Szerszám V. - Spándlizó szerszám

Mostanában felszaporodtak kissé a rezonáns, és más falemezjavítós munkák, éppen ezért most bemutatok egy szerszámot, ami szintén otthon elkészítős, és lehetővé teszi, hogy elvégezzük az érdekes nevű spándlizás feladatát. 

Akik olvassák a blogot, vagy foglalkoznak fával/hangszerekkel, és tudják mi a spándlizás, nyugodtan ugorjanak a következő bekezdésre. A fent említett módszer repedések javítására szolgál, és akkor használjuk, amikor nincs remény arra, hogy a szétvált felületeket újból összehúzzuk, vagy ha lenne is erre mód, gyanítanánk, hogy előbb-utóbb újból szétválnának. Ilyenkor ahelyett, hogy összehúzni próbálnánk a repedést, inkább kitágítjuk azt valamelyest, épp csak annyira, hogy szabályos formát kapjon, mégpedig egy valamilyen irányban egyenletesen keskenyedő, vagy párhuzamos oldalú V-vágásét. Ebbe ugyanis a későbbiekben egy vékony faék kerül, ami úgy van megformálva, hogy éppen a V-alakját veszi fel, és a lemez teljes vastagságán átér, de a túloldalon nem kell túllógnia.

A spándlizást sokáig faragókéssel csináltam, de aztán egy zongorás műhelyben megkaptam a kellő ihletést a bemutatandó darab elkészítéséhez. Sokkal egyszerűbben, percek alatt lehet szabályossá tágítani vele egy repedést.

Hozzávalók:

• Imbuszkulcs (én kb. 4-eset használtam, ha nagyobb élszögű éket akarunk, nagyobb imbuszt érdemes)
• Egy darab fa, nyélnek
• Pillanatragasztó, vagy műgyanta-ragasztó
• Köszörű

Az elkészítése pofon egyszerű. Vágunk egy fahasábot, fúrunk bele a vége felől egy akkora lyukat, ahányas az imbusz, a lyukba egy kis ragasztót cseppentünk, majd beleütjük az imbuszt (szorulni fog benne, mert a sarkainál nagyobb az átmérője, mint a szemben lévő lapjain. Ha nagyon alaposak és igényesek akarunk lenni, akkor akár egy fémgyűrűt is üthetünk a nyél imbusz felőli végére, hogy ne repedjen el, de nekem ezzel még nem volt problémám). Ha megszáradt a ragasztó, fogunk egy kisgyalut és lekerekítjük a nyelet, majd átcsiszoljuk. Ezután köszörűgép segítségével (védőszemüveg!) elvékonyítjuk az imbusz fejét, hogy egy szép ék-formát adjon. Én két félét csináltam. Egy hegyeset, és egy laposat. Az utóbbival finomabban kaparászok, az előbbivel a durvább részeket, bár legtöbbször csak az előbbit használom. Az ékük szöge nagyjából megegyezik.

És ha már az ékszögnél tartunk, hadd bölcselkedjek megint egy kicsit. Egy ismerősöm, aki egy antennagyárban dolgozik, megjegyezte, hogy mennyire vicces, amikor a blogomon azt írom, hogy most csinálok egy pont ekkora meg ekkora fadarabot vagy akármit, és annak jónak kell lennie. Náluk a gyárban ezredmilliméteres eltérés esetén is megy a kukába az alkatrész, míg én ilyen kis távolság mérésére is képtelen vagyok. Használom a tolómérőt, a derékszöget, a vonalzókat és mikrométert, ennek ellenére természetesen sosem lesz mértanilag pontos az, amit csinálok. De van itt két fontos dolog. A hangszerész legfontosabb mérőeszköze elsősorban a szeme és a keze, nem utolsó sorban pedig a füle. Ha ezekkel rendben van valami jó szívvel, akkor igazából már rendben van. Meglepő egyébként, hogy ha az ember megtanulja, pontosan hogyan, és pontosan mit nézzen vagy fogjon, nagyon pontos tud lenni. Persze a szükséges kereteken belül. A fának megvan az a szép tulajdonsága, hogy intenzíven reagál a környezete változásaira, így ezeket időnként az ember ki is használja. Gondolok itt arra, hogy ha nedvesség éri, megduzzad, hajlékony, rugalmas, ugyanakkor az alakját is megváltoztatja nagyobb nyomás esetén. Nem tudom milyen lenne mondjuk ötvösnek lenni, de semmivel sem szeretek jobban dolgozni, mint fával. Ennyit az elszállt dolgokról.

Jöjjenek a képek a spándlivágókról, és használatukról

a lapos spándlivágó

ékesség

Felirat hozzáadása

névadó mániám újból előtör: Sámson a spándlivágó

És alul látható a hegyes alkalmatosság, valamint balra egy feltágított repedés

lapos

hegyes

Szóval ha valaki repedést javít, esetleg életében többször is, akkor mindenképp érdemes megcsinálni ezt a kis jószágot, ami gyakorlatilag nem kerül pénzbe.

Egyedi készítésű egyedi Peterson basszusgitár - Custom made Custom Peterson bassguitar

Szóval történt egyszercsak, hogy Árpád cimbinek sikerült szereznie egy igazi ritkaságot. A Peterson név nem tudom, mennyire cseng ismerősen, bevallom nálam sem mozgatott meg túl sok mindent. Pedig valaha egy igencsak jónevű erősítőgyártó cég volt, főleg a jazz-erősítőiket imádták, ha jól tudom. A cég amúgy angliai, és még mindig megvan, csak már nem gyártanak erősítőket, hanem főleg javításokkal foglalkoznak, és más elektronikai munkákkal, legalábbis ezen cikk tanúsága szerint. 

peterson amps

Itt válik amúgy a dolog érdekessé, ugyanis nem értek eléggé az elektronikához, hogy erősítőkkel foglalkozzak, de akkor hogy jövök én a képbe? Nos úgy, hogy Petersonék egy ponton kitalálták, hogy erősítőik mellé piacra dobnak egy basszusgitárt is. Ez nem egyedi eset, több olyan márka is van, akik csináltak hangszert is, pedig alapvetően erősítőikről voltak híresek, pl Ampeg (bár nem tudom pontosan mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás). Szóval legyártattak Csehszlovákiában egy pár darabos szériát, amiből ha jól tudom 2-3 el is készült teljesen, egy pedig rejtélyes úton egy féreglyukon keresztül nyersen hozzám került, illetve Árpádhoz, aki elhozta hozzám, hogy ugyan csináljunk már hangszert belőle.

Szóval kézhez kaptam egy testet és egy nyakat, ez utóbbival annyi volt a bibi, hogy eredetileg nem a testhez tartozott, tehát nem Peterson nyak volt, hanem egy másik cseh készítő műve, de majd meglátjátok, meglesz az eredeti nyak is. A test jó sokat állhatott valahol, és pakolgatás nyomai is látszanak rajta, benyomódások, mély karcolások, stb. Ezeket részben a víz szálakat kiegyenesítő hatásával, részben csiszolással tüntettem el. Most jöjjenek a képek a megérkezett hangszerről.

Peterson test.

Szerszám IV. - Vonós lélek készítését segítő fektető, avagy hogyan lesz henger a hasábból eszterga nélkül

Aki próbált már kéziszerszámokkal szabályos fa hengert készíteni, tudja, hogy nem egyszerű feladat. A hangszerésziskolában töltött három év alatt elkészítettem pár ilyet, különböző méretű vonósokhoz léleknek. Ez volt az úgyszólván kötelező része a gyakorlati vizsgának, vagy ha már nem volt több feladat, és még túl sok idő maradt, befogták az embert lélekfaragásra. Tizedmilliméterre pontos lelket képzetlenül állati nehéz csinálni, így az oktató műhelyben tanulótársammal mindketten legyártottunk vagy hármat-négyet még a pályafutásunk legelején. Jó lecke volt. Egy hasáb szabályos hengerré alakításának látszólag könnyű feladata könnyen rengeteg bosszúságot okozhat, ugyanakkor türelemre is tanít, és arra, hogy nem kell mindig arra törekedni, hogy valami egy mozdulattal sikerüljön. Kis lépésekkel biztosabban jut célba a hangszerész. És a legfontosabb: mérni, figyelni, ellenőrizni, ezerrel szinte minden mozdulat után. Na, de amiért most ez a bejegyzés íródik, nem más, mint egy segédeszköz, amivel némileg megkönnyíthetjük az életünket, ha már lelket kell készítenünk, és nincs esztergánk, vagy gyalupadunk. Ez utóbbi két dolog persze gyakorlatilag alap lenne egy hangszerészműhelyben, de pirulva kell bevallanom, hogy esztergára még a távolabbi jövőben sem biztos, hogy lesz pénzem, gyalupadot viszont a múlt héten sikerült szereznem állati jutányos áron, és ettől persze megfelelően boldog is vagyok. Ha nagyobb helyem lesz a műhelynek, ti is megismerkedhettek majd vele.

Szóval a ma tárgyalt eszköz egy fektető, aminek segítségével a munkadarabunkat egy helyben és pozícióban tarthatjuk, megkönnyítve ezzel a gyalulást. Ezt a fektető ötletet még mesteremtől Zsolttól tanultam, és most veletek is megosztom. Nem kell hozzá más, mint némi faanyag, akár fenyő is megfelel, én abból csináltam, illetve fűrész, véső, gyalu és ragasztó.

egy derékszögű vályú fog készülni ebből a darab maradék-fenyőből

A vályút két darab fából állítom össze

Az eszköz másik darabja egy tartó, amibe majd a vályú vége illeszkedik. Ez utóbbi keresztmetszetét legegyszerűbben vésővel tudjuk kiütni. Bal felül a kész vályú.

Egy harmadik elemként csinálhatunk hozzá egy támasztófát is, ami mozgatható, és segít tartani a vályút.

a kész fektető

és ugyanez munkában. A vályúba fekszik a hasáb, amiből hengert szeretnénk csinálni, a bal oldalon látható tömb tartja meg a végét, így kényelmesen, csúszkálás nélkül gyalulhatjuk le a sarkokat, közelítve a kör keresztmetszethez.

munka-munka. Amire érdemes még figyelni, hogy nem mindenhol haladnak egyenletesen a szálak a munkadarabunkban, így bizonyos oldalaihoz szükség lehet a másik oldalról gyalulni. Ekkor csak megfordítjuk a fát, és máris mehet a móka.

Hengert készíteni persze jóval egyszerűbb, ha az embernek van egy esztergája, hiszen ilyenkor csak befogja a hasábot a csúcs és a tokmány közé, aztán egy mozdulattal eltávolítja a sarkokat. De nem mindig van erre lehetőség, és nem árt, ha az ember kézzel is el tud készíteni valamit.

Oktávmandolin balkezessé alakítás

Egy újabb rövid bejegyzés - szösszenet -  következik, ezúttal a balkezessé alakításról. Könnyű dolga van a jobbkezes zenésznek általában, mert a legtöbb modell eleve erre az irányultságra jelenik meg, és ha szerencsés az ember, akkor talál belőle balkezes változatot is. Ha nem, akkor meg be kell érnie azzal, ami van, esetleg egyes hangszereknél meg lehet próbálkozni az átalakítással. Ha eltekintünk az extrémebb megoldásoktól, ehhez az átalakításhoz nem hátrány, ha a hangszer teste szimmetrikus, és mozgatható/állítható a hídja. A speciális bundozások, mint a legyező-bundozás vagy a kompenzált, eleve kizárják a variálást, de a többség nem ilyen. A most bemutatott hangszer egy oktáv-mandolin, aminél abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a test teljesen szimmetrikus körte, vagy csepp formájú, illetve mozgatható hídja van.

Ahhoz, hogy a hangszeren megcseréljük a húrok sorrendjét, le kell cserélnünk, vagy át kell alakítanunk a felsőnyerget, illetve a hidat is. Ennek okai az eltérő húrvastagságokban, illetve az ebből fakadó különböző kompenzálási tényezőkben keresendők. Mint már azt többször tárgyaltam más bejegyzésekben, vastagabb húroknál annak érdekében, hogy az alaphang oktávja tényleg a 12. bundnál szólaljon meg, a hídi felfekvési pontot hátrébb kell húzni az elméleti menzúrahosszhoz képest, különben a hangszer felé fog intonálni a kívánt hangnak. A küldetés végrehajtása képekben:

először kitömítettem a felsőnyereg vájatait

csontpor és pillanatragasztó, egy hatásos keverék.

Vincenzo Miroglio & Figli gitár felújítás

Újabb nagyobb javítás következik. Egy régi olasz, pontosabban Szicíliából, Catania városából származó kis utazógitár felújítása következik. Aranyos kis hangszer tömör fenyő rezonánssal, és egy sajnálatos módon nagyon durván meggörbült nyakkal. Igazából komolyabb külsérelmi nyom nem volt rajta az állandó használat helyein kívül. Ami érdekesség még, hogy ez a hangszer nagy valószínűvéggel megjárta a '69-es woodstock fesztivált, akkori tulajdonosa épp azért vásárolta, hogy nehogy hangszer nélkül kelljen mennie a nagy alkalomra :) Szóval simán elképzelhető, hogy számtalan hippikéz is hozzájárult a tetőn látható kopások létrejöttéhez. Igazi világutazó hangszerről van tehát szó. A kinézetéhez nem is nyúltam, mert úgy ítéltem meg, ennél jobban nem tudna kinézni. Szerencsére a jelenlegi tulajdonosa sem ragaszkodott az esztétikai felújításhoz, csak szerette volna eredeti rendeltetése szerint használni. Így nézett ki, amikor megérkezett:

a legnagyobb kihívás hangszerek felülről fotózásánál: ne látsszon a lábam - megbukott

hát mindenesetre azt nem lehet mondani, hogy vitrinben csücsült volna...

Szerszám III. - Belső bordarepedés-javító szorító

Akkor a változatosság kedvéért jöjjön most újból szerszám. Az otthon összebarkácsolható fajtából. Maradunk a hangszerész eszközöknél. A mai darab is beszerezhető például a Stewart Macdonaldtól nagyjából 10 dollárért, ami nem egy nagy eresztés, de tekintve, hogy nagyjából 2-300 forintból megvagyunk házilag, eléggé pénzkidobás lenne megvenni, arról még nem is beszélve, hogy valahogy el kéne jutnia hozzánk Ámerikából.

Egy bordajavító szorítóról van szó, ami inkább feszítő, mint szorító, ugyanis széttolja az anyagokat nem egyben tartja. Azonban a gitártestet kívülről megszorítva, belülről ezzel prímán helyére tudjuk húzatni a kajla elvált bordákat. Ez azért jó, mert különben ehhez a munkához minden alkalommal külön fa-ékeket kéne csinálnunk, amit befeszítünk a tető és a hát közé. Ezt spórolhatja meg nekünk egy ilyen szerszám. Persze mindenhol nem lesz jó, mert megvannak a mérethatárai, de szerintem ha sokat dolgozik ilyesmit az ember, akkor érdemes lehet elkészíteni.

Hozzávalók:

• egy kis méretű huzalfeszítő
• két kis darab keményfa
• pillanatragasztó vagy műgyanta

Jöjjön az elkészítés képekben:

Az első és utolsó nehézség ezzel a szerszámmal a megfelelően kis huzalfeszítő beszerzése. Ehhez keresgélni kell, ez a darab épp egy lámpa-alkatrész volt, de biztos vagyok benne, hogy valahol boltban is lehet kapni.

Levágtam a kampókat és lesorjáztam a végeket, ezt nem is muszáj, hiszen fa lesz rajta. Itt még a prototípusnál fenyő fadarabkákat használtam, ehelyett inkább bükköt javaslok vagy jávort, az tartósabb, én is lecseréltem azóta.

Vendég: Zsombor és az intarziás koptató

A mai bejegyzés igazán rendhagyó lesz, olyannyira, hogy nem is én készítettem. Zsombor gitárját még én hoztam rendbe annak idején, pontosabban szólva javítottam egy gitárt, ami aztán nála kötött ki. Mivel elégedetlen volt a gyári koptatóval, készített hozzá egy sajátot és ezt elhozta hozzám, hogy felragasszam. Ez megtörtént, és mivel mindketten érdemesnek találjuk az új alkatrészt a bemutatásra, most Zsomboré a szó:

"Sziasztok!

Hollay-Horváth Zsombor vagyok és ez egy vendégposzt (kösziMészi! :).

A képek minőségéért előre is elnézést kérek, telefonnal, félfényben készültek, és még forgácsdarabjaim sincsenek :(

Történt egy pár hónapja, hogy kitaláltam, hogy csinálok egy szép fakoptatót a gitáromra a csúnya gyári műanyag helyett. Van egy régi-kedvenc életfa-motívumom, azt vettem alapul. Nyomtattam belőle egy pár méretet, nem tudtam hirtelen, hogy pontosan mekkora fog kelleni, majd fogtam a régi koptatót és körberajzoltam egy darab mahagóni-furnérra.

A régi koptatólap és az új anyag

Apámnál egy órát válogattam a furnérokat, kisebb idegbajt okozva a jóöregnek

Felskicceltem, hogy mekkora lesz az akkora