Lindberg jazzgitár lakkjavítások

Hoztak nekem egy korábban javított Lindberg jazzgitárt. Valószínűleg letört a feje, a nyaktőnél a nyaka, és a káva is egy helyen beszakadt. Jól hangzik, ugye? Valahogy megjavították, elég csúnyán, de meg kell hagyni, legalább stabilan. Jó volt a választott műgyanta, amivel dolgoztak, így nem kellett attól tartani, hogy újra eltörik valahol az anyag. A felülettel viszont nem foglalkoztak, ezért is hozták hozzám a hangszert, hogy próbáljam valahogy szalonképesebbé tenni a ragasztásokat. A régi lakkokon sok esetben az évek során hajszálrepedések jelennek meg, és nincs ez másképp ezzel a hangszerrel sem. A friss lakkal is lehet valami hasonló hatást elérni, ha a felületet hajszárítóval felmelegítjük, majd hirtelen valami lidocainhoz hasonló sprével lehűtjük. Én most csak arra vállalkoztam, hogy új festékkel és lakkal eltüntettem a javítások nyomait.

A gyakorlat az volt, hogy a javított felületeket lecsiszoltam, amíg mindenhol egy szintbe nem jöttek, majd a hézagokat műgyantával kitöltöttem. Finomcsiszolás után először fekete akrilfestéket, majd nitrolakkot használtam. A régi és az új lakkfelületek találkozásánál természetesen meglátszik a különbség, de a munkát így beszéltük meg, tökéletes hatás elérése érdekében a teljes hangszert újra kellett volna lakkozni.

a nyak "javítás"

A ragasztóban megmaradt ujjlenyomat alapján valami profi ügynökség talán még meg is tudná találni az elkövetőt.

oké, hogy egyben marad, de nem valami szép látvány

Amiből sosem elég: Cremona

Először is mindenkinek kedve szerint való újévet kívánok! Folytatom ünnepélyes alkalmakkori sorozatomat, így most az új év első napján egy sajátos javításról fogok beszámolni. Történt ugyanis, hogy még 2013 ködbe vesző őszén megkeresett valaki egy Cremona (öreg jóbarát) klasszikus gitárral, aminek alapvető problémája az volt, hogy kávája hosszában a jobb oldalon végig volt repedve. Ez önmagában nem valami súlyos sérülés, és legtöbbször könnyen javítható, anélkül, hogy fel kéne bontani a hangszert. Igen ám, csak amikor hozzám került a hangszer, kiderült, hogy a sérülés nem épp a közelmúltban történt, hanem a mostanra húszas éveit taposó tulajdonos kisgyerekkorában. Azóta a hangszer várta sorsának jobbra fordulását valószínűleg valahol a szoba eldugott részén.

Ami újabb meglepetésként ért, annak ténye, hogy bár a hangszer rezonánsa rétegelt lemezből készült, a káva tömör jávorfából volt meghajlítva. Ezért is vált lehetségessé egy ilyen jellegű sérülés, hiszen a rétegelt lemez rengeteg rossz tulajdonsága ellenére pont arra az egyre nem hajlamos, hogy a külső réteg szálirányában repedjen. Illetve, hogy egyáltalán repedjen. A rétegelt lemez legfeljebb eltörik, beszakad erőteljes külső hatásra, repedni csak tömör falemez tud.

De akkor mi a gond ezzel az egésszel, tömör fa, visszahúzatom a helyére a lemezeket, megragasztom, és kész. Nos, pontosan erre készültem, csakhogy a fa kivágása után is élő anyag marad, reagál környezetére, és ha nem kényszeríti ragasztás vagy más elemek formája megtartására, akkor bizony saját törvényeit igyekszik követni. Emiatt hangszerünk jobb kávájának két csíkja teljesen más irányba törekedett megvalósítani önmagát, lehetetlenné téve azt, hogy a hangszertestet kívülről szorítózva az eredeti állapotot állítsam vissza. Ugyanakkor a hangszer felbontása nagyon költséges lett volna, így egy eddig még nem alkalmazott sajátos és sajátosan barbár módszerrel javítottam meg a hangszert.

Így nézett ki a Cremona, amikor hozzám került:

néhol ráadásul kissé hiányos is volt a sérülés

a káva önmegvalósítási törekvései

látható, hogy a lemezek jócskán egymásra csúsztak, és mivel belülről nem tudok szorítózni a hangszer csukott állapotában, így más javítási módszer után kellett néznem.

Szóval nem bontottam fel a hangszer hátát, és nem tudtam kívülről megszorítózni, így valami más megoldás után kellett néznem. Közismert az a javítási módszer a nehezen szorítható szintben sem stimmelő sérüléseknél, hogy a repedés két oldalán két apró lyukat fúrnak, belülről pedig egy pakedlivel (kis méretű erősítő falemez) szorítják meg olyan módon, hogy a két lyukon keresztül damillal feszítik a belső felülethez. Ez a megoldás tulajdonképpen a vonós hangszereknél megszokott repedés-megerősítő módszer továbbgondolása, a lényeg, hogy elkerüljük a hangszer felbontását. Sajnos képet nem tudok mutatni a módszerről, és paintben most nem kezdenék el rajzolgatni, ha lesz egyszer egy ilyen javítás, fotókkal fogom dokumentálni. Vicces amúgy, hogy a külföldi oldalakon, ahol eddig ezzel a módszerrel találkoztam, mindenki úgy adta elő, hogy saját találmányáról van szó...

Lényeg a lényeg, hogy a fent említett módszer jelen esetben nem működött, mivel sokkal nagyobb szorítóerőre volt szükség a repedés szintbe-hozásához, mint amire a damil, vagy akár bármilyen vékony fém-szál képes lenne. Így továbbgondolva a dolgot úgy döntöttem, hogy a damilos szorítást csavarosra cserélem, így már elég erő lesz a szorításra, viszont két nagy lyukat kell majd eltüntetni a javítás végén. Annyi baj legyen.

íme saját kis barbár szorító-szerkezetem és a belülre kerülő erősítések még nyers állapotban

Akcióban a szorítás. Közben még persze különböző módokon rásegítettem a hatásra.

A ragasztás után adott volt egy - a lehetőségek szerint - szintbe hozott repedés és lyukak, amiket el kell tüntetni. A maradék minimális egyenetlenségeket citlinggel hoztam egybe, a lyukakat pedig bepuskáztam, de olyan módon, hogy ne a bütü (fa vége) álljon a lyukból kifelé, mivel úgy nem lehetne jól eltüntetni pácolással/ lakkozással. A fa vége ugyanis sokkal jobban beszívja a színanyagokat, és minimális páctól is túl sötétté válna. Ilyen módon puskázni kissé bonyolultabb, mint amikor pusztán egy furatot kívánunk újra csavartartóvá tenni. Így:

a háttérben az új műhely környezete

a fehér csík, ahol egy pár tized millimétert el kellett venni az anyagból, és lejött vele a felületkezelés. Ez sajnos elkerülhetetlen volt.

és a puskázás

volt, ahol a szokásos ragasztó-fűrészpor trükkel kellett kis hiányokat pótolni

aztán a puskázott lukak felületének ledolgozása

Végül nem maradt más hátra, mint páccal és lakkal megpróbálkozni vele, hogy a javítás és a sérülés nyomait eltüntessem. Íme a kísérlet, és eredménye:

tökéletesen eltüntetni a nyomokat persze legtöbbször csak ábránd, de idővel általában a színek jobban összejönnek, ha van egy kis szerencsénk a művészellátós pácokkal, amiket amúgy senkinek sem javaslok, mert botrányosan rossz minőségűek.

húr közelről

és a belső erősítések lucfenyőből

a lyukakat viszont meglehetősen jó hatásfokkal sikerült retusálni.

És íme a hangszer, sok-sok év után újra működésképes és megszólalásra váró állapotban.

Ugyan ez a hangszer még jócskán a tavalyi év munkája volt, lassan itt a blogon is beérem saját magamat, és remélem 2014-ben is sok érdekes témáról fogok tudni írni, ami remélem mindenki örömére és megelégedésére szolgál majd.

Hegedűjavításos visszatérés

Nahát először is boldog Karácsonyt mindenkinek! Úgy látszik az utóbbi időben csak ilyen ünnepibb alkalmakkor írtam bejegyzést, úgyhogy ezt a sort nem most fogom megtörni.

A legutóbbi bejegyzés óta több mint három hónap telt el, és bár itt a blogon semmi nem látszott ebből, nagy változások jöttek az életemben. Először is újból Budapesten lakom, egészen pontosan Budán a Móricz Zsigmond körtéren. Sikerült kivennem egy lakást, amit amolyan lakásműhelyként is tudok használni, ez azt jelenti, hogy ugyan a szalagfűrészemet még nem mertem bekapcsolni, de a kéziszerszámos munkákat tudom csinálni, és a csiszoló-gép, köszörű sem üti még ki a biztosítékot a szomszédoknál. Budapestre költözésem mellett munkát is vállaltam teljes állásban, hogy fenn tudjam tartani a lakást és magamat, így jelenleg egy kiadónál dolgozom tördelőként, és amikor hazaérek, jöhet a hangszerészmunka. Nem mondom, hogy túl sok szabadidőm van, de egyelőre más lehetőség nem kínálkozott.

Az elmúlt három hónap alatt közben sikerült felépülnöm a gerincsérülésből, így ez már semmiben nem akadályoz. Egyszóval újból működik minden, mint a régi szép tanoncidőkben, dolgozom a hangszereken munkaidőn kívül; talán a legnagyobb különbség, hogy immáron a saját szerszámaimat használom, és nem a főnökömét. Későbbekben a szerszámokról is fogok itt bővebben írni, mert beszerzésük során sok jó és rossz tapasztalatot szereztem.

Most viszont csak egy könnyed kis javítást választottam visszatérőnek, egy szegedi hegedű apró tetőjavítását, amit az utóbbi hetekben csináltam.

íme a sérülés maga: A hölgy, akié, interneten keresztül vette a hangszert, így nem vehette észre a letörést. Sajnos elfelejtettem lefotózni az eredeti letörést, ez már az egyenesbe igazított letörés.

Persze a letörés eredetileg szabálytalan alakú volt, de ahhoz, hogy javítani tudjam, síkba kellett vágni/csiszolni, így tudok valamilyen toldást ragasztani rá.

maga a toldás ilyen állapotban még meglehetősen rusztikusan hat a hangszeren, de természetesen ez még nem a végleges állapot.

A toldást célszerű úgy rögzíteni, hogy szorítás közben ne sérüljön meg a hangszer más része...

A ragasztáshoz a hagyományos enyv helyett Titebondot használtam, hiszen ezt a kötést nem akarjuk a későbbiekben sem megbontani.

És kezdődhet a farigcsálás.

meg a csiszolgatás

A ráragasztott toldás szálirányának és sűrűségének illik nagyon hasonlónak lennie az eredeti anyagéhoz.

és végül következik a lakkozás

illetve a színezés lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé látsszon a javítás

És a teljes hangszer, újra sérülés nélküli állapotban.

Hát ez most ilyen kicsiség volt, de ez sem elhanyagolható, ha valakit érdekel a hangszere kinézete. Fontos viszont még megjegyeznem, hogy ilyen javításokat könnyedén csak politúros hangszereken lehet megcsinálni, a szintetikus lakkoknál sokkal nehezebb a színt és a lakkozást egyáltalán megcsinálni, hiszen azokat nem lehet ecsetelni.

Ami még újdonság a bloggal kapcsolatban, hogy úgy döntöttem, csinálok hozzá egy fészbúk oldalt is, ahova kiposztolom az újabb bejegyzéseket, meg minden mást, talán ott majd jobban látszik, hogy életben vagyok, csak nincs internetem, meg ilyenek (ja mer azért is nem írtam az utóbbi három hónapban ide, mert nem sikerült még az internetet beszereltetni a lakásba, a kedves UPCvel még megy a huzavona...)

Mindenkinek jó pihenést a kis szünidőben, én meg most már gyakrabban fogok jelentkezni.

Bittermann Ödön meglátogat - a gitárja

Úh meg huh, ez az időszak az eddig legdurvább munkáskorszakom, már igazi proletár lettem nem is bírok reggel nyolcnál tovább aludni... Van hogy benn alszom a műhelyben, de szerencsére ennek köszönhetően haladok is a munkákkal, amiket csinálni akarok. Sajnos a készülő hangszereim most várnak a folytatásra, mer jön a karácsony, meg van pár javítás amivel szeretnék még végezni ebben az évben. Szóval ezért, hogy nincs új bejegyzés sok ideje.

A mai vendégem Bittermann Ödön bácsi által készített klasszikus gitár. Érdekes, hogy amiket találok róla az interneten, az alapján nem tűnne valami nagy mesternek. Nálunk ez a konkrét hangszer körülbelül két éve lógott a falon, vagyis tulajdonképp azóta, hogy én odakerültem, szóval lehet, hogy akár sokkal több ideje. Lényeg ami nem fontos, hogy ott lógott magányosan, és mindig birizgálta a kiváncsiságomat, hogy vajon hogy hangozhat... Ráadásul a tető kialakítása egyedi megoldás, különleges, olyan plasztikája (domborítása) van, ami egy vonós hangszerre emlékeztet, ez majd a képeken látszik. Aztán egy napon a mesterem a kezembe nyomta, hogy itt az ideje megjavítani, szóval megjavítottam, repedéseket kellett megragasztani meg egy szegélydarabot kipótolni. Aztán amikor végeztem vele, felhúroztam a kedvenc húrjaimmal, és kipróbáltam, de őszintén szólva csalódtam benne, nem tetszett a hangja, nem volt benne teltség, és a hangszín se volt az igazi. Egyedül abban bíztam egy kicsit, hogy majd "megjön a hangja", kell neki egy pár nap, amíg visszaszokik ahhoz, hogy rezegjen és ne csak fadarabként lógjon a falon... És tényleg. Ahogy megértek a dolgok, egy csodálatos hangú gitár lett belőle, minden tiszteletem Bittermann Ödöné. Jöjjön képekben a történet:

Az jelentőségteljes repedés a tetőn

Mr. Repedés és kitörött szegélydarab

Ugyanez belülről (kifejlesztettem ugyanis a hangszerek belső fényképezésének technikáját! Csak be kell dugni a fényképezőgépet a hangnyíláson (már ha befér), és kattintani kell, nem árt vakuval...)

Mr. Repedés unokaöccsének ragasztása

És utána helyükre kerültek a dolgok

Sajnos a lakkréteg nagyon vékony ezen a hangszeren, így mindenképp látszik egy kis nyoma a repedésnek.

újabb felválás, volt egy pár ilyen sajna, de szerencsére anyagveszteség nem volt a tető anyagából

A szorítózás kitalálása

és Mr. Repedés ragasztása

És még ezt is tudom belülről fotózni! :)

Íme az összes anyagveszteség, erre még visszatérek

Ja és el is felejtettem írni, hogy a csontnyereg egyik sarkából le volt törve egy kis darab.

Majd el is felejtettem, hogy még egy dologról is szól ez a bejegyzés, mégpedig az anyaghiányos törések javításáról. A probléma és megoldása ezen szövegblokk alatt és felett található éppen, mer így sikerült formázni a bejegyzés szövegét. Maga a törés természetes állapotában a legritkább esetben (sem) sík felület, hanem szabálytalan - törött hehe. Ahhoz viszont, hogy mi ehhez pontosan hozzápótoljunk egy darabot, vagy szupermennek kell lennünk, vagy kell képeznünk egy síkot, amihez tudunk ragasztani, amit aztán ledolgozhatunk a kívánt formára és méretre, és ha ügyesek vagyunk, ténykedésünk észrevétlen is maradhat. Na most ennél a felsőnyeregnél nem maradt észrevétlen, mert nem volt olyan zsíros csont kéznél, ami az eredeti anyag volt, úgyhogy sima fehérített csonttal pótoltam a hiányt.

csinálni felületet

Az új darab bepótlása

kicsit formátlan még az istenadta

de nemsokára formába jön

a színben persze, mint mondottam, maradnak eltérések

Aztán legyen itt kép egészben is erről a szép hangszerről!

A fejkidolgozás sem épp hétköznapi - olyan mint egy templom

A mester kézjegye

És a randos tetőkialakítás, vagyis a széleknél a tető felhajlása, ezt  nehéz lehetett elkészíteni!

Itt látszik a legjobban, mert a fogólap alsó oldala sík, és ahhoz képest jól látszik a tető plasztikája

És akkor ha már a töréspótlásos témánál vagyok, jöjjön egy ugyanilyen pótlás, mint a felső nyeregnél, és ráadásul ugyanennél a hangszernél. A lényeg, hogy tőlünk hangszerboltba került a gitár, de egyszercsak leugrott róla a húrláb, ami valószínűsíthetően a régi enyvezésnek tudható be. Mindenesetre a hídról valahogy letört egy darab, ezt kellett pótolni, plusz korszerű ragasztóval visszatessékelni a helyére.

hát ez történt vele

Elég csúnya, nem is nagyon tudom elképzelni, hogy ében hogy törhet így be emberi beavatkozás nélkül...

Először megragasztottam a nagy repedést, ahol nem volt anyagveszteség

Közben a későbbi húrlábragasztáshoz letisztítottam a felfekvő felületet

A pótláshoz szükséges sík felületet elfelejtettem lefotózni de egy kis képzelőerővel a további képek alapján nem lesz nehéz elképzelni. itt már ragasztom fel a konkrét pótlást - szintén ébenfából

ragasztás után. kicsit durung...

A pontos illeszkedés a lényeg

És jöhet a ledolgozás, fűrész, kés, csiszolópapír

Szépen szintbe érünk

És végül így néz ki véglegesen

Ez talán tényleg kicsit megtévesztő lehet, de nem baj, nem kell ott sérülésnek éktelenkednie, ez a hangszer állapotán mit sem változtat

Gondoltam ez egy ilyen egyszerű kis rövid bejegyzés lesz semmi különös szöveggel meg ilyesmi, ehhez képest már vagy harminc képet feltöltöttem, és még mindig van egy fontos dolog. Mondtam ugyanis, hogy visszatérek még a hiányzó szegélydarabra. Azt ugyanis lehetett volna úgy hagyni, de jó érzésű hangszerész csak nagyon sok munkával tenne ilyet, én pedig bár most ilyen vagyok, az érzésem jó :) Szóval nem is akarok sok szót vesztegetni erre a műveletre, dióhéjban kicsiben elkészítettem egy darabot a szegélyből, és azt illesztettem be. Sajnos nem lett tökéletes, mert sötétebb színű fát tudtam használni csak, és a feketéhez sem volt akkor kéznél ében, úgyhogy pácolnom kellett, de az meg nem volt tökéletes, hát ez van, lássuk.

a lik

újratervezés...

darabonként építem a külső szegélylemezeket

Ez pedig a minta furnérból

és összeragasztva

Kicsit nyomi lett, nem mondom - pironkodtam

ős usb

beillesztés - lábbal

lakkozás nélkül

és a lakk sajnos jócskán bebarnította

Minél távolabb megyek, annál jobban reménykedek, hogy nem látszik, de persze látszik, legfeljebb nem veszik észre. Tanulság ebből, hogy sokkal szebben is meg lehet csinálni minőségi anyagokból. A tapasztalat mostmár megvan.

És végezetül a láb visszaragasztás

És végezetül álljon itt egy kis hangzás is, ez még közvetlen a húrozás után lett felvéve, ilyen "rossz" hangja volt a hangszernek akkor (és utána észrevehetően rendbejött :) [és tanulótársamnak nem sikerült úgy beállítania a fényképezőgépet, hogy ne legyen benne a szakállam, szóval előadja - szakáll]