Rickenbacker nyaktörés javítás javítása

Mai páciensem egy Rickenbacker formájú elektromos gitár, ami gazdája szerint Rickenbacker, én nem merem ezt biztosra mondani, de cáfolni sem tudom. Ilyen frappáns és elbizonytalanító kezdés után már csak jobban folytathatom. Szóval ennek a gitárnak egyszer letört a feje, és az egyszeri hangszerjavító meg is reparálta, csak hát nem nagyon sikerült a szétvált darabokat összehúzni rendesen, de ez ugye nem fontos... Szóval az eredmény egy ruganyosan rögzített fej, amit gazdája bölcsen inkább nem húrozott fel, hogy meglássa, mennyire tart a javítás. Az első képen látható állapotban, alkatrészek nélkül került hozzám, hogy próbáljak valamit kezdeni a töréssel. Mivel a szétbontáshoz túlságosan egyben volt a fej és a nyak, arra jutottam, hogy lemarok és vések az anyagból, és a törés mentén keményfával erősítem meg a fejet, hogy meglegyen a kellő szilárdsága. Jöjjön most a hangszer és a probléma:

így nézett ki a hangszer megérkezésekor

valami ilyesmi típust tudok elképzelni az eredetire... (forrás: innen)

A pálcatakaró lemezt tartó csavarok helyei jelzik a két végét a sérülésnek. Érdekesség: dupla pálca

Csendes tárgyak III. - fa kereszt az esküvőre

Mostani bejegyzésem tárgya nem mai darab, egészen pontosan az esküvőnkre készült még júliusban. Volt egy-két olyan tárgy, amire szükség volt a szertartáshoz, az egyiket már korábban láthattátok ebben a blogon a gyűrűtartó doboz személyében itt (az oldal végére tekerve látható):

itten

Nagyjából egy héttel az esküvő előtt tudtuk meg, hogy az egyházi szertartáson a házasulandók esküt tesznek egymásnak, miközben kezüket egy keresztre teszik. Na most ezt a keresztet normál esetben megvásárolja az ifjú pár, azonban a mi esetünkben inkább elkészítettem némi maradék wengéből és padouk furnérból, így színben és hangulatban még passzol is a gyűrűtartó dobozkánkhoz. Hozzáfűznivalóm nincs is más a dologhoz, kivéve annyi, hogy minden nagyon jól sikerült, és azóta éljük a friss házasok boldog életét, és persze köszönjük mindenkinek a sok jókívánságot és gratulációt! :)

alapanyag

és elegáns ugrással itt a kész kereszt

egyik kedvenc fám a padouk

Szerszám VII. - fogólap rádiuszsablon

A mai eszköz egy igen egyszerű darab. Ugyanakkor bundozáshoz például nélkülözhetetlen. Ez egy rádiuszsablon, vagy magyarosabban ívsablon, csak épp ennek egy különleges fajtája. Lényege, hogy a különböző íveltségű fogólapok helyes kidolgozásának ellenőrzésére szolgál. E nélkül csak körülbelül tudnánk megmondani, hogy milyen a fogólap, ami aztán a későbbiekben meglehetősen nagy bosszúságot tud okozni, mivel könnyen lehet, hogy emiatt néhány helyen a bundot nem fogjuk tudni a helyére szorítani vagy ütni.

Az interneten lehet találni elég sokféle megoldást erre a szerszámra, kezdve a papírtól a plexin át a fém szerszámokig. Az anyagot illetően szerintem a fém a legjobb, az alább látható darabok egy lomtalanításkor begyűjtött billentyűzet hátsó lemezéből készültek. A papírral az a baj, hogy nem elég szilárd, így nem szolgálhat egyértelmű jelzőként. Hasonló a helyzet a fával, ami ugyan önmagában elég kemény, ám a levegő nedvességtartalmának hatására változtatja alakját, így ilyen precíziós célra ezt is elfelejthetjük. A plexivel nincs baj, eltekintve attól, hogy átlátszó. Furcsa lehet, hogy ez miért probléma, de egyszerű a magyarázat. Vonalakat és íveket ellenőrizni legjobban ellenfényben lehet (pl. egy velünk szemben világító lámpával, ahogy ezt már sokszor láthattátok a blogon), így ha a mérőeszköz átlátszó, nem az ellenőrzött anyag és a vonalzó viszonyát fogjuk látni, hanem szemünkbe fog sütni a lámpa... Szóval valamilyen színezett műanyag még jó lehet, de ez is elég rugalmas, jobb tehát a fém.

az én házi ívsablonjaim

A képen látható eszközök lényege, hogy mind a négy oldalukon különböző ív van kicsiszolva, így a gitárokon használt mindenféle méret ellenőrizhető vele, ezek a következők: 7,25"; 9,5"; 10"; 12"; 14"; 15"; 16"; 20". A méretek inchben értendőek, és azt jelentik, hogy ilyen sugarú kör ívét testesíti meg az adott oldal. Általában elmondható, hogy a szűkebb ívű fogólapok kényelmesebbek tudnak lenni, ugyanakkor a nyújtásos szólótechnikához laposabb ív szükséges a felső fekvésekben, mivel ilyenkor a húrt a szomszédja felé húzzuk, és ha nagy a magassági különbség a kettő helyén a fogólapon, akkor a hang könnyen elfulladhat. A legtöbb fogólap egy folyamatos ívvel készül, de vannak olyanok, melyek átmenő rádiuszosak, ami azt jelenti, hogy az alsóbb fekvésekben szűkebb, a felsőkben laposabb íveltségűek, így kényelmesek és nyújtásokra is alkalmasak.

Az eszköz készítése maga elég egyszerű, egy tűvékony jelölő-filccel felrajzoljuk az íveket (ezeket vagy megrajzoljuk egy meghosszabbított körző segítségével, vagy kinyomtatjuk - az interneten könnyen megtalálható). Utána köszörűvel a felesleg nagyját eltüntetjük, és végül finom reszelővel, kézi csiszolással a lehető legegyenletesebbre alakítjuk a felületet. El kell mondanom, nem lesz tökéletes, de már így is óriási szolgálatot tud tenni ez a mérőeszköz. Aki sok hangszeren dolgozik, annak persze érdemes megvásárolni egy profi darabot, mivel az ezredmilliméter pontosságra készül a gyárakban.

Jöjjön még itt néhány kép a használatról:

A képen látható nyak az év (ha nem a világ) legrosszabb bundozása díjat kapta tőlem... Azért 12"-es sablonnal mutatom, mert ez a hangszerhez tartozó híd íve, így a fogólapnak is ilyennek kéne lennie. Ehelyett ez van. Hogy valaki hogy bírt ennyire hulladék munkát végezni - vagy máshogy fogalmazva, hogy tudta ennyire tehetségesen megnehezíteni mások munkáját, azt nem tudom...

És így néz ki, amikor már majdnem jó. Nincs fényrés, mindenhol érintkezik, kivéve a jobb oldalon a szegélynél, mert a szerencsétlen kókler persze alacsonyra csinálta a szegélyt. Ilyenek miatt még plusz egy óra csiszolás... Na mindegy, a lényeg látszik, ilyesmire kéne törekedni bundozás előtt.

 Remélem hasznos lesz ez a bejegyzés is, a viszontlátásra!

Pubi, a mandolin - vagy - Pubi mandolinja - harr

Úgy látszik, vonzom a mandolinokat. Szerencsére! A mai egy egészen egyedi darab, legalábbis fordítottak rá energiát, hogy azzá tegyék. Erről a legjobban a gravírozott húrtartó árulkodik, ami félelmetesen menő. Ugyanakkor azt is elárulja, hogy nem éppen mai gyerek a hangszer. Kifejezetten kis méretű, mondhatni zsebmandolinról van szó, ha a koponyától eltekintünk, talán a bájos lenne a legmegfelelőbb szó rá.

Pubi azért került hozzám, mert két hosszú repedés éktelenkedett a rezonánsán, illetve bordafelválás is súlyosbította a helyzetet. Emellett volt egy hiányzó hangolókulcs fej, illetve rozetta-darabka, mindkettőt pótolni kellett. A nyaktő pedig elvált a háttól. A felsoroltakon kívül a hangszer kapott még egy új felsőnyerget, illetve átesett a szokásos beállítási procedúrán.

Ő Pubi (vagy a tulajdonosa?)

rezonánsrepedés

har har

Csendes tárgyak II. - rendhagyó szappantartó

Lassan beállnak az állandó rovatok a blogon, így most megint egy hangszerektől független tárgy következik, egy szappantartó, amit feleségemnek készítettem. Az utóbbi időben ajándékba is kaptunk, és magunktól is vásároltunk egy csomó féle szappant különböző célokra. A probléma az volt, hogy nem tudtuk őket hova rakni és a sok ormótlan szappantartó elég hülyén nézett ki és nem is nagyon fért el. Ezért kitaláltam, hogy csinálok egy fa tartót kifejezetten a szappanjainknak, amibe minden fajtából fér egy kis darab, és mégse foglalja el a fél fürdőszobát. Az alapanyag mahagóni, massaranduba és tölgy, mindegyik leeső darab valami korábbi munkából, vagy lomtalanításról. Sok hozzáfűznivalóm nincs a dologhoz, jöjjenek a képek:

(ja még elfelejtettem írni, hogy a képek terén most váltottam egy kicsit, és nem az eredeti fényképezőgépes képeket használom a továbbiakban a munkákhoz, hanem valamivel kisebbeket, amik így is épp elég nagyok, valamint tudok rájuk tenni egy vízjelet, amit a jobb alsó sarokban láthattok.)

az elválasztó fakkok falainak kivágása

a fakkok és az alap. 

Szerszám VI. - Ami nélkül nem lehet létezni: faragókések

Mai bejegyzésemben egy olyan szerszámtípus házi elkészítését mutatom be, ami egyszerűen nélkülözhetetlen. Ez a faragókés. Ahogy véső, reszelő, gyalu, úgy kések nélkül sincs famunka, előbb-utóbb muszáj lesz beszereznünk ezeket ez eszközöket. Vagy beszerezzük őket, vagy elkészítjük. Én az utóbbinak vagyok híve, de volt jó példám is, Prehoda Zsolt tanítómesterem is maga készítette késeit, azokkal dolgoztam két és fél éven keresztül.

Elkészítésének sokféle módja lehetséges, én egyszerűen lapoltam őket a pengéből és három réteg fából. Ezeknél persze sokkal mutatósabb darabokat is össze lehetett volna hozni, de főként két dolog hajtott: az egyik, hogy praktikusak legyenek, másik, hogy kényelmesen lehessen velük dolgozni. A boltokban kapható faragókések nyele többnyire kissé ergonómikusra van tervezve, de valahogy nekem ez az alak sosem állt kézre, és sokkal jobban szerettem a tanuló műhelyünkben fellelhető egyenes szárú késeket, nem véletlen, hogy én is ilyeneket készítettem. Az alapanyagok különböző hulladékok. Egy szerszámvásárlásom során grátiszba kapott ipari gyalupenge darabkák. Egy kedves volt osztálytársam édesapjának mávos sínvágó fűrészének pengedarabjai. Készülő gitárjaimból maradt lehulló fadarabkák. Nagyjából ennyi. Kell még köszörű vagy csiszológép (ez utóbbi még sajna nincs), flex, némi ragasztó és fenőkövek.

Az én késeim nagyjából egy év alatt készültek el, de ennek azért részben oka az is, hogy sokat csináltam egyszerre. Egy darabbal szerintem egy nap alatt el lehet készülni. Hozzá kell még tennem, hogy én egy - a kések készítésénél igen fontos - lépést kihagytam, ez pedig az edzés, ami hevítésből, és szabályozott lehűtésből áll, nem is beszélve a hőkezelésről. Nekem erre nem volt lehetőségem, mert nincs hozzá felszerelésem, ezért inkább arra törekedtem, hogy az amúgy edzett acélokat ne lágyítsam ki. Nem egy leányálom így dolgozni, mivel folyamatosan gondoskodni kell a hűtésről, és csak lassan lehet haladni, de hát ez van. Majd talán egyszer lesz valami erre alkalmas helyem/eszközöm. Szóval az edzés rész most kimarad. És kezdődjék először a darabolás.

az alapanyagok: ipari gyalugéppenge és sínvágó fűrészlap

ez a penge már valószínűleg bekapott pár szöget, de pályafutása még korántsem ért véget

Framus relic "természetesen"

E mostani bejegyzés terméke egy duplanyakú gitár felújításában vállalt részmunka bemutatása, ugyanis a hangszer tulajdonosa maga is rengeteg felújítást végzett már hangszerein. Kustán Sándorról van szó, akinek oldalát mindenképp érdemes megnézni azoknak, akik szeretik a régi , '60-as, '70-es évekbeli német, keleti blokkos és más hangszereket / erősítőket. Itt találjátok:

http://sixtiesguitars.com/

Maga a kétnyakú hangszer egy Framus relikvia, őskori leletekhez illő állapotban. Személy szerint még sosem láttam ilyen hangszert, a poszt végén megláthatjátok hogy is néz ki teljes állapotában. Én a valóságban csak a nyakakkal találkoztam, Kusti remek munkát végzett a hangszer többi részén is, nem beszélve arról, hogy a nyak lakkozását/ matricázását is ő intézte.

Szóval nem tudom milyen hangszerkárhozat-földjén tárolták ezt a hangszert, de annyi bizonyos, hogy nem tett jót neki. A két nyak gyakorlatilag hat darabban érkezett, a fogólap és a pálca még némileg összetartotta a részeket. Ez még hagyján, hiszen szegény előző tulajdonos(ai)ának bizonyára nem volt egy talpalatnyi száraz, gombáktól mentes területe... Sőt az is lehet, hogy már gondosan előkészítette eltüzeléshez a hangszert, csak utolsó pillanatban valamilyen sugallatra meggondolta magát. Ki tudja. De van egy dolog, ami mindent felülmúl, amit eddig valaha tapasztaltam a szakmában. Miután letört a fej mindkét nyakról, drága barátunk egy-két szöggel, ismétlem SZÖGGEL rögzítette őket a "helyükön". A józan paraszti ész ilyetén leleménye előtt szerintem térdre kéne borulnia a világnak. Arról nem beszélve, hogy a SZÖGET ízlésesen átütötte a fogólapon keresztül is (sírva-röhögés). Talán a tömegtermelt gitárok mai zaklatott világunkban betöltött megbecsülés nélküli pozícióját próbálta kifejezni ezzel a kortárs műalkotással? Nos, talán jobb, ha erre nem derül fény. De tartsunk egyperces némacsendet azokért a hangszerekért, amik hasonló elmeroggyantak kínzókamráiban sínylődnek. 

Na jó, ne túlozzunk (SZÖG), nagy szerencsénk, hogy minden tárgy javítható, csak rá kell szánni az időt és energiát. Úgyhogy nagy levegő, aztán el lehet kezdeni ötletelni. Miután túltettem magam a kitárgyalt megoldáson, már legalább annyira élveztem a munkát, mint máskor. Ami érdekesség még, hogy a nyak a Framustól amúgy megszokott megoldással, vékony falamezekből van összerétegelve, és számomra nem teljesen megmagyarázható módon vagy a rétegelt nyak anyaga tágult szélességében, vagy a fogólap ment össze (nagyon). Valószínűleg mindkettő. A nyak szélesedése talán a nedvességfelszívásnak tudható be, míg a fogólap összezsugorodása a túlszáradásnak. Hogy ez a kettő hogy jön össze, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. A fogólapot oldalról szegélyező cellulóz-szegély már hiányzott, így ezt is pótolnom kellett. A méretdeformálódások miatt viszont műanyag helyett jávor szegélyt készítettem rá, mivel ezt nem kunszt vastagabbra készíteni, és még jól is mutat. Most viszont először jöjjön pár kép a nyakakról, ahogyan hozzám kerültek (és ami már sokkal jobb volt, mint ahogy Kusti megszerezte őket)

egy hathúros szólógitár és egy négyhúros basszusgitár nyak

Ugyanez hátulról, sajnos a szögekről nincsen kifejezetten kiemelt képem, a sokk nem hagyott gondolni a későbbi bejegyzésre