ha fát és hangszereket akarok tárolni (persze, hogy akarok) akkor azt nagyon javallott állandó páraszinten tartani, hogy elkerüljem a sérüléseket.

Ő pedig egy jó öreg analóg tolómérő, végre egy rendes, pontos darab, ez elengedhetetlen, és eddig is eléggé meg voltam lőve nélküle.

És tádám a főszereplő egy Bosch felsőmaró, igazi profi darab

Az új széria már annyira biztonságos, hogy szerintem a máshol keletkezett sérüléseidet is begyógyítja, de ezen túl fogom tenni magam, látható, hogy egy masszív kis 1400 wattos méregzsákról van szó, ha minden jól megy, ezzel akár 10+ évig is élvezhetjük egymás társaságát.

Na a végére már csak az maradt, hogy szeretnék köszönetet mondani a magyarországi Conrad munkatársainak, akik ilyen nagy és nem várt örömet okoztak nekem, és kívánom nekik, hogy ők is részesüljenek hasonló élményekben! Hepiend.

Beszámoló helyett

Kedves Mindenki!

Legutóbbi bejegyzésemben nagy lelkesen bejelentettem, hogy elutazom, és haza sem térek addig, amíg végig nem jártam az El Caminot. Ez nagyon szép tervnek ígérkezett, és nagy reményekkel indultam neki az azt megelőző Horvátországi családi nyaralásnak is. Csakhogy a dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, ahogyan terveztem, és most már majdnem két hete itthon vagyok, többnyire fekszem.

Az történt ugyanis, hogy sikerült leesnem egy nagy betonépítmény tetejéről, amit Tito tengeralattjáró búvóhelynek használt, és eltörtem egy csigolyámat. Szerencsére úgy tűnik, nem lett maradandó károsodás a részeimben, mindenesetre most sokat kell feküdnöm, nem szabad magam megerőltetnem, és egy furcsa gerincmerevítő szerkezetet kell hordanom, ami leginkább a rohamosztagosok páncéljának vázára emlékeztet. Szóval bizonyos szempontból nézve arany életem van, más szempontból meg nagyjából ágyhoz vagyok kötve még legalább 1-2 hónapig, de az orvosok szerint az ilyesmi három hónap alatt gyógyul meg teljesen (forr össze a csont). Úgyhogy legkésőbb November végére leszek újból 100%-os ha minden jól megy, addig csak kisebb dolgokat tudok csinálni, lehet drukkolni, hogy minél hamarabb felépüljek :) (és jövőre (bár már nem merem így egyértelműen kijelenteni) talán esetleg meglehet, hogy eljutok a Caminora is.) Mindenesetre az íméljeimet már újból tudom olvasni...