Japán 70-es évek beli elektromos gitár beletört nyakrögzítő csavar

Az itt tárgyalt problémával szerencsére eddig nem nagyon találkoztam (ez volt az eddigi egyetlen alkalom - le is kopogom), ettől még bárkivel megtörténhet, és felettébb kellemetlen következményeket von maga után. Arról van szó, hogy egy hozzám került régi japán elektromos gitárnál a nyak eltávolításakor két rögzítő csavar egyszerűen az első mozdulatra elvált a menetes résztől. A másik kettő rendben kijött, dehát ez elég sovány vigasz. Az ilyen beletört csavarok eltávolítására több módszer is van, ezek közül a környezet hevítése érthető módon nem jött szóba (fa...), ahogy a csavarmentő készlet sem, mert a nyakrögzítők magjának átmérője kb 3 mm körüli, ebbe pedig egyrészt nehéz belefúrni (nem lehetetlen), de utána jó eséllyel a furat vékony falvastagsága miatt a csavarkihajtó csak szét fogja repeszteni a csavart. Előny viszont, hogy a környezet fa, tehát abba könnyebb fúrni, illetve később javítani.

szívet melengető látvány

Migma elektromos gitár koptató készítés

Azt hiszem Migmával még nem találkozhatott senki ezen a blogon, de ezt a hiányosságot most pótlom. A markneukircheni hangszermúzeum tanúsága szerint Migma névvel 1943-ban alapítottak céget, mely gyakorlatilag számos helybeli mester munkáit hozta forgalomba a márka alatt. A jól hangzó szó egyébként rövidítés, kibontva: MusikInstrumente Genossenschaft Markneukirchen - szabadon fordítva Markneukircheni Hangszer Szövetség. De volt érzékük, mert a Migma szó állati jól hangzik, le is írom még egyszer: Migma. Összességében tehát nem egy centralizált gyár termékeiről van szó, sokkal inkább önálló mesterek munkáiról, ez is nehezíti sok esetben az adott hangszer beazonosítását. Az általam bemutatott hangszer, ha értesüléseim nem csalnak, a Rockmúzeumban látható. Pontos típust nem tudok mondani, mind a Deluxe, Elektra, mind a 2000 néven futott Migmák mutatnak vele hasonlatosságot. Legnagyobb bánatom vele kapcsolatban, hogy csak szépészeti beavatkozást végeztem rajta, koptatót készítettem rá, az elektronikát csak beleszereltem, nem kötöttem be, és normális játszhatóvá tételéhez is jóval több munka kellett volna, amire nem volt igény. Így sajnos használati értékéről nem tudok regélni, bármennyire is szeretnék. Cserébe pár képen keresztül megmutatom ezt a nagyon furcsa hangszert, ami első pillantásra valahogy nagyon nincs rendben, de minél többet nézem, annál jobban tetszik, és a végén már nem tudom levenni róla a szemem... Mutatom, miről beszélek:

Az egyetlen statikai javítást a top-test elválásnál végeztem, visszaragasztottam a helyére, hogy ne legyen belőle szép lassan nagyobb probléma. A test egyébként szerény véleményem szerint bükk, a top meg háromrétegű lemez, ami így önmagában nem nagyon bíztat rá, hogy a hangjáról álmodozzak

Epiphone akusztikus gitár nyaktörés javítás toldással

Van az a fajta sérülés, az egyik lehető legszerencsétlenebb, amikor a törési felület nagyon kicsi, így közvetlen ragasztásra nincs remény. Az itt bemutatott Epiphone akusztikus gitár pontosan ilyen balesetben vesztette el a fejét. Mint minden más sérülésnek, ennek is létezik gyógymódja, csak épp sokkal több munkával jár, mint a sima ragasztás. Úgy kell átalakítani a törési felületet, hogy illeszthető síkokat adjon ki, amikhez egy külső fadarab toldásával hozzá lehet ragasztani a széttört részeket. A technika nem bonyolult, inkább idő és türelemigényes, hogy addig dolgozzon rajta az ember, amíg tökéletes nem lesz. Ha valahol hézag marad, a ragasztó nem lesz képes egyben tartani a darabokat, és újból szétválnak a részek. De inkább mutatom képeken, hogy mi történt.

Így érkezett a gitár. Korábban már volt sok olyan törés, ahol ferdén, akár a nyak fej illesztésnél tört a fa, ott elég volt ragasztani, de ezeket a szabálytalan törésű részeket még összerakni sem lehetne újra.

nehezítő tényező a pálca, ami a nyakat merevíti, ugyanakkor a faanyagot az árok miatt gyengíti, azért is épp itt tört el.

Orfeus Hebros basszus- és szólógitár felújítás

Egy pár Orfeus hangszer járt már nálam, és be is mutattam őket. A mostani bejegyzés különlegessége, hogy rövid időn belül két különböző személytől került hozzám egy Orfeus Hebros basszus- és egy szólógitár is, nagyon hasonló problémákkal. Gyakorlatilag a testforma, és a megoldások többsége ugyanaz, a fő különbség józan egyszerűséggel a húrok számában van. Most egy kicsit jobban belemerülünk ennek a típusnak a tulajdonságaiba. A Hebros elnevezéssel kapcsolatban egyébként nem vagyok teljesen biztos, mert több helyen azt írják, az ezzel a névvel illetett modellek plasztikás tetővel készültek, míg a nálam járt hangszerek teljesen sík fedlaposak voltak (mindkettő részlegesen üreges). Ezért elképzelhető, hogy nem Hebros a típusuk, de más névről nem tudok, így forma alapján maradok ennél.

A javítások egyébként nagyjából rutinmunkák voltak, a bundozás és az elektronika rendbetétele, valamint a híd javítása, ami mindkét hangszernél hiányos volt.

A basszusról és a gitárról is elmondható, hogy a test üreges, egy tömör fenyő végigmenő tőkével, rétegelt tetővel és háttal, valamint kávával. A tetőn két f-nyílás látható, a felületkezelés anyagát nem tudom megállapítani, de könnyen beazonosítható a harsány sunburst fényezés. Érdekes, hogy az Orfeus plasztikás hangszereinél a tető és a hát is sok esetben tömör fenyőből lett kifaragva, ami sokat dob az értékén/hangján. Kifejezetten jellemző a fogólap rádiusza, ami szűkebb, mint bármelyik nyugati hangszeré, ez pedig nagyban befolyásolja a kényelmet, egyeseknek bejön, hogy jól rá lehet markolni, másoknak, akik sok hangot nyújtanak, ezen hangok gyakori gyors elhalása miatt kínszenvedés lehet. A fogólap feketére festett, a nyak rögzítését négy darab csavarral oldották meg. Mindkét hangszernél nulladik bund van a ma szokványos felsőnyereg helyett. A nyakmerevítő pálca működik, szimpla egyirányú megoldás, de nagyjából teszi a dolgát, csodákat nem várhatunk tőle. A fej felől állítható pipakulccsal, de nem hagytak túl sok helyet, így nagyobb szerszám esetében nehezen lehet hozzáférni. A hangszer leggyengébb megoldásai közé a fej és a hangszedők rögzítése tartozik. A fej a gitár és basszusgitár esetében is túl vékony. Nem döntött, tehát a fej alapsíkja nem zár be szöget a nyakkal (ez egyébként teljesen megszokott a fender típusú hangszereknél). A vékony fej a húrok húzásának hatására felfelé hajlik, ami miatt a felsőnyergen csökken a húrnyomás, esetenként akár zörgést is okozva. Ezt orvoslandó szereltek még egy húrleszorítót is a fejre, ami ugyan az előbb említett problémát többé-kevésbé megoldja, de egyrészt a csavaros rögzítése tovább gyengíti a fejet, másrészt a húrok minden hangolásnál súrlódnak ezen a fém alkatrészen, aminek eredménye a gyorsabb elhasználódás. A hangszedők egy tekercsesek, különleges kialakítással, gugliban bárki megnézheti hogy fest egy ilyen Orfeus pickup belülről. A hangjuk koruk ellenére szuper, a legfőbb probléma az, hogy a ház magassága nem állítható, így csak bizonyos beállításokban egyforma a nyaki és hídi hangszedő hangereje. Az elektronika nagyon egyszerű, mindkét hangszedőhöz tartozik egy hangerő potméter, ezen kívül pedig egy master tónus poti tágítja a hangzásbeli lehetőségeket. A kimeneti aljzat gyárilag ötpólusú DIN, amiből nyilván csak két lábat használtak, ezt az egyik hangszeren én cseréltem jack-re, a másikon már korábban megtették. A szólógitáron még található egy elég felejthető minőségű tremolorendszer, ami távolról a Fender Jaguarokban használt megoldásokra emlékeztet, de elég silány módon lettek lemezből kihajtogatva. Ennyit tudok elmondani róluk bemutatásképp, most jöjjenek a képek.

Előtérben az Orfeus basszusgitár bundjait teszem rendbe. A maszkolásra a festett fogólap miatt van szükség.

A basszusgitárnál a nulladik bundot cserélnem kellett.

jól látszik az összetéveszthetetlenül szűk fogólap rádiusz

Juraj Turza Strato összeépítés

Nem tudom kinek cseng ismerősen a Kent Armstrong név, és ezek közül is ki ismeri nem az amerikai, hanem a Szlovákiában működő Kent Armstrongot, amit valójában Juraj Turza testesít meg, a cégnév pedig a jó barátságuk folyománya. Aki tudja, miről beszélek, azoknak nem kell bemutatnom a hangszedőkészítés guruját, aki pedig még nem találkozott volna vele, annak csak ajánlani tudom a megismerkedést, mivel hihetetlen tudású emberről van szó, az általa készített pickupok és elektronikák pedig magukért beszélnek. Az általam ismert készítők közül a Boerjes, a GV guitars, és Váradi Péter is használja ezeket a hangszedőket, nekem is lesz készülő hangszeremben ilyen. Aki többet szeretne megtudni a szlovákiai Kent Armstrongról, az kattintson ide

Ott kezdődik ennek a bejegyzésnek a története, hogy Juraj kb. 40 évvel ezelőtt készített egy stratocaster testet kőrisfából, még felületkezelést is kapott, majd pihent. Egészen tavalyig, amikor engem kért meg rá, hogy különböző alkatrészekből rakjam össze. Mivel nem pontosan egymáshoz tartozó dolgokról van szó, meglehetősen sok munka volt a hangszerrel. Át kellett alakítani a nyakzsebet, a tremolo gödrét, illetve a pickupok gödreinél is volt sok munka, ennek okát később megmutatom. A hangszerhez szánt 'made in USA' nyak tökéletes darab lett volna, de a bundok végei annyira le voltak csapva, hogy újra kellett bundozni, hogy a vékony e-húr ne ugorjon le a bundról. A gitár természetesen Kent Armstrong hangszedőket kapott.

Először a nyak-test találkozással foglalkoztam. Mivel a nyak nem ehhez a hangszerhez készült, némileg alakítani kellett a perselyen, ezt egy - a nyak végének alakjához méretezett - sablonnal és marógéppel tettem meg. Közben nem árt figyelni arra, hogy a nyakpersely átalakítása befolyásolja a nyakszöget, illetve a menzúrahosszt is, így ajánlatos mindent szépen megtervezni előre.

A sablon kinagyolása "hengercsiszolóval", háttérben bal felül a test

maszkolás, hogy a felpolírozott lakk ne sérüljön meg a marás közben

kétoldalú ragasztóval rögzítettem a sablont. Látható, hogy nincsenek hatalmas eltérések, de a pontos illeszkedéshez muszáj lemarni a felesleges részeket. A nyak belógása nem változott, így a menzúra sem.

marás előtt

Szerszám XV. - Szalagfűrész beállítás

Ha valaki fával dolgozik, nem árt, ha előbb-utóbb szert tesz egy szalagfűrészre. Kézzel is sokmindent el lehet vágni, de vannak olyan nagyságrendek, ahol már időben is túl sokáig tartana valamit kézzel elvágni, nem beszélve a szükséges erőről, és ügyességről. Ebben segít nekünk a gép. Pár éve sikerült szereznem használtan egy Ferm márkájú szalagfűrészt. Ez a márka ma nagyjából az Einhell színvonalán gyártja a dolgait, tehát mondjuk a hobbikategória felsőközép szintjén. Szépen fejeztem ki magam. Ettől függetlenül a régi gépeik között nagyon jókat találtam, és nagy kedvencem a márka. Könnyű is megkülönböztetni őket a mostaniaktól, mert az újak általában kékek, míg a régieken vastag zöld festékréteg található. Amit még külön szeretek bennük, hogy nem lemezből készültek, hanem a fontosabb alkatrészek szép vaskos öntvényből vannak, így például a vezetőtálca nem hajlik össze-vissza. Van egyébként lombfűrészgépem is köszörűm is a régi Fermtől, azokkal is elégedett vagyok. Jó szokásomhoz híven a szalagfűrészemet is elneveztem, ő Alfréd.

Mik azok a fontos tulajdonságok, amikkel egy szalagfűrésznek rendelkeznie kell, hogy használható legyen?

• Megfelelő teljesítményű motor. Gyárilag a Fermnél nem vitték túlzásba, 350 W teljesítményre képes alapból. Ebből a szempontból szerencsés, hogy valaki korábban az én gépemben kicserélte a meghajtást egy szovjet-orosz 0,75 kW-os motorra, ezt még nem sikerült leállítanom mozgás közben.

• Ütés nélküli tengely és kerekek. Mondtam már, hogy kicserélték a motort a szalagfűrészemben? Nos az erő szempontjából ez jó, viszont a sufni megoldás miatt nem lett gyári pontos a meghajtó tengely, és bizony üt pár század millimétert. Ez pedig kihat a teljes szerkezetre, vágáspontosságra. A történethez hozzátartozik, hogy el is vittem szervízbe, ahol a szakemberek elmondása szerint esztergában egyengették a motortengelyt, sajnos azonban a valóság az volt, hogy szét sem szedték a motort. Nem akarok nevesíteni, mert senkinek nem lenne ettől jobb, de ennek tudatában senkinek nem javaslom a házilag cserélt motoros gépeket, ha csak nem ért hozzá igazán az illető. Öröm az ürömben, hogy mivel elég kicsi ütésről van szó, egy-két papírfecnivel sikerült nagyjából kompenzálnom, így már nem okoz észrevehető problémát. A kerekeket is centíroztatnom kellett, ebben egy jóbarátom segített fémesztergájával. Ha a fentiek közül valamelyik probléma fennáll, azt úgy vehetjük legkönnyebben észre, ha bekapcsoljuk a gépet, és futás közben figyeljük meg a szalagot. Ha oldalirányban, vagy előre-hátra ugrál, akkor valamelyik alkatrész nem jó, ideje centírozni.

• Pontosan beállított szalag és feszesség. Ezek beállítására vannak a kis vezetőkerekek, a szalagot két oldalról közrefogó pofák, és azok az állítócsavarok, amelyek általában a felső kerék magasságát, illetve dőlésszögét állítják. A feszesség szalagtól függően változhat, én úgy szoktam beállítani, hogy amikor már egy magasabb, csengő hangot ad megpengetve a szalag, akkor jó. Vastagabb szalagnál persze ez változhat, de az enyém kicsi gép, és a lap is kb 8 mm széles. A dőlésszöget úgy érdemes beállítani, hogy a fogak pont lelógjanak a vezetőkerékről, ha ugyanis teljesen felfekszenek, akkor könnyen elhajlítódhatnak a fogak, amitől a szalag oldalra fog hordani, ennél pedig kevés bosszantóbb dolog akad. A kerekek megfelelő gumírozása vagy parafázása is fontos, ez is segíthet az egyenletesebb futásban és a szalag hosszabb élettartamában. A szalagot két oldalról közrefogó pofák beállítására egy jó trükköt olvastam valahol, miszerint ezeket úgy lehet jól beállítani, ha a szalagra ráfogunk egy darab papírt (mindkét oldalán), majd ehhez állítjuk szorosra a pofákat. Így nem fogja szorítani a szalagot a vezető, mégsem fogja engedni, hogy oldalirányban ugráljon. A felső kerék beállítása után a kis vezető görgők segítenek abban, hogy az alsó keréken is megfelelő helyen fusson a fűrészlap.

• A kisebb méretű munkadarabok akadály nélküli megvezetéséhez jó, ha az asztal közepén található lyukban lévő műanyag- vagy fablokk pontosan illeszkedik a helyére, és nem túl nagy a benne lévő bevágás, vagyis a szalag szabadon tud mozogni, de nem lötyög. Az én gépemben ez az alkatrész meglehetősen öreg volt már, ezért csináltam hozzá újat, ezt mutatom most meg képeken.

jobbra a régi blokk, balra az új alapanyagai. Kemény bubinga és jávor

és a helye

Egmond üreges testű gitár felújítás

A hollandiai eredetű Egmond márkanév valószínűleg nem cseng sokak számára ismerősen, pedig egy időben az ő gyáruk volt a legnagyobb európai gitár-gyár. Uilke Egmond hangszerüzletében még kelet-európai hangszereket árult, fiai viszont az Egmond nevet már saját tervezésű hangszereik fémjelzésére használták. Apjuk 1932-ben indította vállalkozását. Általánosságban elmondható, hogy a gyár, ami végül Bestben épült meg, inkább az alsó-közép kategóriát célozta meg, így a minőség helyett inkább a nagy gyártási volumen volt a cél, mint pl. a Harmony Egyesült Államokbeli hangszergyártónál. Ennek ellenére azért voltak magas szintű hangszereik is, természetesen kisebb példányszámban. A márka történetéről itt olvashattok bővebben, van egy érdekes gyártósori videó is a 60-as évekből, tanulságos. Itthon nem nagyon találkozunk a márka képviselőivel, aminek a fő oka, hogy Kelet-Európát már ekkoriban is a jó kis csehszlovák és NDK-s hangszerek uralták. Az Egmond piaca elsősorban Nyugat-Európa és az Egyesült Államok volt, egészen addig, amíg meg nem jelentek az olcsó kelet-ázsiai, elsősorban koreai gyárak, ami aztán végül a cég csődjét is eredményezte.

A ma bemutatott hangszer önmagában valószínűleg a cég közép-kategóriás gitárjai közé tartozott. Gyakorlatilag egy akusztikus építésű Les Paul kópia. Üreges szerkezete ellenére alapvetően elektromos használatra van kitalálva, a lemezek rétegeltek, és nem gondolták túl a terveket. Két humbucker hangszedő kapott helyet rajta, így hangkarakterében is valószínűleg valahol a Les Paul és az átmenő tőkés ES széria volt a cél. A hangszer egyébként tisztességesen meg van csinálva, látszik, hogy volt már elegendő tapasztalatuk a gyártásban, amikor ez a hangszer kijött. Inkább a megoldások hagynak még némi kívánnivalót maguk után, nem a megvalósítás. 

A hangszer gazdája arra kért meg, hogy hozzuk ki a lehető legtöbbet a hangszerből, hogy egy jól használható profi gitár legyen belőle. Ehhez először is rendbe kellett hoznom a hangszer belsejében a bordafelválásokat, átalakítanom a gagyi nyakfelfüggesztést és újragondolni a híd-húrtartó megoldást. Ezen kívül persze sokminden más is megváltozott a hangszeren, de erről a képeket követve írok.

ezt rejtette a fogólap egyik berakása

Ez a nyakrögzítési megoldás pedig már ismerős lehet a hagyományos orosz gitárokról. Annyi a különbség, hogy itt a fogólap felől is megcsavarozták a nyakat, gondolom nagyobb stabilitás elérése érdekében. Ettől persze még ezzel a módszerrel is össze-vissza mozog a nyak.

Ahogy különszedtem a nyakat és a testet, párhuzamosan kezdtem el dolgozni a kettőn. A testen először a bordázatot ragasztottam meg, mert sok helyen felvált. A tetőn szimpla X-bordázat volt, míg a háton semmi, a kettő között pedig egy - a cimbalom lélekhez hasonlatos - összekötő faelem volt beragasztva. Ez elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a gitár eredeti tremolos hídmegoldásának a megfelelő stabilitást biztosítsa, több-kevesebb sikerrel, ugyanis a testben az összes tetőre ragasztott elem felvált. A tremolohoz a hangszer gazdája nem ragaszkodott, így azt eltávolítottam a gitárról (egyébként nem kár érte, mert nagyon kezdetleges konstrukció volt). Ehelyett egy, a jazzgitárokon bevált húrtartó, és hídmegoldás lett a nyerő, ezt majd látjátok. A nyakon mindeközben ráncbaszedtem a bundokat, megsíkoltam, profiloztam őket, majd a nyaktövet vettem kezelésbe, és ráragasztott fadarabokkal olyanná alakítottam, hogy hagyományosan be lehessen ragasztani a nyakfészekbe, így egy valóban stabil nyakat teremtve.